A sztyeppe csillagai (BEFEJEZETT)

22.rész

Vladimir pov.
Sokat komolyodott mióta oviba jár és gitár órákat vesz a zenekartól. Annyira édes volt, ahogy előre készül másnapra a rajzokkal és a kis feladatokkal. Mindenből ki veszi a részét és segít a kis társainak. Szerencsére sikerült beilleszkednie neki, aminek nagyon örülünk. Akárhányszor, ha érte megyünk együtt játszik a többiekkel és a nagyobbak is kedvelik. Nem győzik dicsérni őt az óvónők, amit gyermekünk csak zavartan fogad.
A zenekar is imádja őt. Miután kész lett a honlapjuk sikeresen berobbantak és most is egy turnén vannak Ázsiában. Mindig írnak nekünk és hoznak szuvenírt is. Legutóbb egy rugdalózót és pár kis cipellőt küldtek a kicsinek.
Egy probléma van csak az oviban. Egy kisfiú, Riley. Folyton piszkálja a többieket és megzavarja a játékukat. Az óvónők már nem tudnak vele mit kezdeni. Az anyja mindig bocsánatot kér, de ahogy a fiát fegyelmezi az nagyon ijesztő. Szó szerint egy idiótának nevezi a saját gyerekét és úgy szorítja a karját, hogy csoda, hogy nem töri el. Anna és Ben próbáltak vele barátkozni, de a fiú nem hajlandó. Egyszer még fel is lökte a kis lányt, aki beütötte a lábát és elég csúnya sebe lett. Az óvó nők elmondása szerint Ben elég csúnyán leteremtette Rileyt.
Ezért ültünk most itt mindannyian a szülői irodában. Mi a jobb oldalon és Riley családja a bal oldalon.
- Nos... - köhintett halkan az igazgató úr - Mind értesültek a napokban történt dolgokról, ami a gyermekek között történt.
- Annyira sajnálom, amit ez az idióta művelt! Egyszerűen nem tudok vele mit csinálni, kezelhetetlen! - kezdett el megint szabadkozni az anyja. Morcosan néztem rá, hogy nevezheti így a saját gyerekét?
- Esetleg átbeszélgetnénk és mennénk végre? Még be kell fejeznem egy prezentációt. - mondta az apja.
- Nézzék! Valóban nem volt helyes a verekedés, de Riley viselkedése lassal elfogadhatatlan.
- Látod mit művelsz?! Miért nem érted? - kérdezte az anyja kiabálva. Azt hiszem elpattant bennem valami.
- Az isten szerelmére! Mind a ketten fogják be! Vegyék már észre, hogy maguk itt a probléma! Maga! - mutattam az anyára - Ahogy fegyelmezi a gyereket elfogadhatatlan! Remélem nem veri! Maga! - fordultam az apához - Érdekli egyáltalán, hogy mi történik itt?! Felfogta, hogy maga Riley apja?!
Mind ketten csak nagyokat pislogva néztek rám, míg Igor kezemet fogta nyugtatólag. Nem szabad idegeskednem, mert azt a babám nem szereti.
- Hogy merészeli?! - rikácsolta felocsúdva a nő.
- Nézze már meg magát! A módszerei nem működnek! Szegény gyerek valószínűleg magul miatt viselkedik így!
- Honnan veszi ezt a zagyvaságot? - morogta az apja.
- Látszik magán, hogy alig foglalkozik a fiával. - rázta a fejét Igor - Tudja maga egyáltalán, hogy mit szeret és mit nem?
- Hát én....
- Na jó! Had foglaljam össze magukat. - mondta hátra dőlve - Fiatalon házasodtak össze. Maga a munkája embere, bármit megtesz, hogy megtartsa. Aztán maga teherbe esik, e miatt maga szint beköltözik a munkahelyére mert retteg az apaságtól. Maga otthon marad egy gyerekkel teljesen egyedül, valószínűleg szülés utáni depresszióval. Fogalma sincs hogyan kell nevelni és senki sem segít. Mind a ketten egyre messzebb és messzebb mennek egymástól, amíg a fiúk ott áll középen és kétségbeesetten próbálja felhívni a maguk figyelmét. Azt javaslom forduljanak meg és nézzenek szembe az igazsággal mert akkor végre tényleg felnőnek.
- Nekem is ez a véleményem. - bólintott az igazgató - Nézzék, a fiúknak szüksége van magukra. Viselkedjenek felnőtt módjára és oldják meg együtt a problémát.
