A sztyeppe csillagai (BEFEJEZETT)

19.rész

Igor pov.
- Hogy mi? - fagytam le.
- Úgy tudom a kisfiú az egyetlen vérrokona, ha pár órán belül nem kap vért elveszítjük, csupán egy kicsi vérre lenne szükséges.
- Ne-! - kezdtem volna válaszolni, de Vladimir közbe lépett.
- Máris indulunk!
Mikor letette csak dülledt szemekkel meredtem rá.
- Azt mondtad felfordul tőle a gyomrod.
- De jobb ember vagyok annál, mint hogy hagyjam meghalni. Beszéljünk Bennel.
- Nem tartom jó ötletnek! - ráztam a fejemet.
- Mi az, mama? - jelent meg a tökmag.
- Kicsim, a bácsikádról van szó.
- Ugye nincs itt...? - kérdezte ijedten körbe nézve, ami édessé tette őt.
- Nincs, ne félj.
- De tudod, balesete volt. Nagyon csúnyán megsérült és belehalhat.
- Mi?
- De te megmentheted, adnod kell neki egy kis vért és ígérem, ha ügyes vagy, annyi fagyit kapsz, amennyit csak akarsz.
- De nem akarom... - szeppent meg.
- Tudom, hogy félsz tőle. - guggoltam elé és megfogtam kis kezét.
- De nem is ismerjük őt, egyikünk se. Tudod, ha az emberek szenvednek, akkor másra vetítik ki a fájdalmukat.
- Mi lesz, ha nem segítek...? - kérdezte halkan.
- Sajnálom, kicsim, de akkor apukád testvére meghal.
- Belőle is angyalka lesz, mint apuékból? - gyermeki ártatlansággal a hangjában.
- Lehet, de szerintem apukád nem akarná, hogy ő még angyalkává váljon.
- Jó, segítek neki... - motyogta és megszorította gyengén kezemet - De a papa legyen velem!
- Hát persze, kicsim. - pusziltam meg.
- Mama ne legyen ott?
- Nem! Bátor akarok lenni! - húzta ki magát.
- Ahogy szeretnéd. - csókolta arcon - Cserébe főzök neked valami finomat, rendben?
- Igen!
Bementünk a kórházba, ahol én bementem Bennel a szobába. Becsukta a szemét és az én kezemet szorította. Nagyon bátor volt. A nővérke is kedvesen beszélt vele és nyugodt hangon mondta neki mikor mit csinál.
- Készen is vagyunk. Nagyon ügyes voltál! - dicsérte és egy kutyás sebtapaszt tett a könyökhajlatába.
- Papa miért forog a szoba? – nyöszörögte.
- Mert sok vért adtál, pici. - mosolygott a hölgy és egy poharat nyomott a kezébe. Ben belekortyolt, de azonnal elfintorodott.
- Bleh! Mi ez?
- Cukros víz, az egészet meg kell innia.
- De nem finom. - húzta el száját.
- Tudom, de ha megiszod kapsz finom csokoládét. - próbálkozott.
- Mmm... - nyafogott, de nagy nehezen sikerült meginnia. Büszkén mosolyogva néztem rá és adtam neki egy nagy puszit is arcára.
- Mama olyan büszke lesz rád. Nagyon bátor vagy.
- És... Zack bácsi most jobban lett?
- Még várni kell az eredményekre. - lapogattam hátát - Nemsokára megtudjuk.
Két órát vártunk mire megtudtuk, hogy a vér jó lesz és Zack rendbe jön. Addig gyermekem karjaimban aludt el, míg maciját szorongatta egyik kezével. Még egy darabig bent maradtunk a korházban, hogy felvilágosítsanak az állapotáról, illetve hogy Ben ne legyen haza felé rosszul az úton. Ez már nem tartott sokáig. Benéztünk Zackhez, az arca tele volt zúzódásokkal és karcolásokkal, a karja begipszelve, a feje bekötve. Úgy tűnt alszik, de ez akkor dőlt meg mikor távozni készültünk.
