My Teacher // Taekook // BEFEJEZETT

💜7💜

Úgy döntöttem, hogy az eset után nem megyek iskolába egy darabig. Elmentem a dokihoz, hazudtam neki és azt mondtam, hogy fáj a gyomrom és megy a hasam, ezért kiírt három napra. Az eső esett, az idő pedig borús volt. Mintha az időjárás észrevette volna milyen a kedvem. Yoonginak elmondtam mi történt, de a másiknak még mindig féltem elmondani az igazságot.
Este nyolc volt mikor kopogtak a bejáratimon. Vörösre dagadt szemekkel csúsztam a padlón oda, s kinyitottam. Mintha Jézus jött volna le, úgy fénylett előttem a tanár alakja.

- Mit... Mit keresel itt?- szipogtam.

- Nem jöttél iskolába már két napja. Gondoltam megnézem, hogy vagy. Úgy látom nem jól.- húzta a száját, nekidőlve az ajtó keretének, miközben vizes haja, s bőrdzsekije csöpögött a padlómra.

- Hát nem vagyok jól, de maga se lesz ha ilyen esőben kirándul.- engedtem meg magamnak egy halvány mosolyt.

- Azért vagy ilyen állapotban, mert visszautasítottalak?- hajolt közelebb.

- Fogjuk rá.- bólintottam.- Majd kiheverem.

- Bemehetek?- pillantott magam mögé.

- Persze.- álltam el az útból, ő pedig levette magáról a felesleges ruhákat.- Adok egy törölközőt.- mentem be a fürdőbe, ahol megfogtam egy törölközőt.

- Köszönöm.- vette el tőlem.

- Nincsmit.- biccentettem.- Ha megszáradt akkor mehet is akár.

- Tudod, nem azért utasítottalak vissza, mert nem vagy jó pasi. Az a baj, hogy fiatalkorú vagy és a diákom, ami a legnagyobb baj igazából.

- Maga a fiúkat szereti?- hökkentem meg.

- Igen.- bólintott.

- Akkor tényleg nem én vagyok a baj... vagyis de csak nem olyan értelemben.- nyugodtam meg egy kicsit.

- Igen.- bólintott.- És az a helyzet, hogy nem teszed könnyűvé.

- Miért?- pillogtam.

- Mert...- lépett elém.- Ha én nem a tanárod...- simított az arcomra, mitől a vérem szinte egyből oda folyt.- Te pedig nem a diákom lennél...- hajolt közelebb, egészen amíg ajkaink nem súrolták egymást.- Most megcsókolhatnálak.- suttogta.

Félig lehunyt szemekkel, heves szívveréssel, bizsergő, remegő ajkakkal kívántam, hogy érjen össze az övéivel.

- De nem lehet.- húzódott volna el, de én elkaptam a tarkóját, visszarántva magamhoz, így táncba hívva.

Keze egyből a derekamra tévedt, s közelebb húzott magához. Sosem éreztem még olyat, mint akkor. Mintha fel akart volna robbanni az egész testem.

- Mhm.- vált el tőlem.

- Azt hittem nem szabad ilyet csinálnunk.- néztem a szemeibe, mikkel biztosra vettem, hogy felfalna ha tudna.

- Ez volt az első és az utolsó alkalom.- lépett egyet hátra.

- Maga...

- Tegezz mikor kettesben vagyunk.- vágott a szavamba.

- Te csak szórakozol velem?- kérdeztem teljesen kétségbeesve.

- Ez nem így van. Egyszerűen nem lehetünk együtt.

- Akkor mit tegyek? Olyan hatást gyakoroltál rám, hogy rajtad kívűl senki mást nem látok!

- Muszáj lesz.- jelent meg egy fájdalmas mosoly azon a gyönyörű arcán, mit minden nap, minden órájában nézni tudtam volna.

- Kérlek...- markoltam a pólójába.

- Ha nem tizenhét lennél én meg húszonhat akkor már rég elhívtalak volna randizni.

- Hívj el.

- Jungkook...- hajtotta le a fejét.- Értsd meg a helyzetemet.- vette le magáról a kezemet.

- Kérlek ne csináld ezt.- könnyeztem be.

- Sajnálom. Mihamarabb gyere vissza az iskolába.- vette le nyakából a törölközőt, majd felkapva a dzsekijét, kiment a lakásból, köszönés nélkül.

Térdeim nem akartak tovább tartani, így összerogytam a folyosón és csak sírtam. Ordítottam, ütöttem a falat amiért akkora hülye voltam, hogy pont ő belé szerettem, nem pedig egy rendes, okos, kedves lányba.

Két órán keresztül próbáltam felkaparni magamat, de alig ment. Bármennyire is fájt, tudtam, hogy neki van igaza és mennyire veszélyes lenne számára. Ha ki tudódna akkor akár börtönbe is kerülhet, azt pedig nem akartam semmiképpen sem. Elővettem a telefonomat a zsebemből és megkértem Yoongit, hogy jöjjön át egy kicsit. Persze igent mondott. Jimint is hívni akartam, de ha meglátott volna, egyből kérdéseket rakna fel, így nem tettem. Tudtam, hogy Yoongi az egyetlen aki igazán megért.

- Kook!- dörömbölt az ajtón, fél óra múlva.

- Szia.- nyitottam ki neki az ajtót.

- Jézusom! Mi történt?- ölelt meg szinte azonnal.

- Átjött hozzám a tanár úr.- szipogtam.- Tudja, hogy szerelmes vagyok.- sírtam el magamat újfent.

- Sssh.- kezdte el simogatniba hajamat.- Tudom, hogy fáj, de hidd el jobb lesz majd. Lesz más. Még sokan vannak ezen a bolygón.

- De nekem ő kell.- bújtam a mellkasába.

- Tudom.- sóhajtott.- Gyere, adok cigit. Meséld el mi volt.- fogta meg a karomat, a nappaliba húzott.

Egy óra mesélés, három szál cigi, sírás, hümmögés és bólogatás után sikerült teljesen lenyugodnom, s álmosodni kezdtem.

- Jó nagy fasz az biztos, de igaza van.- mondta végül.

- Tudom.- válaszoltam félig lehunyt szemekkel.

- Szeretnéd ha itt maradnék?

- Az jó lenne.- bólintottam.

- Akkor menjünk, aludjunk.- kelt fel.

- Mármint az ágyamban? Ketten?- kerekedtek ki a szemeim.

- Nyugodj le, Hófehérke, nem foglak megrontani álmodban.- nevetett, s a szobám felé vette az irányt.

- Végülis...- követtem.

- Adj valami pólót meg nadrágot.- ült le az ágyamra.

- Máris.

- Egyébként mondjuk el Jiminnek. Szerintem tartaná a száját.

- Értem, hogy a pasid, nekem meg tudod, hogy a legjobb barátom, de mind a ketten tudjuk azt is, hogy neki sok ismerőse van akik imádnák a sztorit rólam és a tanár úrról.

- De egyszer el kell neki mondanod.

- Tudom.

- Azt is tudod, hogy bármi is lesz én melletted fogok állni? Mármint szeretem Jimint, de téged jobban.

- Még a pasidnál is jobban? Azt nem hiszem.- dobtam oda neki a kért ruhákat.

- A barátság fontosabb.