A sztyeppe csillagai (BEFEJEZETT)

5.rész

Vladimir pov.
Nem tudom mi jött rám. Egyszerűen úgy éreztem kell nekem ez a férfi. Kötődni akarok hozzá és az övé akarok csak lenni. Csodalatos éjszakám volt. Évek óta nem tapasztaltam ilyet. Vigyázott rám, minden egyes rezdülésemre oda figyelt.
Reggel pedig betakarva, kellemes melegben ébredtem míg ő bekésen aludt, engem ölelve. Szorosan bújtam hozzá és mellkasára hajtottam fejemet, hogy halljam szívének egyenletes ütemét. Erre ő is megmozdult, de csak lehajolt és a hajamba puszilt.
- Jó reggelt.
- Jó reggelt. - feleltem kipirulva és ajkaira egy csókot nyomtam.
- Jól vagy? Nem fáj semmid?
- Nem, jól vagyok. - cirógattam mellkasát - Köszönöm, hogy vigyáztál rám.
- Ez csak természetes.
- Csodálatos volt. Rég...
- Rég nem voltál már együtt mással. Velem is így volt.
- Igor, tudnod kell, hogy az én szememben nem vagy csődtömeg.
- Te pedig biztos, hogy nem vagy ostoba.
- Mi így vagyunk jók, ahogy. Kicsit defektesen, de egymásnak tökéletesek.
- Igen. - húztam le egy csókra, amit készségesen viszonzott is. Azt hiszem kezdek belezúgni. Vajon szabad ilyet éreznem felé? Nem fog elutasítani? Nem, nem tenné... Hiszen a tegnap éjszaka csak jelentett neki valamit! Nekem a mindent jelentette.
- Min gondolkoztál el ennyire?
- Nem fontos... - ráztam fejemet és felkeltem. Elkezdtem felöltözni míg Igor felült az ágyban.
- Ebből arra következtetek, hogy fontos.
- Szeretnék tőled kérdezni valamit. - fordultam felé - De őszintének kell lenned! Ezt meg kell ígérned!
- Rendben.
- Mit jelentett neked a tegnap este?
Láthatóan meglepte ez a kérdés, de csak felvette az alsóját és elém lépve megcsókolt. Ebben nem volt szenvedély, se erotika egyszerűen csak szeretet. Megremegtek lábaim, de ő lágyan tartott karjaiban. Ellazultam és a vállaiba kapaszkodtam. Mikor pedig elvalt tőlem, az orrunk meg óvatosan összeért.
- Ez elég válasz volt neked?
- Azt hiszem igen, de szükségem van egy kis emlékeztetőre.
- Ha csak ezt szeretnéd.
Mar épp meg csókolt volna újra mikor hirtelen bejött Mark.
- Szasztok! - szaladt körbe és keresgélni kezdett a cuccaink között - Nem láttad a hajzselémet?
- Mark?!
- Mi a... Huha! - vett észre minket.
- A kis szütyődben szokott lenni, de azt elvitted! - mondtam neki morcosan míg Igor körénk tekert egy plédet.
- És én azt hittem én aludtam jól! - mondta nevetve miközben kiment.
- Lökött... - fúrtam fejemet a fekete hajú mellkasába - Nem hiába zárta ki őt a koli szobájából a szoba társa mindig.
- Az nem te voltál?
- De. - bólintottam büszkén. Ezen csak nevetett és velem együtt bedőlt az ágyba.
- Hihetetlenek vagytok!
- Ti sem vagytok semmik! Te is szívtál valamit gimiben?
- Nem, a nagyim és az anyám angyali nők, de szigorúak.
- És apád? - kérdeztem, de erre csak horkantott egyet - Rosszat kérdeztem?
- Kérdezd őt! Sose hallottam róla. Lelepett mikor megtudta, hogy anyám terhes.
- Oh! Sajnálom... - szabadkoztam, de ő csak rám mosolygott.
- Semmi baj pici. - puszilt orromra.
- Pici?
- Vagy ez vagy cuki. Melyik becenevet szeretned?
Megint elvörösödve néztem rá.
- Nekem mindegy.
- Majd megbeszéljük. - csókolt a számra.
- Jó. - mondtam két csók között és hagytam, hogy újra maga alá húzzon - Reggelizni kéne mennünk...
