Camouflage

4. Fejezet

Az utcára kiérve automatikusan elkezdtem a térképbe pötyögni valami multi után kutatva, ami a lehető legközelebb van, hogy ne kelljen túl sokat sétálnunk, és észre sem vettem, hogy Ati elindult a parkoló felé, tudomást sem véve arról, hogy baszom követni.
- Hova szeretnél menni? - kérdeztem, de nem érkezett válasz. Felnéztem, és akkor láttam, hogy Ati felém tart értetlen arckifejezéssel.
- Nem jössz? - nevetgélt.
- De megyek, de hova megyünk? - erőltettem továbbra ezt a kérdést.
- A Tescoba. - válaszolta.
- Az legközelebb egy órás sétányira van innen. - estem teljesen kétségbe.
- Ezért megyünk kocsival! - válaszolt ugyanolyan kétségbeesett hangon, és mutatott a parkoló felé. Elég jól mulatott rajtam.
- Ó! Hát akkor menjünk már! - indultam el a kocsik között, mintha lenne fogalmam arról, hogy mégis melyik az övé. Természetesen rossz irányba indultam, és hallottam a hátam mögött vihorászó érces hangot.
- Hova mész? - kérdezte, miközben próbálta visszafogni a nevetést.
- Rossz irány? - nevettem el magam én is, miközben felé fordultam.
- Rossz irány. Szerintem kövess! - intett fejével az ellentétes irányba, majd egy régi típusú, halványkék színű, körlámpás Volkswagen bogárhoz lépett. Őszintén meglepődtem, mikor megláttam, hogy ez az ő autója, amit valószínűleg észre is vett rajtam.
- Nem tetszik a kocsim? - tette fel a számonkérő kérdést.
- Inkább imádom. - feleltem lelkesen. Mindig is tetszettek a veterán autók. - Nem igazán értek az autókhoz, de ez nagyon vagány.
- Köszi! - mosolygott, miközben ajtót nyitott nekem. Beszálltam, majd ő is bevágódott mellém, és indultunk is. Az autót betöltötte fűszeres parfümjének illata, ami messze a legfinomabb aroma volt, amit valaha éreztem. Na persze ez csak egy parfüm. Ettől még nem kell elájulni.
- Na és ti hova fogtok járni suliba a barátoddal? - törtem meg a pár perce ránk nehezedő csendet.
- A Zeneművészeti egyetemre. Na és ti? - pillantott felém.
- Te zenélsz? - nagyon meglepett ez az infó. Különös érzés volt első kézből megtudni személyes dolgokat egy olyan emberről, aki azelőtt csak a telefonomban létezett, és akiért a barátnőm annyira odavolt.
- Igen, legalábbis igyekszem. Remélem egyszer ebből fogok megélni, bár még bőven van hová fejlődnöm. Ezért jelentkeztem. - már akkor érezhető volt, hogy mekkora hivatástudat volt benne. Neki ez nem egy szakma volt, és végképp nem munka. Ez volt a missziója. Az élete.
- Wow! Ez nagyon szuper! Sok sikert nektek! Egyszer nyomjatok valami magánkoncertet az albiban! - kértem kihívóan, mire ő csak elnevette magát.
- Sajnos attól tartok, hogy hallgathattok majd minket eleget, mert lesz mit gyakorolnunk. Te viszont még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. Ti hova fogtok járni?
- A Semmelweis Egyetemre, orvostanhallgatók leszünk. - mondtam vidáman. Már azzal, hogy egyáltalán felvettek, iszonyúan büszkévé tettem magam.
- Azta! Ez nem semmi! Akkor ti éjt nappallá téve tanulni fogtok basszus! - hitetlenkedett. Mindig is ezt szerettem volna csinálni, és ez volt életem legnagyobb célja. Bármi áron képes lettem volna végigcsinálni. Ahogy ez eszembe jutott, láthatóan eléggé letörtem.
- Valami gond van? - kérdezte lakótársam, miközben szabad helyet keresett a Tesco parkolójában.
