A sztyeppe csillagai (BEFEJEZETT)

9.rész

Vladimir pov.
- A neve Igor... - suttogtam neki komoly hangon a füle mellett - És ezerszer jobb ember, mint az te valaha voltál és leszel! - húzódtam el tőle, de a szikét a feje mellett hagytam, pont a nyaka közelében - Már nem vagyok a játékod, nincs közöm hozzád! Isten akarata volt, hogy elvette tőled a mozgást. Vagy maga az ördög jött el, hogy megbüntessen téged! - morogtam a szemeibe nézve majd elindultam kifelé.
Még hallottam, ahogy üvölt mögöttem mint egy elmebajos. De nem érdekelt, már nem. Ezzel végleg lezártam mindent vele. Amint kiléptem az ajtón Igor aggódva lépett hozzám, mire úrrá lett rajtam a vissza fogott stressz és sírva öleltem meg.
- Jól vagy?!
Csak bólintani tudtam, de remegett mindenem és a szívemről egy hatalmas kő esett le.
- Menjünk innen. Látni szeretném Markot.
- Rendben. - csókolt hajamba, ami most nagyon jól esett. Átmentünk a barátomhoz, akinek az orvos épp leragasztotta a fejét.
- Mázlija volt, épphogy a halánték mellett.
- Igen, azt éreztem... - grimaszolt morogva.
- Pihenjen sokat és egy hét múlva jöjjön vissza kontrollra.
- Rendben, köszönöm. - mászott le az agyról mire odarohantam és megöleltem őt.
- Úgy örülök, hogy jól vagy!
- Hát még! Hogy gondoltad te ezt? - dorgált meg.
- Nem hagyhattam, hogy neked vagy a kicsi Luckynek baja essen!
- Hogy van a pici? Tudtommal lázas volt!
- Most már rendben, az anyja hiánya miatt volt az orvos szerint.
- Remélem Dave most már a börtönben fog megrohadni.
- Van egy speciális börtön New Englandben, olyan raboknak, akik megkerültek a rendőri rajtaütések során és meghalnának a sima börtönben. Mozgássérültek vagy bának, van amelyiket meglőttek vagy olyan aki leesett valahonnan.
- Nem érdekel, csak legyen távol Vladimirtól! - ölelt magához Igor derekamnál fogva.
- Nyugi, sehová sem fog menni. Egy ágyban fog meghalni. - biztosított minket Ryan.
- Szar halál, de megérdemli a tettei miatt. - bólintott barátom.
- Beszélhetnénk? - kérdezte tőle exe - Négy szem közt, ha lehet.
- Persze... - mondta Mark megadóan.