- Miért...? - krákogta erőtlenül. Döbbenten fordultunk meg. Ben gyorsan mögénk bújt.
- Jobbak vagyunk annál, hogy hagyjunk meghalni mikor tudjuk hogyan lehet megmenteni téged. - mondta a kedvesem. Idő közben ő is bejött, mert aggódott gyermekünk miatt.
- Hagyniuk kellett volna...
- Nem akarom, hogy te is angyalka legyél, mint apáék! - mondta a kicsi halkan, de pont elég hangosan ahhoz, hogy mind halljuk.
Zack dermedten bámulta a kicsit majd hangosan zokogni kezdett. Meglepetten néztünk össze, így jobbnak láttuk ha távozunk. De meglepetésünkre Ben nem jött velünk.
- Szomorú...
- Mit szeretnél kicsim? - kérdezte kedvesem.
- Oda mehetek hozzá...?
Hezitálva bólintottunk mire ő odament mellé és felmászva egy székre megfogta a kezét. Zack lefagyott és lassan ránézett.
- Te mit...
- Kérlek ne sírj! - motyogta - Akkor nem gyógyulsz meg hamar.
- Nem félsz tőlem?
- Nem tudom. - mondta a kicsikénk, de tovább fogta a kezét.
- Pedig eddig csak bántottalak téged a szavaimmal...
- Mama szerint ha szenvedünk, azt másokra filmezzük ki.
- Vetítjük ki, kicsim! - nevette el magát Vladi. Ben csak nagyokat pislogott, majd vállat rántott.
- Majdnem. - ezen már az ágyban fekvő is mosolygott.
- A lényeg ugyan az.
- Én... Nagyon sajnálom, Ben. Nem voltam az a nagybácsi, akinek apad megkért, hogy legyek.
- Nem vagy hibás. - rázta buksiját.
- De igen...
- Ö... Zack? - lépett hozza Vladimir. - Bocsáss meg, de hány éves vagy? Elsőre 45-nek néztelek.
- 45? Komolyan? - kérdezte Zack elkeseredve. - Rosszabb, mint hittem, 26 vagyok.
- Mennyi?! - kerekedett el szemem és a dokihoz fordultam, aki feltartotta kezeit.
- Azt hittem tudják.
- De nagyon öregnek tűnsz. - mondta Ben.
- Ben, ezt nem illik! - szóltam óvatosan rá.
- Nem, semmi baj! - tette fel ép kezét - Annak is érzek magamat az igazat megvallva. - sóhajtotta.
- Mindenkit megviselnek az évek. - értett egyet kedvesem.
- Mi lenne, ha elmondanál mindent? Talán könnyebbnek érezned magad.
- Amióta értelmesek lettünk, az apánk azt szajkózta, hogy átvesszük tőle az üzletet. George volt a kedvence, nem értettem mi velem a baj, de talán apa csak gyűlölt engem mert anya meghalt mikor megszülettem.
- Nem a te hibád. - ráztam fejemet.
- Megöltem a saját anyámat a születésemmel.
- Ez soha nem a gyerekek hibája!
- George is mindig ezt mondta. Apánk neki engedte, hogy élje a saját életét, felesége lett és kisfia. Jók voltak a munkában és apa csak őket látta. Az egész vállalatot rájuk hagyta, aztán ők eladták. Engem senki sem kérdezett meg.
- Sajnálom. - hajtotta Ben fejét bácsikája hasára és halkan elpityeredett. Zack óvatosan a fejére simította a jó kezét.
- Te semmiről se tehetsz.
Gyermekünk némán nézte őt és hagyta, hogy simogassák. Nagyon boldogok voltunk, azt hiszem megbékítettünk egy háborgó lelket.
- Hé, nagyon sajnálom a tegnapit. Jól tették, hogy tárolhatták, az a pénz Bené.
