Séta a parkban, egy barátság kezdete és egy szerelem hajnala.

Huszonegyedik

2020. 01. 13. hétfő reggel

Reggel kiábrándítóan korainak éreztem az ébresztő megszólalását.
Nem lesz ennek így jó vége, hogy ez a pasi, vagy vegyük úgy, hogy ezek a pasik teljesen felborítják a napirendemet. Abba bele se merek gondolni számukra mennyire felborító a szigorú edzőtáborukban, az én kelekótya megjelenésem. Na jó, épp elég ha magam sajnálom emiatt.

A harmadik szundi után sikerült felkelni, és konstatálni, hogy 10 perc múlva a ligetben kellene lennem. Úgyhogy felvettem a téli futó ruhatáramat, megittam egy jó nagy pohár finom hideg vizet, ami sikeresen felébresztett, majd telefonom a zsebemben dobva indultam is lefelé.
Csak a liftben csekkoltam le, hogy jött-e valami üzenet, mert éjszakára mindig lenémítom, így eddig nem tűnt fel, hogy jelzett volna.

Aleix írt egy SMS-t tíz perce, hogy elaludtak, később fognak kiérni.
Csodás, kár volt ennyire kapkodni, de mindegy, most már úton vagyok, vissza nem megyek, legalább hamarabb fogom teljesíteni a távom, aztán húzhatok haza tolni egy bőséges reggelit, majd neki kezdhetek tanulni. Délután ötre, mire megyek a Bioszba, addigra végig akarok venni minden tételt, hogy tudjak kérdezni Verától, ha valami nem tiszta. Kedves barátnőm mindig mindent tud és ért, így egy főnyeremény, csak győzzem megérteni amikor ő magyaráz.
No vissza a jelenbe, gyors dobtam egy válasz üzit, hogy én már sétálok kifelé, haladjanak mert lehet nem várom meg őket. A végére oda biggyesztettem: zöld sapi.

Azonnal jött a válasz, ami ennyi volt. "Rohanok. Narancs sapi. "

Hangosan felnevettem, majd riadtan körbe néztem, mert ekkor már a Vedresen sétáltam, és pont elkaptam egy negyvenes nő rosszalló tekintetét. Rántottam egyet a vállamon, hát ez van anyám, ha egy fiatal lány szerelmes, idiótán nevetgél.
És vajon tényleg az lennék? Egy szerelmes fiatal lány? Ez most annyira más, mint az eddigiek. Bár lehet, hogy ez az, hogy ez már a szerelem, és amit eddig érezni véltem, az csak kedvelés, rajongás volt, vagy miegymás?

A liget üres és csendes volt. Így sétálás közben tovább elmélkedhettem szerelemről, az érzéseimről és a kialakult helyzetről, no meg az előttem álló jövőről. Az első három köröm egyedül telt, és már azon kezdtem aggódni, hogy ez az én edző pasim nem igazán rohan hozzám, mert lassan húsz perce, hogy itt ténfergek egyedül. Meglepett, hogy hirtelen mennyire rossz érzés egyedül lenni itt, pedig korábban kifejezetten élveztem ezeket az egyedül töltött csendes perceket. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar meg lehet szokni a társaságot ebben a mozgás formában is. Abba pedig végképp nem merek belegondolni, mi lesz velem, amikor elmennek.

Gondolataimból telefonom csörgése rántott ki, amit riadtan vettem elő. Ki hívhat ilyen korai órán? Aztán kissé megnyugodtam, majd azonnal meg is ijedtem, mert Aleix neve jelent meg a képernyőn.

- Szia. Ne haragudj de nem fogok oda érni, adódott egy probléma amit most kell megoldanom.

- Szia. - Kezdtem csalódott hangon. - Jól van. Én befejezem a köreim aztán megyek haza tanulni.

- A kölyök megy ki futni, most indul, várd meg kérlek. - Itt tartott egy kis szünetet, és mintha a háttérben Georgeval váltott volna pár szót, de nem értettem mit. Majd mikor újra megszólalt halkabb és bizonytalan volt a hangja. - Aztán nem bánnám, ha futás után haza kísérnéd. Rád merem bízni.

- Rendben. - Mondtam bizonytalanul. Azonnal kattogni kezdett az agyam, hogy ugye azt nem várja el, hogy vele fussak? De akkor, hogy érti a rá vigyázást, ha csak látom körönként elsuhanni mellettem? Vagy a hotelbe érjen vissza biztonságban? Remélem nincs semmi gond, és nem derült még ki az itt létük híre. Elkezdtem azon izgulni, hogy én elcsacsoghattam-e valakinek, és csak remélni tudtam, hogy nem. Aleix búgó hangja térített magamhoz.