Mark pov.
Követtem Ryant egy csendes sarokig, ahol leültünk egy padra.
- Szóval... - motyogtam megszűntetve a kínos csendet - Hogy vagy?
- Jól, nagyon jól. Te?
- Remekül, Thomas és én éppen... Összeköltözünk.
- Neki átnézted a telefonját vagy bejelentkeztél az email fiókjába a tudta nélkül? - kérdezte. Ezt megérdemeltem.
- Nem... - hajtottam le a fejemet elszégyelve magamat - Meg kell értened, én csak féltem hogy... Hogy...
- Hogy megcsallak?!
- Nagyon bizalmatlan voltam akkortájt. Három pasim volt egy hónap alatt és mind megcsalt. Egyszerűen csak gyanakodtam.
- De nem kellett volna. - rázta fejét - Hiszen kedveltelek, ahogy most is!
- Ryan... Én már nem... - néztem rá ijedten.
- Látom. Csak fáj, hogy a gimis haveromban bízol, bennem pedig nem. - mondta.
- Sajnálom... - fogtam meg kezét és szemeibe néztem - Én is kedveltelek téged! Jó volt veled meg minden, de...
- De nem voltam teljesen az eseted. - bólintott és rá szorított végtagomra - Kérhetek két dolgot?
- Persze ez a minimum.
- Az egyik hogy Thomassal ne szúrd el, ha lehet.
- Rendben és mi a másik?
- Egy csók.
- Ööö...
- Csak lezárásként.
- Hát... Jó. - ezzel tartoztam neki.
Felálltunk és ő lassan hozzám lépett. Kezével óvatosan nyúlt arcomhoz, de még így is sikerült megrezzennem érintésére. Mindössze két másodperc volt az egész, mégis mintha rövidebb lett volna.
- Vigyázz arra a bolondra, ne úgy mint rám. - suttogta kettőnk közé.
- Oké... - motyogtam.
Miért van rám ilyen hatással? Úgy érzem, hogy a világ forog körülöttem. Főleg ahogy hajamba túrva húz közelebb magához egy újabb csókra. Ahogy lehunytam szemeimet, hogy átadjam magam az érzésnek Thomas vidám arca ugrott elém, ami hirtelen változott át szomorúvá, majd mérgessé. Felocsúdva löktem el magamtól hirtelen Ryant és zakatoló szívvel néztem rá, egyik kezemet szám elé téve, mint egy takarás céljából.
- Bocsánat. - mondta és sietve elment. Engem pedig otthagyott a kavargó gondolataimmal és érzelmeimmel.
Visszamentem a barátaimhoz, ahol egy kar átölelt. Azonnal tudtam, hogy kié.
- Jól vagy? - kérdezte. Felnéztem arcára és azonnal elfogott a bűntudat.
- I-igen... - válaszoltam egy mosolyt erőltetve magamra és mellkasába bújtam inkább - Haza mehetünk végre?
Mindannyian egy hatalmas parti villába leptünk. Vladimir már a kocsiban elaludt. Igor karjaiba véve vitte el szobájukba, ami megmosolyogtatott. Mart belülről a bűntudat és az, hogy Thomas hihetetlenül kedves volt hozzám nem segített a dolgon.
- Gyere, pihenj le! - ültetett le az ágyára - Hogy érzed magad? Ugye nem bántott sehol Dave?
- A fejemet leszámítva nem. - öleltem át. Vajon, ha elmondom neki...
- Hála égnek. - nyomott egy csókot a sérülésemre - Nagyon megijedtem, amikor hallottam a telefonban a hangodat. Féltem, hogy elveszítelek!
- Thomas... - eredtek el a könnyeim. Nem helyes, amit teszek.
- Mi a baj Mark?! - fogta aggódva kezei közé arcomat - Rosszul vagy?
- Én sajnálom... Nekem ez így nem megy...
- Mi nem megy? Nem értelek.
- Thomas én... Megcsókoltam Ryant.
- Hogyan...? - fagyott le - Miért?
- Ő volt a párom előtted... Csak búcsúcsók volt! Nem jelentett semmit!
- Tényleg? - kérdezte kételkedve.
- Thomas... Azért mondtam el mert egyszerűen annyira szeretlek, hogy kifacsarja a lelkem a bűntudat ez miatt.
- Akkor miért tetted, amit azzal akit tudtommal már nem szeretsz?
- Mert ezzel tartoztam neki! Rendes lezárással. Egy szemét láda voltam vele mikor együtt voltunk, érted?
- Aha. - mondta közömbösen, majd felállt és az ajtóhoz ment.
- Most hová mész...?
- Kiszellőztetem az agyam mert most jobb, ha nem beszélek veled! - viharzott ki.
- Kérlek ne menj...! - nyújtottam ki erőlenül a karomat, de mit sem ért - Ezt jól elszúrtam, megint...
Elbújtam a szekrényben és álomba zokogtam magam. Nem tudom meddig lehettem ott vagy hogy mennyit aludhattam, de arra riadtam fel, ahogy Vladimir nevemet kiabálja.
- Mark hol vagy?
- Az nem lehet, hogy elment? - kérdezte Igor.
- Nem, akkor biztos szólt volna!
- Itt vagyok... - suttogtam, de Vladimirnak bagoly hallása van. Kinyitotta a szekrényt.
- Mi történt?
- Elrontottam mindent... Megint... - szipogtam és hagytam, hogy megöleljen - Szerintem jobb, ha elmegyek.
- Ne!
- Thomas látni se akar engem. Nem maradhatok úgy, hogy a szerelmem gyűlöl.
- De ez akkor sem megoldás. - sóhajtotta a fekete hajú.
- Akkor mit tegyek?
- Ne add fel! Thomas szeret téged! Könyörögj! Had lássa, hogy őt akarod!
- Legyek pincsikutya, aki fut utána?
- Nem egészen, de valami hasonló...
Sóhajtva adtam meg magam.
- Jó, de a vendégszobában alszok, ha lehet.
- Rendben. - segítettek ki a szekrényből.
Egész nap vártam, hogy Thomas hazajöjjön. Nagyon ideges voltam és kétszer hánytam is. Fájt a gyomrom és szédültem is. Lehet, csak a stressz miatt. Majd később elmegyek dokihoz, most Thomas a fontosabb.
Amint belepett felugrottam, de azt hittem ott helyben elájulok. Nagyon fájt a hasam. Oda akartam menni hozzá, de ő csak kikerült engem. Utána fordulta, amitől megszédültem és neki estem a kanapé oldalának.
- Mark! - ugrott mellém barátom.
- Nem vagyok jól...
- Thomas! - szólt utána Igor végig engem nézve.
- Mark nagyon sápadt vagy. Jól vagy?
- Fáj... Rossul vagyok... - lihegtem és ekkor minden elsötétült.