- Nincs semmi, csak... - vettem egy mély levegőt a mondatom közepén. - Ne értsd félre, tökre örülök a mai bulinak meg minden, ez majd minket is közelebb hoz egymáshoz, nyilván nektek is és nekünk is ki kell engedni a fáradt gőz az egyetem megkezdése előtt, viszont Dalmával abban egyeztünk meg, hogy miután felvettek minket a suliba, nem fogunk semmi, hát... Tudod! Illegálisat fogyasztani. - kacarásztam zavartan. Kurva cringe volt az egész, főleg hogy időközben Ati leparkolt, így a kocsiban ülve engem bámult, miközben dumáltam. - Itt nekünk valóban rengeteget kell majd tanulni, sokszorosát annak, amennyit eddig kellett, és ehhez tiszta fej kell. Egy végigspeedezett éjszaka gatyára teheti három napunkat, és ezt nem engedhetjük meg magunknak. Persze ettől a ma este ugyanúgy áll, és ti ezután is azt csináltok, amit csak akartok, mi nem fogunk köpni soha! Az egyetlen, amitől félek, az az, hogy nem fog tudni nemet mondani nektek, ha bármibe be akarjátok hívni. Magam miatt nem aggódom, mindig könnyebben szabadultam meg a függőségeimtől, mint ő. Dalma eléggé addiktív személyiség... Könnyen rákap bármire, és nem túl kitartó, ha a leszokásról van szó. Nélküle viszont képtelen vagyok végigcsinálni. Nekem ő olyan, mint egy testvér. Ez a közös célunk, hogy életeket mentsünk, hogy kutassunk, és publikáljunk. Ha nem tudunk felhagyni az eddigi életünkkel, akkor mindennek búcsút mondhatunk, érted? - fejeztem be monológomat megtört hanggal. Ati elég komolyan nézett rám, és kicsit kezdtem türelmetlenné válni, mikor már vagy fél perce nem szólt egy szót sem. - Túlzásba estem, ne haragudj! Alig egy órája vagyunk lakótársak, én pedig rád zúdítottam minden gondom, felejtsd el kérlek! - kezdtem szabadkozni.
- Nem, dehogy! Nem erről van szó, teljesen megértem, amit mondasz! Átteszem a bulit az egyik haverom lakására! - mondta, majd elkezdett a telefonja után kutatni.
- Nem! Meg ne próbáld! - mondtam határozottan, mire ő eléggé összezavarodva nézett rám. - Tudtam, hogy félre fogod érteni. Én is akarom ezt a bulit! Dalma pedig kinyírna, ha megtudná, hogy miattam marad el a mai. Egyszerűen csak arra akarok kilyukadni, hogy mi ilyenekben nem vehetünk majd részt rendszeresen. Ne haragudj, hogy itt lelkiztem neked, többé nem fordul elő! - csaptam zavartan a homlokomra.
- Ne viccelj! Bármikor elmondhatod, ha bánt valami. Akkor a mai áll, de megígérem, hogy nem fogunk ebből rendszert csinálni. Ha ki akarjuk tombolni magunkat, majd megtesszük máshol, vagy olyankor, mikor ti nem vagytok otthon. Nem mellesleg örülök, hogy ilyen ambiciózus emberekkel fogok együtt élni! - mosolygott biztatóan. Nagyon megértőnek, és értelmesnek tűnt már az első beszélgetésünk során is.
- Én is örülök, hogy megértesz. - mosolyogtam vissza. - Na de most már menjünk, és vásároljunk be. Sok dolgunk lesz még ma. - utaltam a pakolásra. Nekem kb fele annyi cuccom volt, mint Dalmának, pedig én elhoztam szinte minden cuccom, míg Dalma, állítása szerint csak a legszükségesebb holmijait pakolta be.
Ati kikapott két nagy szatyrot a hátsó ülésről, majd indultunk is befelé. Nagy bevásárló kosárral róttuk a sorokat, amibe gin, vodka, sör, üdítő, rágcsák, és édességek kerültek. Már egy ideje bent voltunk az üzletben, ahol éhezők viadala volt, mert vagy ezren voltak rajtunk kívül.
