A sztyeppe csillagai (BEFEJEZETT)

4.rész

Igor pov.
Egész nap intézkedtem, majd este mikor lement a nap bekötöttem a szemet és kivezettem.
- Oké?
- Nos amit akarok tőled... - vettem le a szemkötőt. - Az egy randi. - mondtam. Két napozóágy egy kis tűz mellett egy pici asztalnyi étellel és itallal. Szája elé kapta kezét és meglepődve nézett rám.
- Igor... Ez gyönyörű!
- Úgy hívják "Fantázia csomag" és mit ne mondjak pontosak.
- Az biztos.
- Foglalj helyet! - ültettem le, majd itallal kínáltam.
- Szereted a zöld teát?
- Oh, az a kedvencem, honnan tudtad?
- Csiripelte egy kis madár. - öntöttem neki egy csészébe.
- Van egy tippem. - kuncogott.
- Parancsolj! - nyújtottan át a fehér csészét.
- Köszönöm. Ez nagyon kedves.
- Próbálkozom.
- Annyira szép így.
- Nézd! - segítettem neki hátra dönteni a napozóágyat. - Itt szinte nincsenek települések ezért a csillagok versenyeznek az afrikai égbolttal.
- Hűha... - ámult el. Mind a ketten néztük az eget és elveztük a ciripelés hangját mikor hirtelen megrezzentem. Egy pici pracli szorította meg az ujjaimat. Rá néztem az enyémnél kisebb kézre és apró ujjait vizsgáltam. Vissza szorítottam lágyan, míg szemeibe néztem.
- Nem baj? - kérdeztem.
- Nem. - felelte elpirulva - Így még tökéletesebb.
- Köszönöm, hogy velem vagy.
- Köszönöm, hogy velem akarsz lenni.
Csillogó szemeit kémleltem, amikkel engem nézett. Olyan szép volt.
- Hol laksz, amúgy pontosan? - kérdeztem.
- Oh, New York-ban. Te?
- Los Angeles-ben.
- Kicsit messze vagyunk egymástól... - mondta szomorúan.
- Jó nyolc óra kocsival, de tölthetünk egymásnál hétvégeket.
- Az nem lenne ilyen, mint most.
- Tudom.
- Megoldjuk, most ne gondoljunk erre.
- Rendben. - cirógattam kezét.
Egyszer csak felállt és feküdt mellém. Takarót terítettem magunkra és tovább néztük a csillagokat. Derekát átkarolva hagytam, hogy mellkasomra feküdjön. Csendesen telt az idő, de mégis kellemes volt.
- Mondd, Elliot... Csak úgy kérdezem, szerinted kedvelt volna engem? Mármint, hogy szerinte én méltó lennék hozzád?
- Te? Szerintem legjobb barátok lettetek volna.
- Úgy hiszed?
- Tudom. - nyúltam álla alá - Jóban lettetek volna, hasonló a gondolkodásotok.
- Igor... Ugye nem egy helyettesítőt látsz bennem?
- Nem, hasalóak vagytok pár dologban, de te egy másik ember vagy. Ezt tudom is és szeretem is.
- Már mint azt, hogy különbőzök valamiben tőle?
- Igen! Nem akarom, hogy azt hidd kellék vagy a számomra!
- Ő mit dolgozott?
- Orvos volt. Nagyon értett az emberekhez.
- A munkája révén találkoztatok?
- Igen. Eltört a karom úgy egy négy éve és ő volt az egyik kezelő orvosom.
- Ez szép.
- Az, nem volt kedves mikor helyre rántottá a karom, de végig mosolygott.
- Juj... - húzta el száját.
- Nem volt vészes, csak egy kicsit. - gondoltam vissza a jelenetre.
- A szád beszél, de az arcod üvölt! - mondta kuncogva.
- Mást is tudok a számmal, nem csak beszélni. - suttogtam ajkaira. Nem válaszolt, csak az arcomra simított és az ajkamra hajolt.
Félénken mozgatta övéit, de egy idő után felbátorodott. Átkarolva vékony kis vállait húztam magamhoz közelebb pici alakját. Vladimir készségesen bújt hozzám. Ez az egész olyan szép volt. Még egy darabig romantikáztunk és a csillagokat néztük. Aztán lassan elindultunk visszafele a táborba egymáshoz bújva. Halkan dúdolt valamit. Édes hangja volt. Mintha tollak simogatnak az arcomat.
- Gyönyörű a hangod. - pörgettem meg.
- Oh, köszi. Rég nem énekeltem.
- Nem úgy hallani.
- Szerettem énekelni, de Dave ezt nem tolerálta...
- Barom. - mondtam mire kérdően felnézett. - Mármint ő! Ő és nem te! Te semmiképp!
