A sztyeppe csillagai (BEFEJEZETT)

8.rész

Vladimir pov.
Egy közös fotó volt vele és Elliottal. Egy tölgyfán ültek egy parkban és átkaroltak egymást. Szomorúan mosolygott és elakarta venni.
- Ne rakdt el. - mondtam neki kedvesen.
- De ez...
- Én hátra hagytam a múltam mert rossz, de te szeretted őt. Ne hagyd el! - adtam vissza neki.
- Rendben. - bólintott és feltette az egyik polcra a képet.
Egy percig néztük a képet majd megmutatta a szobákat. Az emeleten volt a fürdő és az ő hálója, míg Thomas szobája lent és egy külön fürdő.
- Nem mondtad, hogy egy házban laktok.
- Barátok vagyunk és felesben olcsóbb volt.
- Értem. - bólintottam.
- Gyere! Pakoljunk ki neked, aztán ha gondolod zuhanyozz le. Csinálok addig teát. - puszilt az arcomra.
- Jól hangzik. - pusziltam vissza arcára - Megnézünk valami filmet?
- Bele látsz a fejembe. - nevetett majd elkezdtünk kipakolni. Szorított helyet nekem a szekrényében, majd gyorsan elszaladtam letusolni. A forró zuhany jól esett.
Otthon csak két naponta zuhanyozhattam, vagy ünnepnapokon. Erre az emlékre megborzongtam és önkéntelenül összehúztam magamat. Csak bámultam a fehér padlót és néztem, ahogy csorog a víz. Biztos transzba estem mert arra riadtam, hogy kopognak.
- Jól vagy?
- Mhm... - nyöszörögtem, mert nem bírtam normálisan megszólalni.
- Bemegyek! - jelentette ki határozottan és be is nyitott. Elzárta a vizet és körém tekert egy törülközőt. Észre se vettem, hogy remegek és nem a víz, hanem könnyeim áztatják arcomat.
- Szerelmem, mi a baj? Szólalj meg! Kérlek!
- Csak... Csak emlékek... - szipogtam.
- Nyugodj meg, biztonságban vagy. - ringatott, majd karjaiba felvéve bevitt a szobájába és az ágyra tett - Elmondod? - kérdezte ringatva.
- Dave régen szabályozta a teljes életemet. Csak vasárnaponként fürödhettem vagy ünnepnapokon.
Éreztem, hogy karjai megfeszültek körülöttem.
- Kinyírom... - morogta. Csak megragadtam a karját és hozzá bújtam.
- Hagyd, már nem számít! - motyogtam. Mintha értette volna mit akarok, szorosan magához ölelt. Hátamat simogatta és homlokomra egy csókot nyomott.
- Tudd, hogy bármikor azt tehetsz, amit akarsz! Átfestheted a házat, nem érdekel. Hozhatsz új bútorokat, vagy akár ki is dobhatod őket! Bár az utóbbit inkább ne, a gardróbszekrényt még az előző tulaj hagyta itt és az antik darab...
- Oké! - kuncogtam el magam.
- Szabad akaratod van és használhatod is.
- Szeretlek. - néztem méjen szemeibe.
- Én is téged.
Megcsókolt mire föle másztam és a vállaiba kapaszkodtam. Lágyan cirógatta oldalamat, amibe bele borzongtam.
- Biztos szeretnéd? - húzta végig egyik ujját gerincemen.
Csak bólintani tudtam és ismét rá hajoltam. Felejteni akartam és új emlékeket gyártani a helyére. Vele. Nem voltunk halkak, se túl vadak. Csupán kifejeztük egymás iránti szenvedélyünket, míg végül hangos zilálások közepette el nem ernyedtünk.
- Szeretlek, annyira szeretlek. - suttogta.
- Igor, esetleg valamikor... Szerinted megszülhetem a közös babánkat?
Egy pillanatra megdermedt, amitől megijedtem.
- Vladi...
- Hanem azt is elfogadom! - vágtam szavába.
- Mi? Viccelsz?! A legnagyobb álmom lenne veled felnevelni egy csöppséget!
- Tényleg? - ragyogott fel az arcom.
- Igen, de előtte szedjük rendbe magunkat. Mind ketten kezdjünk el dolgozni.
- Még ne. - bújtam nyakába.
- Nem állsz még készen, igaz?
- Nem tudom.
