-harmincegyedik-

165 6 4
                                    

3 hónappal később!

Már két hónapja nem hallottam semmit Brunoról. Amióta kiengedtek a korházból ha lehet még rosszabbul lettem. Nem ment le egy két falatnál több kaja. Amit ígértem betartottam a bátyáménak. Össze szedtem a cuccaim és a félretett pénzemből kibéreltem egy albérletet. Pici és ez nekem megfelel. Nem volt lelki erőm berendezni a házat. De a jó az egészben hogy nem messze van egy kis kávézó és ott pincérnő lettem. Hihetetlen tudom. De amilyen ocsmányul bántan magammal olyan szépen a vevőkkel. Amikor meglátnak a pult mögött mindig mosolyogva köszöntenek és ez így megy minden nap. Eddig szép kis összeget összegyűjtöttem és rávettem magam hogy ma elmegyek egyet plázázni. Már rá fért a ruha és smink bővítményemre az átalakítás. Egy fodrászatba is betérek szerintem. Hajam már a hátam közepéig ér amit most befestek vörösre. Ma nem dolgoztam szóval összeszedtem magam. Egy hosszú fekete szakadt  gatyát vettem magamra alá necc harisnyát ami így a szakadt részen és a derekamnál kilátszódott felsőnek pedig egy szintén fekete toppot választottam. Hajam mivel még vállalható volt hagytam hogy vállamra omoljon. Megfogtam a lakás kulcsom és elindultam a nem messze lévő plázába. Ideje lenne magam össze szedni mert nem állt meg az élet ha Brunonak nem kellettem majd másnak fogok.
Két órája bolyongok a boltokba el-vissza és már egy csomó szatyor lóg a kezeimen mind teles tele kihívó ruhákkal. A fodrászat keresésére indultam mikor véletlen bele botlottam egy lányba és hát seggre ülten a csaj meg kissé rám esett.
Úristen ne haragudj elbambultam és csak mentem előre remélem nem fáj semmid-szabadkozott és gyorsan felpattant rólam a kézét kinyújtotta felém hogy felsegítsen amit elfogadtam. A lány gyönyörű volt. Barnás szőke haja felvolt zselézve a feje tetejére egy copfba. A száján egy vöröses rúzs volt szeme kivolt húzva fekete tusvonallal a stílusa pedig hasonlított az enyémhez. Kihívó és szexi.
Dehogy is jól vagyok és nem csak te nem figyeltél-kuncogtam fel miközben újra kezembe fogtam a sok szatyrot.-Olivia vagyok de hívj csak Livnek-nyújtottam ki kezem hogy bemutatkozzak.
Scarlett-le se szarta a felé irányuló kezem megragadott és szorosan megölelt. Én egy kicsit hezitáltam de nagy mosollyal az arcomon viszonoztam az ölelését.
Na és merre indultál Liv-engedett el és én folytattam az utam a fodrászat fele immár nem egyedül.
Szépülni, be festem a hajam vörösre-mosolyogtam rá.
Eredeti a fekete?-kérdezte a hajszínemet nézve. Én pedig bólogattam.-Akkor be ne merd az egészet festeni-nézett rám szúrósan. Én mit meg nem adnék hogy eredeti fekete legyen a hajam szóval nem engedem-alig öt perc alatt ismertem meg de már most imádom.
Akkor csak vágatok-néztem rá ő pedig helyeslően bólogatott. Egymásba karoltunk mint akik ezer meg egy éve ismerik egymást és végül megtaláltuk a fodrászt az én hajam pedig az vállamig ér, ismét. Nagyon fura lesz a hosszú után de imádom. Scarlett oda meg vissza volt érte.

Menjünk el bulikázni-mondta mikor már haza fele tartottunk és megbeszéltük hogy hozzám jön és megmutázom neki a rucikat

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Menjünk el bulikázni-mondta mikor már haza fele tartottunk és megbeszéltük hogy hozzám jön és megmutázom neki a rucikat. És egy a méretünk meg ebben a melankolikus állapotomból ki kéne már lépni mert ez nem én vagyok.
Okééé-nagy mosollyal válaszoltam neki. Ez a lány pár óra után megtalálta az élet kedvem amit 3 hónapja elveszítettem. Ma bulizunk és felszedek egy csávót estéreee.
Aha, ja nem...








Naaa sziasztok most próbáltam előbb hozni a részt mert ez után nem tudom hogy fogok tudni írni. A másik könyvem abba hagytam aki viszont olvasná sajnálom csak most inkább befejezem ezt a storyt és akkor teljes egészében arra fogok koncentrálni. Ha tetszett jelezzétek! Puszii<3

Has llegado al final de las partes publicadas.

⏰ Última actualización: Aug 15 ⏰

¡Añade esta historia a tu biblioteca para recibir notificaciones sobre nuevas partes!

It's just about us!🤍/Pető Bruno/Donde viven las historias. Descúbrelo ahora