Erre már nem szóltak egy szót se. Magukra hagytuk őket és mikor jelezték visszamentünk. Riley nagyon sokat sírhatott. Ben nadrágomat huzigálta, mire nehezen felé néztem a pocakom miatt. Szegényt kitakarja már.
- Kérek zsepit. - mondta, mire furcsállva de Igor adott neki. Erre fiúnk a másik csemetéhez sétált és kis kezét, amiben a zsepi volt felé nyújtotta - Tessék!
- Köszönöm.... - motyogta Riley. Gyermekünk csak vállat rántott, majd férjemhez lépve megfogta kezét.
- Mindent megbeszéltünk és azt hiszem segítségre lesz szükségünk.
- Van egy párterapeuta ismerősöm, megadom a számát és címét. - bólintott az igazgató.
- Köszönjük. - mondta a hölgy és a gyermeke felé fordult. - Akarsz mondani valamit?
- Bocsánat, hogy csúnyán viselkedtem a többiekkel.
- Ha akarsz még lehetünk barátok. - mondta Ben.
- Szeretnék... - suttogta és óvatosan nézett fel rá.
Aranyos kisfiú volt így, hogy nyugodtabb volt. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel és dőltem páromnak, aki készségesen ölelt.
- Szép volt. - suttogta fülembe.
Hazamentünk és Ben újabb rajzokat készített. Ezúttal Rileyt is rá pingálta és büszkén nézte művét. Markék aggódva hallgatták a történteket.
- Nem mindenkinek tökéletes az élete.
- Az lenne a fura, ha az lenne. - sóhajtotta Thomas.
- Riley és én már barátok vagyunk! - mondta büszkén.
- Gratulálok pöttöm. - borzolt hajába a néger - Szép munkát végeztél.
- Jó. Holnap átjön Zack bácsi, ugye?
- Igen és holnap lesz a szülinapod. Arra gondoltunk elviszünk az állatkertbe.
- Tényleg?! - kérdezte csillogó szemekkel - Láthatok macikat és zsiriket?
- Bizony! Mindent! - emelte fel Igor és megpörgette.
- Szuper! - rikkantotta boldogan, amitől szívem ismét elolvadt.
- Oh! - a kicsikém jó nagyot rúgott, jelezve hogy milyen izgatott ő is.
- Csak nem karatézik? - mosolygott Mark.
- De.
- Te is várod, hogy itt légyen.
- Igen. - simogattam hasamat - Remélem rendben van.
- Minden bizonnyal, ha baj lenne szólt volna a doki.
- Mama! Megint rugdos?
- Csak a szokásos mozgolódása.
- Szia! - simogatott köröket a hasamra mintha integetne. Erre egy rúgás volt a válasz, amit csillogó szemekkel fogadott - Megrúgta az arcom! - ujjongott. Visszahajlót a hasamra.
Imádom, hogy már most szereti őt. Halkan dúdolva csavargattam egyik hajtincsét és élveztem ki ezt a kis nyugalmat, a családommal. Igor is mellém ült a kanapén és alulról megsimogatta a hasam. Ő is nagyon izgatott. Mindent többször ellenőriz, amit a babának szán és éjjeleket tölt el, hogy könyveket olvasson arról, hogy tartsa helyesen és büfiztessen.
- Mindenki alig várja. - mosolygott. Nem válaszoltam, hanem mosolyogva néztem végig rajtuk.
Itt volt az ideje az öt hónapos vizsgálatnak. Hogy megmondjam az őszintét tartottam tőle egy kicsit. Hisz mi lesz ha a kicsinek valami baja van? Istenem add, hogy nincs semmi vele.
- Hé. - tartott meg párom, mert hirtelen megszédültem - Minden rendben?
- Félek... - suttogtam neki.
- Nincs mitől. A pici és te is rendben vagytok.
- De mi van, ha kiderül róla, hogy valami betegsége van, vagy...
- Akkor is szeretni fogom, ha keze-lába hiányzik, érted?
Halkan sírni kezdtem és mellkasába bújtam. Mostanság a hormonjaim is megbolondultak.
- Na, na! Ne sírj, egyetlenem.
- De sírok. - hüppögtem.
- Számítottam erre... Nézd csak mim van. - vett elő táskájából egy tábla csokit.
- Oh, te! - töröltem meg az arcom.
- Mindig tudom mi kell.
- Nem mindig drágám.
- Az esetek többségében igen.
- Jó, ez mondjuk igaz.