- Hé! - fordított maga felé és az arcomra simított. - Évekig éltél elnyomásban a mellett a barom mellett. Természetes, hogy így érzel.
- Szeretnék visszatérni a régi kerékvágásba, de félek...
- Semmi baj, megértem.
- Nem akarom, hogy csak a te fizetésedből éljünk.
- Adok neked időt. Megoldjuk valahogy, de nem leszel egyedül. - puszilt homlokon.
- Köszönöm, túl jó vagy hozzám.
- Ez természetes, kedvesem! - ölelgetett kuncogva - Viszont újra fürdened kell.
- Igen az lehet. - nevettem el magam.
- Gyere. - kacsintott karjaiba kapva és lassan haladt velem a fürdőbe. Újra lemosakodtam, de most nem törtek rám rossz emlékek és két perc múlva lent is voltam.
- Mi a mai terv még mára? - érdeklődtem.
- Maradjunk a filmnél. Thomas hamarosan hazaér. - ültetett le és egy bögre kakaót nyomott a kezembe.
- Nekem megfelel. - bólintottam.
Leültünk és egy vicces komédiát néztünk amíg egyszer csak Thomas lépett be az ajtón. Elég nyúzottnak tűnt, de amikor meglátott arca felragyogott.
- Halihó! - ölelt meg nagy hévvel, ami meglepett és zavarba is hozott.
- Szia. - motyogtam.
- De jó, hogy itt vagy! Lenne pár kérdésem.
- Igor már elmondta milyen ügyben.
- Szuper, akkor kezdem is. - mondta és bombázott a sok kérdéseivel. Csak pislogni tudtam a számomra vicces és fura kérdésein. De látszott rajta komolyan gondolja a dolgokat.
Igor szinte el bóbiskolt mire végeztünk. Elmosolyodva takartam be és vettem el róla a könyvet, ami kezében volt.
- Tudod, örülök, hogy valaki gondoskodik róla. Nem azért, mert végre nem nekem kell, de... Igor az a típus, akinek szüksége van arra, hogy szeressék és hogy gondoskodjanak róla.
- Pedig állítása szerint ő szeretne gondoskodni rólam...
- Ez bonyolult. Tudod... - ült mellém - Mikor Elliot meghalt, azt mondta Igornak, hogy lépjen tovább. Ő viszont azt mondta nincs hely a szíveben másnak. Tudod mit mondott erre Elliot?
- Nem.
- Azt, hogy Igor szíve akkora, hogy ketten is elférnek benne.
- Ez szép gondolat.
- Szerintem is. - bólintott, majd folytatta - Nagyon maga alatt volt, majd elkezdett inni és munkájával is adódtak gondok.
- Eleinte látszott, hogy nem stimmel valami.
- Igen. Úgy erezte Elliot nélkül az egész világ érdektelen, de aztán megtalált téged.
- Megmentettük egymást, ha azt vesszük.
- Igen, ha úgy vesszük. Amúgy miért volt ilyen meleg az emeleten?
- Oh, hogy az... - jöttem teljesen zavarba, amit egyből észre is vett.
- Oh, vagy úgy! - kuncogott. Fülig pirultam.
- Hé... - motyogtam.
- Jól van na! - borzolt hajamba - Csak vicceltem szöszi!
- Ha ezt tudom nem mondom meg mi Mark kedvenc ruha márkája!
- Ugyan már! Ennyivel jössz nekem, hisz én rángattam el Igort Mongóliaba!
- Igazán?
- Úgy bizony! - húzta ki magát.
- Akkor jó. - mondtam mire Igor ásított egyet.
- Hm? - nézett ránk laposakat pislogva, mire homlokon csókoltam.
- Felkeltettünk?
- Nem. Csak bóbiskoltam egy kicsit. Minden oké? - kérdezte.
- Persze! Csak kíváncsiskodok Markról! - felelte Thomas mosolyogva - Nem mondta mikor jön?
- Azt mondta egy-két nap amig összepakol. - mondtam.
- Értem. - sóhajtotta.
- Ne félj, ha ide jön le se tudod majd őt vakarni magadról!
- Gondolod? - kérdezte izgatottan.
- Tudom, ismerem őt egy jó ideje.
- Annyira szeretném őt elkényeztetni és szeretni. - mosolygott Thomas.
- Csak óvatosan, mert a végén királykisasszonynak fogja hinni magát! - mondtam kuncogva, amin ők is nevettek.
- Elmenjünk aludni? - kérdeztem Igor arcara simítva.
