𝐒𝐳í𝐯𝐞𝐦 𝐧𝐲𝐢𝐭𝐣𝐚

- 50 -

Esett a hó és telihold volt, amikor kinéztünk a nappali ablakán, így valamennyi idő elteltével közös döntés alapján kértem Szaszától öt percet, amíg átöltözök, hogy kimenjünk egy kicsit a levegőre, sétálni.
Mivel eddig melegítőben, smink nélkül, száradó hajjal beszélgettem vele, tehát a kinézetemről lényegében letettem, meg mert egyébként sem akartam érzékeltetni vele a kontraszot, nem stresszeltem azon, hogy hirtelen tökéletes külsőt varázsoljak magamnak, illetve életem során mindig a gyors elkészülésekhez szoktam hozzá, részben apukám, részben pedig a régi életvitelem miatt az edzéseimmel és a versenyeimmel, szóval szerintem nem várakoztattam meg nagyon.
- Általában úgy vagyok vele, hogy a hó csak decemberben hangulatos, de ez most nagyon szép - láttam be, ahogy kimentünk a társasházból és magamba szívtam azt a hűvös, de mégis friss téli illatot - Főleg a teliholddal együtt.
- Láttam a naptáratokban, hogy beirogatod a teliholdakat - jegyezte meg Szasza egy apró mosollyal az arcán.
- Mert olyan szép - nevettem el magam halkan - Egyébként legutóbb akkor volt telihold, amikor először voltam nálatok.
És amikor először találkoztam vele.
- Most meg te voltál nálunk először - gondoltam bele.
- Ja, direkt csináltam, megnéztem a holdnaptárat és rájöttem, hogy ezt nem hagyhatom ki.
Nevettem egyet az irónián, majd továbbgondoltam a dolgot.
- A következő február ötödikén lesz, addigra ki kell találni valamit.
- Imádom, hogy ezt így tudod - röhögte el magát őszintén.
- Apukám szülinapja - meséltem.
- Akkor valami program már lehet a következő teliholdra.
Valamiért megkönnyebbültem a tudattól, hogy bár Lilivel már beszéltem Apáról, valószínűleg nem adott tovább semmit a bátyjának.
Kellemetlenül elkaptam a tekintetem, majd a hajamat megigazítva válaszoltam.
- Nem tartom a kapcsolatot apukámmal, szóval... remélhetőleg olyan nap lesz, mint a többi - mondtam belátva - Mármint, szülinap-ügyben.
Meglepetésemre nem tűnt lesokkoltnak az információtól Apáról, talán valahol sejtette is, hogy ilyen a viszonyunk.
- Őt is tavasz vége óta nem láttad? - kérdezte rámnézve.
- Amióta elváltak Anyával, mi pedig elköltöztünk. De egyébként a válás előtt valamennyivel már elköltözött tőlünk.
Tehát lelépett.
- Tényleg elbaszott egy tavaszod volt akkor.
- Nem kicsit - nevettem el magam zavartan.
Eközben elindultunk a havas utcákon, amiken alig volt már valaki, a hópelyheket pedig a lámpák fénye világította meg.
- Legalább idén mindenképp jobb lesz - nézett rám.
- Igaz - mosolyodtam el ránézve.

Ahogy beszélgetés közben az utcákon haladtunk, egyre sűrűbben és szebben kezdett esni a hó, és az egész látvány olyan szép volt, hogy muszáj voltam elővenni a telefonomat, hogy csináljak egy videót, amiben a környezetünket veszem fel.
Ez alatt megálltunk, szóval Szasza zsebre tett kézzel bevárta, amíg videózok.
- Ez olyan szép - állapítottam meg körbenézve - Bocsi, hogy megvárattalak - szabadkoztam mosolyogva, ahogy elraktam a telefonom.
- Nem sietek sehova - vont vállat - Amúgy meg húgom van, hozzászoktam - tette hozzá szórakozottan, mire felnevettem.
- Köszönöm a türelmet - mosolyogtam rá, majd továbbmentünk.
Befordultunk az egyik utcára, majd nemsokára Szasza felhozott egy témát.
- Cuki volt a lakásotok amúgy - jegyezte meg, ha már ott volt.
- Én is szeretem - vallottam be - Eleinte fura volt, mert még Szentendrén házban éltünk, de most már hozzászoktam. Egyébként nem személyes, hogy nem hívtalak be a szobámba, csak kupi volt ott - tettem hozzá elnevetve magam - Legalábbis nem tudtam eldönteni, hogy mi fog eléd tárulni, ha behívlak oda.
- Úristen, a végén még belelátok az életedbe - mosolygott derűsen.
- Ki tudja, lehet, hogy beleolvashattál volna valamibe.
