-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne Kira... - próbáltam lebeszélni arról, amit én is mindennél jobban szerettem volna.
Lenyűgözött a tökéletes illata és ahogy lógott a nyakamban, levakarhatatlanul, de közben egyáltalán nem is akartam tőle megválni. Tökéletes volt és talán kicsit szükségem is volt ilyesmire, az anyja sosem csinál ilyet.
-Kérlek! Miért ne lehetne? Olyan jó lesz! – folytatta, egyre nagyobb fájdalmat okozva a szívemnek és a férfiasságomnak.
- Azt hittem tegnap megbeszéltünk valamit... tudod, hogy nem lehet. – magyaráztam.
- Nem csinálunk semmit, csak filmezünk és utána elalszom én is meg te is külön. Jó? Legutoljára akkor tudtam jót aludni, amikor nálunk aludtál... - röhögte el magát, miközben levette a kezem a nyakamról.
- Nagyon vicces, pont azt szeretnénk, hogy ne történjen többet ilyen kellemetlen helyzet. – próbáltam komolyra fordítani a szót.
- Amúgy nem tudom miért, de nagyon tetszel a Panninak... - tette hozzá miközben becsatolta a biztonsági övét.
- Az melyik? A telefonos? – kérdeztem kiváncsian, nyilván megörültem a hírnek.
- Nem, a másik, akivel kezet is fogtál. – emelte fel a hangját.
Eközben eszembe jutott, hogy azt mondta: "nem tudom miért" így szóvá is tettem a felháborodásom.
- Amúgy is mi az hogy nem tudom miért?! – néztem számonkérően Kirára.
- Jó mindegy hagyjuk, már úgyis összevesztem vele ez miatt... - nézett maga elé.
- Mi miatt? Miattam? – röhögtem el magam – inkább anyáddal kéne veszekednetek mind a ketten!
Elindultam Kiráék háza felé, mire Kira rámszólt:
- Most akkor nem hozzád megyünk?
- Kira, fejezd be! Nem alszol nálam. Talán majd máskor.
- Jó, akkor legalább gyere fel hozzánk, várd meg anyát! – folytatta a kérlelést. - Oké, arról lehet szó. – egyeztem bele.
Ahogy leparkoltunk, Kira kipattant a kocsiból és az ajtóhoz sietett, kinyitotta a kaput és várt.
- Gyere már! – siettetett.
Nem értettem hova rohan ennyire. Ahogy beléptünk a lakásba, Kira egyből letolta a nadrágját, lerúgdosta magáról és ott állt előttem egy szál fehér bugyiban.
- Nincs sok időnk, anya nemsokára itthon lesz! – lépett közel hozzám és lábujjhegyre állva a pólómba kapaszkodott.