- Nyugodj meg szerelmem. - csókolt ajkaimra.
Ha nem lenne a hasamban a kicsi most isten bizony leteríteném. Bele karoltam és együtt mentünk be az orvoshoz. Ott rákenték a gélt a hasamra és láthattuk a kis pocaklakónkat. Újra megeredtek könnyeim, mikor meghallottam a szívhangját.
- Kincsem... - suttogtam.
- Szépen fejlődik. Az izmai már csaknem teljesen kifejlődtek és szerintem hamarosan hallani is fogja önöket.
- Minden rendben van vele akkor?
- Igen, semmi baja.
- Köszönjük, doktor úr.
- Ez a dolgom. - bólintott és adott nekünk pár ultrahang képet A kocsiban még mindig azokat nézegettem.
- Jó, hogy korán volt az időpont! Tízre már az állatkertben leszünk. - mondta Igor.
- Szóltál Zacknek?
- Igen, ott fog várni minket.
- Furcsa, hogy ő is a családunk része lett.
- Igen, fél éve még a közelünkben se láttam volna szívesen.
- Én nekem is ez a véleményem.
Felvettük Bent és egyenesen az állatkerthez hajtottunk. A bejáratnál ott várt minket Zack. Sokkal rendezettebbnek tűnt és ápoltabb is volt. Kezében egy ajándék zacskót szorongatott.
- Sziasztok! - mondta izgatottan.
- Zack bácsi! - rohant hozzá Ben és megölelte.
- Szerbusz tökmag! - zárta karjaiba - De nagyot nőttél!
- Nahát, sokkal jobb illatod van.
- Köszi. - kuncogott és adott feje búbjára egy puszit.
- Mi az? - mutatott a kis zacskóra.
- Oh, ez a tiéd! Ez itt... Néhány apróság. - adta oda neki.
Ben egy kis könyvet vett ki a zacskóból. Azonnal kinyitotta. Mögé állva láttuk mi van benne. Fényképek, az anyja, az apja és ő kisbabaként. Meglepődtem és felzaklatódtam egyszerre a látottaktól.
Ben szakasztott édesapja, az anyja pedig úgy tartja az újszülött fiát, mint a legdrágább kincset a földön. Ajkain szerelmes mosoly, ahogy csak egy anya tud nézni a gyermekére. Szívem össze szorult és önkéntelenül hasamra simítottam.
- Ő az anyukám?
- Igen. Tinának hívták.
- Nagyon szép. - pislogott nagyokat és apjáról készült képre nézett - Nekem is ilyen pici orrom van, mint apunak...
- Igen, úgy nézel ki mint ő. - simított a hajába Zack.
- Köszönöm! - ölelte meg szorosan nyakánál bácsikáját - Ebbe még tudunk a mamiékkal és veled készült képeket tenni?
- Igen, még tudsz. Azért hoztam el mert téged illet.
- Nagyon tetszik!
- Örülök, na mehetünk? - kérdezte megfogva a kezét és ránk nézett. Magamhoz tértem a transzból és bólintottam.
- Persze. - hebegtem.
Megvettük a jegyeket és a kis szülinapos azonnal szaladt az első állat felé.
- Jól vagy? - simogatta meg a vállam Igor.
- Fogjuk rá. - néztem rá sóhajtva - Nem vészes, csak nehéz elfogadnom a dolgokat.
- Mond el mi az, ha magadban tartod stresszelni fogsz.
- Gyönyörű volt az anyja. - suttogtam
- Igen, Ben mind a kettejükre nagyon hasonlít.
- Nem is kicsit. - értettem egyet és a nevető kis fiút néztük, aki csillogó szemekkel nézte a flamingókat.
- Rózsaszínek! De az ott szürke!
- Mert az még kicsi, mint te.
- Szépek ezek a gólyák!
- Édesem, ezek nem gólyák. - léptem mellé nevetve.
- Akkor mik?
- Flamingók.
- Milyen ingók? - pillogott nagyokat.
- Egy a lényeg. - kuncogott Igor - Szép madarak.
- Azok! Viszünk haza egyet?
- Kicsim ez nem kisállat kereskedés! Itt minden úgy van nekik berendezve ahogy kell és itt vannak a barátaik, nem vihetjük haza.
- Ajh... - mondta durcásan.
- Mi lenne, ha vennénk egy flamingó plüsst? - ajánlotta Zack.
- Elvégre valakinek szülinapja van! - csatlakozott Igor is. Erre felcsillant a szeme.
