Camouflage

12. Fejezet

- Én... Rajtad túl vagyok, csak azon nem, amit műveltem. - adtam végül a választ, amivel megannyi kérdőjelet hagytam magam után.
- Vagyis? - tette mellkasa előtt keresztbe a karjait.
- Vagyis már nem epekedek utánad, viszont továbbra is bűntudatom van amiatt, hogy...- kerestem a megfelelő kifejezést.
- Hogy? - döntötte oldalra a fejét.
- Hogy fájdalmat okoztam. - hajtottam le a fejem bűnbánóan.
- Emiatt ne fájjon a fejed! Ennek már négy éve, és mint mondtam, engem már nem izgat, szóval nem akarom, hogy most befolyásoljon bármit is, jó? Én csak szeretnék örülni, hogy visszakaptam a barátomat. - mosolygott rám őszintén. Nagyon megleptek a szavai. Bármire gondoltam volna, hogy mit fog reagálni, ha ismét találkozunk, csak erre nem. Hatalmas kő esett le a szívemről, viszont közben fájt is azt hallani, hogy látszólag tényleg teljesen maga mögött hagyott mindent, ami a szerelmünket illeti. Abban az esetben viszont, ha visszakaphatom a barátomat, a lelkem már nyugodt lesz.
- Rendben! Köszönöm! - mosolyogtam vissza, mire ő a karjaiba zárt, és szorosan tartott. Először meg sem bírtam moccanni a döbbentségtől, de aztán én is visszaöleltem.
- Na folytassuk, mert sosem leszünk kész! - bontotta ki magát karjaim közül. Kb 2 óra alatt patikába vágtuk a lakást. Kezdtem én is feloldódni, és végre szinte ugyanúgy poénkodtunk, mint annak idején, mikor még a legjobb barátomnak hívhattam. Elképesztően hiányzott.
- Egy cigit még elnyomunk? - kérdezte, miután az utolsó elmosogatott poharat is a szekrénybe tette. - Nekem utána indulnom kell, a bulira még be kell vásárolnom. - nézett a karórájára.
- Persze. -
- Te hallod? Mikor is kezdődik holnap az ügyeleted? - kérdezte, miközben rágyújtott.
- Este hatkor, viszont nem lehetek másnapos holnap, ha a mai buli miatt kérdezed. - védekeztem azonnal.
- Nem amiatt. Holnapután koncertezek. Este 8-kor kezdek, ha minden igaz. Gondoltam eljöhetnél, bár jobban belegondolva egy 24 órás ügyelet után a faszomnak se lenne kedve bulizgatni. - nevetett kínosan.
- Szeretnéd, ha ott lennék? - kérdeztem halkan.
- Persze hogy szeretném. - egyetlen koncertjén sem voltam ott azelőtt. Egyszerűen képtelen voltam elmenni akár egyszer is.
- Akkor ott leszek. - mosolyogtam rá, mire ő is egy fogvillantós mosollyal jutalmazott.
- Zsír! Holnap hozok egy kártyát, amivel bejöhetsz a backstage-be.
- Wow! Micsoda megtiszteltetés! - néztem rá úgy, mintha csak egy rajongója lennék.
- Hagyjál már! - lökött meg a könyökével. Miután elszívtuk a ciginket, el is búcsúzott, és elment. Olyan volt, mintha egy kibaszott álomban lettem volna. Túl sok impulzus ért. Túl van rajtam. El kell mennem a koncertjére. Itt volt nálam. Híres, sokan ölnének azért, csak hogy szóba állhassanak vele. Pár évvel ezelőtt én is megtettem volna. Tudtam, hogy mi van vele. Tudtam, hogy hol van, mit csinál, mennyire megviseli a hírnévvel járó nyomás. Sok volt ez így nekem hirtelen.
- Üdvözlöm! Dr. Takács József beszél! - szólt bele a telefonba a rég nem hallott rekedt, mély férfihang, mely annyiszor nyugtatott már meg.
- Jó napot kívánok doktorúr! Dr. Barabás Anna vagyok. - szóltam bele én is.
- Anna kedves, régen keresett már! Minek köszönhetem a hívását? - mindig nagyon kedves volt. Immáron 40 éve taposta a szakmát, és azon kevesek közé tartozott, akinek valóban szívügye volt a betegei jólléte.
- Azt hiszem szükségem lenne egy kis beszélgetésre. - sóhajtottam egyet.
- Máris nézek Önnek egy időpontot, tartsa kérem! - pár másodpercig lapozgatta a naplóját, majd ismét a füléhez emelte vezetékes telefonját. - A jövő hét hétfő jó lehet?
- Hétfőn dolgozni fogok sajnos. Kedden esetleg? - kérdeztem a fali naptáram előtt ácsorogva.
- Lássuk! - lapozott még egyet. - Kedden csak délután 6-kor van szabad időpontom, ha az megfelel kedves!
- Tökéletes! - bólintottam nagyot, mintha csak látta volna.
- Kiváló, akkor be is írtam. Kedden találkozunk! Vigyázzon magára! - köszönt el kedvesen.
Másnap Ati beadta az ígért belépőt, az idő pedig csak úgy repült. Kettőt pislogtam, és már mehettem is dolgozni. A kórházban folyamatos verseny volt a rezidensek között. Sebésznek tanultam, ami nem jelentett mást, mint hogy cápának kellett lennünk egytől egyig. Az erősebb győz. Az ügyesebb vághat. A gyorsabb megkapja a legkomolyabb traumákat. A legokosabb pedig bemosakodhat a legtöbb tudást igénylő műtétekre.
28 órája voltam ébren, 22 órája dolgoztam, és 4 rutinműtéthez asszisztáltam már, mikor csippant a telefonom. Ati írt, és önkénytelenül is elmosolyodtam.