- Én éhenhalok... - nyafogtam, majd körbenéztem, hogy lát-e valaki, és mikor megbizonyosodtam róla, hogy tiszta a levegő, kivettem egy csokit a kosarunkból, megbontottam, és elkezdtem jóízűen falatozni. Ati meglepetten nézett rám, majd ő is körülnézett, hogy nincs-e ember a közelben.
- Te meg mit csinálsz? Ez lopás!- emelte fel egyik szemöldökét, bár nem tűnt ítélkezőnek.
- Eszek? Mondtam, hogy éhes vagyok. Kérsz? - nyújtottam neki a Twix másik felét.
- Nem. - rázta a fejét nevetve. - Szóval te ilyen kis bátor vagy? - szűkítette össze szemeit, majd megtorpant a sor közepén.
- Miért kérdezed? - álltam meg mellette, és én is összeszűkített szemekkel néztem rá. Tudtam, hogy készül valamire. Az arca mindent elárult.
- Van egy ötletem, de ehhez elég tökösnek kell lennünk. - ahogy ezt kimondta, felpezsgett a vérem. Ezt valószínűleg láthatta is rajtam, mert széles vigyor terült el az arcán.
- Hallgatlak! - feleltem izgatottan.
- Nagyon sokan vannak, így az önkiszolgáló kasszánál simán el fogunk vegyülni a többi vásárló között. Ebben a Tescoban még nem kell a blokkot leolvasni a kijutáshoz, így ezen a ponton viszonylag gyorsan és feltűnésmentesen ki tudunk slisszolni, viszont a kijárat gázos lesz. Ott be fogunk csipogni, és mivel nem lesz blokkunk, meg fognak baszni. - magyarázta bár halkan, de olyan átéléssel, mintha egy bankot készülnénk kirabolni. - Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, neked nagyon gyorsnak kell lenned. Ahogy becsipogtunk, neked be kell ugranod a kosárba, és kurva gyorsan bedobálni mindent a szatyrokba, hogy mikor odaérünk a kocsiba, csak be kelljen vágódni, és elhúzhassunk. Na? Mit szólsz? - nézett rám csillogó szemekkel, mint egy kisfiú. Meg is mosolyogtam gyermeki ábrázatát.
- Hm. Nem rossz ötlet, de mi van, ha mondjuk utolér a biztonsági őr?
- Tudsz vezetni? - sóhajtott.
- Öhm. Tudok. - néztem rá gyanakvóan.
- Nem fognak elkapni minket, ebben biztos vagyok, viszont ha esetleg mégis elkapnának, akkor itt a kulcsom, tessék. - nyújtotta oda a slusszkulcsot. - Hajts el, addig lefoglalom őket.
- Na neeem, ilyet nem játszunk! - adtam vissza neki. - Együtt jöttünk be, együtt is megyünk ki! Amúgy meg tudok vezetni, mert apa megtanított, de nincs jogsim. - erre megint csak felhúzta az egyik szemöldökét.
- Na jó.. Akkor benne vagy vagy sem? - kérdezte, de nem türelmetlenül, inkább mint aki megbánta, hogy egyáltalán megkérdezte. Beletelt egy kis időbe, mire dűlőre jutottam.
- Csináljuk, bassza meg! - mondtam ki, mire egy féloldalas mosollyal biccentett az önkiszolgáló kasszák felé, és neki is álltunk "küldetésünknek". Atinak igaza volt, elég sokan álltak sorban, hogy fizethessenek, így mikor bekerültünk a kasszák közé, ahol egy férfit követve, aki éppen végzett, kitoltuk a kosarat. Egy dologgal azonban nem számoltunk... Itt is volt csipogó, ami olyan hangosan vernyogott, hogy még a húspultban a hallhatták.
- Baszd meg, baszd meg, baszd meg! - sutyorogtam.
- Nyugi! - csitított. Az egyik eladó odajött hozzánk, akinek az arcáról lerítt, hogy olyan szinten gyűlöli az egész életét, hogy szíve szerint a hátunkba mártotta volna a nagykést, amiért plusz munkát varrtunk a nyakába.
