It's just about us!🤍/Pető Bruno/

-tizenhatodik-

Bruno szemszöge:
Liv elaludt a karjaimban, már annyira hiányzott.
Jóreggelt szépségem-suttogtam hajába és adtam egy puszit a homlokára.
Jóreggelt-mondta mellkasomba és adott ajkamra egy lágy csókot amit szívesen viszonoztam.
Jóreggelt, uram míg megvizsgálom a hölgyet kifáradna?-nyitott be a doktor úr.
Jóreggelt persze-mondtam és felkeltem miután leemeltem mellkasomról.
Mikor nyitottam ki az ajtót majdnem bele sétáltam egy emberbe.
Noel, de vajon honnan tudja hogy Liv korházba van.
Te?-kérdeztük egyszerre egymástól de válaszommal nem foglalkozott inkább rá akart nyitni az ajtóra de megfogtam útközbe a kezét.
Vizsgálják-mondtam neki nem törődömve.
Már bocs de te mi a faszért vagy itt?-kérdezte miközben elém sétált és neki dőlt a falnak.
Ezt én is kérdezhetném-jelent meg a folyosó végén Laci.
Honnan tudod hogy Liv korházba van?-kérdezte miután lepacsizott velem és leült mellém.
Hívott-mondta zavarba, hazudik.
Dehogy hívott-mondtam neki szememet forgatva.
Ne akard már jobban tudni bazdmeg-mondta idegesen.
Én aztán nem akarom jobban tudni de az egész éjjelt a mellkasomon töltötte így nehezen hívott volna fel bátyja.
Jólvan elegem van-lökte el magát a faltól és bement Livhez.
Majdnem kaptak egy fejest az orvossal.
Elnézést-halkan dörmögte az orra alatt, köszönni se köszönt a kutya.
Hogy van?-állítottam meg.
Jól lesz, ma este még bent tartanánk de holnap már mehet haza-mondta mosolyogva.
Köszönjük-mondtuk egyszerre Lacival.

Olivia szemszöge:
Miután az orvos kiment nem telt el egy perc hogy valaki be ne rontson.
Noel, mit keresel itt-ijedtem meg hirtelen.
Miért nem szóltál életem?-jött oda és megakart csókolni de elfordítottam az arcom így csak oda tudott adni puszit.
Mi az már meg se csókolhatlak?-mondta flegmán.
Mint látod korházba vagyok és kitudja milyen betegséget adok át-hazudtam egy picit.
Aha, gondolom-mondta és megforgatta a szemét.
Jó ha nem hiszel nekem el lehet menni-mondtam
Én se hittem volna el de na értitek.
Na mi történik mizu?-jött be bátyám.
Jaja semmi épp indulni készült, ugye?-kérdeztem tőle angyalian de szememmel jeleztem hogy menjen.
Hát hogyne-köszönés nélkül nyitotta ki az ajtót de szerelmembe majdnem bele ment.
Bocs-dörmögte oda neki halkan.
Aztán ha én nem bocsátok meg?-mondta Bruno miután becsukta az ajtót erre mi hangosan felnevettünk.
Auh-mondtam mert valami nagyon beleszúrt az oldalamba és nem akart elmúlni inkább erősödött.
Mi a baj-lépett oda egyből Bruno.
Nagyhon fájh-már annyira szúrt levegőt is alig kaptam.
Az a gép amire rá voltam kötve meg egyre lassabban sípolt így Bruno abba a pillanatban kiszaladt az ajtón.
Miután eltűnt pár másodperc múlva elnyelt a sötétség.

Spacc szemszöge:
Basszameg-mondtam magam elé suttogva mikor Livi becsukta a szemét.
Ajtó nyitódás és már bent volt a doktor úr három nővérrel az oldalán.
Mióta nincs magánál?-kérdezte az orvos hozzám fordulva.
Pár másodperce-mondtam neki könnyes tekintettel.
Kérem most fáradjanak ki-kért minket hogy menjünk ki.
Bruno nem akarom elveszíteni-mondta Laci üres és könnyes szemekkel mikor leült egy székre.
Én se-mondtam szomorúan magam elé bámulva.
Ajtó csapódás és két nővér futott el előttünk.
Ez baj-néztünk össze Lacival.
Mikor láttuk hogy futnak vissza futóba megkérdeztük hogy mi a baj.
Mindent megteszünk érte, kitartást-mondta és megszorította együtt érzően a vállam.

Na haló mindenkinek itt a kövi rész most ezt próbáltam hosszabbra megírni. Remélem tetszik mindenkinek ha igen jelezzétek, puszi