- Kéne... - csókolt nyakamba, majd fülem mögé - De én inkább téged ennélek meg.
- Nos... - már épp beadtam volna a derekam mikor kopogtak az ajtón.
- Ezt nem hiszem el... - morogta Igor, majd mérgesen felkelt és kinézett - Mi van már?!
- Azta, mit zavartam meg? - kérdezte Sam. A csávó, akinek a párjával tegnap bejelentette a babát.
- Valami fontosat. De most már mindegy.
- Bocs. - mondta zavartan - Vissza jöjjek később?
- Ugyan! Miben segíthetek?
- Tony nagyon aggódik, hogy valami rosszat mondott tegnap és a stressz most nem tesz jót neki, szóval... Beszélgethetünk?
- Persze. - keltem fel az ágyból a takarót magamon hagyva - Tíz perc múlva az asztalunknál, jó?
- Rendben! - mondta és elköszönt. Igor aggódva felém fordult.
- Biztos szeretnél vele beszélni?
- Igen. Nem lesz semmi baj.
Felöltöztünk és kimentünk az asztalhoz. Thomas és Mark már ott voltak.
- Sziasztok. - köszöntünk helyet foglalva, Tony aggódva nézett rám és megfogta kezemet.
- Jól vagy? Valami rosszat mondtam?
- Nem, dehogy.
- Biztos kedves?
- Igen, minden rendben. - mosolyogtam rá - Csak rosszat ettem és rosszul lettem.
- Jaj, hála istennek, azt hittem megbontottalak valamivel.
- Nem, ne aggódj ezen! - öleltem meg - Figyelj inkább magadra és a babára elsősorban!
- Igen, nagyon boldog vagyok. Remélem Molly is boldog lesz.
- Ő még nem tudja? - lepődtem meg, mire fejét rázta.
- Félek, hogy rosszul érintené őt...
- Szerintem mondd el neki. - mondtam mosolyogva.
- Úgy lesz. Már szereztünk cuki mongol babacipőket! - mutatta meg az említett darabokat - Hát nem édes?
- De... - igyekeztem nem mutatni mennyire bizarr a pici fehér és kék mintás cipő, ami inkább csizma.
- Igen? - pillogott rám csillogó szemekkel.
- Szép! - fejeztebe helyettem Mark előzékenyen.
- Az, hiszen ez... Neked tetszik! - mondtam ki.
- Igen. Szerintem is az!
- Mi ez? Az új kulcstartód? - jelent meg a tinédzser lány.
- Molly drágám! - ültette le őt Sam.
- Szia, apu! Minden oké? - kérdezte.
- Igen. Pont beszélni szeretnénk veled valamiről!
- Mármint?
- Nagy hírünk van! - mondta Tony megfogva a lány kezét, de ő elrántotta.
- Mi van veletek?
- Mi lenne, ha egy taggal bővülne a család?
- Tényleg? Végre kaphatok kiskutyát? - kérdezte boldogan.
- Nem egészen tündérem... - motyogta Tony és reszkető kézzel megmutatta a cipőket.
- Ez mi?
- Ezek itt babacipők...
- Úgy értitek...? - kapta fel a fejét.
- Babát várok. - vörösödött el Tony. A lány egy percig csendben volt majd az apjára nézett.
- Hogy tehetted ezt?
- Kicsim. - illetődött meg az illető - Kérlek hallgass meg.
- Most veszett el minden remény, hogy anya visszajöjjön! Miért kellett elválnotok?!
- Molly ez nem olyan egyszerű...
- Szerintem pedig igen! Csak magadra gondoltál! Te pedig! - fordult Tonyhoz. - Nem érdekelsz se te, se a babád! Te nem vagy az anyám!
- Tudom, de soha nem is akartam átvenni a helyét. - lettek szemei könnyesek, majd fel állva elszaladt. Mind a négyen megkövültén néztük a jelenetet.
- Miért kell mindig bántanod őt?! - csapott az asztalra Sam mérgesen - Ha tudni akarod a válás okát beszélj anyáddal!
Ezzel ő is felállt és Tony után ment. Molly egy percre ránk nézett majd elszaladt.
- Lesz itt még baj... - nézett fel Thomas az égre.
