Before

37.Fejezet

Helena

Személy szerint sosem vonzódtam "a saját gyermek nemzéséhez" projekthez. Nem volt különösebb kifogásom ellenük, de nem is éreztem szimpátiát azokkal a nőkkel szemben, akik a lelküket eladták volna az Amazonon, hogy olyan fájdalmat élhessenek át, mint az új élet adása. Mivel egész életemet a férfiak fasz meregetős játékában nőtem fel el kerülhetetlen volt, hogy nekem is ilyen jellem vonásaim legyenek, mint például a hatalom vagy az üzlet vagy, hogy a héten legalább minimum háromszor ki legyek elégítve szexuálisan bele számítva a vörös napokat is.

Kipattantak égő vörös szemeim mámoros álmomból felébredve nézek körül a szobán. Az ablakon át beszűrődő napnak fénye megvilágítja a levegőben lévő porszemeket. Felültem és az ágyba süppedt testet kerestem, ami kétségbeesetten birtokolt, viszont hűlt helyét találom. Meztelen testem átfagyott. A tegnap estére gondoltam. Tudtam, hogy történt valami, amiről nem szólt, de pillantásával, mégis átadta az üzenetet. Legyen ez az első és egyben az utolsó napunk is. Koponyámnak ütközött kérges hangja. Teljesenek és üresnek éreztem a nyelvéről legördülő szavaknak súlyosságát. Ráadásul az az említett szerv nem csak szavakat formázott meg... hanem számomra a mennyeket. Érzelemmentes arckifejezéssel pásztázom továbbra is szobáját. Szobánkat. Valahogy csöndes volt. Túl csöndes. Körülbelül kikapcsolt képként kezeltem. A mellettem heverő éjjeli szekrényem berregni kezdett. Levettem telefonomat és hívást fogadtam, ami Mollytól jött.

-Szia!-Szóltam bele az álomtól még mindig rekedtes hangon. Ásítottam is egyet és bár senki nem volt bánatomra a helységben a szám elé tettem a kezemet.-Hogy vagy régóta nem beszéltünk?-Érdeklődtem, miközben ki másztam a meleg takaró alól és elvonultam átöltözni.

-Igazából azért hívtalak, hogy én érdeklődjek felőled.-A fiókból kiszedtem a melltartómat és a hozzá illó bugyimat. Egy kézzel nehézkesen felhúztam az utóbbit, de melltartónál kihangosítottam a hívást és a kis szekrény tetejére tettem a mobilomat.-De egyébként jól meg vagyunk, valahogy túl éljük.-Miközben már a fekete melegítő nadrágomat húztam fel nagyot néztem és cipzáras v nyakú pólóba bújtattam a fejem.

-Mit kéne ennyire komolyan venni?-Már a cipők között válogattam, amik a leghíresebb márkákkal büszkélkedhetett.

-Te nem tudod?-A fejemben megszólaltak a vészcsengők és ezt az érzést mindig annak tulajdonítottam, hogy valamit már megint kihagytam. Ami fordulópontot jelentett az én élet szakaszomhoz. Azonnal kezembe kaptam az IPhone-mat, mintha Molly válla lett volna és már kezdtem volna is rángatni beszédre ösztönözve. Megőrülök ha nem formál szavakat a szájával Molly.

-Mit?-Tépkedtem fejbőrömön a hajtöveimet, úgy éreztem megkopasztom magamat, mint tollától a baromfit.-Mit kellene tudnom?!-Pattognak az idegeim, mint a tábortűz, amit a cserkészek ülnek körül rém történeteket mesélve. Most úgy érzem Mollynál van a legnagyobb rémálom történet, és nagyon nem akarom hallani. Pedig nagyon is tudni akarom.

Kitéphetetlen kétséget érzek a szívemben beágyazott haragnak, amit tudom ki szült. Aki zsinóron rángat, mint egy fabábut és mégis napsugaras mosolyt villantok feléje akárhányszor belépek vele egy helységbe, mert Viktor mindig is ilyen volt magába szippantja az emberek figyelmét, de ő a sötétséget hordozza egész testében és most nagyon úgy látszik engem is felemészt a sötétség.

-Asszonyom?-Majdhogynem felordítottam meglepettségemben egy valójában barátságos hangra.

Felpillantottam és mikor már a hanghoz kép is társult valamelyest megnyugodtam. Mit beszélek egyáltalán nem... Sőt marhára nem vagyok nyugodt! Ha nyugodtság egy hely lenne a Földön szerintem én a legtávolabb lennék tőle. A barna copfba fogott hajú lány, aki a szállodákban látott szürke takarító női ruhát viselte. Egyből felismertem a szobalányt akinek megmentettem az életét. Diana akit a bátyja megpróbálta megóvni attól az élettől, amibe végül a szobalányom fejest ugrott, mint a medencébe szokás.