- De nekem nem kell... - motyogta halkan az említett.
- Még túl kicsi vagy, drágám. - mondta Vladimir.
- De nem akarom, hogy Zack bácsinak rossz legyen!
- Magamnak okoztam eddig rosszat és neked is. Csak nem tudom mihez kezdjek az életemmel.
- Azt hiszem kezd el élni.
- Az lesz, csak még nem tudom hol kezdjem... - nézett fel a plafonra.
- Talán először gyógyulj meg. - mondta Ben ártatlanul. Kacagva néztünk rá és ezen még az orvos is elmosolyodott.
- Én a maga helyében hallgatnék a tanácsra! - mondta a köpenyes férfi.
Napokba telt mire Zack rendesen felépült, legalábbis annyira, hogy elhagyja a kórházat. Markék is megismerkedtek vele. Leo is megbarátkozott vele, mert gyakran nyújtózik felé gügyögve. Zack azonban félt megfogni a kicsit mert nem tudta, hogy kell és az egyik keze most tömör gipsz. Szerencsére Mark mindig úgy ült mellé ilyenkor, hogy a pici lássa őt vagy letette mellé és hagyta hagy csodálkozza ki magát gyermeke.
- Vajon mit lát rajtam? - kérdezte Zack szintén a picit nézve.
- Nem tudom. - kuncogott Mark és felvette gyermekét - Néha Vladit is így nézi, amikor maga alatt van. Ugye kincsem?
- Aaaah! - sikkantotta.
- Vége az élő mozinak, most szépen megyünk hamikázni. - ölelte magához a kicsit, aki egy boldog mosollyal bújt mellkasába.
- Holnap is jövünk? - kérdezte Ben.
- Holnap én már elmehetek innen.
- Tényleg?! - vidult fel.
- Igen. Ben, megvakarnád a vállamnál? - kérdezte Zack.
- Persze! - hajolt oda, hogy segítsen. De nem éppen az történt amire számítottunk. Nagybátyja szomorú mosollyal arcán ölelte őt magához hirtelen, ami meglepett minket.
- Zack bácsi?
- Annyira sajnálom.
Némán engedte el könnyeit egy pillanatra sem engedve el a kis fiút.
- Ne sírj, mert én is fogok. - motyogta halkan. Nagyon édesek voltak együtt. Végre minden rendbe jött a családunkban.
Estére hazamentünk. Ben a macijával játszott. Mindig megbeszéli vele a nap történéseit, amit mi Vladimirral mosolyogva hallgatunk a résnyire nyitott ajtóból.
- És már nem félek Zack bácsitól, szegény nagyon szomorú volt, de most már meggyógyult és ez jó. Remélem még sokat látom őt, ugye te is Bruno? Ha ki jön megismerheted, nem is rossz bácsi.
- Olyan édes.
- Igen, örülök, hogy velünk van.
- Én is. - suttogta kedvesem és lágyan ajkaimra csókolt. Ismét úrrá lett rajtunk a szerelem. Legalábbis lett volna, ha a drágám nem kezd el öklendezni majd rohan el.
- Rossz a száj ízem? - kérdeztem magam elött és a leheletemet ellenőriztem - Lehet a foghagymás halat nem kellett volna tényleg megennem...
Szerelmem után siettem, aki a wc felett volt.
- Atya ég... - motyogtam. Ennyire gázos lenne? - Jól vagy, életem?
- Igen... Ne haragudj, felkavarodott a gyomrom.
- Bocsi, az én hibám. Elfelejtettem, hogy nem szereted, ha hal szagú a leheletem.
- Ugyan, azt észre se vettem. Nem tudom mi történt... Oh! - fagyott meg hirtelen. A hasán volt a keze.
- Jól vagy?
- Nem tudom... Mintha... Furcsa, de mintha éreznék valamit.
