𝐒𝐳í𝐯𝐞𝐦 𝐧𝐲𝐢𝐭𝐣𝐚

- 63 -

Amikor kicsengettek az utolsó órámról, lassan összeszedtem a cuccaimat, felvettem a kabátom és elindultam ki a suliból.
Talán elgondolkodhattam, mert ahogy a portástól elköszönve kinyitottam az ajtót és kiléptem az épületből, beszívva magamba azt a frissen hűvös, januári illatot, nem vettem észre egyből, csak amikor leértem az iskola lépcsőjén.
Ott volt.
Ahogy megláttam Szaszát a sulim utcájának a túloldalán, egyből a torkomba ugrott a szívem, mert valamiért éreztem, hogy nem a húga miatt van most itt, hanem miattam.
A látványa és a jelenléte önmagukban is lenyűgöző hatással voltak rám, viszont minderre jött rá, hogy pénteken láttam utoljára, azóta pedig az én hibámból nem beszéltünk, mert tartottam tőle és visszahúzódtam.
Fogalmam se volt, mire számíthatok vele kapcsolatban, annyi járt az agyamban összesen, hogy elém jött, szóval beszélni akar, látni akart, ezért nem kérdezett előre, csak mindenféle bizonytalanság nélkül itt volt, mert így döntött, és pont nem érdekelte, hogy ezzel alátámaszthat egy pletykát arról, hogy mi lehet közöttünk, és hogy már így is a fél suli a megszállottja, ami előtt ő csak úgy lazán, zsebre tett kézzel, a mögötte lévő épület falának dőlve álldogált.
Azt hiszem, pont eléggé hozzá van szokva a figyelemhez, hogy ilyen dolgok ne foglalkoztassák.
Amikor összetalálkozott a tekintetünk, hevesen dobogó szívvel átmentem hozzá az úttesten, igyekezve mellőzni a környékemen lévő emberek pillantásait.
Szinte biztos voltam benne, hogy Lucáék is pont akkor jelentek meg a közelben és nézték ezt végig.
Ahogy odaértem hozzá, lazán ellökte magát a faltól, és elkapta a tekintetem.
- Szia - köszöntem neki halkan - Lilit várod?
- Szerinted a húgomat várom? - kérdezett vissza költőien, csak hogy letisztázzuk, hogy egyértelműen nem.
Kicsit odébb mentünk, ahol persze még ránk lehetett látni, de csak messzebbről és semmi nem hallatszódott el a többiekhez a beszélgetésünkből, mert a suliból kijövet mind az utca másik oldalán indultak el a tőlünk ellenkező irányba.
Zavartan megigazítottam a hajam.
- Ne haragudj, a suliban még nem tudtalak visszahívni - kezdtem a szabadkozást.
Szasza körbepillantott, majd ahogy megálltunk egymással szemben, visszanézett rám és pár pillanattal később őszintén megszólalt.
- Mi van veled, Regi? - kérdezte a szemembe nézve.
A gyönyörűen kéklő szemeivel szembekerülve szinte éreztem, ahogy a szívembe hatol a tekintete, ami méginkább zavarba hozott.
- Hogy érted ezt? - kérdeztem vissza halkan, a tekintetemet elkapva.
Szasza erre először nem is mondott semmit, csak a fejét hitetlenül elfordítva, egy kicsit sem jókedvűen halványan mosolygott egyet rajtam, majd erre végül nem reagált, csak újra kérdezett egyet.
- Mi volt szombaton? - nézett rám Szasza a lemondott bulim napját felhozva.
- Rosszul voltam, szóval Lilivel megbeszéltük, hogy eltoljuk a szülinapomat - válaszoltam a tekintetét kerülve.
- Nem betegség miatt voltál szarul, gondolom - jegyezte meg Szasza gondolkodás nélkül.
- Ezt most miért kérdőjelezed meg?