- Amit te írsz?
- Sokat írok kézzel, szóval fennállt volna az esélye.
- Miket írsz amúgy? - érdeklődött rámnézve.
- Változó - mondtam őszintén - Írok történeteket is, de mostanában inkább verseket, vagy novellákat. Az utóbbi időben jobban lekötnek a pillanatnyi ihletek, amiket megírok, és következőre jöhet valami más. Szeretek belehelyezkedni sok, különböző szemszögbe.
Szasza egy apró mosollyal az arcán hallgatott, és úgy éreztem, hogy még hallgatna erről, szóval folytattam.
- Páran már feldobták, hogy gondolkozhatnék azon a jövőben, hogy adjak ki könyvet, vagy ilyesmik, meg én is gondolkoztam azon, hogy mi lenne, ha író lennék, de egyelőre úgy érzem, hogy ez nekem kicsit olyan, mint neked a rajzolás - láttam be.
- Akkor rendelnék egy pár novellát - jegyezte meg derűsen mosolyogva, ahogy egymás mellett mentünk, ha már az én szobámban az ő rajzai vannak kirakva, mire halkan elnevettem magam.
- Úgy értem, hogy szeretem csinálni, de jobbára csak magamnak és semmi komolyat nem tudok elképzelni vele - magyaráztam nevetve.
- Miről írtál legutóbb? - kérdezte, miközben a nevetésem hatására megjelentek a gödröcskéi az arcán és rámpillantott.
- Kicsit furán fog hatni, de egy rövid novellát írtam egy ügyeletes orvosról, aki újévkor van bent a rendelőben. Esküszöm, hogy szövegkörnyezetben érdekesebb téma - győzködtem elnevetve magam.
- Elhiszem, de érted, kitalálsz ilyeneket, és ezek mellett fát rajzoltattál velem - hozta fel röhögve a karácsonyi kiállításos-jelenetünket, én pedig nevetve a tenyerembe temettem az arcom.
- Jó, na, zavarba jöttem. És, te mit rajzoltál utoljára? - érdeklődtem, ha már ő is.
- Pfú, könnyebbet, nem tudom. De visszatérve rád - terelte vissza a témát halványan mosolyogva az írásomra - Írtál már részegen? - kérdezte jókedvűen.
A kérdésére zavartan elnevettem magam, mert egy példa azonnal eszembe is jutott.
- Egyszer mindenképpen - válaszoltam őszintén - Életem legrosszabb házibulija után.
És életem legrosszabb éjszakáján egyben.
- Ami miatt a mai napig határokat húzol magadnak az összes bulin? - kérdezett rá, még a medencéjüknél elmesélt történeteim alapján.
- Igen - túrtam a hajamba - Szóval akkor hazafele menet kiírtam egy csomó mindent magamból a telefonos jegyzeteimbe, de még soha nem olvastam vissza.
- Nem szoktad őket visszaolvasni, vagy csak azt nem?
- Csak azt. Nem volt lelki erőm megnyitni még - vallottam be őszintén - Ez az egész akkor történt, amikor már külön voltunk Bencével, a bulin kamu barátokkal voltam körülvéve, egy csomóan a semmiből megutáltak úgy, hogy semmit nem csináltam, ott volt az a lány is, akivel megcsaltak korábban, a szüleim pedig... szóval Apa a rákövetkező napon költözött el tőlünk. Kicsit kiborultan írtam.
- Miért utáltak meg amúgy? - kérdezte érdeklődve.
- Mert Bence elhordott mindennek, vagyis ő kezdte az egészet, aztán ez szép lassan elkezdett terjedni és... nagyjából ennyi - zártam le röviden, a tekintetemet elkapva.
- Az megvan, hogy ezek után maximum azért lett volna szabad elmenned vele nemrég bárhova, ha bele készülsz keverni valamit a piájába? - rökönyödött meg a karácsony utáni "randimra" utalva.
- Túl sokszor próbáltam már felmenteni az utóbbi időben - láttam be.
Szasza hitetlenül pislogva nézett rám.
- Konkrétan megcsalt egy random ribanccal, otthagyott, amikor a szüleid elváltak, elbaszta a megítélésed az egész régi környezetedben, és néhány hónappal később még neki áll feljebb, dobja be a szar felszedős szövegeit és próbál visszamanipulálni azzal, hogy mi volt köztetek, és én még csak rohadtul nem is tudok mindenről, bocs, de hogy, vagy mivel tudod egyáltalán felmenteni ezek után? - foglalta össze teljesen kiégve a helyzeten.
- Sokáig könnyebbnek éreztem volna a történteket, ha nem az a tudat párosul hozzá, hogy mindezt ő csinálta velem.
