Az Oroszlánkirály: Zira története.

4. fejezet: A varázs víz.

Dani: Könnyek jelentek meg a szememben és elsírtam magam.

Zira: Haa... van egy ötletem. De sietnem kell. Motyogtam és igyekeztem észrevétlenül elfutni.

Tia: Héj, hova mész Csajszi? - kérdeztem gyanakodva. - Lelépsz?

Zira: Kérlek engedj, Tia nagyon fontos.

Tia: Jól van, de figyellek.

Zira: Gyorsan tovább futottam hisz már lassan kifutok az időből.

Kili: Vajon miben mesterkedik? Kérdeztem és utána lopakodtam.

Zira: Gyerünk. Forogtam körbe. Óhhhh... emlékezz. Hol van?! Morogtam dühösen.

Leza: Hmmm... mi az kicsi talán csak nem a barlangomat keresed?

Zira: Áhhh! Kiáltottam rémülten és hátráltam. Te... tt... te meg miről beszélsz?

Leza: Pontosan tudod, nincs más dolgod mint velem jönni.

Zira: Jól van. De először meggyógyítom a királynőt, utána megkaphatsz.

Leza: Én is így gondoltam. Vigyorogtam elégedetten és gonoszul.

Zira: Siessünk a forráshoz.

Leza: Erre kicsim. Vezettem el a titkos barlangomig.

Zira: Ismerős. Mondtam és tovább mentem a járatban. A mancsomba vettem a fiolát és beletöltöttem a kristály tiszta csillogó víz forrásból egy kicsit.

Leza: Vidd vissza aztán tünj el. Nem érdemled meg az életet.

Zira: Sh. Tudom mindig ezt hajtogattad. Mondtam szomorúan és visszaindultam a királyi családhoz.

Mikor Zira visszaért már a nap is lenyugvóban volt, így nem maradt sok ideje. A forrást az Erdei Élet forrásának nevezték, minden sebet begyógyít.

Zira: Óvatosan odagurítottam a fiolát Dani elé egy bokor alól és elmentem.

Dani: Mikor megláttam a fiolát felvettem a mancsomba, és olvasni kezdtem. Egy cetli volt ráragasztva, amin ez állt: Mentsd meg a te anyádat, ha az enyémnek már túl késő. Üdvözlettel: Zira.

Dani: Meglepedten körbenéztem de nem láttam sehol az új kishúgomat. Odamentem anyához és megitattam vele a gyógyszert és rácsepegtettem a sebére ami be is gyógyult.

Dani: Anya. Kelj fel kérlek. Suttogtam a fülébe aggódva és kedvesen megnyaltam az arcát, mire Uru lassan kinyitotta a szemét.

Uru: Ah, kisfiam.

Dani és Tia: Anya! Kiáltottuk örömünkben.

Uru: Nagynehezen felálltam. Hol... hol van Zira?

Tia: Kit érdekel azaz árva?

Dani: Lekevertem egy pofont a hugomnak. - Ő mostmár a testvérünk, hugi nem vehetjük félválról. Megkeresem. Mondtam határozottan és elindultam.

Zira: Remegő mancsokkal és sírásra görbült szájjal beakartam lépni a nénikémhez, de nem azért voltam szomorú mert meghalok, hanem azért mert... - Haa... Dani? Lepődtem meg mikor megfogta a mancsom.

Dani: Ne szomorkodj húgi. Itt vagyok, és már nem vagy egyedül. Mondtam és átöleltem a hugomat.

Zira: Ne szólíts így, nem vagyok a húgod, nem vagyok senki. Csak egy árva kiskölyök. Mondtam szipogva.

Dani: Elkezdtem nyalogatni Zirát és doromboltam neki hogy megnyugodjon.

Zira: Elkapott a sírás és a bátyám bundájába fúrtam magam, amennyire csak tudtam. Hiányoztál. Szipogtam sírva.

Dani: Csssshhhhh. Ne sírj, mostmár itt vagyok és megmentetted anyát is. Te mostmár a családunk tagja vagy, Zira, és a Család... az Család. Mondtam neki mosolyogva és megnyaltam az arcát.

Zira: Elmosolyodtam és megnyaltam a fülét majd elpirultam.

Dani: Elmosolyodtam és visszavezettem a kis hugomat anyánkhoz.