𝐒𝐳í𝐯𝐞𝐦 𝐧𝐲𝐢𝐭𝐣𝐚

- 67 -

Vannak napok, amik mindent felborítanak.
A mai is közéjük tartozott.
Azért érzem az életemet egy ördögi körnek, mert akárhányszor megízlelném a boldogságot, a következő percben már is borul minden - így volt ez a tizenhetedik szülinapomon, a kávézós randim után Szaszával múlt hét pénteken, és a mai éjszakát követően is.

Talán jobb is, hogy nem tudom, hány órát aludtam, de ébredésem után annyira feltöltődve éreztem magam az éjszaka miatt, hogy nem is voltam álmos.
Szaszával hajnalban köszöntünk el egymástól, mielőtt visszasettenkedtem volna Lilihez és magamban mosolyogva, boldogan dobogó szívvel nem nyomott el szinte azonnal az álom.
- Ne basz' - tátotta el a száját Lili, ahogy bevallottam neki, hogy amikor már aludt, mivel én nem tudtam, Szaszánál voltam valamennyit, majd teljesen bepörögve szökkent egy párat - Úristen! Mit csináltatok? Jézusom, Regi, story time! - ugrált csillogó szemekkel.
- Zenét hallgattunk, beszélgettünk, ilyesmik - vontam vállat mosolyogva, miközben a szobájában öltöztünk a suliba.
- Meg ilyesmik - ismételte meg a szavaimat Lili vigyorogva, tudva, hogy ez ennél kicsit szaftosabbat jelent.
Magamban mosolyogva elfordultam picit, levéve magamról a pólómat, amiben aludtam, majd átvettem Lili egyik felsőjére, amit kölcsönadott mára.
Oké, bevallom, ahogy feljött ez a téma, nem kicsit járt át belül a bizsergés, és alig tudtam nem vigyorogni a boldogságtól.
Lili magában mosolyogva fürkészett, majd rákérdezett.
- Na jó, őszintén, lefeküdtetek?
- Nem, csak... - túrtam a hajamba akaratlanul mosolyogva - Smároltunk. Úgy. Meg... tudod.
- Tipi-tapi? - vigyorgott.
- Olyasmi - láttam be - De egyébként sokat beszélgettünk. Mélyebb dolgokról is.
- Annyira shippellek titeket, Úristen - lelkesedett Lili - Ha kérdeznek rólatok a suliban, mondhatom, hogy alakultok?
- Persze - mosolyogtam.
És őszintén, örültem volna, ha a mai napom ennyiről szól összesen, mert akkor tulajdonképpen tökéletes nap lett volna.
Az én napjaimra viszont a legjobb esetben is az jellemző, hogy "majdnem tökéletes lett volna".

Éles kontraszt volt kilépni az ajtón, mert ahogy beültem Casso kocsijába, úgy kezdtem el megérezni, hogy most az életem kevésbé rózsaszín része következik, és minden egyes méterrel csak közeledek hozzá.
- Akkor mindkettőtök suli, ugye? - kérdezte Casso, ahogy beült a kocsiba a volán mögé, hogy hova vigyen Lilit és engem.
Megpörgette az ujján a slusszkulcsot, majd elindította az autóját és rutinos mozdulatokkal kiállt az utcára.
Nagyon jó sofőr.
- Igen - válaszolta neki Lili az anyósülésről.
- Én még hazaugrok szerintem először valamiért - mondtam hirtelen meggondolva - Néhány tancuccom otthon maradt, ami mára kellene.
- Akkor kirakom Lilit a sulinál és hazaviszlek, az úgy jó? - kérdezte Casso a visszapillantóm át nézve rám.
Lilit mindenképpen korábban kellett a sulihoz vinni, mert órák előtt színjátszós-megbeszélése volt, épp ezért voltunk ennyire időben.
- Persze, köszönöm szépen.
