A sztyeppe csillagai (BEFEJEZETT)

15.rész

Thomas pov.
- Minden rendben?
- A legnagyobb rendben. A kicsi még sírni nem tud igy mozgással jelez. Éhes volt. Hozattam a büféből egy melegszendvicset.
- Éhes? - rökönyödtem meg egy pillanat alatt.
- Igen.
- Általában Mark megérzi, ha éhes.
- Csakhogy most nem ő, hanem a baba volt éhes.
Fejemet ráztam elcsodálkozva.
- Te jó ég! - rogytam le a székre.
- Nyugalom! Aggodalomra semmi ok!
- Ez a terhesség a sírba visz.
- Az első mindig ilyen. Nekem már úton van az unoka.
- Gratulálok. - bólintottam.
- Sok sikert! Legyen vele, ön is gyakoroljon és tegye boldoggá.
- Úgy lesz. - vettem át a szendókat és bementem páromhoz, aki a sztetoszkóppal játszott.
- Szia!
- Szia, hoztam szendvicset.
- Úgy tűnik akkor is ennem kell, ha nem vagyok éhes.
- A kis rosszaságunk megint megtréfált minket. - simítottam hasára - Szeretlek. Mindkettőtöket. - pusziltam meg a homlokát.
- Mi is. - ölelt meg.
Hazaengedtek minket és az idő meg gyorsabban repült mint eddig valaha. Mark hasa hatalmasra nőtt, Vladimir szinte sugárzik és a depressziója szinte teljesen eltűnt Mindenben segített és ott volt mellettünk.
Aztán egyik este épp kipurcanva feküdtem az ágyban mikor pontban éjfélkor Mark felkeltett.
- Gyere! Megyünk a kórházba!
- Mi?! Elfolyt a magzatvíz?
- Nem.
- Összehúzódásaid vannak?
- Nem.
- Akkor mi?!
- Mára vagyok kiírva szóval ennek ma vége lesz!
- Mi van? - néztem az órára morcosan.
- Gyere!
- Mark, ha nem indult még meg a szülés akkor nem kell bemenni, szóval jó ejt! - kapcsoltam le a lámpát.
- Állítólag a szex beindítja a szülést.
- A családomért bármit! - kapcsoltam vissza.
- Kanos nyúl. - forgatott szemet.
De persze nem indult be a szülés és egész nap várt.
- Ezt nem hiszem el! Mennyit kell még várni rá?! - motyogta morcosan.
- Ki tudja, talán csak piszkálni akar téged.
- Akkor sikerült a fiadnak! Olyan, mint te már most!
- Oh, édes istenem. - motyogtam.
- Szóltál? - nézett rám unottan, amire hevesen ráztam fejemet. Ezen Igorék csak nevettek jóízűen.
- A kicsi biztos csak szegyellős. - vont vállat Vladimir.
- De miért nem kíváncsi ránk a babánk? - lettek könnyesek kedvesem szemei.
- Jaj, Mark! - mondta Igor már morogva mire oda sétált Markhoz és a hasához hajolt. - Ide figyelj, kicsi! Ha kibújsz még ma, akkor veszek neked egy kisautót.
- Asszed ez bejön? - horkantottam - Én már megpróbáltam!
- Ja, de te egy kis tesót ígé-... Auh! - kopott hasához kedvesem.
- Ez most komoly? - kérdeztem felháborodva.
- Ne csak állj ott! Hívjátok a mentőket!?
- Bocsi! - kiáltottam és hívtam őket.
Amint elfolyt a magzatvize egy pillanatra sem hagytam magára. Bevittek minket a kórházba. Bevitték a műtőbe őt, ahová én is bementem miután beöltöztem. Jobban mondva a nővérkék aggatták rám a műtős ruhákat. Odabent pedig a kedvesem kezét tartottam míg véget nem ért a beavatkozás. Elkábítva nézett rám, de a szemében így is láttam, fél.
- Nem lesz semmi baj, édesem. Hamarosan itt a kicsi.
- Ne engedd el a kezem Thomas... - motyogta.
- Soha. - pusziltam meg és jó erősen megszorítottam a kezét.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de egyszer csak egy vékonyka hangot hallottam meg sírni. Felnéztem és az orvos kiemelt valamit, majd bebugyolálták. A leggyönyörűbb látvány volt az egész földön. Halkan nyöszörgött és sírt egyszerre az apróság.
- Tessék, itt a gyermekük.
- Gyönyörű kisfiú! - mondta az orvos.
- Istenem! - sírta el magát a drágám mikor a kicsit a mellkasára tették. Homlokon csókoltam Markot, aki sírva nézte az apróságot - Nézd milyen szép! Nézd mit csináltunk! - sírta nevetve.
- Jól összehoztuk. - simogattam apró kezét. Olyan törékenynek tűnik.
Olyan kis aprónak. Meg kell majd védenem, életem végéig. Nagy nehezen átadtuk, hogy elvigyék megfürdetni. De addig Markot is ellátták, majd egy szabad terembe vitték. Nem sokkal később Igorék robbantak be a kicsiny szobába.
- Jól vagytok?
- Igen, a kisautó betoltál, én pónit ígértem, azt gondoltam kislány lesz.
- Pedig mindig fiút emlegettél. - csodálkoztam.
- Tudom, de a kis lánynak is ugyan úgy örültem volna. - mosolygott rám.
- És hol a kis időzítő király? - kérdezte Igor, mire végszóra belépett a nővér egy pólyába csomagolt kisbabával.
Óvatosan átadta és elmondta mire figyeljünk oda, majd miután gratulált nekünk magunkra hagyott. Amint lenéztem, a Mark kezében tartott kis emberkére és kreol bőrére büszkeség öntött el. Vladimir bátortalan léptekkel jött közelebb és leste meg a pólyást.
- Milyen kicsi. - motyogta.
- Jól vagy? - kérdezte Mark aggódva.
- Igen. - bólintott, de csak az apróságot nézte - Nagyon hasonlít rátok.
- Sokkal szebb mint mi.
- A magad nevében beszélj! - kérte ki magának kedvesem.
- Nézz rá! Úgy mond ezt! - mondtam mire a kicsire nézett, aki édesen szuszogott.
- Aww!
- Cuki. - értett egyet Igor - Hogy érzed magad Mark?
- Kicsit elfáradtam, de boldogan.
- Igen, érthető. - motyogta Vladimir és arcáról lassan eltűnt a mosoly.
- Megszeretnéd fogni? - kérdezte párom mikor észrevette reakcióját - Szerintem a keresztfiad örülne neki.
Erre felkapta a fejét és hezitálva bólintott. Mark óvatosan átadta neki az apró babát. Kis fiam mocorogva helyezkedett el karjaiban. Igor mögé állva nézte az apróságot. Vladimir óvatosan megérintette a kicsi pracliját mire az a kis ujjait az ujja köré csavarta. Egy pillanatra megdermedt, de óvatosan megcirógatta az apró öklöt.
- Milyen puha a kezecskéje. - suttogta meghatottan.