Mellé guggoltam aggódva, de ahogy láttam ő is meg volt ijedve. Elvittem a kórházba. Hiába volt már késő, ha valami baja van azt tudnunk kell. Idegeskedve vártam őt a váróban, mert a doki megkért maradjak kint. Mikor az orvos végre kijött letámadtam.
- Ugye nincs semmi baja?! Semmi komoly igaz?!
- Nyugodjon meg! Igazi csoda, nem hittem, hogy egy sérült még, ami már megszenvedett egy vetélést képes megtermékenyülni, gratulálok a gólyához.
- A mihez? - fagytam le, majd végig gondoltam az egészet - Gólya?!
Hamar a plafont kezdtem bámulni és hideget éreztem magam alatt. Mikor magamhoz tértem a kedvesem mosolygó arca volt felettem. Egyből felültem és magamhoz szorítottam őt.
- Ugye nem álmodom?
- Nem. - suttogta meghatottan.
- Ezt nem hiszem el. - a könnyeim már utat törtek maguknak.
- Kis babánk lesz. - mondta ő is boldogan és arcán neki is a könnyek sokasága futkosott.
Úgy kellett összeszedni a padlóról, hogy haza induljunk. Egész úton egymás kezét szorongattuk, ezek után eszemben sem volt elereszteni pracliját. Otthon pedig a karomban vittem a szobánkba.
- Mondjuk el Bennek!
- Inkább csak akkor, ha átléped a negyedik hónapot, jó?
- Miért? Én most szeretném elmondani neki!
- Kicsim, én is nagyon örülök, de várjuk meg, amíg a biztonságos stádiumba kerülsz.
- Jó, de holnap Thomaséknak elmondjuk! - kötötte az ebet a karóhoz - Nem tudnám elöttük is eltitkolni.
- Igen, ez igaz! - öleltem tovább az ölemben tartva.
- Tegyél le! - kérte mosolyogva.
- Soha, örökké így akarlak tartani!
- Mama! - kopogtak. Vladimir kiszállt az ölemből és kinyitotta az ajtót. Ben nézett be rajta.
- Hol voltatok?
- Szia kincsem! - vette karjaiba, amit nem vettem jó néven - Elmentünk papával kocsikázni picit.
- Én is menni akartam. - mondta a nyakába bújva.
- Oké! - rohantam oda és átvettem a kisfiút.
- Most már mindegy papa. - nézett rám és buksiját nekem döntötte.
- Legközelebb viszünk téged is.
- Jó!
Mosolyogva nézett minket és aznap a pici fiunk úgy döntött, hogy velünk alszik. Közénk furakodott és mint egy tengeri csillag szétterült. Ennyit az esti romantikázásunkról...
Reggel arra ébredtem, hogy valaki az arcomba nyomja a pici lábát. Ben feje Vladimir oldalán volt míg a lábai rajtam. Halkan hortyogott, ami még cukibbá tette őt.
- Nammmam.... - motyogta mire akaratlanul is elkuncogtam magam.
Óvatosan elhelyeztem őt, hogy kényelmesebb legyen neki. Ben pedig egyből kapott az alkalmon és Vladiba kezdett el csimpaszkodni. A hasára fordult és belekapaszkodott. Álmosan elmosolyodtam, de csináltam róluk egy képet. Nagy nehezen ki keltem az ágyból, hogy reggelit készítsek. Olyan aranyosak voltak. Ezt a képet kinyomtatom. Utánanéztem, hogy mit ehetnek a terhesek. Találtam minden féle receptet is, amik nekem is meghozták a kedvet így neki láttam az elkészítésüknek.
- Óáh! - jelent meg Ben.
- Jó reggelt, kicsim. - mosolyogtam rá.
- Neked is papa. - ölelte meg lábamat - Mi csinálsz?
- Reggelit magunknak.
- Mi ez?
- Sajtos rántotta. - mondtam mire megszaglászta.
- Ez büdi!
- De annál finomabb!
- Nem kérek...
- Na, csak egy picit egyél belőle.
