𝐒𝐳í𝐯𝐞𝐦 𝐧𝐲𝐢𝐭𝐣𝐚

- 57 -

Két napja ilyenkor nem gondoltam volna, hogy ma lehetek árnyéka önmagamnak.

Tegnap és ma a suliban lenni kész szenvedés volt - úgy éreztem magam, mint aki mellett rohan az egész világ, én pedig csak létezem és a tempótól lemaradva kezdek elveszni.
- Minden rendben, Regi? - kérdezte Lili kedvesen, aki ma megkeresett és lehívott magával büfébe.
- Persze, csak fáradt vagyok - válaszoltam egy mosolyra húzva a szám.
- Megint a bátyám tartott ébren? - nevetett fel Lili jókedvűen, mire én is halkan elnevettem magam.
- Nem, csak nem tudtam aludni.
Az új iskolámban voltam, új közösségben, az új barátnőmmel, akivel az új kialakuló kapcsolat-szerűmről beszélgettem, miközben tudtam, hogy ha hazamegyek, apukámmal fogok találkozni, aki minden valószínűség szerint a mai estére nem tervezett józannak lenni.
Attól még, mert régen láttam, ismerem.
Velem ellentétben ő semmit sem változott.
Teljesen szét voltam csúszva, Lili jól látta rajtam.
De mégis mit mondhatnék neki?
Ahhoz is gyengének éreztem magam, hogy egyáltalán bárkinek beszélni tudjak róla.
- Tényleg nincsen semmi baj? - kérdezett meg újra, aggódva.
- Nem, dehogy.
Az egészben az fájt a legjobban, hogy pont ugyanazt az álcát vettem fel magamra, mint régen.
Én nem akartam ezt.
Új életet szerettem volna, új esélyeket, és olyan közel éreztem magam hozzá.
Nem akartam elzárkózni Lilientől, de képtelennek éreztem magam, hogy beengedjem, egyszerűen csak nem ment.
Persze elmondhattam volna neki, hogy apukám visszajött. És miért jött vissza? Vagy miért probléma ez...?
Ezek a lehetséges kérdései akadályoztak meg abban, hogy beszélni tudjak vele a témában.
Még ha meg is próbáltam volna beszélni vele a témáról, tudom, hogy a szándékkal ellentétben egy hang se jött volna ki a torkomon.
- Egyébként milyen volt tegnap anyukád randija? Megismerted, hogy kivel találkozgat? - érdeklődött Lili kíváncsian.
Anya betegségre hivatkozva lemondta a randiját.
Apa egyelőre nem tud róla, hogy Anyának van valakije.
- Sajnos elmaradt a randi, mert lebetegedett. Mármint, Zsolt - tettem hozzá.
- Jaj, sajnálom! - mondta Lili őszintén - De ugye bepótolják?
- Persze, valamikor biztos - húztam egy mosolyra a számat.
- Ha bepótolták, mesélj majd. Egyébként, ha anyukád összejönne vele és tegyük fel, hozzátok költözne egy idő után, vagy valami ilyesmi, ő lenne a nevelőapukád? - gondolt bele Lili, persze kedvesen kérdezve, de nekem vegyes érzéseim lettek tőle.
- Talán. Mondjuk, most már nem nagyon van hova nevelni - láttam be elnevetve magam.
- Jó, nem baj, de a név cuki. Plusz akkor már én is megismerném majd - mosolygott Lili.
Ettől a végkifejlettől sajnos távolabb érzem magam, mint valaha, de azért kedves volt.
- Amúgy van egy jó hírem - váltott témát Lili - Ma valószínűleg egy darabig együtt fogunk menni suli után, mert a színjátszósokkal délután színpadi próbánk lesz valami közösségi házban, ami arrafele van, amerre ti laktok, úgyhogy várj majd be. Még nem voltam ott, de megnéztem Google Maps-en és néhány utcányira lehet tőletek.
- Oké, persze, bevárlak - ígértem meg.
- Mondjuuuk megkérhetném a bátyámat, hogy vigyen el minket - gondolt bele Lili mosolyogva, ha már így alakul.
Feljött a lehetősége annak, hogy Szaszával találkozni fogok, aminek persze egy részem örült, főleg a jelenlegi helyzetemben, egy másik része viszont valahol megijedt, szintén a jelenlegi helyzetem miatt.
Tudni fogja, hogy valami történt velem, ha valaki, ő biztosan át fog látni rajtam, amitől most kicsit tartok.
Nem akarok az lenni a szemében, ami most lehetnék.
Úgy éreztem, mint ha ugyanoda kerültem volna, mint amikor összejöttem Bencével - Bence az otthonon kívüli valóságom volt, a menekülőm, akit először nem is akartam bevonni az életem négy fal közötti részébe, hogy teljesen másik életnek érezhessem, amikor vele vagyok, majd végül bevontam, de mindig úgy éreztem, hogy ezzel csak terhet ruháztam rá.
Sokszor éreztem azt, hogy nem összeegyeztethető a két életem egymással - abba pedig ne is menjünk bele, hogy mi történt aztán egy napon, amikor a támasza egyszerűen csak kikerült az életemből.
Nem akartam ezt Szaszával újra eljátszani, de nem tudtam, hogy akkor mégis mitévő legyek, viszont teljesen biztos voltam abban, hogy ha találkozok vele, ez már is nem az én döntésem lesz, mert egy lépéssel előttem fog járni ebben is.
- Ahogy gondolod - nevettem el magam - De részemről nem muszáj ugráltatnod.
- Jó, igazából busszal is mehetünk - gondolt bele Lili - Na jó, még meglátom. Egyébként meg sajnos az utolsó dolog, amire képes vagyok, hogy ugráltassam. Tudod, Regi, csak neked van varázserőd, én nem vagyok olyan bűvész, mint te.
Mosolyogva elfordítottam a fejem, majd belegondoltam, és beláttam magamban.
Bárcsak az lennék.