Miután Lili kiszállt a sulinál, átültem az anyósülésre, Lili apukája pedig az otthonom felé vette az irányt.
- Csak pár tancucc kell? - kérdezte Casso, ahogy kiállt a suli utcájából.
- Igen, amik otthon maradtak tegnap reggel.
- Akkor megvárlak, és majd visszahozlak a suliba.
Persze alapvetően is logikusnak tűnt, hogy ha már ott van kocsival, nem buszoztat vissza a suliba, de ebben valamiért éreztem azt is, hogy most haza terveztem menni, apukámmal egy helyre, bármilyen más felnőtt ottléte nélkül, mert Anya még nem volt otthon, ezért inkább bevár a társasház előtt.
Ő is pontosan jól tud már minden olyat Apáról, a péntekiekről és a helyzetünkről ahhoz, hogy így kezelte, és ez megdobogtatta a szívem.
Életem első felém irányuló "apai" védőösztönét nemhogy nem apukámtól éreztem ekkor, hanem apukám ellen.
Van mit átértékelnem az életemben.

Amikor megérkeztünk az utcába, Casso megállt a társasháztól pár méterre egy szabad parkolóhelyen.
- Sietek és köszönöm szépen - csatoltam ki a biztonsági övemet.
Casso utánam nézett.
- Ha gáz van, hívj fel és felmegyek.
Zavartan elmosolyodtam, mert ez annyira törődő volt és jól esett, hogy gyakorlatilag újszerű érzésként érintett.
- Szerintem még alszik apukám. Vagyis ilyenkor még szokott. Gyors leszek.
Nyugtalanítóan magas pulzussal mentem fel a lépcsőházban - érdekes érzés, hogy nem azért szurkoltam azon, hogy semmi baj ne történjen most, hogy semmi baj ne történjen, hanem hogy ne úgy történjen, hogy mindeközben itt van a legjobb barátnőm apukája.
Bárcsak le tudnám ezt írni jobban.
Amikor beléptem a lakásba, csend volt - először biztos voltam abban, hogy apukám alszik, de aztán meglepetten vettem tudomásul, hogy senki nincsen itthon. Ettől meg kellett volna könnyebbülnöm, de valamiért egy belső megérzés miatt nem ment.
Megremegő kézzel összeszedtem a cuccaimat, beraktam őket a táskámba, majd bezártam a lakást és lesiettem a lépcsőházban.
Ahogy kiértem a társasházból, már épp Casso kocsija felé vettem volna az irányt, amikor megláttam apukámat az utca másik feléről jönni, egyenesen haza. Talán dohányboltban lehetett.
És itt bekapcsolt a vészjelzőm.
Felgyorsult pulzussal néztem rá, mert egyenesen hozzám jött oda.
- Te merre voltál? - kérdezte bármiféle felvezetés nélkül, első hozzám intézett mondatként a pénteki óta.
A kérdőre vonásától nyugtalanul hátrapillantottam, majd vissza rá.
- Egy barátnőmnél.
- Anyád? - kérdezett rá Apa Anyára is, mire kimérten válaszoltam.
- Azt hiszem, ő is egy barátnőjénél.
Apa idegesen megforgatta a szemeit, mert ez egyértelművé tette, hogy nem véletlenül nem volt otthon vele egyikőnk se.
- Mint két kislány - dünnyögte rosszindulatúan, mire kikerekedett szemekkel, értetlenül néztem rá.
- A barátnőmnél voltam - ismételtem meg.
- Mert az csinálsz, amit akarsz, ugye?
- Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak - válaszoltam egyszerűen, az idegességtől feszülten - Péntek óta most először beszélünk, és nem véletlenül. Nincs miről beszélnünk, Apa.
Apa villámokat szóró tekintettel nézett rám, mire először megrezzentem belül, de álltam a szemkontaktust.
- Kinek érzed te magad, baszdmeg?
