Camouflage

5. Fejezet

Friss volt az egész pesti élet számomra. Olyannyira, hogy még a cuccaim sem értek oda a lakásba, de én már bajba kevertem magam. Hatalmas bajba. Ha visszanézik a kamerafelvételeket, és elkapnak minket, akkor az életemnek gatya, holott még el sem kezdtem. Rettegtem a következményektől, és nagyon szégyelltem magam. Az egészet úgy fogtam fel, mintha minimum tömeggyilkosságot hajtottunk volna végre.
Mikor felértünk a lakásba, hatalmas kupleráj fogadott minket. Dalma éppen pakolta ki a galérián az apja által meghozott cuccait, az enyémeket pedig a nappaliba pakolták be. Hallhatta, mikor megérkeztünk, így lejött a nappaliba.
- Na mi a helyzet? Megvan minden? - kérdezte vidáman mosolyogva. Láthatta rajtunk, hogy valami nincs rendben, így aggódásba váltott pirospozsgás arca. - Valami baj van? - mindent elmeséltem neki elejétől a végéig, és a kronológiai sorrendet megtartva, legnagyobb félelmünket hagytam a végére.
- Wow! Gratulálok! - adta a kissé sértett választ. Nem igazán tudtam hova tenni, hogy mire ez a megbántott hangnem, de nem akartam Ati előtt rákérdezni. - Jó sok eszetek van! - vágta oda, majd felviharzott a galériára. A mellettem álló sráccal értetlenül összenéztünk, majd intettem a fejemmel, hogy maradjon, majd én megoldom. Utánaszaladtam a lépcsőn, Dalma pedig idegesen kapkodva pakolta ruháit az egyik szekrénybe. Ati nyilván nem akart zavarni, ezért sarkon fordult, és kiment a konyhába.
- Életem? Mi a baj? - kérdeztem nyugtató hangon. Pár másodperc múlva leállt a pakolással, majd megfordult, hogy szemben álljon velem. Nagyot sóhajtott, és elkezdte mondandóját.
- Nincs, csak.. Máris olyan jóban vagytok! - mutatott lefelé, ezzel utalva Atira. - Az első nap bajba keveredtetek együtt, és a mi barátságunk is ezen alapszik. Tudom, hogy mennyire össze tud hozni két embert, ha együtt művelnek képtelen faszságokat. - mondta elkeseredetten, nekem pedig tányérnagyságúra kerekedtek a szemeim.
- Te most viccelsz, ugye? - kérdeztem teljesen elképedve. - Dalma, te most komolyan féltékeny vagy?
- Nem! - vágta rá azonnal. - De... egy kicsit. - csapott a homlokára. - Nem így terveztem, azt hittem, hogy így a közelébe férkőzhetek, Anna! Én tényleg... Csodálom ezt a fiút, érted? Az intelligenciáját, a humorát, azt ahogy beszél, artikulál, mindent! - taglalta masszív átéléssel. - Nem mellesleg aggódom is! Nyilván ezért nem kerülnétek börtönbe, ha megfognak, de nem csinálhatsz ilyen ostobaságokat! Mi lesz a következő? Ti lesztek Bonnie és Clyde?!
- Nem, drágám! TI lesztek Bonnie és Clyde, vagy Jack és Rose, vagy a tököm tudja.. - öleltem meg. - Gyönyörű vagy, és okos! Nem is venném fel veled a versenyt soha! Nekem elhiheted, ez egy abszolút baráti lopás volt, és soha többé nem fordul elő! - nyugtattam. Nem is gondoltam bele, hogy ezzel talán megbánthatom a barátnőmet... Pedig nem állt szándékomban. Annyit nem ér egy pasi sem.
- Én sem venném fel veled a versenyt te lökött. - nevetgélt a fülembe, majd elengedtük egymást. - Na jó, menjünk ki! Mutasd, mit csórtatok! - kacarászva nyitottunk be a konyhába, ahol Ati épp a piákat pakolta be a hűtőbe.