- Kapásból előtte nap este velem voltál még, azóta meg visszahúzódtál és mindannyiunkat kerülsz, nem tudom, miért mondtad le a szombatot, de hogy nem simán lebetegedtél, az full biztos.
- Nem lehettem volna tényleg beteg? - nevettem el magam zavartan.
- De, ha jogosan nézhetnél hülyének - közölte a világ természetességével.
- Nem nézlek hülyének - ellenkeztem, kezdve szétcsúszni, ahogy egyre jobban belemélyedtünk a párbeszédbe.
- Akkor meg ne akarj átbaszni.
Nem volt támadó a stílusa, de határozott volt, közel sem olyan bizonytalan és szétcsúszott, mint én, ezért úgy éreztem, hogy sehogy sem tudok jót mondani neki.
A mondatára magas pulzussal, az ajkaimat picit összeszorítva sütöttem le a szemem, hogy előhúzzak valami jó választ a fejemből.
- Mi van veled? - kérdezte meg nyugodtan újra - Komolyan.
Tehetetlenül elkaptam a tekintetem, mert tényleg meglőve éreztem magam, hogy mit tudnék mondani.
Nem akartam hazudni neki, mert úgy se tudok, de igazat mondani is ugyanekkora kihívásnak érezem.
- Semmi olyanról nem tudok beszámolni, ami szót érdemelne - mondtam halkan.
Szasza tekintetén is látszott, hogy pontosan jól tudja, hogy ez nem így van.
- Van különbség aközött, amikor csak nehezebb volt megismerni téged, vagy most, hogy konkrétan távol akarsz tartani magadtól.
- Nem akarlak - ellenkeztem kétségbeesetten attól, hogy az ő szemszögéből hallottam mindezt.
- De, rohadtul, mert különben nem hazudoznál. Eddig csak voltak témáid, amikről nem annyira beszéltél, de most még a témák létezését is tagadod, baszki - hozta fel példaként.
Szétcsúszva elkaptam a tekintetem, igyekezve összeszedni magam.
- Nem a magánéletedbe akarok belepofátlankodni, Regi, csak kurvára nem akarom, hogy bajod legyen - mondta őszintén, teljesen egyszerűen - Márpedig most minden okom megvan gyanakodni, ezzel együtt meg rohadtul nem értelek, hogy mit csinálsz most.
- Semmit nem csinálok!
- Ja, pont ez a baj, üvölt rólad, hogy van valami, eltűnsz a semmiből, random visszahúzódsz és az utóbbi öt percben folyamatosan csak tagadsz. Nem hibáztatlak, csak feltűnt és az okára próbálok rájönni.
- Nem eltűnni akartam, tényleg sajnálom, hogy így jött le nektek - próbálkoztam.
- Akkor milyen az, amikor eltűnni akarsz? - hitetlenkedett - Képzeld, nem a költözésnél kezdődik az eltűnés.
- Most ezt miért hoztad fel?
- Ha nem akarod, hogy ezeket hozzam fel, akkor mondj valamit, akár annyit, hogy álljak le és semmi közöm hozzá, csak ne akarj átbaszni, Regi, hogy csak úgy egyik napról a másikra elkezdtél visszahúzódni, mert ezt nem bírom.
Erre már nem tudtam mit mondani, de ellenkezni se szerettem volna.
Nagy levegőt véve összeszedtem a gondolataimat, és megszólaltam.
- Összevesztem apukámmal - mondtam halkan, a tekintetét kerülve.
Szasza rámnézett, és éreztem, ahogy az információ hallatára járni kezd az agya, majd végül pár másodperc után megszólalt.
- Miért beszélt anyám tegnap este a tieddel? - kérdezte a tekintetemet elkapva.
Ráérzett.
Kellemetlenül lehunytam a szemem és elfordítottam a fejem, mert fogalmam se volt, mennyit, vagy egyáltalán mit hallhatott az anyukáink beszélgetéséből.