" Hiya! Itt leszel este? Pia van dögivel🤘🏻"

Egy pillanatig ráfagyott a mosoly az arcomra. Egyre kevesebb kifogásom maradt, amivel előállhatnék.

" Hi! Ki nem hagynám😉 bár a piálást lehet offolom, eléggé kivagyok már😂"

Ez valójában nem volt hazugság. Kurva fáradt voltam.

" Mi van, antialkesz lettel? 😂 Én már itt vagyok, szóltam a securitynek h jössz. Ha baszakodnak hívj fel!"

"Rendben. Sietek😘"

Vagy öt percen keresztül csak ültem a telefonnal a kezemben, és azon gondolkodtam, hogy elküldjem-e neki puszis smileyt. Végül elküldtem. Egy ideig nem nézte meg, de mikor megnézte, és gépelni kezdte a választ, a sors, Isten, a karma és még ki tudja milyen természetfeletti erő úgy döntött, hogy basszam meg az anyámat, ugyanis lemerült a telefonom, és ki is kapcsolt a picsába. Gyorsan elszaladtam az öltözőbe, és feldobtam töltőre, de nekem, és még 3 rezidenstársamnak is megszólalt a csipogója az öltözőben, full egyszerre. Ez csakis egy dolgot jelenthetett. Baleset történt, és nem is kicsi, ha mindannyian kellünk. Testemet nem kímélve rohantam a sürgősségire, ahol a traumatológia vezető sebésze már steril ruhában várta a mentőket.
- Mi történt? - kérdezte Kinga, az egyik társam.
- Tömegbaleset az M0-áson, sok a sérült, minden kézre szükségünk van! - válaszolta Dr. Rácz Tibor. Amint ezt kimondta, az első mentőautó már le is parkolt az ajtó előtt. Kinga azonnal "lecsapott" rá, egy másik traumatológus mellett végezte a munkáját. A második mentő is megérkezett, hozzá Rácz doktorúr sietett, és biccentett nekem a fejével, hogy menjek vele.
-  40 év körüli férfi. Súlyos tompa tárgy okozta mellkasi sérülés, a koponyában idegen tárgy, sok vért vesztett! Vérnyomás 80/50 pulzus 54. Eszméletlen, pupillareflex negatív.- adta át a mentőtiszt a beteget. Az idegen tárgy nos. Egy kibaszott vasrúd volt, ami belefúródott a fejébe. Az értékei meglepően jók voltak ahhoz képest, hogy már rég meg kellett volna halnia.
- Barabás, mosakodjon be! - szólt oda a felettesem. Ez nem egy két órás műtétnek bizonyult, ez biztos. Nekem pedig ott kellett lennem a koncerten. Karrier vs. rég nem látott szerelem.
- Öhm. Hogyne! Előtte elmehetnék az öltözőbe? Kérem! - szólnom kellett Atinak, hogy mégsem tudok menni. Ilyen alkalmam talán soha többé nem lesz. Egy ilyen eset a mi szakmánkban felér egy Puskás Aréna koncerttel.
- Viccel velem? Ha nem visszük be a műtőbe ezt a férfit azonnal, akkor ott vérzik el a sürgősségi kellős közepén! Vagy bemosakszik most rögtön, vagy búcsút mondhat ennek a műtétnek! - emelete fel a hangját, szemeit pedig szikrákat szórtak. Ez nem csak erről a műtétről szólt. Kihagyni egy ekkora lehetőséget felér azzal, hogy benyújtom a felmondásomat.
- Értettem! Induljunk! - válaszoltam, amit egy apró bólintással nyugtázott, majd rohantunk is a műtőblokkba.
10 órás műtét volt. Ezidő alatt kétszer leállt a beteg szíve, és újra kellett élesztenünk. A műtétet sikeresen zártuk, és Rácz doktorúr végül megdicsért, amiért ennyi munka után végig tudtam csinálni az egészet. Ekkor már 36 órája voltam ébren, és elképesztően kimerült voltam. A műtét alatt nem igazán gondoltam Atira, vagy a koncertre. Amint beléptem a műtőbe, a körülöttem lévő külvilág teljesen megszűnt létezni.
Az öltözőbe érve még mielőtt bármi is történt volna, muszáj volt vennem egy forró zuhanyt.
Miután végeztem, bekapcsoltam a töltőn lógó telefonomat. A szívem akkorát dobbant a mellkasomban, hogy azt hittem, rögvest nekem lesz szükségen orvosi ellátásra. Attilától 6 hívásértesítőm érkezett, és 5 üzenetem, Atitól pedig minimum háromszor ennyi. Az első, amit megnyitottam, az Attila chatje volt.
"Hol vagy?"

"Anna baszd meg már el kene kezdjuk a koncertet de Ati nem kezd el jatszani mig nem vagy itt"

"Egy oraja el kellett volna kezdenunk. Ki vagy kapcsolva ember! Nem lehet elerni! Ugye nincsen bajod baszd meg???"

"Nem tudom hogy mi a fasz tortent, de ez a gyerek teljesen megbolondult
Ha tudsz gyere legyszives mert en ezt mar nem tudom kezelni!"

- Úr isten! - suttogtam a szemeimet dörzsölve. Nem is láttam normálisan már. Gondoltam, hogy lesz mit megmagyaráznom, arra viszont nem számítottam, hogy ekkora kalamajka fog kialakulni. Az utolsó üzenete egy link volt. Rákattintottam, és majdnem lefordultam a padról, mikor elolvastam a 24.hu cikkének címét.

" Azahriah botrány! Az énekes egy órás késéssel kezdte el fellépését, majd alig fél óra zenélés után pánikrohamot kapott, ami a koncert végét jelentette!"