Camouflage

1. Fejezet

"Gatyarohasztó hőség volt azon az augusztusi napon, amikor Dalmával a Vasvári Pál utcai lakásunkhoz igyekeztünk, hogy végre megtekinthessük, várhatóan hol fogunk élni az elkövetkezendő 6 évben, és persze hogy kikkel. Egy szobás , galériás lakás volt, egy viszonylag nagy nappalival, és a tulaj elmondása szerint már az is eldöntött tény volt, hogy ki hol fog aludni, hiszen az egyik fiúnak barátnője volt, így neki szüksége volt egy nagyobb ágyra.
- Baszd ki Anna... Le fog folyni az arcom mire odaérünk. - nevetett talpig kisminkelt barátnőm saját hülyeségén.
- Hát akkor mi a picsának kented ki magad ennyire? - nevettem vele. Dalma mindig adott a külsejére, sokszor túlságosan is. Póthaj, műköröm, műszempilla. Nála ezek alapkellékek voltak, és bár kívül kissé felszínesnek tűnhetett, igazán okos volt, a szíve pedig aranyból volt.
- Lehet hogy helyes pasik lesznek. Az első benyomás pedig nagyon fontos, tehát inkább az a kérdés, hogy te miért nem kented ki magad? - húzta fel egyik szemöldökét. Annyira tipikus Dalma... Mikor így néz rám, szívem szerint felrúgnám.
- Mert engem nem érdekel, hogy kikkel fogunk együtt élni! Azért költözünk ide, mert tanulni akarunk, vagy nem? Nem pasizni jöttünk, nem lesz ilyenekre időnk! - válaszoltam a megszokott, kiokító hangnememben, amivel bár tudtam, hogy barátnőm agyára megyek, ez amolyan ösztönösen jött belőlem.
- Beszélj csak a magad nevében! Én nem leszek egy stréber, aki csak a tanulásra koncentrál, és közben elfelejt élni. Amúgy meg érdekeljen csak, hogy kikkel fogunk lakni! Lehet hogy sorozatgyilkosok, vagy szervkereskedők... Ne adj isten valami szektatagok, akik majd feláldoznak minket valami sátánista rituálé keretein belül! - ámult el saját idióta agyszüleményén.
- Jaj maradj már, nem kéne ennyit nézned azt a buzi Paul Streetet! - forgattam a szemeimet. Mióta szinte minden nap azt, az egyébként általam mutatott youtubert nézi, aki az előbb említett misztikus, és sötét témákról gyárt tartalmat, kezdett kissé paranoiássá válni, és mániákussá is. Egyfolytában róla áradozott, és lerítt róla, hogy ha csak egyetlen egyszer találkozhatna vele, az élete fénypontja lenne, és onnantól már szíves örömest meghalna bármikor.
- Hé, nem buzi! Hatalmas koponya, ezt te is tudod! - szidott le.
- Tudom, én mutattam neked, emlékszel?! Csak már sikeresen elérted, hogy hallani se akarjak róla. - kuncogtam. Dalma is elmosolyodott. Idő közben odaértünk a megadott címre, ahol a kapu előtt már várt ránk a negyvenes évei közepén járó, barnás-vöröses hajú nő, aki nem mellesleg a tulaj volt. Kedvesen mosolygott ránk, fotón látott már minket, így egyből felismert. Először Dalmának, majd nekem nyújtott kezet.
- Kovács Györgyi, örülök, hogy személyesen is bemutatkozhatok nektek! - mondta kellemesen mély hangján.
- Barabás Anna! Részünkről a szerencse! - szóltam udvariasan. Igazán szimpatikus , kifinomult ízlésű nő volt.
- A fiúk már fent vannak a lakásban, nekik már megmutattam mindent, csak a szerződés pontos feltételeit nem tisztáztuk még. Kövessetek! - intett fejével az ajtó felé, majd felmásztunk a második emeletre. A bejárati ajtó a konyhába nyílt, amelyből további három ajtó vezetett különböző helyiségekbe. Jobb oldalon kettő, a közelebbi a kisszoba, a távolabbi pedig a fürdő ajtaja volt. Szemben a nappaliba vezetett az út, ahonnan férfihang szűrődött ki.
- Bemutatlak titeket a fiúknak, aztán körbenézhettek, és megbeszéljük a részleteket! - sorolta a tulajdonos, majd benyitott a nappaliba, ahová belépve akkora döbbenet szakadt ránk, hogy talán még a szánkat is eltátottuk Dalmával. A kanapén egy barna hajú, szálkás pali ült, akinek mindkét karja teljesen ki volt varrva, és egy kereszt medálos nyakláncot viselt. Mellette pedig ott ült a barátnőm túl sok gondolatát lefoglaló göndör. Ő volt az. Baukó Attila. Azaz Paul Street...