Otthon a szüleim vártak, s ők is éppen abban a pillanatban értek haza a bevásárlásból. Szerencsémre nem kérdezték meg, hogy milyen ügy volt annyira sürgős, hogy elmenjek otthonról. Persze szerettem volna kicsit jobban kimutatni mennyire örülök nekik, de akkor se érezni nem éreztem örömöt, és még foglalkozni se tudtam vele, hiszen nem bízhattam Jisoo szavaiban.
Akkor realizáltam, hogy ez a lány teljesen kiszámíthatatlan volt és az önzősége akár tönkre is tehetett bárkit akit csak szeretett volna. Kegyetlennek tartottam a stílusát és azt, hogy nem értette meg, mi is forog kockán. Nem érthette, hiszen nem tudta mi az, hogy szerelem. Sosem lehetett szerelmes azelőtt és én meg is értettem, de azt nem, hogy miért kell ahhoz tönkretenni valakit, hogy szeressék.
Egyszerűen elfogadhatatlan volt számomra amit várt tőlem, és fogadni mertem volna, hogy nem én voltam az első és utolsó akit így megzsarolt.
- Minden rendben, kicsim?- kérdezte anya.
- Persze.- mosolyogtam, ezzel bíztatva, hogy tényleg minden rendben van, pedig egyáltalán nem volt.- Mit főzöl?- néztem a szatyorba.
- Vettem egy kis Tteokbokkit és ramennek valót ha az jó.
- Persze!- bólintottam.
- Segítesz?
- Ne haragudj mo...- mondtam volna, de megállított azzal, hogy belevágott a szavamba.
- Jól van.- intett csendre.- Hazajövünk, te meg már meg ne haragudj a szó használatomért, de le se szarsz minket.
- Majd elmagyarázom, jó?- kaptam észbe, hogy Taehyunghoz is el kellene mennem, hiszen anyáék nem tudták, hogy van valakim.
- Jól van... Holnap elmegyünk Joonie sírjához. Most az egyszer eljönnél velünk?
- Meglátjuk.
Sosem voltam még azelőtt a bátyám sírjánál. Még a temetésre se mentem el. Tisztán emlékszem a napjára, mikor én a sötét, hideg szobámban ültem és sírtam. Nem akartam ott lenni, nem akartam a halott testét látni ahogy elnyeli a föld, s soha többet nem láthattam. Nem akartam, hogy az legyen az utolsó emlékem róla, így minden alkalommal mikor visszaemlékeztem azokra a percekre, láttam ahogy a kórházi ágyban fekszik, levegőért könyörögve a gépektől, mik életben tartották.
- Egyszer el kell menned. Nem teheted ezt mindig.- rázta a fejét.
- Ne mond meg, hogy mit tehetek.- kötöttem belé.
- Még mindig gyerek vagy, Kookie!- szólt közbe apukám.- Mi vagyunk a szüleid és jó lenne ha megtisztelnéd a bátyádat azzal, hogy egyszer az életben meglátogatod.
- Miért kell most ez?- nyögtem, ugyanis elfogott egy erős rossz érzés.
- Oké, semmi baj. De egyszer tényleg menj el, jó? Nem kell velünk.- mondta anya, mikor elkezdte forralni a vizet.
- Jó.- biccentettem.- Most mennem kell... megint. Ne haragudjatok.
- A mi Kookienk fontos ember lett?- viccelődött anyukám.
- Nem mondanám.- ráztam a fejemet, majd szinte azonnal ott is hagytam őket.
Lábaim a szerelmem felé vezettek, s minden egyes lépésemmel imádkoztam, hogy Jisoo ne csak blöfföljön. Yoongi tette zajongott a fejemben, miközben szedtem egymás után a lépőimet. Kíváncsi voltam, hogy miért ennyire fontos neki ez az egész, hiszen nem kellett volna megtennie azt, hogy megfenyegeti Jisoot.
- Nam!- kiabáltam testvéremnek, iskola után, mikor elém jött.
- Szia, öcsi!- vont szoros ölelésbe.- Milyen volt a napod?
- Megismertem valakit!
- Egy új barátot?
- Igen! Yoongi a neve.
- Ez szuper!- örült velem együtt.- Remélem vigyázni fog rád ez a barát, ha én már nem leszek.
- Kisujj becsszót kötöttünk, hogy örökké barátok maradunk!
- Tényleg azok maradunk?- hangzott a fejemben a kérdés.
Olyan volt, mint ha Yoongiba szállt volna Namjoon lelke, mikor ő meghalt.
Kis idő, s gondolkodás múlva elérkeztem a tanáromhoz, hol idegesen kopogtam az ajtón. Szinte azonnal kinyitotta, én pedig azonnal beléptem.
- Kook?- zárta be magunk után az ajtót.
- Jisoo azt mondta, hogy kitörli a képet, mert Yoongi megfenyegette, de félek, hogy nem fogja, szóval kellene valami terv.- hadartam le egy szuszra.
- Mégis milyen terv? Ha megmutatja az igazgatónak, engem rosszabbik esetben lecsuknak, jobbik esetben pedig elveszik a tanári engedélyemet.- magyarázta.
- De... De ugye nem szakítanál velem? Ugye nem?
- Persze, hogy nem!- horkantott fel.- Nem a kapcsolatunk a tét, hanem a karrierem és az életem. Simán lecsuknak életem végéig ezért.
- Jó ég.- rökönyödtem meg.- Én ezt nem akarom. Taehyung, félek, hogy Jisoo csak blöffölt, hiába csinálta azt Yoongi amit.
- Mit csinált az a marha?- emelte fel a szemöldökét.
- A torkánál fogva fenyegette meg, hogy megöli, ha megmutatja bárkinek a képet és nem törli ki.- valltam be.
- Jézusom.- sóhajtott fel, fejét fogva.- Jisoo nem hülye. Tudja, hogy úgyse csinálná ezt Yoongi. Mármint, hogy megöli.
- Ezért is félek, hogy megmutatja az igazgatónak a képet.
- Akkor majd azt mondom, hogy találkoztunk és ennyi. Összefutottunk miközben sétáltam a ruha üzletek felé.
- Taehyung... Ugye együtt maradunk, bármi is lesz?
- Igen.- fogta meg a karomat, majd magához húzott, s egy meleg ölelésbe vont.- Nem lesz semmi baj. Bízz bennem.- simított hajamba.
Illatát érezve elöntött a megnyugvás. Imádtam őt. Mindennél jobban vágytam a figyelmére és a szeretetére.
Féltem, hogy ennek köztünk egyszer vége lesz.
VOUS LISEZ
My Teacher // Taekook // BEFEJEZETT
Fanfiction" - Ki ő neked, Taehyung?- kérdezte síró szemekkel az előttünk álló, számomra ismeretlen férfi. - Jungkook a családom.- szorította meg a kezemet." Jeon Jungkook egyedül él Szöul egyik panel házában, és szerencsés embernek tudja magát. Van két barátj...