- Blokk? - kérdezte unott, és haraggal teli hangon. Még köszönni sem volt képes.
- Igen, keresem! - mosolygott Ati, majd elkezdett kutatni a zsebeiben. A fejem bizonyára paradicsom vörös volt, a tenyerem pedig tocsogott az izzadtságtól. Fingom sem volt, hogy ebből hogy mászunk ki, és látszólag a bajtársam sem volt a helyzet magaslatán. Valamit muszáj volt kitalálnom, különben buktuk volna az egészet.
- Nem dobtad ki véletlen oda? - mutattam az önkiszolgáló területén lévő kukára, és szinte láthatatlan lassúsággal bólintottam.
- Basszus, de! - csapott a homlokára. - Elnézést kérek! - nézett bűnbánóan a nőre, aki úgy nézett vissza rá, mint a véres késre.
- Pompás! - mondta szarkasztikusan a csibesárga hajú eladó, majd besétált a kuka mellé, és keresni kezdte. Már éppen hívni akart minket, hogy mi kutassuk ki a blokkunkat, de ezzel elkésett.
- Indulj! Ne nézz hátra! - mondtam azonnal Atinak, majd elindultunk a kijárat felé. - Szedd a lábad! - egyre gyorsabban sétáltunk, majd átváltottunk futásba.
- Hé! Ne rohangásszatok gyerekek! - szólt oda az idős, és nem kicsit súlyos biztonsági őr mit sem tudva arról, hogy mire ez a nagy sietség.
- Szállj be! - utasított Ati, mikor becsipogtunk a kijáratnál is. Gyorsan beugrottam a kosárba, és villámgyorsan elkezdtem bedobálni a szatyorba a cuccokat. Kész csoda, hogy egyetlen üveget sem törtem össze. Miközben az autó felé tartottunk, egy semmihez sem fogható érzés fogott el. A fiatalság, a szabadság, és az eufória keveréke. Egy vadidegen sráccal, aki mutatott nekem valamit, amit soha, senki nem vehet el tőlem. Úgy éreztem, élek. Felszabadultan vihorásztunk, örültünk a sikerünknek, az adrenalin pedig szétbaszta az agyunkat.
- Gyorsaaaan! - nyújtotta meg a szót, mikor már majdnem odaértünk a kocsihoz. Bedobtam a maradék két üveg sört, majd kipattantam a kosárból, ő kivette a nem kis súlyt nyomó szatyrot a kosárból, amit hanyagul arrébblökött, aztán be is vágódtunk a kocsiba, majd olyan sebességgel hajtottunk ki a parkolóból, amit őszintén nem néztem ki a kis bogeszból. Nem fogtak meg minket. Sem az eladó, sem pedig a méretes biztonsági őr nem ért a nyomunkba.
- Azt a kurvaaa! - üvöltöttem teli torokból. Nem tudtuk abbahagyni a nevetést, és úgy örültünk, mintha csak ötösünk lett volna a lottón.
- Geci nagy voltál, Anna! - emelte elém a kezét, hogy adjak egy pacsit. - A kasszáknál beszartam, hogy elcsesztük, de megoldottad!
- Nagyon jók voltunk, te jó ég! - ujjongtam, miközben belecsaptam a kezébe. A vigyort nem lehetett letörölni a képünkről. - Basszus.. Ez nagyon jó volt. Ide viszont többet nem jöhetünk! - takartam be fél arcomat tenyeremmel.
- Na az fix! Nem baj, van még egy pár multi a városban. - legyintett. - Te jó ég! - fagyott le egy pillanatra. Volt még egy dolog, amivel nem számoltunk... Ami természetesen csak akkor esett le neki, amikor már késő volt.
- Mi az? - komolyodtam el.
- A kamerák! Baszod, be van kamerázva az egész kibaszott Tesco! - emelte fel a hangját.
- Baszd meg! - suttogtam magam elé. - BASZD MEG!!!