- És te kinek érzed magad? Mert hogy nem az apukámnak, az egészen biztos.
- Ezt kurva gyorsan fejezd be - lépett közelebb hozzám idegesen.
Félretettem volna a tartásomat és csendben maradtam volna, tekintve, hogy nem most állt szándékomban a kelleténél jobban magamra haragítani, ha nem teszi hozzá a következőt:
- Talán nem az én apaságomat kellene megkritizálnod, hanem magadba nézni, hogy te mit baszhattál el esetleg, mielőtt nekiállnál kioktatni.
Ilyenkor egyszerűen csak elborzaszt, hogy ilyen világszemlélet képes létezni az emberekben.
Szó szerint ez volt az első beszélgetésünk azóta, hogy kék és zöld vagyok miatta.
- Melyik apa tud bármi olyat felhozni a lánya ellen, hogy úgy érezze, hogy jogosan emelhet rá kezet? - borultam ki ettől - Semmi más nem történt pénteken azonkívül, hogy szembesültél azokkal a sérelmeimmel, amik miattad értek és egyes egyedül te vagy az okuk! Hogy én kinek érzem magam? Én nézzek magamba? Kettőnk közül nem én vertem meg részegen a tizenhét éves lányomat azért, mert nem tudtam szembenézni a saját tetteimmel, így nem nekem kell magamba néznem, és pláne nem engedélyt kérnem tőled bármire, vagy tekintéllyel néznem rád, mert jelenleg semmit nem látok benned, amire fel tudnék nézni!
És ezzel kiborítottam, amit már abban a másodpercben megéreztem, ahogy befejeztem.
Apa mindig ilyen volt - ha feldühítették, először lett indulatos tőle és reagált rá, mindent elsöprő haraggal, majd csak utólag jutottak el a tudatáig a dolgok valójában. Néha talán kénytelen is volt belátni, hogy nem neki volt igaza, de ezt nem sűrűn hagyta a tudtunkra jutni. Soha nem hallottam még tőle olyanokat, hogy "bocsánat", "ne haragudj" vagy "igazad volt".
Makacs, egocentrikus, önző és indulatos.
Apa hirtelen megfogta a karom, erősen megszorítva közelebb rántva magához, hogy megfélemlítsen, félretéve azt is, hogy az utcán voltunk - soha nem fogom megtudni, hogy hirtelen haragból mit tudott volna megtenni ott, akkor, mert Lilien apukája ebben a másodpercben szállt ki a kocsijából kérdés nélkül, az ajtócsapódással egyszerre határozottan egyből véget vetve ennek.
- Most engeded el - közölte bármiféle ellenkezést előre is lesöpörve az asztalról, ahogy odalépett hozzánk, mire Apa ránézett.
Apa, ahogy indulatosan elengedte a karomat, lökött egyet rajtam, mire egyensúlyt vesztve hátratándorodtam egy kicsit - innentől kezdve olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy mire észhez kaptam, Casso reakcióul kérdés nélkül, felidegelt határozottsággal lökte hátra apukámat, százszor olyan erősen, mint előtte Apa engem, vibráló levegővel maga körül felé lépve kettőt, ettől pedig másodperceken belül kezdett el olyan szaporán verni a szívem, hogy majdnem megállt.
Lobbanékony, mint apukám, mégis az ellentétének éreztem.
Egyértelművé váltak az erőviszonyok, akkor is, ha apukám pár évvel idősebb, minden másban viszont ő maradt alul, már határozottságot és kiállást tekintve is.
Soha nem láttam még így őt - ezúttal nem volt az a félelmet keltő figura az életemben, most, hogy egy nála mindenben sokkal jobb férfival volt összehasonlítva.
Ez valahol fájó érzés is volt.
- Nem tudom, mi bajod van az életeddel, le is szarom, de kurvára ne a lányodon - lépett felé Casso szikrázó szemekkel.