- Ja, tényleg, azt kihagytam, hogy mindemellé még kibaszott toxikus is a csávó.
- Kiszolgáltatott helyzetben könnyű rossz emberhez kötődni - mondtam őszintén, mire Szasza először nem mondott semmit.
Néhány pillanat után végül megtörte a csendet.
- Nem vagyok szent, de kurva gáz, amit csináltak veled, Regi - közölte egyszerűen, tényként - Nem tudom, milyen emberekkel voltál körülvéve, de esküszöm, jobb is, hogy megszabadultál tőlük, mert ez tényleg kibaszott gáz. Konkrétan fel tudom baszni már magam rajta - túrt a hajába megrökönyödve.
Kínosan elmosolyodtam, majd őszintén ránéztem.
- Ugye megkérhetlek, hogy amiket elmondtam neked... - kezdtem zavartan, elkapva a tekintetem - Mármint, nyilván nem óriási titok, csak nem szeretném, ha...
- Nincs is miért vagy kinek továbbadnom, meg amúgy sincs senkinek semmi köze hozzá, még nekem se amúgy, nyilván nem sztorizom el, nyugi.
- Nem feltételeztem, csak azért megkérdeztem - védekeztem.
Nem mondta, hogy "bízhatsz bennem", nem kért meg külön, hogy bízzak meg benne, mégis valamiért annak tűnt, akivel kapcsolatban nem merül fel bennem, hogy hátbaszúrna.
Ettől az érzéstől félek a legjobban.
Az eddigi tapasztalataim alapján mégis biztonságban érzem magam mellette.
- És, te rajzoltál már részegen? - tértem vissza a témára rámosolyogva, mire a hajába túrva elröhögte magát.
- Párszor. Nem mondom, hogy másnap mindig meg tudtam fejteni, hogy mit akartam kihozni belőlük eredetileg - mosolygott szórakozottan.
- Elképzeltelek egy házibuliban leülni rajzolni - gondoltam bele nevetve.
- Ja, nagyon reális - röhögte el magát - Rohadt sokan nem is tudják rólam, hogy tudok rajzolni - gondolt bele őszintén - Haverjaim közül se. Szóval nem ülök le buliban rajzolgatni.
- Pedig szerintem sokan, akik tehetségesek lennének benne, abba se tudnák hagyni a menőzést.
- Nem nagyon veszem komolyan, szóval nincs miért. Ebben nem olyan vagyok, mint Anya, hogy kitaláljak mindenféle kompozíciókat, összerakjak témák szerint kiállításokat, meg hogy konkrétan a rajzolás legyen a keresetem, miután kijártam a Képzőművészetit és ez az egész életem, azzal van mit flexelni, én konkrétan random talált lapokra dobok össze valamiket, ha eszembe jut.
Ahogy ezeket mondta, egy picit mosolyogtam magamban, mert hihetetlen, hogy egy olyan tehetséges srác, mint ő, ráadásul több dologban is, ennyire lazán veszi ezt az egészet.
Ha valakinek, neki tényleg határozottan egészséges az önbecsülése.
- Azért szerintem van benned művész - néztem rá kedvesen - Nem csak az, meg inkább az introvertáltabb pillanataidban tudom elképzelni, de van.
- Újabb analízis - pillantott rám halványan elmosolyodva.
- Láttalak már rajzolni és gitározni is, sőt, valójában annyit is elég volt látnom ehhez, ahogy leütöttél pár hangot egy zongorán, amin elvileg nem tanultál játszani - mosolyogtam rá - Nem vagy az a klasszikus, földtől elszállt, rózsaszín világban élő művészlélek, mert sokkal racionálisabb vagy, és a gondolkodásod sem feltétlen művészi szemszögű, vagy ahogy nézel a világra, legalábbis általában, de tény, hogy van benned művész. Mármint, én így látom rajtad.
Szasza egy apró mosollyal az arcán nézett rám, majd miközben előrenézett, gondolkodás nélkül válaszolt, felsorolva rólam pár dolgot ezek alapján.
- Kell, hogy legyen. Benned is van, csak egy részéhez hozzákötsz pár szar dolgot a múltadból és elzárod magad tőle, szóval másokban éled ki - mondta egyszerűen - Alternatívákban. A gondolkodásod amúgy megvan a művészetekhez, csak mindenre, mindenáron racionálisan akarsz nézni, és megfogalmazni őket szavakban, hogy tények legyenek, amiket elbizonytalanodás nélkül követhetsz, néhány területet meg tudatosan kerülsz, de egyébként simán megvan benned, ami kell ezekhez. Nem úgy állsz hozzá, mint akitől bármi idegen lenne a művészetekből.