Talán semmit, talán ennél többet, abban viszont biztos voltam, hogy érzi, hogy köze van hozzám.
- Nem tudom - válaszoltam nagy nehezen.
Szasza egy pár másodpercig nem szólalt meg, csak érezhetően a gondolataiba mélyedt, minden egyes információját végigpörgetve magában, amije csak volt.
Egy apró, feszült mosollyal az arcán elkapta a tekintetét, majd beletúrt a hajába és rámnézett.
- Oké, utolsó kérdés. Most mi a kockázati tényeződ? Rohadtul érdekelne most már - közölte egyszerűen.
- Mármint, veled kapcsolatban? - értelmeztem pislogva.
- Ja, mert tudod mit, azt értem, ha nem mindenkinek akarsz vagy tudsz beszélni, és nehezebben nyílsz meg, mert basztak már át, meg alapból azért élsz itt, mert valamikor sokat mondtál el, sőt, nem igazán, de még azt is hajlandó vagyok megérteni, ha a húgomra is érvényes ebből valamennyi, ha már a sulidba jár, nagyjából mindenkivel jóban van onnan és rá van kattanva a pletykákra, azt viszont rohadtul nem értem, hogy nálam mi tart vissza bármitől is - mondta őszintén, a szemembe nézve - Konkrétan itt vagyok, idejöttem hozzád, mert napok óta nem tudom, hogy mi van veled, itt vagyok miattad, mert nem akarom, hogy bajod legyen, szóval rohadtul nem találom a megfelelő indokot arra, hogy velem kapcsolatban miért van bármilyen aggodalmad.
- Semmivel sincs több, mint ami általában az embereknél, amióta Bence... - kezdtem a magyarázkodást zavartan, de Szasza megszakított, mert erre csak a fejét elfordítva feszülten elröhögte magát, majd rámnézett és egyenesen a szemembe fúrva a tekintetét, határozottan megszólalt.
- Ne gyere a volt barátoddal.
Éreztem, ahogy a levegő is megremeg, ahogy ezt mondta, mire akaratlanul megfeszültem belül, és gyengén, egyre jobban szétcsúszva válaszoltam.
- Nem a volt barátommal jövök, csak nagy részben a vele történtek miatt nem tudok ugyanúgy viszonyulni az emberekhez, mint mások, mert elkövettem azt a hibát, hogy megbíztam benne, hogy olyan dolgokról beszéltem neki, amikről nem kellett volna, mert tehernek éreztem magam, mindig azt éreztem, hogy neki lett nehezebb, ezt nem akarom soha többet érezni, aztán miután megcsalt és szakított velem, mindenki tudott róla és szörnyű volt, ezért jöttem el onnan, sajnálom, hogy emiatt tartózkodóbb vagyok, és most csak azért mondom ezt, hogy tudd, hogy nem ellened irányul mindez!
- Akkor ki ellen, baszki? - kérdezte idegesen elröhögve magát, tekintve, hogy neki nem mondtam igazat eddig.
- Én csak nem akarom újra kitenni magam ennek! - fakadt ki belőlem őszintén, mire Szasza gondolkodás nélkül rávágta.
- Nem tudom, hogy feltűnt-e, de nem a kibaszott exed vagyok.
Vibrált a levegő, ahogy ezt kimondta, határozottan és túl magas felső határral kontrollált feszültséggel magában, az idegességtől még a hangján is emelve.
- Rohadt jó lenne, ha nem annak kezelnél - tette hozzá ellentmondást nem tűrő idegességgel a hangjában, egyenesen a szemembe nézve.
- Tudom, hogy nem az vagy - válaszoltam gyengén, megremegve az egésztől.
- Akkor faszért feltételezed rólam! - tárta szét a karjait hitetlenül, egyre idegesebben a beszélgetéstől.
- Ezek csak a gátjaim, sajnálom! - tört ki belőlem, miközben éreztem, ahogy gyűlnek a kitörésre készülő könnyeim.
