My Teacher // Taekook // BEFEJEZETT

💜27💜 (END)

Másnap kómásan keltem fel, de örültem, hogy végre eljött a hétvége. Tényleg nem mentem haza. Nem is akartam többet oda menni. Vele akartam maradni, egyszerűen Taehyunggal szerettem volna tölteni az életem minden percét.

- Szia.- simogatta az arcomat, miközben én a karjaiban feküdtem, s próbáltam kinyitni a szemeimet.- Nem szeretnélek felkelteni, de már délelőtt tizenegy van.

- Hogy mennyi?- pattantak ki a szemeim, s azonnal a telefonomért nyúltam.

Négy nem fogadott hívásom volt anyukámtól és kettő Yoongitól. Szinte azonnal rányomtam a hívás gombra, már csak azért is, hogy a szüleim ne higyjék, hogy esetleg meghaltam.

- Jungkook, szívem! Merre vagy?- kérdezte amint felvette.

- Egy barátomnál aludtam.- válaszoltam.

- Jó lett volna tudni, mert három óra múlva száll fel a repülőnk. Kijössz elköszönni?

- Igen! Máris megyek.

Mikor leraktam, szinte azonnal keresni kezdtem a hébe, hóba elhagyott ruháimat, a még mindig ágyban lévő Taehyung pedig kérdően nézett rám.

- Anyáék a reptéren vannak. Elmegyek elköszönni tőlük.

- Elvigyelek? Hétvégén nincs busz és... gyalog kicsit messze van.- kelt fel ő is.

- Megtennéd?

- Bármit.- vette fel a pólóját, s a boxerét.

Taehyungnak való igaz olyan teste volt amit nem akartam, hogy sok más ember lásson, viszont én el tudtam volna nézni egész nap mégha nem is csinál semmit csak fekszik.

- Köszönöm.- sétáltam oda hozzá, s adtam az arcára egy óvatos puszit, de ő elfordította a fejét, így az egy könnyed csókba torkollott.- Házasodjunk össze.- néztem fel rá.

- Hogy mi?- jelent meg a doboz mosolya.

- Házasodjunk össze.- ismételtem.

- De nem is lenne törvényes.- rázta a fejét.

- Kit érdekel.- vontam vállat, miközben elkezdtem öltözni.

- Jungkook...- húzta a száját.

- Jó, jó.- hagytam annyiban.

Viszont beugrott a kép ahogy Taehyung öltönyben és gyönyörű megjelenéssel ott áll és engem vár... Várja, hogy mellé lépjek és végre egy életet éljünk, egy világban mozogjunk.

- Mennyi idő kell még neked?- néztem rá, de ő már ott állt az ajtóban, összefont kezekkel, Yeontannal az oldalán.- Ohh... Okés.- indultam el.

Lent még megvártuk amíg Yeontan elvégzi a dolgát egy pár alkalommal, majd beültünk az autóba és indultunk. Bekapcsoltam a rádiót, miben Jeff Saturnak a Dum Dum című zenéje szólt. Összenéztünk és egyszerre kezdtünk el énekelni. Valamiért minden annyira tökéletes volt, hogy nem tudtam szavakkal leírni.

- Elkísérjelek?- nézett rám, miután leparkoltunk.

- Nem kell. Ott állnak.- mutattam a kettő személyre, kik egy-egy cigarettát szívtak még mielőtt belevetették volna magukat a tömegbe.

- Rendben.- puszilt meg.- Várlak vissza.

- Sietek.- szálltam ki mosolyogva, s oda mentem a szüleimhez, kiknek felcsillant a szemük.

- Kookie, kicsim! Vigyázz magadra!- ölelt meg anya.

- Igyekszem.

- Hogy értél ide olyan gyorsan?- szűkítette össze a szemeit az apukám.

- El kell mondanom valamit még mielőtt elmentek. Látjátok azt az autót?- mutattam Taehyung felé.