- A családi életünkbe akarsz beleszólni? - kérdezett vissza Apa idegesen.
- Ebbe, amit te csinálsz a saját családoddal, van is mit, baszki - röhögte el magát Casso feszülten.
Apa dühösen rámnézett, és felém lépett volna, de Casso egyből megállította.
- Hozzá nem érsz.
- Mert mikor lett a te lányod? - vágta rá Apa, újra felém lépve, mire Casso az eddigieknél is jobban feldühödve lépett elé, ezúttal nem csak megállítva, még durvábban hátralökte, majd megragadta a kabátjánál.
Fékezhetetlennek tűnt.
- Mondom, nem érsz hozzá, baszdmeg.
Ahogy Casso elengedte, Apa hátratántorodott, majd újra rámnézett.
- Regina, gyere ide - szólt nekem Apa szigorúan, mire megremegve ránéztem, majd Cassora, aki szintén rámpillantott.
- Miért? - szakadt ki belőlem a kérdés földbe gyökerezett lábakkal.
- Mert azt mondtam, gyere ide.
- Nem akarok.
- Mondom, gyere ide.
- Nem te fogod megmondani neki, hogy mit csináljon - vágta rá Casso apukámra nézve.
- Ez a kis ribanc jobb, ha nem hoz döntéseket, basszameg.
- Mit mondtál rá? - kérdezett vissza Casso idegesen elröhögve magát - Hogy a faszomba beszélsz te róla?
- Ezek után, ahogy akarok.
- Mi után? - borultam ki, mire mindketten rámpillantottak.
Apa rosszindulatúan elmosolyodott.
- Most persze van hangod, hogy nem vagy egyedül.
Casso erre a feszültségétől vibráló levegővel ránézett.
Bennem volt az érzés, hogy valószínűleg csak a jelenlétem miatt nem ment még neki apukámnak.
- Húzz az életéből, baszdmeg.
- Nem raksz ki a lányom életéből - ellenkezett Apa, mire Casso ösztönösen felvonta a szemöldökét, azt sugallva, hogy ebben ne legyen annyira biztos - Vagy húzzak az életedből, Regina? - nézett rám Apa.
Nem először tette fel nekem ezt a kérdést, de most valahogy nem tudtam volna azt mondani, mint eddig.
Összeszorítottam az ajkaimat, majd nagy levegőt lettem, és kimondtam, amit talán az egész világ várt tőlem.
- Most már igen.
Sosem éreztem még ennyire megrengetőnek csendet, mint ami ezután állt be közénk.
Fagyos, mindent elsöprő és kirobbanásra váró.
- Rakj ki az utcára, úgy van, baszdmeg - tapsolt párat Apa gúnyosan, ami nem kicsit volt megalázó.
- Ja, hogy még te zsarolod érzelmileg - fordult felé Casso kiakadva az egészen - Kurvára annyi dolgod lenne csak, hogy hagyod élni a saját családodat, baszki!
- Én beleszólok abba, hogy te mit csinálsz a családoddal?
- Oké, hajrá, köss belém - vágta rá Casso elröhögve magát - Attól úgy is kevésbé baszod el a lányod életét. Ha fel tudsz hozni rólam bármit, attól Regi pont előrébb lesz, tényleg, baszdmeg.
- Mit tudsz a lányomról? - csattant fel Apa.
- Mit tudsz a lányodról? - kérdezett vissza gondolkodás nélkül, amitől dobbant egy nagyot a szívem, Casso pedig a szemébe nézve folytatta - Mert én azt rohadtul tudom, hogy kurvára veszélyeztetve van veled, de nem csak ő, az anyja is.
- Basszák meg mindketten - közölte Apa, az idegességétől kitörve belőle.
- Faszt keresel itt akkor.
- Akkor vagyok a lányoméknál, amikor... - vágta volna rá Apa védekezésképpen, de ez már annyira feldühített, hogy megszakítottam.