Ekkor mennydörgés hallatszott és mindenki fedezékbe vonult. Egyszeriben leszakadt az ég. Mi nekünk is sikerült megáznunk. De befutottunk a jurtába és Igor levette a pólóját majd mind a ketten alsóba öltöztünk és takaróba bugyolálva ültünk az ágyon. Én Igor ölében ültem, ő pedig karjaival ölelt magához és melegített.
- Sajnálom Tonyékat. - hajtottam fejem vállára.
- Én is. Kíváncsi vagyok mi volt az oka a válásuknak és hogy Molly miért utálja ennyire őt.
- Sok minden rá játszhat. A bátyja is lehetne, erre most a féltestvéré anyja lesz.
- Igaz. - bújt nyakamba és libabőrös karomon simított végig - Nem fázol?
- Nem, nagyon jó így! - dőltem hátra a csupasz mellkasának.
- Ennek örülök. - csókolt vállamra - Nekem is pont jó így.
- Hogy fogjuk ezt megoldani? Nyolc óra fog szétválasztani minket.
- Nem akarok nyomulósnak tűnni, de... Mi köt téged New Yorkhoz?
- A munkám... - kezdtem bele, de nem tudtam hogyan folytassam.
- Ha akarod, lakhatsz velem.
- Tessék? - lepődtem meg - Nem lennék a terhedre?
- Terhemre? - kérdezte magához ölelve. - Olyan jobb lenne végre úgy hazaérni, hogy várnak engem otthon.
- Tudom mire gondolsz.
- Sok helyen kellenek mérnökök, mint te, hidd el!
- Igazad lehet, de nem tudom késznek érzem-e magamat ekkora váltásra.
- Én megvárlak Los Angelesben akkor jössz, amikor csak akarsz.
Szívem nagyot dobbant szavaitól és úgy éreztem ennél boldogabb már nem is lehetek. Megfordultam előtte, hogy szembe legyek vele és hevesen ajkaira hajoltam.
- Köszönöm!
- Én köszönöm az univerzumnak, hogy megalkotott téged.
- Igor... Félek kimondani, de úgy érzem muszáj. - öleltem szorosan át, attól félve eltűnik - Én... Azt hiszem...
Ekkor, mint minden fontos pillanatnál kopogtak jurtánk ajtaján.
- Srácok! Elállt az eső! Szivárvány van! - kopogott Mark.
- Esküszöm egyszer bezárom valahová és eldobom a kulcsot! - nyöszörögtem.
- Mit szerettél volna? - kérdezte Igor mire megfagytam.
- M-majd később elmondom.
Felöltöztünk és kimentünk. Valóban egy csodaszép szivárvány húzódott el a tó felett.
- Ez gyönyörű! - ámuldoztunk.
- Az. Gyönyörű. - mondta Igor, de ekkor néztem fel és láttám, hogy engem néz, nem a szivárványt. Zavarba jöttem, ki tudja már hányadszorra eddig.
- Csak szerintem lett melegebb a levegő? - kérdezte Thomas halkan Markot mögöttünk.
- Igen és nem az eső párájától! - felelte kuncogva.
- Hallunk titeket! - mondta Igor. Ezen csak jót nevettek, de nem foglalkoztak velünk és inkább tovább nézték a halványuló szivárványt.
Hamarosan vacsoraidő lett és az asztalunknál hála istennek ott volt a háromtagú család, de mind Tony és Molly szeme olyan piros és puffadt volt. Aggódva néztem őket, de ahogy láttam Mark is.
- Szóval... Mindenki jól van? - kérdezte Thomas. Elég béna kérdés a csend megtörésére.
- Mihez képest? - kérdezett vissza Tony és hasát simogatta.
- Mondjuk te hogy vagy? Van már reggeli émelygés?
- Még nem, csak néha görcsölök...
- Az nem jó! - fogtam meg kezét - Nyugalomra van most szükséged!
- Ne aggódj amiatt! Apa kényezteti őt! - morogta Molly.
- Kicsim, nem veszed észre, hogy minden stressz forrása most te vagy?
- Sam, hagyd őt...! - mondta lágyan a másik.
- Nem! Nem amig rá nem jön, hogy mit csinál!
- Kérlek... - suttogta megtörten és elpityeredett.
- Jó. - mondta és adott egy puszit az arcára.
- Ch! - fintorgott Molly, amire már mérgesen felálltam és karon ragadtam.
- Gyere velem, beszéljünk!
Mindenki döbbenten bámult utánunk, de nem szóltak.