- Menjetek, nem tartalak fel titeket. Te is biztos fáradt vagy az utazástól.
- Menjünk fel! - mondtam és a szobánk fele indultunk.
Mosolyogva karolt derekamba párom és úgy húzott magához. Az ágyban olyan lett hirtelen mint egy teddy maci. Addig cirógattam, amig el nem aludt. Ajkait résnyire tátva hortyogott halkan, ami megmosolyogtatott. Most jövök csak rá igazán, hogy mellette mennyit mosolygok és jól érzem magamat.
Élvezem, hogy ő gondoskodik rólam és azt is, hogy én gondoskodok róla. Végre biztonságban éreztem magamat valaki mellett, akit szeretek. Nagy nehezen én is álomra hajtottam a fejemet, de hajnalban Igor mocorgásara keltem.
- Ne... Ne menj el... - motyogta álmában.
- Igor! - ébresztgettem. Biztosan rosszat álmodott. Hirtelen felpattan és felült.
- ELLIOT!!!
Megijedtem kiabálásától, de óvatosan kezéért nyúltam.
- Jól vagy? - simítottam szabad kezemmel hátára, mire rám kapta tekintetét.
- Oh, istenem... - sírta el magát és a tenyerébe temette az arcát.
- Nincs semmi baj. - öleltem át - Nyugodj meg szépen.
Átkarolt és úgy feküdtünk vissza.
- Bocs, hogy megijesztettelek.
- Semmi baj, te is türelmes vagy velem, én is az leszek.
- Sajnálom... - gördült le még egy könnycsepp arcán, amit letöröltem.
- Itt vagyok veled. - simogattam az arcát és a fejét. Méjen néztünk egymás szemeibe addig amíg össze nem érintette ajkainkat.
- Szeretlek. - suttogta. Ekkor rohant be Thomas.
- Sikított valaki?
- Csak rosszat álmodtam. - ült fel újra Igor - De már jól vagyok.
- Te jó ég! - sóhajtotta és elindult vissza. - Jó ejt!
- Neked is! - integettem.
- Nem ez az első eset... - motyogta vissza bújva mellém - Volt, hogy ő pofozott fel mikor kiabáltam álmomban.
- Szegénykém! - pusziltam az orrara. Látszólag jól esett neki.
- Kérek még. - nyomta hozzám arcát. Kuncogva hintettem rá pillangó csókokat. Végre mosolygott és újra megcsókolt. Hajába túrtam és úgy húztam közelebb, ő pedig morogva méjítette el a csókunkat. Szerelmesen nyomott maga alá, de mégis szabadnak éreztem magam.
- Aludni kellene... - nyögtem halkan, mert féltem a néger meghall minket.
- Kicsit le kéne nyugodnom most ahhoz. - hörögte a nyakamba hajolva. Lúdbőrös lettem hangjától és ajkamba kellett harapnom, nehogy újra felnyögjek.
- A-akarod, hogy segítsek? - kérdeztem sóhajtva.
- Oh, Vladimir... - sóhajtotta nekem esve. Halkan sikkantva martam a nálam szélesebb vállaiba.
Reggel hulla fáradt voltam, de semmit se bántam az éjszakából. Nagyot nyújtózva keltem fel és néztem a kisimult arcú szerelmemre, amint még békésen alszik. Csendesen kimásztam mellőle, majd átöltözve lesiettem a földszintre, hogy reggelit készítsek magunknak. Sütöttem sajtos szendvicset. Thomas már lent volt így az elsőt oda adtam neki míg a többi sült.
- Anyám! Ez... Ezt muszáj megadnod! - sóhajtotta.
- Ez családi recept, ha kíváncsi vagy rá kérd el Marktól. Még vele kísérleteztük ki.
- Ez hihetetlenül jó! Ha eladnád egy étteremnek a receptet, szerintem gazdag lennél.
- Nem az én tulajdonom, és az egyetlen akinek tovább akarom adni, azok a gyerekeim és az unokáim.
- Jogos, de szerintem akkor is oltári!
- Micsoda? - fonódott két kar derekam köré, míg hátamhoz egy kemény mellkas nyomódott. Elpirultam visszaemlékezve a tegnap estére.
- Ez a sajtos pirítós, öregem!
- Mutasd csak. - engedett el és elvett egyet - Hm!~
- Ízlik? - kérdeztem.