- Nem vagyok a lányod! - szólaltam meg kiborulva - A lányod voltam, amíg nem mondtál le rólam jogilag, és amíg én is annak tartottam magam, de több, mint fél éve kimondtad a bíróságon, hogy nem akarsz látni, nem akarsz apaként részt venni az életemben, és nem is viselkedsz úgy, úgyhogy ezután ne merészelj a lányodként hivatkozni rám! - tört ki belőlem a feszültségtől bekönnyezett szemekkel.
Pont amikor ezt befejeztem, bekanyarodott egy autó az utcába, mire hátrapillantottunk - Anya volt.
Ahogy meglátta, hogy mi történik, kipattant a kocsiból és odasietett hozzánk.
- Ti raktatok ki anyáddal legutóbb, amikor kurvára sokkal tartoztatok nekem! - fröcsögte Apa a szavaimon feldühödve.
- Nem, azért volt, mert Anya nem mert a közeledben tartani azután, hogy bántottál engem, ezért elvált tőled! - vágtam rá a hangomat megemelve.
Apa Cassora nézett, aki erre elszakította a tőlem a tekintetét és idegesen visszanézett rá.
- Te se lennél oda érte, ha a feleséged egy nap random kirakna.
- A szádra nem veszed a feleségem - közölte vele Casso kérdés nélkül, szikrákat szóró szemekkel egyenesen ránézve, éreztetve, hogy nagyon veszélyes témába nyúlt.
- ...mindezt amiatt, mert a lányod sírt egyet, hogy nem akar veled lenni - fejezte be Apa rosszindulatúan rám is pillantva közben.
- Ha a lányom miattam sírna, és nem akarna velem lenni, kibaszottul az első dolgom lenne az egész életemet átgondolni ötször, hogy mit basztam el. Neked is rohadtul ezt kéne.
- Ja, hogy én rágódjak azon, hogy két túlérzékeny nő min hisztériázik folyamatosan.
- Akkor máshogy mondom, ha a lányom, vagy a feleségem miattam sírna, az kurvára nekem kudarc apaként vagy férjként, mert az én egyetlen dolgom, ami amúgy neked is lenne, hogy mindent megtegyek azért, hogy ne legyen miért sírniuk, nemhogy közvetlenül miattam legyen! - vázolta fel tényszerűen, a hangján emelve, hogy ne hagyjon kérdéseket - Az meg, hogy azon túl, hogy te ennek a töredékét nem teljesíted, baszdmeg, még eszedbe jut egyáltalán, hogy kezet emelj a saját lányodra, önmagában könyörög azért, hogy valaki kurvára szétverjen, ha már a két nő a családodban, akik közül az egyik kibaszottul tizenhét éves, nem tud védekezni!
- Miért kéne a példádat követnem? - háborgott Apa.
- Ki mondta, hogy kövesd? Én maradok a családommal, te meg rohadtul lelépsz és megoldod az életedet nélkülük, ha már a lányod két perce erősítette meg, hogy mehetnél, és nem baszod el az élete hátralévő részét - közölte Casso egyszerűen, de ellentmondást nem tűrően - Ja, meg ha jól értettem, lemondtál róla jogilag, Zitától elváltál, semmi nem jogosít fel arra, hogy az akaratuk ellenére itt legyél és ne jelentsen fel senki, ha mégegyszer bármit elbaszol az életükben, a jelenléteddel kapásból.
Ahogy ez feljött, megemelkedett pulzussal néztem kettőjükre. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha bármiféle per fog szóba kerülni, akármilyen szinten apukám ellen.
Fojtogatott a sírógörcs, de igyekeztem megtartani a lélekjelenlétemet.
Bárcsak minden máshogy alakult volna az életemben.