Halkan kuncogott és oldalasan megölelt.
- Ez aranyos volt most tőled.
- Köszi, kicsit megijedtem, hogy megbontottalak.
- Nem. - rázta a fejét - Pont, hogy imponáló.
- Szeretnél holnap is randizni? - kérdeztem.
- Ezt kérdezned sem kell.
- Ennek örülök. - mosolyogtam rá. Szeretnék újabb meglepetést adni neki. Jó volt látni boldog mivoltát. Visszamentünk a jurtába, ahol lefeküdt az ágyra.
- Tudod, arra gondoltam, hogy holnap újra megpróbálhatnánk az... - már rég aludt. - Úszást.
Mosolyogva megráztam a fejemet, majd betakargattam őt. Homlokon csókoltam és elővettem egy könyvet, mert én még nem voltam álmos annyira Halk kopogás törte meg a kellemes csendet. Thomas volt az.
- Szia, nincs dezodorod? - kérdezte halkan.
- Hali. - ültem fel óvatosan - De a táskámban, miért? Csak nem elfogyott a tiéd?
- Nem... De! - vallotta be.
- Tessék! - álltam fel és adtam oda neki.
- Kösz. - biccentett, de nem ment el azonnal. Ott toporgott előttem, mint egy kis gyerek, aki türelmetlenül várja szüleit.
- Thomas nyögd már ki mi van!
- Az van, hogy Mark...
- Nézd, látom, hogy tetszik neked.
- Nem arról van szó, hogy tetszik! Arról van szó... Hogy el akarom venni! Babákat gyártani vele, legalább egy tucatot és vele megöregedni! - hadarta el. Egy percig csak bámultam rá egy 'mi van?' nézessél majd vettem egy nagy levegőt.
- Először is, engedd meg, hogy blah! - színleltem öklendezést.
- Most miért?! - akadt ki - Ő annyira... Annyira különleges! Mint neked ez a tündér fiú. - bökött Vladimirra.
- Csak megdöbbentem ettől a nyálas dumától. Nem ezt szoktam meg tőled! Mi történt veletek amíg mi elvoltunk?!
- Oh, ha te azt tudnád. - mosolygott bárgyún.
- Oké, nem akarom tudni.
- És ti hol voltatok? Korábban is jártunk itt, nem voltatok sehol.
- Csillaglesen voltunk. - mosolyodtam el vissza gondolva.
- Ohohó! - mondta elismerően.
- Még mielőtt rosszra gondolsz, semmi olyan nem történt!
- És? Akkor mi történt?
- Egy romantikus csók.
- Húha, az is szép, mindent bele! - mondta és kiment a dezodorommal.
- Ez bolondabb, mint régen volt. - ráztam fejemet mosolyogva.
Az alvó kis alakra néztem majd elmosolyodtam. Elgondolkodtam azon, amit Thomas nem rég mondott. Egy tucat gyerek, házasság... Vajon Eliot megharagudna rám, ha ilyen hamar túllépek rajta és én is bele vágnék ebbe, mint barátom? Csak közelebb léptem hozzá és nyomtam egy puszit a hajába.
Vajon nem haladunk túl gyorsan? Ő neki jó ez, ami most van? Mi lesz velünk miután vége a nyaralásunknak? Talán meg kéné kérdeznem? A nagy gondolkodásomból az ébreszt fel, hogy az ujjaim az arcara simulnak, amibe ő készségesen belebújik. Annyira szép.
Nem engedhetem el őt, egyszerűen nem menne. Óvatosan levettem a jegygyűrűm az ujjamról és a kabátom zsebébe tettem. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, de megembereltem magamat és Vladimir mellé feküdtem szorosan. Annyira jól aludtam mint soha, az elmúlt egy évben. Valahogy mellette olyan más minden. Sokkal szebb és nyugodtabb.
Reggel megint arra ébredtem, hogy valaki a vállamra simít.
- Jó reggelt! Volt ananász és gondoltam hozok, állítólag kávé melle finom.
- Szia. - motyogtam halkan - Köszönöm.
- Nagyon szívesen. - csókolt orrom hegyére. Visszavonok mindent, amit erről a nyaralásról mondtam.
- Azt hittem nem szeretsz korán kelni. - húztam vissza az ágyba, mikor lerakta a tálcát.
- Nem is. De gondoltam arra, hogy te éhes leszel ha felkelsz.
- Nekem a csókod éppen elég erőt ad a naphoz.
- Biztos? Hozhatok mást is!
- Vladimir! - fogtam az arcára. - Nem kell kiszolgálnod! Érted?
- De... Én... - nézett rám zavartan.