- Tisztázzuk! Okos vagy, szexi, kedves és főzni is tudsz! Ha ez nem jackpot, akkor nem tudom, hogy mi!
Zavarba jőve hajtottam le a fejemet és az asztalon maradt morzsákat kezdtem piszkálni.
- Ugyan...
- Igaza van, ne tagadd! - vett el még egyet Thomas.
- Köszönöm, ti vagytok az egyetlenek akiknek eddig ízlett. - mondtam őszintén.
- Tényleg?
- Igen, Dave azt mondta undorító.
- Annak a baromnak nincs ízlésé. - mondta Thomas.
- Vagy csak nem érdemli meg a jót. - vett el Igor is még egyet - Innentől minden reggel ezt kérem!
- Nem félsz, hogy ráunsz ha minden nap ezt eszed majd?
- Kizárt! Majd különböző sajtokat használunk! - mondta egy nagyot harapva.
- Nekem tetszik az ötlet! - bólintott barátja, majd a koszos tányérokkal odébb állt.
- Hagyd majd én! - léptem a mosogatóhoz, de ő csak eltolt onnan.
- Úgy korrekt, ha te főztél én mosogassak is el. Munka megosztás.
- Oh, jó. - mondtam leülve, de a hasam mordult egyet. Lebuktam, hogy én egyet se ettem.
- Neked nem maradt? - lepődtek meg és gyorsan sertepertélni kezdtek, hogy nekem valamit összedobjanak.
- Fiúk én...
- Tessék! - tett elém Thomas egy kis sajtot és kenyeret tejjel.
- Köszönöm.
- Ezer örömmel!
Ettem egy keveset, hogy ne korogjon tovább a hasam és segítettem pakolni. Nyugodtan telt a nap, sikerült a mindenemet elrendeznünk. Kora délután fel is hívtam Markot, hogy érdeklődjek felőle. De nem volt elérhető, amit furcsáltam de nem törődtem vele.
- Jól vagy? - karolt át Igor oldalról.
- Persze, csak furcsa, hogy Mark nem válaszol. Régen mindig azonnal felvette.
- Most talán csak tudja, hogy nem kell aggódnia érted.
- Pont ez az. - hajtottam fejemet vállára - Ő mindig, mindent túl aggódik, ha rólam van szó.
- És ez baj?
- Néha igen, néha nem.
- Ne izgulj, Thomas is el akarja érni, biztos sikerül.
- Remélem nem talált ki valami butaságot megint.
- Nyugi, hamarosan elő fog kerülni.
- Köszönöm.
- Beszélgessünk a múlt éjszakáról.
- Muszáj? - kérdeztem nevetve.
- Igen, nem akarok előtted titkolózni. Vagy te mire gondoltál? - nyúlt állam alá, de az enyhe pírt még így is látta orcáimon. Kicsit kuncogott majd leültünk.
- Tudom, hogy már nem függ szabályoktól az életem minden aprósága, de mégis... Ezt szoktam meg és furcsa most ez nélkül.
- Megértem, hogy az. - fogta kezemet - Ha valami van mond nyugodtan, nem foglak megenni... Legalábbis nem abban az értelemben.
- Perverz. - motyogtam a homlokomat dörzsölve.
- Én? Soha. - kuncogott.
Nevetni kezdtem mert hirtelen csiklandozni kezdett. Eldöntött a kanapén és ott kínzott játékosan. Régen éreztem azt, hogy ilyen felszabadultan nevethetek. Dave mindig azt mondta ronda a mosolyom és a nevetésem idegesíti őt. Próbáltam őt is csikizni, de nem igazán jött be. Nincs csikis pontja?
- Ne is próbálkozz. - mondta magabiztosan - Nem vagyok csikis, nincs olyan érzékeny pontom.
- Igazán? - kérdeztem vissza egyik szemöldökömet megemelve. Meg fogom találni azt a pontot ha addig élek is. Ekkor jött be Thomas.
- Ti ugye most nem...? - takarta el gyorsan szemeit, mire Igor megdobta egy díszpárnával.
- Nem. - vágta rá szerelmem.
- Jól van na! Én is itt lakom!
- Kössz, hogy mindig a legjobbkor emlékeztetsz!
- Te beszélsz? Nem is tudom kinyitott rám egyszer gimiben, amikor a zokni kint volt a kilincsen!
- Te is tudod, hogy társaság esetén nyakkendőt szoktak kiakasztani.
- Zoknit.