- Mi ez a nyafogás? - jelent meg Vladimir - És mi ez a bűz?
- Sajt... - morogtam most már durcásan.
- Jaj, szívem! Cheddar sajtot használtál? - lépett a serpenyő mellé.
- Ööö... Azt hiszem? - vontam vállat. Csak kivettem a sajtot a hűtőből.
- Az nem jó a tojáshoz! - fordult felém.
- Pedig a recept ezt írta. - néztem fejemet vakargatva a telefonomat.
- Ember mi ez a büdös tornacipő szag? - fogta be orrát barátom fintorogva.
- Akármit ír a recept a cheddar tésztához jó, nem tojáshoz, ahhoz gouda kell!
- Jól van na! - mondtam mérgesen és inkább elzártam a gázt - Akkor kidobom!
Épp a kukához emeltem volna mikor megláttam Ben arcát. Megijedt és Vladimír mögött bujkált.
- Mi az? - kérdeztem megállva és aggódva néztem rájuk.
- Igor, nem bántani akartunk, csak segíteni. - mondta Vladi. Ben remegve odasétált hozzám és elvette a tojást.
- Megeszem...
Leguggoltam hozzá és megsimogattam arcát, amire megrezzent.
- Nem muszáj, ha nem szeretnéd. Ne haragudj, hogy kiabáltam veled kicsim.
- Bocsánat... - sírta el magát Ben mire a kés megfordult a szívemben.
- Gyere. - öleltem szorosan magamhoz és hajába pusziltam - Ne kérj bocsánatot, a papa reagálta túl a dolgot. Nem csináltál semmi rosszat.
Csak éreztem, hogy a kis kezeit a nyakam köré fonja és ott sír. Lágyan öleltem, mégis szorosan hogy érezze szeretem őt. Vladimir óvatosan odajött hozzánk és a kicsi hátára simított. Nehezen fogta vissza a könnyeit. A másik kezemmel megfogtam az övét.
- Nagyon sajnálom.
- Most már minden rendben.
- Sü... Sütök palacsintát. - futott a konyhába Thomas. Bólintottam csupán és a karomba véve a kicsit leültem egy székbe.
- Egyáltalán mit akartál a rántottával?
- Azt olvastam az jót tesz neked.
- Mi? - pislogott nagyokat.
- Már mint... - néztem hasára, hogy értse erre pedig elpirult.
- Baja van, mamának? - kérdezte Ben aggódva.
- Semmi, kicsim.
- Biztos?
- Igen.
- Gyertek! - jött be Thomas. Mind asztalhoz ültünk. Ben csendesen fogyasztotta el ételét.
- Ez a kínos csend mindannyiunkat megfolyt. - mondtam.
- Hát ja... - húzta száját Thomas.
- Ebből elég! - morogta Mark Leot etetve, aki csak nagyokat pislogva nézett ránk - Elmondjátok mi volt a forrása ennek? Igor nem szokott sütögetni. - kérdezte.
- Egy kicsit később, jó? - böktem gyermekem felé.
- Nem! Most akarom tudni, hogy mégis mi folyik itt!
- Ben, megkeresnéd a mama telóját?
- Aha! - állt fel és kiment. Vártunk még egy kicsit, majd Vladimir egy nagy levegőt vett.
- Terhes vagyok.
- Mi? - pattant fel Mark és odarohanva hozzá átölelte.
- Nem tudom, hogy hogyan... - viszonozta a gesztust, miközben szipogott - De valahogy mégis az vagyok!
- Gratulálok! - veregette meg a vállam Thomas.
- Köszi. - mondtam büszkén.
- Ben tudja már?
- Még nem, később szeretnénk neki szólni.
- Mama? - kérdezte egy vékony hang. Ben ott állt az ajtóban Vladimir telefonját szorongatva.
- Kicsim. - fordult felé kedvesem félve.
- Lesz saját babátok?
- I... Igen...