- Mit akarsz? - morogta a tinédzser.
- Csak hallgass meg és utána mondj ítéletet. - néztem szemeibe.
- Jó! - adta meg magát.
- Rendben. - ültettem le és hosszú mesélésbe kezdtem.
- Egy baba a legcsodálatosabb ajándék a földön, a szerelem mellett. Volt idő mikor azt hittem megkaphatom mindkettőt. - unott arca érdeklődővé vált - Aztán minden rosszra fordult... - motyogtam.
- Mi történt?
- A férjem megváltozott. Verni kezdett engem. - mutattam meg a sebet a hátamon - Aztán egyszer csak felcsillant a remény. Terhes lettem, egy kisfiúval. Martinnak akartam elnevezni, de mikor elmondtam a férjemnek, ő... Bántott és elvesztettem a babámat.
- Hogy...? - döbbent meg.
- Sose éreztem nagyobb ürességet. Mintha minden remény elveszett volna.
- Sajnálom a babádat... - mondta szomorúan - De mi köze ez hozzánk?
- Elhiszem, hogy ez nagyon nehéz neked, hisz felborult a családod, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet jó.
- De minden Tony miatt történt!
- Miatta váltak el a szüleid?
- Nem...
- Akkor mi történt miatta? Vagy a kistesód miatt?
- Nem akarom, hogy elvegye anya helyét! - hüppögte - Az anyukámat akarom! De ő azt mondta nem kellek neki...!
- Tudod, sokan önzőek, de attól, hogy anyukád nincs most itt, az nem jelenti, hogy nincs családod.
- Apa már nem is beszél róla, folyton csak Tonyval és velem foglalkozik.
- Anyukád biztos őt is bántotta, de Tony megvigasztalja őt.
- Sokszor beszélgetnek, úgyhogy én nem hallom őket.
- Ha rossz dolgok történnek, akkor nem szívesen vonjuk be azokat, akiket szeretünk.
- De tudni akarom, hogy mi folyik itt!
- Elhiszem, de néha jobb nem tudni a dolgokat.
- Gondolod?
- Tudom, kicsim.
- Köszönöm. - mondta hálásan és megölelt.
- Azt tanácsolom ülj le velük megbeszélni a dolgokat. - cirógattam hátát.
- Jó és... Önző, ha én egy öcsit szeretnék?
- Dehogy! - kuncogtam - A lényeg, hogy egészséges legyen.
- Értem. - bólintott.
- Visszamegyünk?
- Uhum... - motyogta.
- Rendben. - álltunk fel és belém karolva sétáltunk a többiekhez.
Igor gyorsan felugrott mikor meglátott és Sam is. Bíztatóan mosolyogtam rájuk.
- Minden rendben.
- Kicsim, ne haragudj, hogy kiabáltam és gonoszkodnom se kellett volna...
- Apu, hagyd! Megérdemeltem.
- Dehogy pöttöm. - csókolta homlokon lányát - Beszéljük meg, rendben?
- Mindenki jól van? - lepett oda Tony is. Molly lehajtotta fejét és úgy állt elé.
- Sajnálom... - motyogta, majd szorosan megölelte a másikat. A két felnőtt döbbenten nézte a fiatal lányt, majd rám néztek.
- Mi van te boszorkány vagy?
- Igen, mert elvarázsolta a szívemet! - ölelt magához Igor, amin csak mosolyogtam. Magara hagytuk őket had beszélgessenek.
- Hogy ment? - karolt belém Mark.
- Jól. Elmeséltem neki a történetemet és mindent megértett.
- Hála istennek! Relém te is jobban vagy.
- Most már igen. - mosolyogtam rá, amit viszonzott is. Visszaindultunk, de Igor megfogta a kezem és elfutottunk valahová.
- Hová viszel? - kérdeztem nevetve, amire csak kacsintott. Ekkor láttam, hogy egy pokróc van a hóna alatt. Szemeim felcsillantak, hogy újra csillaglesre visz!
- Gyere! Itt vagyunk! - mondta és leterítve a pokrócot leültette és ő is mellém ült.
- Megint csillagokat nézünk? - hajtottam vállára fejemet.
- Igen, de most csak úgy kihoztalak.
- Nekem így is tetszik!
- Ennek örülök. - csókolt homlokon. Hátra dőltünk és néztük gyönyörű az égboltot.