Before

16.Fejezet

Helena

                         4 évvel később

-Nincs okunk rivalizálást kelteni a Russo és a Ferrara család között.-Diplomatikusan magyarázza Felix Moszkva déli részén lévő Ivanova család maffiafőnöke. Az ősz hajú kövér alak, már több, mint tizenöt éve vezeti a déli szektort.

Szergej bácsi alárendeltje, mint ahogy itt mindenki más is. A Vasilev, a Kozlov, Orlova, és Belov család vezető tagjai is jelen vannak az ülésen. Öregedésben lévő férfiak, nagy múltú családdal. Ezek a tárgyalások a viszályokról és a klubokból jövő pénz forrásról folynak. Szergej bácsit képviselve aki a családokat fogta össze és vezeti mind a mai napig, hatalmas nagy rajtam a nyomás, mivel őt pedig én képviselem. Nőként meg főleg. Ezek az emberek még abból a korból származnak, amelyikből még megvetette a nők önálló gondolatát vagy véleményét. Ráadásul még huszonnégy éves vagyok a legfiatalabb tagja a vezetők csoportjának. Zöld füllünek és ostobának hisznek. Csendben hátra dőlve a székemben figyelem a férfiakat és türelmesen megvárom míg mindenki kifejtette az állás pontját. Az utolsó szó úgyis az enyém lesz.

-De egyre több harc folyik már köztük a saját területeinken, ezt nem hagyhatjuk nekik!-Hogy szavának súlya legyen rácsapott a hosszú sötét tölgyfa asztalra Kozlov. Még a szemünk sem rebbent meg a csattanás hallatára, olyan emberek vagyunk akiknek több kell annál, hogy összerezzenjünk ettől kis mozdulattól. Tiltakozások hada támadta meg ezért Kozlovot. Teljesen megosztottak a vélemények. Az egyik háborút akar a másik béke kötést.

Kezdem unalmasnak találni ezt és inkább benyúlok a Calvin Klein táskámba. Előhúzom a cigis dobozomat és az öngyújtómat, kivettem egy szál cigit. Meggyújtottam és bagozni kezdtem. A füst ellepi a tüdőmet.

-Helena önt ennyire nem érdekli?-Kérdezte tőlem magasztosan a rekedt hangú Orlova.
Megvető pillantást vetettek rám a nagyságos urak, azt képzelik rólam, hogy egy ostoba liba vagyok aki csak a Nagy főnök pénzén és befolyásán él, mert egyébként a magam erejéből sosem jutottam volna el idáig. Mintha az utcáról felszedett kobór macska lennék. Lenyelem a büszkeségemet. Végre rájuk néztem. Le kicsinyítően bámulnak rám, mintha a pillanatásukkal próbálnának, akarnának lezsugorítani. Elfolytok egy feltörekvő kacajt, amit az ostoba arcuk váltanak ki belőlem.

-Már miért érdekelne?-Kérdeztem vissza egyszerűen. Össze néztek és vissza rám. Hirtelen nem tudták hová tenni, ezt a nem várt kérdést.-Az olaszok lassan már több, mint négy hónapja itt háborúznak és eddig nem nagyon izgatta ez önöket.

-Azért mert eddig nem látta kárát az üzleti részünk.-Jelenti ki Belov. Erre mindenki egyhangúan hümmögött és bólogatottak.

-Pontosan melyik részét?

-Az után gyártott autó alkatrészes raktárjainkban lövöldözések történtek, és ezzel megsérültek az áruink...
-És megannyi fű és kokain megrakott kamionjainkat is kifosztották.
-Nem is beszélve, a felhalmozodott kifizetettlen csekk számlákról...

Sorolják fel a jobbnál jobb indokokat, amiért érdemes lenne harcba szállni az ellenséges bandákkal, de nekem van egy ötletem.

-Mire akarnak ezzel célozni? Arra, hogy rohanjuk le őket? Mutassuk meg nekik kik az igazi urak Moszkvában?-Fején találtam a szöget. Erő fitogtatás. Tipikus férfiak.

-Akkor ön mit tanácsol Pavlov kisasszony? Hagyjuk nekik lerombolni azt amit a Nagy főnök hosszú évek alatt felépített?-Újabb költői kérdést tett fel nekem Belov. Gúnyolódik. Megesküdtem, hogy védeni fogom Szergej bácsi bandáját.