- Nyakkendőt. - és ezzel elkezdődött egy végtelennek tűnő veszekedés, aminek én vetettem véget.
- Igazándiból mind a kettőt szokták...
Ekkor végre megcsörrent a telefonom. Azonnal érte nyúltam és meg sem nézve ki az felvettem.
- Halló?
- Szia, cicám!
Azonnal lehervadt a mosoly az arcomról és remegve néztem meg a számot, ami Markét írta ki, még egy régebbi képpel beállítva.
- Hol van Mark? - kérdeztem kimérten, amire a fiúk is felkapták a fejüket - Miért nálad van a telefonja?
- Ja, ő? Ne aggódj, itt van. - hallottam, hogy elemeli es odateszi valahova.
- Vladi...
- Mark, jól vagy?! - kérdeztem aggódva és remegő kézzel kihangosítottam a telefont.
- Ne gyere vissza! - kiáltotta gyorsan és hadarni kezdett - Ha ide jössz ez az őrü-...
Hallottam egy csattanást, biztos megpofozta őt.
- Kussolj!
- Dave, kérlek! Hagyd abba! - fogtam le Thomast, hogy ne tudja elvenni a telefont.
- Figyelj, cicuskám! A régi forgatókönyv. Kussolsz és azt teszed, amit mondok.
- Ne hogy... - motyogta barátom erőtlenül a telefon mások oldaláról. Igor bedugott valamit a telefonba és írt valakinek.
- Miért akarsz engem ennyire?! - kérdeztem az időt húzva - Mit akarsz még tőlem?
- Nekem adtad az életed. Amikor felhúztam rád a gyűrűt, az enyém lettél!
- És Gael? Ő mit tett ellened?
- Ó, cicus, hát nem érted? Érted tettem. Te szép maradhattál, ő babákat adott nekem.
- A pincénkben tartottad őket!
- Igen, hogy ha nagyobbak lesznek neked adjam őket! - mondta, majd őrülten felnevetett amíg engem az ájulás kerülgetett.
- Neked teljesen elment az eszed...
- Az lehet, de józan ember nem létezik. Én csak egy kicsit kiestem a komfortból. - kuncogta.
- Mit akarsz?
- Várlak téged a kikötőben. Nálam van a lányom. Elmegyünk, mint egy család. A trópusokra.
- Lucky?! - kaptam szám elé és eszembe jutott Gael ahogy a picit tartja karjaiban - Hogy került hozzád a kicsi?!
- Nos... A kórházasok hanyagok. Mellesleg a neve Helen. - mondta. Mi... Az anyját hívták Helennek.
- Oda megyek! Csak... Csak kérlek, ne bántsd őket!
- Várni foglak, cicu! - válaszolta öntelten, majd letette és csak az idegesítő búgást lehetett hallani.
- Ryan felvette és az FBI keresi őket.
Úgy éreztem forog körülöttem a világ és nem csak a sírásra való inger ráz hanem a gyomrom felfordulása is. Miért kell minden jónak egyszeriben vége szakadnia? Nem szabadulhatok meg Davetől. Egyszerűen az életben nem.
- Megölöm! - hallottam meg Thomas mérges hangját - Ha a kezeim közé kerül esküszöm...!
- Elég... - szólaltam meg halkan, de mégis erőteljesen.
- Nála van Mark és a kis Lucky is.
- Éppen ezért nem engedlek oda egyedül! - fogta meg a kezemet Igor.
- Ha meglát téged baj lehet belőle. - határoztam el magam.
- De abból még nagyobb, ha egy magad mész.
- Vállalom a kockázatot! - remegett meg hangon.
- Nem engedem!
- Igor, ha miattam baja esik a testómnak, vagy annak a kis csöppségnek azt sose bocsájtom meg magamnak!
- Éppen ezért kérem Ryan segítségét.
- Én is segítek. - ült mellém Thomas és vállamra tette kezét - Elvégre a szerelmemet rabolta el.
- Jól van. - sóhajtottam megadóan.
Este volt mikor Ryan civilben megjött, na ne! Ekkor ismertem rá a dzsekije miatt. Megváltozott, de ez Mark ex pasija Ryan.
- Nem lehet... - motyogtam nagyokat pislogva.
- Mi az? - kérdezte rám nézve.
- Ryan... Turner...
- Igen, honnan tudod a nevem?
- Vladimir Ross vagyok, Mark Taylor legjobb barátja.