- De csak kettőt. - néztem rá szigorúan.
- Legyen három... - mutatta pici ujjacskáival a számokat. Olyan cuki szemeket vágott, hogy a hormonok miatt ha akartam se bírtam volna nemet mondani.
- Jó, rendben.
- Köszi mama! - ölelte meg lábamat boldogan.
Alig bírt odafurakodni a pocakom miatt, de megoldotta. Oldalamhoz bújva ölelt. Megsimogattam a hátát majd indultunk tovább a zebrákhoz. Őket is ámuldozva nézte és apja segítségével megetette őket.
- Van itt egy pad, leülsz? - kérdezte Zack gondoskodóan.
- Köszi. - totyogtam oda és óvatosan helyet foglaltam.
- Tudni már a nemét?
- Nem akartam tudni. Ben kisöcsit szeretne.
- A bátyámék mindig két gyereket szerettek volna. - mesélte.
- De a baleset közbe szólt.
- Igen. - bólintott - Hogy van amúgy? Sokkal elevenebbnek tűnik.
- Lett egy új barátja, aki eddig piszkálta.
- Csodás ember lesz belőle. Remélem nem pazarol el éveket, mint én.
- Te is remek vagy Zack.
- Kötve hiszem... - nézte Igorékat, akik kacagva jöttek vissza a fagyistól.
- Ne becsüld le magad! Egyszer majd találsz valakit. - veregettem meg a vállát. A sarki állatoknál volt egy játszótér és ott Ben sokáig játszott. Még Zack is hintázott egy kicsit. Sosem szégyen egy kicsit gyerekeskedni.
- Mama! - ölelt meg Ben majd ő is Zack felé fordult. Egy szőke fiú hátulról nézte őt majd hangosan felkacagott.
- Oh, bocsánat! Csodálatos, hogy felnőtt létedre így használod a hintát, olyan mintha nem szégyellenéd.
- Hát, ha jó... Akkor csináljuk?
- Ez annyira igaz! Felnőttnek lenni szörnyű! Hús sütni, fizetni a számlákat! Én egész nap hintázni akarok!
- Te legalább a Pikáns Pipiben dolgozol! Az extrém baromfi a jövő eledele!
- Én is pontosan így érzek! Simon vagyok.
- Zack. - ráztak kezet mosolyogva.
- Hogy-hogy egyedül vagy? Merre vannak a parádék? - érdeklődött kedvesen.
- Az sajnos egyéb okokból kifolyólag nincsen... Az unoka öcsémnek van ma születésnapja, a családjával jöttem.
- Én a kistesómat hoztam ki, de be kellett ugranom egy másik srác helyett.
- Az gáz.
- Igen, de nincs mit tenni kell a pénz.
- Mióta dolgozol itt?
- Áh, ne érts félre, bírom ezt a melót, de azért jó lenne egy kis extra a lakbér miatt.
- A szüleid nem segítenek? - a kérdés hallattán lehajtotta fejét.
- Egy éve meghaltak. Én gondoskodom Tomyról.
- Sajnálom. - állt fel és vállára tette kezét.
- Megvagyunk a magunk módján.
- Simon! - kaptam fel a fejemet egy vékony hangra. Egy szőke kis fiúcska rohant oda hozzá, kicsit fiatalabb lehetett mint Ben.
- Mi az pöttöm? - vette fel karjaiba Tomy pedig össze döntötte fejüket.
- Mehetünk az ejefánthoz?
- Bocs, öcsi, de csak 5 percet kaptam. Majd délután.
Ajkai a kicsinek lefelé görbültek, de nem sírt csak némán nyakába bújt. Bátyja nagyot sóhajtva harapott ajkába.
- Ha akarod velünk jöhet. Az unokaöcsém szerintem örülne egy új barátnak.
- Nem is tudom... - ölelte magához testvérét.
- Nem bízol bennem, ha jól sejtem.
- Igen, ezt sejtettem. - hajtotta le a fejét.
- Öm...
- Zack bácsi! - szaladt hozza gyermekem vidáman - Itt a fagyid!
- Oh, köszönöm, Ben.
- Helló! - integetett a mellettem ülőnek.
- Szia. - mondta mosolyogva, mire Tomy is oda kapta fejét.
- Oh, szia! - ugrott oda mire a kisfiú visszabujt.
- Ne haragudj, szégyellős.
Drágámat ez nem zavarta, tovább próbálkozott.
- Ben vagyok és te? - érdeklődött kedvesen.