- Ezért nem szeret már papa? Az idősebb fiúk mondták, hogy ez lesz! Mama se fog már szeretni! - zokogott fel és elszaladt.
- Ben! - kiáltottam utána - Várj!
Rohantam és pont elkaptam az ajtó előtt.
- Ben, kicsim, mit mondtak neked a fiúk?
- Hogy... Hogy csak addig kellek, amíg nem lesz saját babátok.
- Mi? Nem! Erről szó sincs! - guggoltam elé és megfogtam kis kezeit.
- De... De...
- Ben, olykor a szülők is hibáznak. Mindenki hibázik, tudod aggódom anyu miatt mert most nagyon érzékeny állapotban van.
- Miért?
- Mert a testvéred még nagyon pici a pocakjában. - néztem szemeiben.
- Tesó? - kérdezte a kis szemeit törölgetve.
- Igen. - bólintottam - Nagy testvér leszel.
- Akkor... Nem kell visszamennem?
- Dehogy! - szaladt be Vladimir és megölelte a kicsit - Nagyon szeretünk téged, angyalkám, a mi kisfiunk vagy!
- Mama! - bújt a nyakába - Szeretlek titeket!
Mindannyian összeölelkeztünk. Még kellett beszélnünk a dolgokat. Szegénykém nem győzött bevackolni magát közénk. Ezek után felmentünk és hármasban, csendben mindent megbeszéltünk. Ben azonban a végén szinte azonnal elaludt. Megterhelte őt ez érzelmileg. Mosolyogva vittük szobájába és takartuk be. Szerelmem halkan dúdolt valamit, míg haját piszkálta.
- Szerinted még mindig azt hiszi, hogy nem szeretem őt?
- Ugyan! Megijedt, és ennyi, de tudja, hogy mennyire szereted őt.
- Remélem. Nem akarom, hogy a kis szíve megszakadjon! - suttogta.
- Itt inkább én szakítok meg szíveket. - fogtam mag a kezét - Annyira sajnálom a ma reggelt. Mi lesz ha legközelebb rosszkor veszítem el a fejem.
- Nem lesz ilyen. - szorított végtagomra és össze döntötte fejünket - Most már minden rendben lesz.
Kimentünk és hagytuk Bent aludni. Lent a barátaink óvatosan etették a kicsi Leót. Az apróság olykor elhajolt, hogy nem kér többet. De ők nem adták fel.
- Na, apu kedvéért egyet! - kérte Thomas.
- Szerintem hagyjuk, majd később még kap. - mosolygott Mark. Mint egy jel, Leo a kisasztalara csapott és a tálkája teljes tartalmat Thomasra csapta. A néger meglepődve pislogott párat, míg párja és mi prüszkölve nevettünk.
- Ezt most megkaptad! - mondta Vladimir.
- Ja! Kössz szépen! - emelte fel a hangját mire az eddig tapsikoló és nevető pici megfagyott, majd sírni kezdett.
- Barom! - lett mérges Mark és karjába vette gyermekét - Ne sírj drágám!
Thomason látszott, hogy egy pillanat alatt megbánta.
- Hé. - állt a szőke mellé és óvatosan arcára simított - Semmi baj pöttöm. A kicsiké azonban anyukája nyakába bujt.
- Kimegyek vele a kertbe! - indult el, de az ajtóban megállt - Egyedül!
- De én...
- Mark, engedd, hogy kibéküljenek! - kérte Vladimir. Elkeseredve nézte a síró kicsit, akinek hangjától még az én szívem is össze facsarodott.
- Kérlek...
- Na jó! - adta át neki. Thomas nyugtatgatni kezdte a picit.
- Semmi baj kis herceg. - fektette mellkasára - A apa nem akart rád ijeszteni, csak nagyon meglepődtem rajtad.
A pici még egy darabig sírt, de amikor Thomas finoman magához ölelte lassan lecsillapodott. Nagyokat hüppögött a pici baba és apró kezeivel ruháját szorította.