- Oké, amiket rohadtul nem azért kell felállítanod, hogy velem kapcsolatban biztonságban tudhasd magad!
- Nem miattad van ez! - próbálkoztam gyengén, széthullva.
- Épp azon vitatkozunk, hogy elítélhetsz-e velem meg nem történt események alapján! - nézett rám kellemetlenül elröhögve magát.
- Nem ítéllek el, teljesen félreértesz! - fakadtam ki a sírógörccsel küzködve, amit a felfokozott érzéseim keltettek bennem.
- Könnyű félreérteni, ha hárommondatonként azt kell átgondolnom, hogy ebben most épp mi nem volt igaz! - vágta rá hitetlenül nézve rám - De vágom, attól akartad megvédeni magad, amire én mondjuk semmi okot nem adtam, csak egy fasz a múltadból, aki miatt most már mindenkinél alap, hogy ez lesz. Rohadtul örülnék, ha nem valaki más határozná meg, hogy én milyen vagyok a szemedben, mert jelenleg pont leszarom azt a gyereket - közölte egyenesen, bármiféle bizonytalanság nélkül.
- Én se vele foglalkozom, csak a hozzáállásomat szerettem volna elmagyarázni!
Szasza bármelyik pillanatban kitörni készülő idegességgel nézett maga elé, amíg ezt mondtam, majd erre felfokozott feszültséggel elröhögte magát és felém fordította a fejét, egy kisebb karmozdulattal rámmutatva.
- Oké, hozzám meg kurvára ne ez alapján állj - vágta rá az indulatait visszatükröző tekintetét az enyémbe fúrva, miközben alig valamennyit, a beszélgetésünk elmélyülését érzékeltetve közelebb lépett hozzám.
Vannak pillanatok, amik annyira gyorsan zajlanak le, hogy idő sincs tudatos cselekedetekre, így meg sem tudjuk magyarázni őket, csak valami a felfokozott érzelmek miatt hirtelen felszínre törik.
Mert most az idegességet látva rajta, a vibráló levegőben, az egyre jobban felfokozódó veszekedésünk tetőpontján, ahogy megemelte a hangját és rámnézve hozzám lépett, én ösztönösen, láthatóan megrezzentem, hátrálva egyet, akaratlanul kicsit magam elé kapva a kezemmel - védekezésképpen.
Nem voltak nagy mozdulatok a részemről, de egyből észrevette, és ahogy mindketten realizáltuk, a következő pillanat mint ha megfagyott volna.
Mint egy film, amit megállítottak.
Szasza ezt érzékelve az önkontrollját a kezébe véve, mint ha hirtelen mindent megállított volna magában, ami felgyűlt benne, félrerakva, mert olyan történt, amire egyikőnk sem számított és csak csendet hagyott maga után.
Semmi észszerű okom nem volt rá, mégis védekező reakció tört ki belőlem, hogy ne tudjon bántani.
Eszében sem volt bántani, csak az enyémben egy pillanatra.
Szasza a testemmel kimutatott reakcióimat észrevéve végigpillantott rajtam, a távolságon, amit megtartottam, a kézmozdulatomon, ahogy megrezzentem, amikor odalépett hozzám, majd mindezt egyből felismerve komolyan, de mégis kicsit értetlenül a szemembe nézett.
- Csak ideléptem hozzád, Regi - szólalt meg a szemembe nézve.
A felismeréstől egyből könnyek szöktek a szemembe, és ebben a pillanatban realizáltam csak, hogy ez tényleg megtörtént.
Volt egy pillanat, amikor még róla is elhittem, hogy tényleg védekeznem kell, és utáltam magam ezért.
Egy pillanat, amikor hirtelen minden kibukott a felszínre.
Tényleg ide jutottam?
Nem tudtam válaszolni, csak könnyes szemekkel, teljesen felzaklatottan elengedtem az eddigi testtartásomat, mint ha le tudnám tagadni, hogy ez megtörtént, és a tenyerembe temettem az arcom.
