Camouflage

2. Fejezet

- Ezt te is látod? - sutyorogta oda Dalma. Egész egyszerűen képtelen voltam válaszolni. Nem jött ki egy hang sem a torkomon, úgyhogy pár másodperc után meglökött a könyökével. A fiúk felkeltek a kanapéról, és közelebb jöttek, hogy bemutatkozhassanak. Sikerült végre észbe kapnom, és kezet nyújtottam az ismeretlen srác felé.
- Barabás Anna, örülök hogy megismerhetlek! - mosolyogtam, ő pedig úriember módjára kezet csókolt nekem.
- Molnár Attila, én is örülök! - mondta egy igazán érdekes tájszólással talán, bár én inkább csak cigányos kiejtésnek mondtam volna a beszédstílusát, amit előre imádtam. Ezután kezet csókolt a barátnőmnek is, aki alig hallhatóan annyit motyogott, hogy " Székely Dalma, örvendek!" , de csak az épp nekem bemutatkozó borostás szépfiúra tudott figyelni.
- Baukó Attila, örülök hogy találkozunk! - nézett áthatóan a szemeimbe. Az első alkalom, mikor a szemembe nézett, azonnal megmozgatott vennem valamit. Persze ezt annak tudtam be, hogy egy olyan ember áll előttem, aki évek óta szórakoztatott a videóval, akinek annyi jó borzongást köszönhettem, és akire mindig felnéztem borotvaéles esze miatt. Na meg persze akiről ódákat zengett a jobbomon álló szőkeség.
- Barabás Anna! - vágtam rá, és még annyi sem volt bennem, hogy valami sablonos szöveggel viszonozzam a kedves szavait. Egyszerűen borzasztó zavarban voltam. Ezután a barátnőm felé fordult, aki hát... Hogy is mondjam? Nálam vagy ezerszer jobban zavarban volt. Még az a több tízezer forintos alapozó sem tudta eltakarni, hogy paprikavörösre pirult az arca, a keze pedig kajak remegett.
- Székely Dalma, nagyon örülök! - vigyorgott, mint a tejbe tök.
- Baukó Attila, örvendek! - fogott vele is kezet.
- Te az vagy, akire gondolok? - kérdezte érces hangon Dalma. Valószínűleg nem tudta elhinni, amit lát.
- Hát az attól függ, hogy kire gondolsz. - kacagott Ati, és zavarában a tarkóját kezdte vakargatni.
- Tiéd a Paul Street csatorna... igaz? - kérdezte reményteli hangon, mintha nem lenne egyértelmű. A tulaj nem lepődött meg ezen, ezek szerint ő is ismerte, vagy Ati már említette neki a hobbiját.
- Igen, az enyém. - felelte, bár nem tűnt túl vidámnak, amit meg is értettem. Senki nem szeretne két kis csitri rajongójával lehúzni éveket összezárva. A kellemetlen szituációt felismerve Györgyi azonnal kapcsolt, így gyorsan megmutatta nekünk is a lakást, ami elég szépnek bizonyult, és nem is volt túl kicsi. A szobában egy egyszemélyes ágy kapott helyet, a fürdő wc bár egy helyiségben voltak, nem volt túl kicsi, a nappaliból pedig ki lehetett menni az erkélyre, illetve a galériára innen vezetett egy lépcső. Miután mindent megnéztünk, belekezdtünk a részletek megbeszélésébe is.
- Havi 200000 forint plusz rezsi lesz a bérleti díj, mint azt már tudjàtok. Ez négy embernek nem hinném, hogy gondot fog okozni. Kisállatot nem hozhattok, dohányozni pedig az erkélyen van lehetőség, bent van füstriasztó is egyébként. Minden hónap tizedike környékén fogok jönni a pénzért, illetve nagyjából átnézni, hogy minden rendben van-e a lakásban. A fiúkkal azt beszéltük, hogy a kisszobát ő kapja. - tette a kezét Ati vállára, ezzel jelezvén, hiszen a két Attila megnevezés nem sokat segített.
- Őt Attilának szokták hívni a társaságunkban, engem pedig Atinak, ha ez segít. - mondta a göndi.
- Rendben, akkor a kisszoba Atié lesz, a nappali Attiláé, a tiétek pedig a galéria, ha ezt így elfogadjátok, bár ezt már nem nekem kell megoldanom. - mondta kedvesen. Volt valami megnyugtató a hangjában,
- Kulcsokat másoltam már nektek, tudtommal a héten már költöztök, ha mindenben meg tudunk egyezni, igaz?
- Igen. - mondtuk kórusban.
- Remek. Két havi kaució letétele szükséges még ezen kívül, amit szintén el tudtok negyedelni, így 100-100 ezer forintot kell fizetnetek fejenként, amiből ugye le tudom vonni ha esetleg bármi kárt tesztek a lakásban, vagy szükséges a rezsi kiegyenlítésére, ha felmondjuk a szerződést, amit most egy évre szeretném ha megírnánk. Amennyiben előbb elköltöztök, úgy a kauciót sajnos elbukjátok, bár szerintem ezzel sem lesz gond, hiszen a suli azért több ideig fog tartani. Nos, ez így megfelel mindenkinek?
- Igen. - szólaltunk meg újból. Aláírtuk a papírokat, megkaptuk a tulajdonos banki adatait, ahová a kauciót utalhatjuk, majd elindultunk haza.
- Ez hihetetlen! Életem szerelmével fogok együtt lakni baszod! - áradozott barátnőm olyan lelkesedéssel, amit talán még sosem tapasztaltam nála.
- Nem sokáig, ha így viselkedsz! - intettem óva. - El fogod őket ijeszteni ezzel a gyermeki rajongásoddal!
- Dehogy fogom elijeszteni, mindenki szereti ha szeretik... és én még dögös rajongó is vagyok! - kacsintott rám.
- Dalma, komolyan mondom! Kérlek szépen, ne kergesd el őket! - válaszoltam kissé ingerülten.
- Jól van, nyugi már! Mit vagy így oda? Talán tetszik neked a másik kandúr, hogy ennyire kétségbeesel már a gondolattól is, hogy nem fogunk együtt lakni? - incselkedett.
- Tudod jól, hogy nem a zsánerem... Havi százezret viszont képtelenek lesznek kifizetni a szüleim, tehát nagyobb szükségünk van rájuk, mint hinnéd! - mondtam a teljes igazságot. Attila nem jött be egy cseppet sem, bár az első pillanattól kezdve tudtam, hogy jól ki fogunk jönni egymással. Ami viszont Atit illeti... Amikor a szemembe nézett, és ahogy tette, az túl sok érzelmet váltott ki belőlem.
- Ez igaz. Oké, igyekszem visszafogni magam. - sóhajtott. Az ő szülei elég pénzesek voltak, tehát számára nem okozott volna nagy gondot az sem, ha duplájába fájt volna az albérlet, rám viszont teljesen tekintettel volt. Az út további részét csendben töltöttük. Fogtunk egy taxit, ami elvitt minket a Déli pályaudvarhoz, ahonnan zakatoltunk is egészen eddigi otthonunk, Veszprém felé. Egymással szemben ültünk, és fülessel a fülünkben bámultunk ki az ablakon. Már vagy háromnegyed órája utaztunk, mikor értesítés érkezett a telefonomra. A szívem kihagyott egy ütenet, mikor megláttam egymás alatt a két insta értesítést.
" paulsonati követni kezdte "
" paulsonati üzenetet küldött "