- Oh! - vakarta meg zavartan tarkóját.
- Amikor először találkoztunk ismerős voltál, de csak most jöttem rá honnan...
- Értem.
- Miről van szó? - kérdezte Thomas értetlenül - Ne csak álljunk itt, hanem szabadítsuk ki Markot és a picit!
- Igaz! - mondta és rám tett valamit. - Ez egy mikrofon.
A ruhámmal eltakartam, hogy ne látszódjon.
- Remélem nem fogja észre venni.
- Hallgatózni fogtok?
- A kommandósokkal figyelünk. Érd el, hogy elengedje Markot és hogy átadja a kicsit.
- Az utóbbi nem gond, de az elsővel lehet lesz gond... - sóhajtottam frusztráltan.
- Ha bármi baj van a biztonsági kód a "pelus csere".
- Oké. - mondtam reszketve. Igor nyomott egy csókot az arcomra.
- Vigyázz magadra!
- Megpróbálok. - öleltem megszorosan - Szeretlek.
- Én is szeretlek!
Elindultam a dokkok felé. Sötét volt és a még sötétebb víz nem oldotta a feszültséget. A csendben hallani lehetett, ahogy a víz neki csapódik a hajóknak, még ijesztőbbé téve a helyzetet. Ekkor valaki hátulról befogta a számat.
- Szia, cicus!
Egy pillanatra eluralkodott rajtam a pánik, de megpróbáltam úrrá lenni rajta.
- Most szépen velem jössz.
Bólintottam. Talán ösztönből, talán felelemből, nem tudom.
- Jó cicus!
Maga után vonszolt egészen egy hajóig, aminek fedélzetére lökött.
- Honnan van ez?
- Azzal te ne törődj! Gyere! - vitt le a kabinba.
- Mark! - kiáltottam a barátomat látva. Ott volt mellette a kisbaba is. Őt próbálta nyugtatgatni. De a kis lány csak nyugtalanul sírt és fészkelődött karjaiban.
- Vladimir! - nézett rám fáradtan, gyorsan hozzá szaladtam és átöleltem őket.
- Jó, jó! - mondta Dave és ekkor láttam meg, hogy fegyver van nála.
- Dave, azt ígérted elengeded!
- Előbb had lássam ahogy átveszed a gyerekünket.
Mark óvatosan nyújtotta Luckyt, aki nyűgösen bújt mellkasomba. Homlokára tettem kezemet és aggódva vettem észre, hogy szegény lázas.
- Jó, most mond utánam: Dave, csak a tiéd vagyok.
- D... Dave... Csak a tiéd vagyok.
- Felnevelem veled a lányunkat és örökké együtt leszünk.
- Vladi! - szólt közbe Mark, mire volt férjem a fejéhez fogta a fegyvert, amit ki is biztosított.
- Neked nem osztottam lapot!
- Várj! Jó! Felnevelem veled a lányunkat és örökké együtt leszünk. - mondtam aggódva a barátomért.
- Jó cica! - mondta elégedetten és ezzel együtt leütötte a velem szembem lévőt.
- NE! - kiáltottam, de ő csak karon ragadott.
- Mozgás!
- De, Mark! - próbáltam segíteni, de Dave elrángatott. Lucky csak sírt, addig amíg én is el nem engedtem könnyeimet.
- A picinek pelus csere kell! - mondtam.
- Tényleg? - fordult felém Dave, de hirtelen reflektor villant.
- Dobja el a fegyvert! Itt az FBI!
- Mi a... - lepődött meg, de mikor felocsúdott rám nézett - Te senkiházi ribanc! Szóltál a zsaruknak?!
- Nem egy tárgy vagyok! Ez a kisbaba pedig ezerszer jobb apát érdemel, mint te! - mondtam. Egy pillanatra azt láttam, hogy lefagy, sose beszéltem vissza neki.
- Te kis...! - indult volna felém, de ekkor már körbe vettek minket az ügynökök.
- Álljon meg! - hallottuk a pisztolyokat. Óvóan öleltem magamhoz a gyermeket és távolabb húzódtam tőle.
- Te... Te! - már a torkomnak akart ugrani mikor lőttek és a mellkasához kapott. Sikítva fordultam el tőle, míg az egyik FBI-os maga mögé húzott. Levezettek a hajóról és egyszer csak átöleltek.
- Vladimir!
- Igor, istenem! - zokogtam fel.