Éreztem a figyelmét rajtam - egyszerre éreztem azt, hogy nem érti, hogy ez mi volt, de ezzel együtt azt is, hogy megjelent benne valami.
- Ne haragudj, csak... - szólaltam meg olyan gyorsan verő szívvel, hogy azt hittem, összeesek tőle.
Szasza először nem mondott semmit, majd végül másféle idegességgel a hangjában, mint eddig, támadás nélkül, de határozottan megkérdezte:
- Mit csináltak veled, Regi? - kérdezte nyílegyenesen, mint aki azt várja, hogy minél gyorsabban tudja meg a választ erre.
Ideges volt, talán még jobban is, mint ezelőtt, de most nem úgy.
Eddig idegesnek éreztem rám, most idegesnek, nyugtalannak miattam, olyan volt, mint az aggodalom, csak sokkal feszültebb és bármiféle instabil érzés nélküli változatban.
Ekkor vált egyértelművé számára, hogy baj van.
Pontosan az a baj, aminek a létezését eddig is érezte, és most bebizonyosodott, hogy igaza volt.
- Szasza, én... - szólaltam meg nehezen, szinte kinyögve a szavakat.
Pár pillanat kellett csak, amíg összerakta a képet, én pedig már se nem tudtam, se nem akartam megállítani ebben.
Akkor olyan sebezhetőnek és jelentéktelenül kicsinek éreztem magam előtte, a kritikus ponton átlendülve pedig most ismét elkezdtem azt érezni a jelenlétében, amit azóta érzek, amióta megismertem.
Utáltam magam, amiért a biztos ponttal veszekedtem eddig.
- Mi volt apukáddal? - tért vissza korábbra a beszélgetésünkben, mire összeszorítottam az ajkaimat egy picit, a fejemet elfordítva.
Komolyan kérdezett, egyből ráérezve a témára, mint ahogy az jellemző rá.
Nem tudtam válaszolni neki, mert szinte elfojtott a sírógörcs, ami ebben a pillanatban tört ki rajtam, akármennyire próbáltam halkan és visszafogottan megtenni mindezt.
Éreztem, ahogy erre egyből le is szűrte a lényeget.
Pontosan az történt, amire gondolt.
Szasza, ahogy mindezt értelmezte és összerakta, a tekintetét rajtam tartva, gondolkodás nélkül megszólalt.
- Kurvára biztos, hogy nem töltesz el mégegy estét úgy, hogy egy helyen vagy vele - közölte tényként, olyan határozottsággal a hangjában, amit megkérdőjelezni sem lehet, minderre rá pedig minden másodpercben egyre jobban fokozódott a feszültsége.
- Nincs más választásom - mondtam halkan, a tekintetemet a járdán tartva.
- Leszarom, akkor nem mész haza, amíg nem csukattam le magam emberölésért. Biztos, hogy nem engedlek oda, és leszarom azt is, hogy nem az én engedélyem kell erre, nem fogsz mégegy kibaszott estét egy helyen tölteni vele.
- Tudom kezelni, nem kell miattam aggódnod!
- Mennyire bántott? - kérdezte egyenesen, meg se hallva a próbálkozásomat.
A kérdésére kínosan beletúrva a hajamban, könnyekkel a szememen elfordítottam a fejem.
Szasza minden egyes mozdulatomat figyelemmel kísérve idegesen rágózott, ahogy pedig nem is tudtam válaszolni, mert fogalmam se volt, hogyan mondjam neki, hogy nem kicsit, nem egy darab ütés volt, hanem még a mai napig látszik rajtam a péntek esti nyoma, bármiféle elbizonytalanodás nélkül közölte velem:
- Írj anyukádnak, hogy ma nálunk alszol.
- Nem tudom otthon hagyni Anyát, a saját szülinapi bulimat is részben ezért mondtam le! - vallottam be.