Utáltam, amiért ebben a beszélgetésben apukám ellen vagyok - ennek nem így kellene lennie. Úgy kellene szeretnem és csodálnom apukámat, mint Lili, úgy kellene felnéznem rá és követnem őt, mint Szasza, kérdés nélkül az ő pártját kellene fognom, egy normális életben, ebben viszont tőle védtek meg, hogy távol maradjon tőlem.
Egymás ellen voltunk, nyíltan, két oldalon, ami fájt, mindennek ellenére fájt.
- Mi történik itt? - sietett hozzánk Anya, mire felé fordultam, Anya pedig Apára nézett, akitől Casso választott el, így Anya nagyjából összerakta a helyzetet.
- Jössz a barátnődtől, mi? - kérdezte tőle Apa gúnyosan.
Anya nem válaszolt, csak rám nézett.
- Miért nem vagy iskolában, Kicsim? - kérdezte teljesen összezavarodva, aggodalommal a hangjában a helyzettől, mire Casso válaszolt.
- Pár tankönyvéért ugrott haza, csak összefutott az apjával.
- Ezek után te még hozzá mertél nyúlni Regihez? - borult ki Anya üveges tekintettel Apára nézve - A múlt péntekiek után?
- Hagyjuk már ezt a pénteket, baszki, komolyan!
- Nem voltam otthon, és ezalatt részegen megverted a tizenhét éves lányomat az érzései miatt! - emelte meg a hangját Anya.
- Amik kurvára ellenem irányultak! - vágta rá Apa.
- És ez az ő hibája? - akadt ki Anya - Te okoztad neki őket!
- Faszért rád kellett ütnie - mutatott rá Apa dühösen.
Casso ezen a tetőpontot megközelítő idegességgel, felvont szemöldökkel elröhögte magát és apukámra nézett.
- Mégegyszer megsérted akármelyikőjüket, baszdmeg.
- Nem sérted meg többet a lányomat - erősítette meg Anya apukám szemébe nézve.
Rosszul éreztem magam a beszélgetés alatt, a lábaim gyengék voltak, a sírógörcs fojtogatott, fájt a szívem, és valamiért szégyent éreztem.
Nem tudom, hogy magam előtt, vagy a világ előtt, de akaratlanul az volt, akkor is, ha tudom, hogy nem az én hibám.
Mégis nekem van szégyenérzetem, nem annak, akinek kellene.
Kettőjük mondatára Apa a szemembe nézett, mire könnybe lábadtak a szemeim, akkor is, ha nem akartam.
Legutoljára pénteken néztünk így egymás szemébe, és utáltam, hogy mégegyszer át kell élnem azt a pillantását, most azonban ez csak néhány élethosszúságúnak tűnő másodpercig tartott, mert egy keserű nevetéssel elkapta a tekintetét, majd beviharzott a házba, feszült csendet hagyva maga mögött.
Először Anya szólalt meg, aggódva nézve rám.
- Jól vagy, Szívem?
Szavakkal nem válaszoltam, mert lehetett látni rajtam, hogy egyáltalán nem.
- Beülhetsz a kocsiba, ha akarsz, aztán eldoblak a suliba - nézett rám Casso, ha már alapból is ez volt a terv.
- Köszönöm - válaszoltam halkan.
Apa nemsokára kijött, de nem szólt semmit, csak a táskájával együtt dühösen bevágta maga mögött a társasház ajtaját és ránk se nézve elindult az utcán a másik irányba.
Ezt egyszer már láttam korábban, így egyértelmű volt, hogy itthagy minket, végigmegy az utcán, felszáll egy buszra és talán nem látom többet.
Nem éreztem elég hangosnak a józan eszemet ahhoz, hogy elnyomja annak a hangját, ahogy ezt végignézve összetört a szívem - és nem amiatt, hogy egy érzéketlen agresszor szó nélkül kilép az életünkből.
Hanem, hogy az az érzéketlen agresszor az apám volt, legalábbis annak kellett volna lennie.

Utáltam, hogy végül így alakult.

De végülis így alakult.