- Szeretlek, kisfiam. - suttogta a hátát vakargatva. Derekánál fogva át öleltem kedvesemet.
- Aranyos. - mondta Vladi. Mark óvatosan melléjük lépett. A kicsi lassan elszundikált.
- Szerencséd. - suttogta neki.
- Nem akartam megijeszteni. - suttogta Thomas.
- Tudom, de ő nem.
- Remélem megbocsájt. - suttogta és nyomott egy puszit az apróság fejére.
- Szerintem nem is haragszik rád. - ráztam fejemet.
- Hidd el, mikor felébred rád fog mosolyogni.
- Ha nem, akkor majd én rá.
Thomas már alig figyelt csak babusgatta a picikét. Soha nem hittem volna, hogy egyszer képes lesz felnőtt ként viselkedni. De kellemesen csalódtam mikor megláttam hogyan óvja párját és gyermekét. Mark is elmosolyodott és átkarolta őket.
- Aranyosak. - suttogta kedvesem és hasát simogatta. Az én kezem is a hasára vándorolt.
- Az te vagy.
- Felmegyek, felnézek Bendre. - mondta és elindult fel.
Sóhajtva néztem utána, majd elmentem inkább megnézni az mailjaimat munka ügyben és meglepődve láttam egy üzenetet Mictől.

"Szió! Nagy hírem van! Megmutattam egy korábbi munkádat egy ügyfelemnek és imádta! Megadtam neki a számod és hívni fog!"

Gyorsan bepötyögtem válaszomat neki, hogy megköszönjem segítségét. Nem hittem, hogy Mic és én valaha barátok leszünk. Régebben is ilyen volt, de ha úgy vesszük már lenyugodott. Szerencsére. Újra kezembe vettem az esküvői meghívót. Mosolyogva megráztam fejemet és inkább keresgélni kezdtem nekik valami nászajándék félét.
- Mit csinálsz? - karolta át hátulról a nyakam Vladimir és a vállamon pihentette a fejét.
- Nászajándékot keresek Hanéknak. - válaszoltam, miközben egy vasaló leírását olvastam.
- Ezt értem, de miért egy vasalóét olvasod?
- Praktikusnak gondoltam.
- És gondolod is hogy használnák? - kuncogott, amire homlokom ráncolva vissza emlékeztem, hogy Mic ha tehette tisztítóba vitte a ruháit.
- Jó, igazad van.
- Nézd! Ezt javaslom! - mutatott egy weboldalt. Emlékkönyvek voltak rajta.
- Oh, tényleg Micet egy időben érdekelte a fotózás és van egy olyan érzésem, hogy a jövőben sok közös családi képük lesz.
- Új élet, új kezdet, az új emlékekhez. - mondta.
- Van érzéked az emberekhez.
- Csak olvasok a jelekből. - hajtotta fejét enyémre. Összekulcsoltam au ujjainkat és kicsit hátra dőltem.
- Képzeld, Mic szerzett nekem munkát.
- Ez remek! - csillantak fel szemei - Megnézhetem a részleteket?
- Persze! - mutattam meg az Emailt.
- Ez érdekes. - állapította meg - Egy feltörekni készülő bandának kellene oldalt készítened. Ez neked is egy hatalmas reklám lenne!
- Remélem, mi is a banda neve? - néztem meg jobban az Emailt. - Bones Brokers.
- Csonttörők. Hangzatos.
- Ahogy láttam róluk az előzetes képeket tarolni is fognak. Bár eddig még egy dalukat sem hallottam nekik.
- Tiszta fiú banda? - kérdezte. Csak bólintottam válaszként.
- Holnap bemegyek a stúdióba? Akartok jönni? Azt hiszem most tartozunk Bennek egy kirándulással.
- Ez jó ötlet! Amióta itt van nem nagyon vittük el őt közös programra. - csókolt arcomra - Remek ötlet!
- Szeretlek titeket. - pusziltam arcon.