- Nem várok el tőled semmit! - cirógattam őt - Nem foglak bántani, ha nem kapok reggelit. Max éhen maradok egy darabig. - rántottam vállat.
- De nem kell mert...
- Vladimir, azt szeretném ha a kedvesem lennél, nem a szolgam.
Elvörösödve hajtotta le a fejét, de még így is sikerült meglátnom csillogó szemeit. Sóhajtva vontam magamhoz és öleltem meg.
- Azért nem bánod, ha néha hozok reggelit?
- Csak ha én is hozhatok neked, néha. - pusziltam a hajába.
- Annak nagyon örülnék. - fúrta mellkasomba buksiját - Túl jó vagy velem!
- Ez csak természetes. Képzeld, tegnap Thomas mondott nekem valami érdekeset...
- Mit?
- Teljesen belevan esve a barátodba.
- Ezt eddig is láttam, túl egyértelműen néz rá.
- Igen és túl komolyak is a tervei vele.
- Mármint?
- Elakarja venni.
- Huha...
- Volt durvább is, de azt inkább nem mondom ki hangosan.
- Van egy tippem... - hajtotta fejét vállamra. A haja kicsit csikizett, de csak mosolyogtam és óvatosan belefúrtam az arcomat. Halkan kuncogott tettemre.
- Tudod mit? Ma elmehetünk szörny.... Akarom mondani lovagolni.
- Tényleg?! - kérdezte vidáman - Nem baj?
- Persze, de ha nem bánod szerzek egy bukósisakot.
- Rendben! - mosolygott tovább rá is.
Persze mikor ott álltam a barnaszemű sárga szörnyeteg előtt már nem voltam ennyire nyugodt. Az persze csak horkantva nézett rám, amitől enyhén szólva befostam.
- Hajrá haver! - bíztatott a hátam mögött Thomas, amire csak morogtam. Ő nem fel a lovaktól, de tudja, hogy én igen.
- Gyere Rubin, mutassuk meg Igornak milyen kedves vagy! - húzta közelebb a lovat. Nagyot nyelve néztem az állatot.
- Jó paci... - motyogtam.
- Nyugi! Simogasd meg az orrát! - mondta mire kinyúltam és óvatosan megérintettem a ló orrát. Az állat megszagolt a kezemet végül, majd kifújta a levegőjét.
- Csak meg ne harapjon...
- Nyugodj meg! - fogott a kezemre Vladimir es a ló fejére tette a kezem. Óvatosan húzta végig rajta, így sikerült hevesen verő szívemet lenyugtatnia valamennyire.
Egész selymes volt a szőre es meg se mozdult, csak nézett rám a nagy szemeivel. Kifújtam az addig bent tartott levegőt és lassan ellazultam.
- Ez az... Nagyon ügyes vagy. - suttogta fülembe a szőke, amitől felállt a szőr a karomon.
Felültünk a hátára és együtt lovagoltunk a barátainkkal. Mark és Thomas jóval előttünk volt, ahogy láttam a másik szőke is elég tapasztalt lovaglás terén.
- Verseny? - kérdezte mire az előttem ülő szeme felcsillant, de aztán visszanézett rám és csak mosolygott.
- Bocs, de szerintem Igor nem...
- Átülök Thomashoz.
- Biztos? - kérdezte szomorúan.
- Igen. Azt szeretném, ha jól éreznéd magadat! - adtam csókot arcára - Főleg, ha te győzöl kapsz valamit, amit kérsz.
- Na, Rubin? - hajolt a ló nyakára. Az csak nagyot nyerítve rázta meg sörényét.
Óvatosan lemásztam a lóról és átmentem Thomashoz. A két szőke ügetésbe lépett és par perc múlva elvágtattak.
- Grr... - dorombolta barátom és láttam, ahogy a rózsa szín köd rá telepszik.
- Hozok egy felmosót.
- Na! - csapott le a vállamra.
- Gyönyörűek, igaz?
- Azok. Bár különböznek, mégis... Hé! Hol a jegygyűrűd?
- Elraktam, nehogy elhagyjam.
- Azt mondtad akkor se veszed le, ha levágják a gyűrűsujjad.
- Tudom. - simítottam az említett részre - De valami azt súgta, ezt kell tennem.
- Azta... - nézett utánuk ámulva - Vladimir tényleg különleges.
- Az, nem kicsit. - néztem utánuk és pont akkor kerülték meg az egyik jurtát - Jönnek vissza.
- Hajrá! - kiáltottá Thomas mire a lova egy picit meghátrált és hátra csapta a füleit.
- Barom! - szóltam rá ijedten.
- Bocsi...
Nem tudtam egy percig, hogy mit tegyek, de aztán beugrott. Óvatosan megfogtam a ló kantarját.