- Mi van vele? Látom, hogy ott ül egy fiatal ember.- nézte anyukám.

- Ő Taehyung. Az én...- fagyott meg bennem a szó, s elkezdtem kissé remegni.

- A te?- emelte fel szemöldökét az apukám.

- A pasim.- nyögtem ki.

- Hogy mid?- sikkantottak fel egyszerre.

- Nem, ezt nem engedem.- rázta hevesen a fejét anya mellett a másik.- Az egyik fiam is az volt, te nem lehetsz buzi.

- Nem vagyok az...- nyeltem egyet.- Taehyung az egyetlen aki iránt ilyet érzek.

- Dehát kicsim... Az a férfi sokkal idősebb...- fehéredett el anyukám arca.

- Egy pedofil állat.- szívta el a maradék cigijét a másik, majd megindult, de én erőt, s bátorságot véve magamon, megfogtam a mellkasát és feltartottam.

- Apa!- szóltam rá.

Eluralkodott rajtam a kétségbeesés. A végtagjaim immár nagyon erősen remegtek, s a fejem zúgni kezdett.

- Drágám, nyugodj meg.- fogta meg anya a kezét.- Ha Namjoon itt lenne, ő támogatná Kookiet.

- Nem tűröm, hogy a gyerekemet megrontsa egy közel harmincas faszkalap.- jött ki teljesen a sodrából.

- Mindjárt mennünk kell, kérlek.- próbálta enyhíteni.

- Apa, tudom nem tetszik, de kérlek... most az egyszer hadd legyek én is boldog. Namjoon halála után nem volt értelme semminek. Most végre van. Taehyung értelmet ad nekem arra, hogy felkeljek reggelente.

- De ha bántani mer...!- emelte fel a mutató ujját.

- Akkor hívtlak és vaskalapáccsal üldözzük ki a világból.- fejeztem be mosolyogva.

- Gyere ide!- vont egy nagy ölelésbe.- Csak, hogy tudd, attól még nem szívlelem a melegeket.

- Tudom.- bújtam a mellkasába.- Szeretlek apa.

- Szeretlek, fiam.

Mikor a szüleim ott hagytak, elhatároztam magamat és nagy, biztos léptekkel mentem vissza a szerelmemhez.

- Na? Láttam, hogy volt egy kis dráma. Mi történt?

- Elmondtam nekik, hogy ki vagy. Persze kihagytam, hogy a tanárom, de... ahhoz képest egész jól viselték.

- Akkor jó.- simított a combomra.- Haza megyünk?

- Hozzád vagy hozzám?

- Hozzánk.

Négy év múlva már lediplomázva, Taehyunggal élve, friss házasként, s egy gyönyörű kislány apukájaként, boldogan jelentem meg a temető ajtajánál. Készen álltam végleg búcsút mondani életem egyik megmeghatározóbb személyének. Lassan sétáltam, hiszen magamba akartam szívni mindegy egyes pillanatát annak az élménynek, hogy újra találkozom a bátyámmal. Sok mindent köszönhettem neki, ahogy azt is, hogy valamiért, valamilyen úton elém sodorta életem szerelmét. Azt az embert aki nélkül valószínűleg már nem lettem volna az élők sorai között az évek során. Büszke voltam magamra, s a barátaimra. Yoongi elközltözött és megismert egy lányt, Jimin pedig sikeres modellé vált. Idővel a szüleim is megbékéltek a tudattal, hogy Taehyung a férjem, sőt apukám annyira, hogy a saját fiaként tekint rá. Egyszerűen minden tökéletes volt.

A szemem megakadt egy soron.
Ez lesz az. Gondoltam magamban. Mosolyogva tettem meg az utolsó pár lépést, míg nem megláttam a feliratot.

Kim Namjoon, szerető testvér és fiú.

- Szia.- ültem le a sír elé.- Elmesélnék neked egy történetet...