- Minden oké, csajok? - állt értetlenül az ellentmondásos események előtt. Nem volt jellemző a haragtartás egyikünkre sem.
- Persze! Muti a szajrét! - dörzsölte össze tenyerét Dalma. Ati kinyitotta a hűtőt, ami tele volt alkohollal, és üdítővel. Mondjuk nem volt valami kurva nagy a frigó, így nem volt nehéz megrakni.
Mindeközben Attila hatalmas lendülettel törtetett be a lakásba, kezében két üveg Bombay-al.
- Gyerekek, olyat mesélek, hogy betérdel itt mindenki! - gesztikulált hevesen. Kíváncsian figyeltük, hogy mi lehet ekkora sztori. - Elmentem a cuccér' tudjátok, mondom utána bemegyek a Tescoba. Bementem geci, beálltam ahhoz a kasszához ahol neked kell lehúzni amit megveszel tudod.
- Az önkiszolgálóhoz. - szólt bele Ati.
- Oda! Azt ott hallgattam, hogy a gádzsi aki így ott volt eladó vágod, meg a biztonsági őr beszélgették, hogy valami két vásárló kajak kitolták fizetés nélkül a kosarat, ezek meg nem mentek utánuk. Így csinál a nő, hogy akkor most neki tele van a fasza hogy ki kell hívni a rendőrséget, meg a kamera felvételeket végignézni meg a fasz tudja, ilyen tök sok plusz munka lett volna nekik tudjátok, azt aszonta' a biztonsági őr hogy akkor hagyják a rákba, mer' rajtuk kívül így aki munkatárs nem látta senki, azt csá. Hát ilyen a Földön nincsen gyerekek, hát innen az lop aki akar? - mesélte hatalmas beleéléssel. A beszédstílusa egyszerűen lenyűgöző volt. Mind a hárman ugyanarra gondoltunk, és szinte lehetetlennek tűnt, hogy ez megtörténik.
- Tesó, melyik Tescoban volt ez? - kérdezte Ati véresen komolyan.
- Most ezt mért kérdezed ilyen komolyan? - állt értetlenül a fagyos hangulat előtt.
- Mondd már, melyikben! - förmedt rá.
- A Koppány utcaiban, de most mi a fasz van? - fingom sem volt róla, hogy melyik utcában voltunk, így reménykedve, sőt, szinte könyörgő szemekkel néztem Atira.
- Hála Istennek! - temette arcát tenyerébe. Ezek szerint megúsztuk. Ez képtelenség! Ilyen nem is létezik! Annyira szürreálisnak hatott az egész, hogy el sem tudtam hinni. Egyszerre hatalmas öröm járta át mind a hármunkat, és egymással pacsiztunk mind a hárman, miközben csóri Attila csak a fejét kapkodva nézett minket, és semmit sem értett az egészből. Ati neki is elmesélt mindent, és bár nagyon kiröhögött minket, amiért ekkora stressznek tettük ki magunkat, velünk örült, hogy talán nem gondolták meg magukat, és nem leszünk megbaszva.
Hamar elérkezett az este. A srácok pár barátjukat hívták el, akik este 9 körül már a nappalinkban hesszeltek. A zene háttérzajként szólt, a pia nem kis mértékben fogyatkozott, a tálcára kihúzott kokain pedig fél óránként járta körbe a társaságot. Dalma gátlásai sikeresen feloldódtak, és egész este Atin csüngött, aki látszólag nem bánta.
- Szóval veled ment a nagy piarablás Atival? - kérdezte Álmos. Éppen a konyhában voltam, és valami rongy, vagy kéztörlő után kutattam, mert Dalma sikeresen kiöntött egy pohár sört.
- Igen. - nevetgéltem. Én sem voltam éppen a helyzet magaslatán. - Nagyon durva volt baszd meg, de megcsináltuk! - magyaráztam, bár igen nehezen jöttek ki a szavak a számon.