- Tomynak hívják, engem pedig Simonnak.
- Oh, oh! Szereted a zsiráfokat? Én szeretem! Odamegyünk hozzájuk? - kérdezte a kisfiú pólóját húzogatva.
- Ben, ne csináld! - húzta el Igor.
- Miért? Én csak felszeretném vidítani őt. - motyogta.
- De nézd csak! Fél! Egy kicsit légy finomabb. - mondta mosolyogva.
- Jó... - fújta fel arcát, majd saját fagyijára nézett és arca felragyogott - Szereted a vanília fagyit?
A kis Tomy gyorsan felemelte a fejét majd bólintott.
- Tessék! - nyújtotta felé az édességet, amihoz volt kanál is. Félve nézett bátyjára engedélyt kérve.
- Vedd el nyugodtan.
A kisebb fiút letéve a földre olyan kicsi volt, hogy elsőre olyan volt mint egy álló baba. Egymás mellé ültek és Ben segített neki elfogyasztani.
- Köfönöm... - suttogta halkan a kisebb, amitől szivem hevesen dobogott. Nagyon szép volt és édes egyben.
- Úgy tűnik, hogy jól kijönnek. - mondta Zack.
- Igen. A műszakom fél óra múlva véget ér. Addig figyelnétek rá egy kicsit?
- Természetesen! - bólintottam.
- Gyere! Nézünk zsiráfokat! - fogta meg a kezét Ben és már indultak is.
Mi csak kuncogva néztünk utánuk. A kis Tomy egy idő múlva ellazult. El se engedte Ben kezét és még is simogatták az elefánt ormányát. Nem győztünk róluk képeket készíteni. Mindegyiken pózoltak és grimaszoltak. Aztán fel óra múlva Simon is csatlakozott. Öccse amint meglátta egyből hozzá szaladt és szorosan bújt hozzá.
- Jól érezted magad?
- Igen...
- Nagyon köszönöm, nem tudom, hogy háláljam meg. - mondta boldogan.
- Menj el vacsorázni Zack bácsival!
- Tessék? - kérdezték egyszerre Simonnal.
- Tetszetek egymásnak! Menjetek turbékolni!
- Ben! - szóltunk rá.
- Ööö... - pirult ezen Zack.
- Nem mondtam semmi rosszat... - durcázott gyermekem és inkább leült plüssét ölelgetve.
- Sim... - suttogta Tomy - Menny.
- Tessék? - kérdezte meglepetten.
- Menj a bácsival ennyi!
- De... Kire bízzalak...?
- Hozd őt is. - nyögte ki végül a másik még mindig zavartan.
- Akkor ez... Ez nem randi.
- Nem! Dehogy!
- Ne~m!
- Nekem meg rózsaszín lesz a hajam holnap. - forgatott szemet Igor, amin megemeltem egyik szemöldökömet - Persze, csak ha jóváhagytad. - javította ki önmagát.
- Bármennyire is festenél viccesen pink hajjal attól tartok ettől megkell fosztanom téged.
- Miért akar flamingó hajat?
- Apu csak viccelt, Ben. - mondta Mark nevetve.
- Oké. - rántott vállat.
- Hm, vattacukor haj! - gondolkodott el Thomas kuncogva.
- Nagyon vicces...
- Szóval, akkor... Eljönnél velem vacsorázni? Mehetünk a Hűha Bagoly Pizzabárba, ha a kicsi is jönni akar.
- Szejetnék... - suttogta az apróság és boci szemekkel nézett fel.
- Igen, elmegyünk.
- Tényleg?! - ragyogott fel Zack arca, majd gyorsan magához tért - Vagyis... Hát persze.
- Cukik. - jegyezte meg testvérem halkan.
- Azok, hamar összefognak jönni.
Hazamentünk és Bem szinte le se tette a játékait.
- Mire kellett a tigris is? - kérdezte Igor.
- Az nem az enyém. Az az övé! - szinte a hasamra fektette a kis plüssállatot. Meghatottan néztem, ahogy óvatosan rendezgeti pocakomon a játékot. Erre a pici reakciója egy rúgás volt és mozgolódás.
- Neki is tetszik.
- Majd a kiságyába teszem. Ő lehet az első barátja.
- Szuper ötlet.
- Kisfiam, azt kívánom, hogy örökké önmagad légy. - simítottam a hajába.
- Ígérem mami úgy lesz! - bújt hozzam szorosan.

Már csak 2 rész a befejezésig!
Vélemények jöhetnek kommentbe.