- Én ma nem fogok elköszönni tőled úgy, hogy utána végignézem, hogy hazamész, Regi - közölte kérdés nélkül.
- Nem hagyom ott Anyát - ismételtem meg.
- Én meg nem hagyom, hogy úgy legyél otthon, hogy közben egy lakásban veletek ott van apukád.
- Ha nem vagyok ott, nem tudom megakadályozni, hogy Anyának baja legyen! - válaszoltam őszintén.
- Ugye nem úgy akadályoznád meg, amire most gondolok? - kérdezett vissza kiborulva.
- Nem nézem végig, ha anyukámnak baja esik!
- Én meg nem nézem végig, hogy neked fog bajod esni, baszki - vágta rá.
- Egész életemben vigyázok otthon, tudom, mit csinálok!
Szasza erre az állításomat megcáfolva végigpillantott rajtam, majd a szemembe nézett.
- Anyukádra vigyázol, Regi, nem magadra.
- Nem vagyok önző.
Szasza a szemembe nézett.
- Észrevettem.
Elkaptam a tekintetem, majd pár másodperc múlva Szasza szólalt meg újra.
- Pont ezért most kurvára én vigyázok rád, úgyhogy biztos, hogy nem mész haza.
- Hogyan hagyhatnám otthon Anyát? - kérdeztem tőle kiborulva.
- Anyukádnak van barátja, csak tud már csinálni valamit!
- Biztos tudna, csak fogalma sincs arról, hogy Anyához visszaköltözött a volt férje!
- Akkor legyen fogalma róla - hitetlenkedett.
- Nem így működik, hogy csak úgy elmondjuk neki, ez nem ennyire egyszerű!
- De, az, nehogy már valakinek a feltételezett reakciója legyen már a prioritás afelett, hogy valaki olyannal éltek együtt akaratotokon kívül, akinek semmi joga nincs ott lenni, és még bánt is téged!
- És akkor mi legyen, Anya hívja fel, hogy "szia, ne haragudj, hogy eddig azt hazudtam neked, de függetlenül attól, hogy veled randizom, visszaköltözött hozzám a volt férjem, nem tudnál segíteni?" - kérdeztem vissza könnyes szemekkel - Ez nem így megy, ez van!
- Ne normalizáld azt, Regi, amit kurvára nem kéne.
- Hidd el, hogy nem tartom normálisnak.
- Akkor nem kellene olyanokkal foglalkoznod ilyenkor, hogy ki mit gondol, érez, vagy ki hogy kezeli a problémáitokat, ha megtudják, ki nem szarja le? - kérdezte egyszerűen - Nem vágom, miért mások jelentéktelen problémáit érzed problémáknak, amikor a nálatok lévő kibaszott nagy problémához meg úgy állsz hozzá, hogy nincs más választásod, inkább ne tudják meg és majd kezeled valahogy.
- Hogyan normalizálhatnám azt, ami tönkretette az utóbbi tizenhét évemet? - néztem rá kiborultan.
- Pont így - nézett vissza rám Szasza - Hívd fel anyukádat, hogy jöhetsz-e.
- Nyilvánvalóan azt fogja mondani, hogy igen.
- Ja, mert ugyanúgy a te érdekedet nézi, mint én.
- Nekem az nem érdekem, hogy egész este miatta aggódjak.
- Oké, akkor én megyek hozzátok.
- Ne - szaladt ki belőlem ijedten egyből, és valószínűleg számíthatott erre, mert az eddigiekhez képest ugyanolyan hangsúllyal válaszolt.
- Beszélj anyukáddal.
- És mit mondjak neki?
- Hogy felbasztam magam és szó sem lehet róla, hogy te ma otthon alszol. Jöhet ő is amúgy, barátnők anyámmal, megoldják.
Az ajkaimat összeszorítva elfordítottam a fejem, majd pár másodperc múlva nehéz szívvel újra Szaszára néztem.