- Bírom a vagány nőket! - kacsintott. Egyértelműen fel akart szedni. - Én màr lassan kezdek elfáradni, nem tudom te hogy vagy vele. - mondta, majd megnézte az óráját. - Már fél 4 van, asszem ellépek nemsoká. Előtte elnyomhatnánk egy jó éjt dzsangeszt, ha gondolod. - mosolygott. Én is kezdtem feladni a harcot, így beadtam a derekam. Tulajdonképpen el is felejtettem, hogy miért mentem ki a konyhába, így törlőeszköz nélkül libbentünk át a nappalin, és mentünk ki az erkélyre. Álmos általános dolgokról faggatott, mint például a suliról, családról, meg ilyen faszságokról.
- Nagyon szép vagy! - mondta egyszer csak a semmiből.
- Öhm... Köszönöm szépen! - mosolyogtam rá. Jóképű srác volt, és egész jófej. Elég közel álltunk egymáshoz, így nem volt nehéz dolga, az állam alá nyúlt, és lágyan szájon csókolt. Nem volt túl szenvedélyes, sem vad csók, inkább puha, és óvatos.
- Khm! - hallottuk az ajtó felől érkező köhintést, amire azonnal szét is váltunk. - A többiek indulnak, és szeretnénk lefeküdni! - mondta Ati igen nyers hangsúllyal. Zavaromban rá sem bírtam nézni. Az első éjszaka nyálat cseréltem az idegen lakótársam még idegenebb barátjával. Álmos nem igazán vette fel a nem túl kedves stílusát, így elég biztos voltam benne, hogy ez nekem szólt.
- Adj egy percet! - azzal visszafordult felém. Ati elég sértettnek tűnt, mikor bevonult. - Bejelöllek facen. Eljönnél velem valamikor randizni? - villantotta ki hófehér fogait.
- Hát ő.. gondolom. Persze! Hm... - hebegtem habogtam. - Megbeszéljük! - mosolyogtam, majd meg sem várva őt bementem a lakásba, ahol Dalma nem túl magabiztosan vonult ki a konyhába, Atival a nyomában. Elég durván be voltam tépve, így én is kimentem a konyhába egy pohár vízért, majd felmentem a galériára, és gyorsabban álomba zuhantam, mint hogy a fejem leért volna a párnára.
Másnap reggel a brutális másnaposságon kívül csomó más dologgal is szembesülnöm kellett. Többek között azzal, hogy kurvára nem reggel volt, hanem délután 3. Emellett csomó üzenetem érkezett Álmostól, aki a randink időpontját akarta egyeztetni. Ebből egyenesen következett a felismerés, hogy a történteket nem csak álmodtam. A legmeglepőbb dolog viszont az volt, hogy míg én az alkohol, és drogok mámorító hatása alatt világomat nem tudva léteztem, addig legjobb barátnőm úgy tűnt, hogy megvalósította élete egyik álmát.
- Megcsókolt!!! - újságolta barátnőm. Annyira boldog volt, hogy elfelejtett másnaposnak lenni. - Miután felmentél a galériára, nekinyomott a konyhapultnak, és megcsókolt, Anna! Elképesztően csókol baszd meg! Olyan szenvedéllyel, olyan... Mintha dühös lett volna, esküszöm! Nem tudom, hogy mi bosszanthatta fel, de ha ezt hozza ki belőle, én remélem hogy minden nap meg fogja enni az ideg. - mesélte olyan hangon, hogy már attól féltem, helyben elélvez. Én is elmeséltem neki minden az estémről, amit hatalmas örömmel fogadott.

Mindez két évvel azelőtt történt, hogy belekezdtünk volna preklinikai évünkbe. Persze a két év alatt is rengeteg dolog történt. Ezek után viszont minden elbaszódott. Innen elindultunk mindannyian egy lejtőn. Egyenesen a pokolba.