- Hála égnek jól vagy!
- Igen, de orvos kell gyorsan! Lucky lázas, Markot pedig leütötte Dave...
- Itt vagyunk! - jelent meg Ryan Markkal karjában. Szegény elég sápadt volt.
- Mark! - rohant hozzá Thomas és arcát kezdte simogatta. Kijöttek a mentők és az orvos azonnal ellátott mindenkit. Mark magáhoztért.
- Mi történt? - motyogta fejét fogva.
- Jobban vagy, kedvesem? - fogott az arcara Thomas.
- Thomas, istenem! - ölelte át. Rayn csak mosolyogva nézte őket, de ez nem volt őszinte - Ryan? - ismerte fel Mark.
- Igen, ő itt Igor volt sógora és a nap hőse!
- Meg az exem... - hajtotta le fejét szégyenkezve.
- Mi? - illetődött meg a néger.
- Igen, Mark és én egy évig jártunk. - vakarta a tarkóját Ryan.
- Várj, ő az a Ryan, akivel.... Elszúrtad? - kérdezte Igor.
- Ezt nem beszélhetnénk meg később? - húzta el száját - Fáj a fejem, mintha azzal kongatnák a harangot...
- Persze, ne haragudj! - mondta Thomas. Átvette karjaiba és hagyta, hogy nyakába bújjon. A pici baba halkan nyöszörgött karomban, míg egy csókot leheltem homlokára.
- Vigyük vissza az anyjához. - mondtam.
Bevittek minket a kórházba és ott egy infúzióra kötött Gael rohant ki a teremből.
- Lucky!!! - sírta.
- Óvatosan. - kaptak utána.
- Itt a kislányod, itt van. - adtam neki oda a kicsit, aki apró köhögő hangokat adott ki.
- Kicsikém! - csókolgatta arcát - Köszönöm, megint!
- Ez az egész az én hibám. Úgy sajnálom, hogy miattam veszélybe került. - mondtam szipogva.
- Nem a te hibád! - ölelt meg - Te nem tehetsz semmiről, csak az a mocsadék!
- Hát jó hírem van! - jött Ryan. - A jelek szerint Davenek átment egy golyó a gerincén. Nem tud mozogni.
- Jujcika... - pislogott nagyokat Thomas.
- Igazán? - kérdeztem felállva. Már nem tud visszavágni. Most ő védtelen...
- Igen. - bólintott, míg Igor megfogta karomat.
- Eszedbe se jusson semmi butaság! - suttogta.
- Legalább had nézzek a szemebe! Kérlek! - néztem rájuk. Ryan elvezett egy kórteremig.
- Itt van, tíz percet kapsz, utána bemegyek. Ne kelljen hívnom a hullaházat!
- Megértettem.
- Itt várok rád. - fogta meg kezemet szerelmem.
- Oké. - mondtam és beleptem.
Ott feküdt, a dereka ki volt merevítve, szerintem a fejét is alig bírja mozgatni. Kicsit megrettentem a látványtól, de elszántam magamat és óvatosan megközelítettem őt.
- Hello!
- Vladimir?
- Ejha! Ez furcsa érzés... Most te vagy az, aki tehetetlen.
- Hát még nekem... - horkantott - Pedig most úgy megfolytanálak téged és azt a kis nyikhaj barátodat. De se a kezeim, se a lábaim nem engedelmeskednek!
- Már magadnak se tudsz parancsolni. - mondtam es a kezembe akadt egy szike. Észre is vette.
- Mit akarsz? Csak nem megölni? Ugyanolyan kis mocsok vagy mint én!
Hirtelen felindulásból felvettem és megforgattam kezeim között a tárgyat. Most mindennek véget vethetnék... Ő nem lenne többet és békében élhetnék a családommal... Lassan lépkedtem felé közelebb a szikét szorítva, úgy hogy ujjaim szinte elfehéredtek közben. Láttam a félelmet megcsillanni a szemeiben, ahogy kezemet figyelte.
- Meg akarsz kínozni? Talán megölni?
- Nem is ereznéd, ha kínoználak. Ha pedig megöllek... Nem leszek különb nálad.
- Persze cicus, mert te egy ízig-vérig angyal vagy! - mondta gúnyosan - A bikucidról nem is beszélve!
Itt pattant el bennem valami, mert a szikét lendítve készültem lesújtani rá. Ő pedig ijedten csukta be szemeit, várva büntetését...