Séta a parkban, egy barátság kezdete és egy szerelem hajnala.

Tizennyolcadik

2020. Január 12. Vasárnap

Szombaton reggel elmentem sétálni a közeli erdőbe, ha már az elmúlt napokban a munka és a vizsga miatt ez ki maradt. Jól esett a mozgás, segített elterelni a figyelmem a görcsölő hasamról.

Reggeli után neki ültem tanulni és sikerült végig vennem az összes tételt, kidolgozni azokat a részeket, ahol szükségesnek éreztem, és ebéd után el kezdtem a hangosan tanulás fázisát is.

Családommal a közös étkezések alatt nem kerültek szóba a srácok. Szombat este vacsora után leültünk társasozni, ami röpke 3,5 órásra sikerült és bőven 10 után jutottam ágyba. Viszont kétszer nyertem, Alhambrá-ban és Carcassonne-ban, örömteli volt az együtt töltött idő.

Játék közben eszembe jutottak a fiúk, hogy megkérdezem majd, ők ismerik-e ezeket a felnőttek számára is élvezetes társasjátékokat. Amikor elhívom hozzánk majd őket, biztos megmutatjuk nekik a kedvenceinket.

Aleixsel néhány üzenetet váltottunk aznap Instán. Írta, hogy lementek a Tisza partra a vendégeikkel és alig várják, hogy majd körbe kalauzoljam őket a belvárosban holnap este.

Vasárnap reggel későn keltem, már mindenki ébren volt és reggelizett amikor kivánszorogtam a konyhába.

- Na mi van sport lédi, ma kimarad a reggeli mozgás? - Kérdezte öcsém, aki mindig később szokott kelni nálam.

- Nem, nem, megyek mindjárt, csak össze szedem magam.

- Gyere egyél most, itt a zabkásád, megcsináltam már neked, teljesen ki fog hülni. - Ah Anyám! Még mindig úgy csinál, mintha óvodás lennék, és tudja, hogy ki nem állhatom hidegen. De ezt nem mondhattam neki most, így egy kissé erőltetett mosollyal megköszöntem, és leültem gyors belapátolni a még éppen nem teljesen kihült zabkásámat.

Amikor befejeztük a reggelit és a szobámba ballagtam, az ajtóban valaki megkocogtatta a vállam.

- Elmehetek veled sétálni? - Kérdezte Zsuzsi lelkesen, boci szemekkel nézve rám.

- Persze mehetünk együtt, 2 perc és indulás.

Nagy mosollyal ment a szobájába öltözni, mert még ő is pizsiben volt.

A nagy korkülönbség miatt, nem igazán vannak közös programjaink, így örültem egy kis együtt töltött időnek.

Elmeséltem neki, hogy a sétába be fogunk iktatni egy perc futást, ami persze neki nem fog gondot okozni, de az én tempómban megyünk.
Aztán ezt háromszor megismételtük, és így Zsuzsival együtt meglepően jól ment. Bár lehet ha Aleixsel csinálom, ő erősebb tempót diktált volna.
Közben nagyon jót beszélgettünk. Neki valahogy mertem mesélni az edzésekről, hogy milyen gyakorlatokat csinálunk, melyik tetszik, melyik nem. Lelkesen mondta, melyiket ismeri.

Aztán amikor már vissza felé sétáltunk megcsörrent a telefonom, és boldogan mégis meglepetten láttam, hogy Aleix hív.

- Szia! - szinte énekeltem bele a telefonba.

- Szia. Ugye nem ébresztettelek fel? - Kérdezte, hangján hallottam, hogy mosolyog.

- Majdnem sikerült - nevettem el magam - elég sokáig aludtam ma, de már hazafelé sétálunk a húgommal a reggeli körből. Képzeld három egy perces futást is bele tettünk az utunkba, és egész jól ment. - Mondtam fülig érő mosollyal.

- Ügyes vagy! - Hangzott az őszinte dícséret. - Ezt örömmel hallom! Mondtam, hogy jobban megy, ha nem egyedül csinálod. Viszont akkor nem akarlak titeket zavarni, csak hallani akartam a hangod, és megkérdezni mikor érsz ma ide?