Before

13.Fejezet

Helena

Dominancia. Ez hiányzik belőlem.

Iszonyúan zúg a fejem, mintha valki meghívta volna a fejembe a Metallicat egy teljesen turnéra. Kín keservesen kimászok az ágyból. Az éjjeli szekrényen lévő ébresztő órára pillantva látom, hogy reggel hét óra. Hét óra? Suli időben sem kelek fel ilyen korán. Mi a fenért is keltem fel?
Várjunk csak. Én káromkodtam? Káromkodtam. Sose beszélek csúnyán. A vulgáris szavak annyira. Állatiasak.

Vánszorogva, mint aki a kivégzésére készül megindulok a hatalmas toló ajtós szekrényemhez. Meglepettségemre szebbnél szebb ruhákra bukkanok. Viktor biztos számított rá, hogy ide menekülök el és idehozatott egy csomó drága ruhát. (Persze, hogy tudta a méretemet.) A seggfej. Egy sötét zöld kapucnis pulóvert és fekete bordás kötött leggings-et vettem fel. Sose szerettem a farmerokat, vagy blézert. Nem szeretem, ahogy a testemet gúzsba kötik. Szeretem, ha szabad a testem. A szobámban még van egy kisebb fürdőszoba. Odamegyek megmosni a fogamat, elakarom tüntetni Viktor ízét a számból.

🩸

Végeztem a tisztálkodással belebújtatom a lábamat a csipke szegéllyes, fűzőtt fekete futócipőmbe. Lenyomom az ajtó kilincsét. Észre vétlenül akarok minél hamarabb eltűnni az oroszlán barlangjából. Kár, hogy Szergej bácsi emberi szinte minden sarkon ott leselkednek rám. Mármint nem szó szerint, de mivel nem gyakran járok ide ezért nem biztos, hogy örömmel fogadnának ha rám találnának. Gyatrán próbáltam utánozni a balerinák halk lépteit. A kém filmekből tanultam meg, hogy minden falnál megkell állnom és háttal támaszkodva neki kibújtatva a fejemet onnan, hogy lássam nincs-e veszély.

***

Az akció sikerrel zárult, mert nem botlottam bele egyetlen egy melákba sem. Haza értem és kissé kifáradtam. Egyenesen a szobámba megyek. Nem akarok anyuékkal találkozni. Halkan kulcsra zárom az ajtót magam mögött és az ablakomhoz rohanok. Az ablakon a felhajtónkra néz ezért pontosan rá láthatok.
Még nem jöttek volna haza?
Nincs itthon Hyundai. Tegnap este megüzenték, hogy anya elkezdett egy süteményt készíteni, de elfogyott a tej és ezért apával bementek a városba, hogy vegyenek. Egyrészt örülök, hogy tegnap nem láttam őket, mert amúgy sem tudtam volna a szemükbe nézni. Ha tudnák miken mentem át,...de nem akarok erre gondolni. Egyenlőre a tagadás fázisában vagyok. Bár igaz ez a gyász öt fázisa, valahogy mégis rám illik. Gyászolók. Magamat. Másrészt egy kicsit félek, hogy mi törhetett velük, hogy nem értek még haza. Lehet hogy lerobbant megint azaz ósdi tragacs?
A gondolataim közül a telefonom berregése rántott vissza a valóságba. Nem tudom, hogy került az íróasztalomra, de most ez egyáltalán nem érdekelt. Hihetetlen sebességgel felkaptam és a fülemhez emeltem a kis Samsung telefonomat. Arra se szántam időt, hogy megnézzem ki keres.

-Helena? Szia bocsika, hogy ilyenkor. Ugye nem keltettek fel?-Nastya remegő és félénk hangja gyanakvásra hívják fel a figyelmemet.
Ha én nem kelek korán akkor Nastya még annyira sem. Sőt mondhatnám, hogy mint a brummogó maci ő is téli álmot alszik. Annyi különbséggel, hogy még a medve csak telente alszik szinte egész nap, addig Nastya tudja ezt egész évben csinálni. (És ugyanolyan brummogó hangot ad ki magából.)

-Nem, nem dehogy is csak...-Nézek ki az ablakomon át a Pavlov birtok házára.
Cári palotához hasonlatos épület. Elegáns letisztult díszes oszlopai, görög ion formálódott. Falai a Firenzei templomok áldásos méretei idézik a szemlélőjében. Az ház ahol, azt sugallják, hogy kék vérű emberek élnek isteni tulajdonssággal, és elérhetetlen közelségben, ott a magány honol.