- Nem állíthatok be hozzátok random, csak úgy, mint valami... - nevettem el magam kínosan - Nem akarok belezavarni a családi életbe, ráadásul jelenleg a szüleid szemébe se tudok nézni, amióta tudnak erről az egészről. Ketten pedig pláne nem állítunk be.
- Folytatod - jelezte azzal kapcsolatban, amiről szó volt eddig.
- Nem, csak most épp azt nem látom alapnak, hogy a semmiből beállíthassak hozzátok - védekeztem.
- Ezer okkal beállíthatnál hozzánk a semmiből, miattam, vagy a húgom miatt, de akár a szüleim miatt is, most meg ráadásul én mondom neked.
Ahogy ezt mondta, egy pár pillanatig csak egymás szemébe néztünk, amíg én mérlegeltem magamban a dolgokat.
Semmit sem éreztem volna nagyobb megmentésnek pillanatnyilag, mint ha most egy estét náluk lehetnék, de szintén semmit sem éreztem volna ekkora cserbenhagyásnak anyukám iránt.
A kérdés eldöntésére végül elővettem a telefonom, és Szaszától picit ellépve felhívtam Anyát.
Pár csengés után felvette.
- Szia Anya - köszöntem a telefonba halkan.
- Szia Kicsim, merre vagy? - kérdezte Anya, mire alig hallhatóan, egy pillanatra a szememet lehunyva elsóhajtottam magam, majd válaszoltam.
- Szaszával vagyok, itt a sulinál - mondtam - Arról beszéltünk, hogy feldobta, hogy esetleg átmenjek hozzájuk. Mármint, ott aludni az este - dörzsöltem meg az arcom gondterhelten.
- De jó, persze, menj csak! - válaszolta Anya a fáradt hangjával ellentétben egy picit mégis szívből megörülve a hírnek.
- Veled mi lesz? - kérdeztem őszintén.
Anya egy pár másodpercig hallgatott, majd megszólalt.
- Ma beszéltem Zsolttal.
- Micsoda, és mit? - kerekedtek el a szemeim.
- Feltűnt neki, hogy a szokásosnál is fáradtabbnak és gondterheltebbnek tűnök - mesélte Anya - Szóval néhány kis részben elmondtam neki, hogy mi a helyzet.
- És mit mondott?
- Sokat nem tudtunk beszélni, de mondta, hogy ma még találkozzunk egy rövid beszélgetés erejére, úgyhogy kiderül. Szóval sokat nem leszek itthon, ne aggódj miattam, Szívem, örülök, hogy el tudsz menni. Jót fog tenni neked.
- Te nem tudsz sehol máshol aludni ma, ugye? - kérdeztem nehéz szívvel.
- Még átgondolom, de az a lényeg, hogy te jó helyen tudsz lenni, Regi.
A számba harapva hallgattam.
- Azért írj vagy hívj majd, hogy hogyan sikerült és mit mondott - kötötte a lelkemre Zsolthoz visszatérve.
- Persze. Viszont, ha Szaszával vagy, nem is akarlak nagyon feltartani - jutott eszébe - Érezd jól magad. A tancuccaid nálad vannak, amikre szükséged van holnapra?
- Igen.
- Akkor holnap találkozunk, Kicsim - mosolygott a hangján hallhatóan.
Bárcsak megtiltotta volna, hogy ne érezzem magam ekkora dilemmában.
Ezek után, ha nem megyek sehova, anyukám maga is csalódott volna.
Amikor letettem a telefont, Szaszára néztem.
- Köszönöm, hogy mehetek hozzátok - vallottam be, ezzel anyukám végső döntését is átadva neki.
Szasza erre elkapta a tekintetemet és őszintén megszólalt.
- Ha úgy érzed, hogy bekontrolláltalak, Regi, nem ilyen vagyok, de ezt most kurvára nem fogom megbánni.

Szívből remélem, hogy én sem.