Yoongi tényleg nem mondta el Jiminnek, ami jól esett, de titkolni se akartam a túlbuzgó barátom elől, viszont Jimin sok emberrel beszélt és sok mindenkit ismert és tudtam, hogy egy nap leforgása alatt tudta volna a fél iskola, hogy tetszik nekem a tanárunk. Két hét telt el, s a biológia órán se tudtam figyelni, de még arra sem amit mondott, ugyanis én csak az arcát, és a testét figyeltem. Minden lassított felvételben történt, én pedig úgy éreztem magamat, mint akit valami féle bájitallal elcsábítottak.
Szemüvegét akkor viselte először, s némiképpen még annál is fiatalabbnak nézett ki, mint gondolta volna az ember. Fekete kerete szinte hívogatóan csalta a sötétbarna szemekhez az emberek tekintetét.
- Jeon! Figyel maga, vagy csak bambul egész órán?- szólt rám, engem kizökkentve.
- Ne haragudjon!- kértem bocsánatot.
- Óra után maradj itt, kérlek.- mondta, majd folytatta a táblára írást és rajzolást.
- Nagy szarban vagy.- hajolt hozzám Yoongi.
- Tudom, nem kell mondani.- válaszoltam kissé idegesen.
- Megvárjalak?
- Min Yoongi! Te is itt akarsz maradni?- kiabált ránk, mire én összehúztam magamat.
- Ami azt illeti szívesen maradok.- szemtelenkedett.
- Megbeszéltük.- biccentett.- Ha még egyszer rátok kell szóljak, mind a ketten elégtelent kaptok a mai nap.
- Elnézést!- emelte fel a kezét Jimin.
- Igen?- adott szót a barátomnak.
- Ha megkérhetném valamire, nagyon hálás lennék.
- Mi lenne az?
- Kérem Yoongi hadd menjen haza. Fontos projekten dolgozom vele.
- De csak mert jó szívem van.- bólintott.
- Igazán hálás vagyok!- pillázott, a tanár pedig a fejét rázva tért vissza a munkájához.
- Direkt akartam maradni.- suttogta Jiminnek.
- Értem, de más terveim vannak délutánra.- simított a combjára, én pedig bele se mertem gondolni, hogy végülis mit is csinál két pasi az ágyban, csak fülemet, farkamat behúzva nyeltem egyet.
Húsz perc után befejeződött az óra, én pedig egyedül maradtam a padommal és a tanár úrral.
- Na szóval.- ült az előttem lévő padra.- Merre járnak a gondolataid?
- Nem tudom, lehet csak fáradt vagyok.- próbáltam kihúzni magamat a csávából.
- Hány órát szoktál aludni?
- Nem sokat.- ráztam a fejemet.
- Az emberek kilencvenperces alvás időjük van. Elég hat óra, vagy hét és fél, de ami a legjobb lenne az a kilenc.
- Általában öt órát alszom. Nehezen alszom el éjjel.- vakartam a tarkómat.
- Nem fáradsz le akkor nap közben. De ajánlom a vitamin fogyasztást is.- fonta össze a karjait.
- Köszönöm a tippet.- néztem fel rá, de neki olyan volt az arca, mintha keresne rajtam valamit.
- Tudom, hogy te egy népszerű srác vagy és biztosan sok barátod van, de ha nem érzed úgy, hogy bárki meghallgat közülük akkor nyugodtan megkereshetsz engem.
- Figyeljen. Nem akarok tiszteletlen lenni, de magának ez a munkája. Nekem nem kell segítség, mert valakinek ezért fizetnek.
- Nekem nem fizetnek azért, hogy segítsek nektek, szimplán azért, hogy leadjam az anyagot és megbeszéljük a fesztiválokat, satöbbi. Én úgy gondolom, hogy a diákjaimnak, főleg az osztályomnak tartozom annyival, hogy segítsek bármilyen panasszal is legyenek.
- Tudja azért alszom ilyen keveset, mert korán kell kelni, későn érek haza és nagyon sok mindent kell megtanulni. Nem marad idő a pihenésre.
- Ha gondolod segíthetek. Adhatok neked különórákat és gyorsabban készen lennél a házikkal.
- Mégis mikor gondolja ezt a különórát?
- Itt az iskolában vagy a lakásomon lenne neked kényelmesebb?
Erre a kérdésére elöntött a forróság, belegondolva, hogy az ő lakásán milyen lenne. Persze nem gondoltam semmi rosszra, de akkor is zavarba ejtett, hogy ő és én kettesben. Egy lakásban.
- Itt.- vágtam rá talán túl gyorsa is, ugyanis lopva egy félmosollyal bólintott.
- Akkor hamarabb akarsz jönni vagy tovább maradni?
- Tovább maradni. Persze csak ha magának is megfelel.- kezdtem el játszani az ujjaimmal, feszültségemben, mivel megszólalt a becsengő.
- Úgy sincsen semmi dolgom szóval igen, nekem megfelel. Akkor holnap gyere ide és túlesünk amin túl kell.
- Rendben.
- Menj haza mára. Írok neked igazolást. Pihend ki magadat.- állt fel, s az asztalához sétált.
- De... de miért?
- Mi miért?- nézett vissza rám, felvont szemöldökkel.
- Miért ennyire rendes velem?
- A diákom vagy, Jeong Guk...- mondta volna, de nem hagytam, hogy befejezze.
- Csak Jungkook.
- Rendben, Jungkook. Én törődöm a diákjaimmal. Menj és pihend ki magadat. Biztosan jól fog esni. A különórákról pedig szólj a szüleidnek, nehogy aggódjanak miattad.
- Ami azt illeti... egyedül lakom.- préseltem össze a számat.
- Merre vannak a szüleid?
- Kint dolgoznak ausztriában.- hajtottam le a fejemet.
- Akkor azt is megtehetjük, hogy esetleg hozzád megyünk. Kényelmesebb is lenne, nem?
- Hát ha ennyire akarja...
- Őszinte leszek nekem sem ez a kedvenc helyem.- kuncogott.- Na menj mert a diákok kint várnak.- mutatott a csukott ajtó felé, mi előtt türelmetlenül álltak a hozzám hasonlók.
- Persze! Köszönöm! Viszlát!
- Viszlát holnap!- intett, én pedig rohantam hazafelé.
Nem szoktam hozzá, hogy ilyen kedves hozzám egy tanár, és előtérbe helyezi az én kényelmemet és akaratomat maga helyett.
Ezt még meg fogom bánni... gondoltam, miközben ujjaimmal írtam Jiminnek, hogy mára haza engedett Mr.Kim, de holnaptól különórákat fogok venni tőle. Persze a reakciója nem volt más, mint "majd mesélj mi volt 😏".
DU LIEST GERADE
My Teacher // Taekook // BEFEJEZETT
Fanfiction" - Ki ő neked, Taehyung?- kérdezte síró szemekkel az előttünk álló, számomra ismeretlen férfi. - Jungkook a családom.- szorította meg a kezemet." Jeon Jungkook egyedül él Szöul egyik panel házában, és szerencsés embernek tudja magát. Van két barátj...