- Örülök, hogy így látod - mosolyodtam el.
- Nagyjából a második beszélgetésünk után már neked is adtam egy rajzomat, mert olyat láttál bele, amit még én sem, aztán anyám kiállításán lazán letoltál egy olyan elemzést, ami meggyőzött - emlékeztetett, mire halkan elnevettem magam.
- Imádtam azt a kiállítást. És nagyon cuki volt az ötlet anyukádtól, hogy jótékony célra fordította a bevételeit.
- Biztos, hogy most télen még fog jótékonykodni, valami idősek otthona volt szóban valamelyik nap.
- Anyukád olyan aranyos - vallottam be, hagyva kitörni magamból a gondolatot - Az első perctől kezdve nagyon kedvelem. És olyan menő, hogy barátnők anyukámmal - gondoltam bele.
- Még nem karácsonyozott nálunk Lili egy barátnője se előtted, szóval asszem ő is bír téged. Miután elmentetek tőlünk, az volt a téma a családomban, hogy jó volt, hogy itt voltatok, szóval gondolom.
- Ez jól esik - mosolyogtam - Egyébként mi is nagyon jól éreztük magunkat. Anyukád és Lili produkciója különösen tetszett.
- Tudod, hányszor hallgattam azt már végig?
- Én igazából bárhányszor végig tudtam volna hallgatni, mert nagyon szép volt - mondtam mosolyogva - Sőt, másnap motivált a gitározásra otthon.
- A kihagyásod után először akkor is az enyémen játszottál - hozta fel a gödröcskéivel az arcán.
- A mai napig nem tudom, miért kötöttem ki ott akkor - nevettem el magam.
- Tudjuk a választ - mosolygott szórakozottan, a buliban elfogyasztott alkoholmennyiségre utalva.
- Nem ittam sokat, csak fel voltam oldódva.
- Imádom, hogy így fogalmazod meg - fordította el a fejét röhögve - Nem tilos bebaszni, hihetetlen lesz, Regi, de még neked se - jelezte szórakozottan.
- De nem basztam be - vágtam rá ösztönösen.
- Hopp, első káromkodás, kezdesz elzülleni - mosolygott jókedvűen, én pedig nevetve a tenyerembe temettem az arcom.
Mosolyogva megráztam a fejem, elkapva a tekintetem róla.
- Szigorú vagy magadhoz - jegyezte meg őszintén, a poénkodós témától függetlenül komolyan.
- Nem, csak a határaimon belül érzem magam biztonságban - vallottam be.
- Miért, jobb ha magadat szivatod, mint ha mások? - fordította le a gondolatmenetet.
- Nem szivatom magam - védekeztem.
Eközben egy gyalogos átkelőhöz érkeztünk, szóval amíg bevártuk, hogy zöld legyen a jelzőlámpa és át tudjunk menni az úttesten, megálltunk az út szélén egymás mellett, Szasza pedig rámnézett.
- Csak egy napra próbáld ki, hogy elengeded. Úgy mindent.
- Magamat ismerve akkor fogom elszúrni a dolgokat - láttam be.
- És?
- Nem azért adtam magamnak új esélyeket, meg kezdtem újra egy csomó mindent, hogy elszúrjam - mondtam őszintén, a szemébe nézve.
- Oké, csak mondom, hogy ha így nézel ezekre, nem kezdtél újra semmit, csak más helyen vagy, meg mások között, nem ugyanaz a kettő.
- Ez a "változás bennem van", csak kicsit érthetőbben megfogalmazva?
- De komolyan - nézett a szemembe halványan elmosolyodva rajtam.
Hihetetlen, hogy így átlát rajtam. Valahogy az az ember a szememben, akinél egyszerűen nem érzem azt, hogy működne a jól felépített álcám, mert hamarabb belém lát, mint hogy én felismerném a saját érzéseimet és elrejteném őket előle.
Ebbe az érzésbe pedig nehéz nem beleszeretni.
Akárhányszor beszélünk, szó szerint azt érzem, mint ha minden egyes szava a szívemig hatolna, apránként megváltoztatva bennem valamit.
- Anyukám biztos egyetértene most veled, szóval ebből következtetve valószínűleg igazad van - nevettem el magam halkan, a földre pillantva.
- Ennyi - mosolygott szórakozottan, majd a jelzőlámpa felé pillantott, ami akkor lett zöld, szóval átmentünk az úttesten.
Igyekeztem egy picit oldalra fordítani a fejem, hogy ne lássa rajtam, hogy akaratlanul mosolygok a közelségétől.
Nem tudom nem belátni, hogy minden egyes alkalommal egyre közelebb kerül a szívemhez.