Szitterkedj

4. Fejezet

Aurorát ma el kellett vinnem valami ovis társához, aztán el kellett volna mennem bevásárolni, - igen, csak kellett volna, mert hülye voltam és nem figyeltem, ezért potyára visszamentem a házba. - de mivel csak azután jöttem erre rá, miután vissza értem legszívesebben elsírtam volna magam. Szóval igen, most a kanapén ülök és dühösen bámulom a tv-t ami amúgy full fekete, mert ki van kapcsolva.

– Mit ártott neked az a szegény tv? – lépett mögém nevetve Felix, tükörképe pedig a tv-ben látszódott. Két karjával megtámasztotta magát a kanapén, így fölém tornyosulva állt, és szemezett velem a tv-n keresztül.

– Semmit – válaszoltam, majd zavartan egymásba fontam karjaimat, és félre néztem a konyha irányába.

– Akkor meg mi bajod?

– El kellett volna mennem bevásárolni, de nem néztem a cetlit – biccentettem a hűtőszekrény felé, amin egy sárga post it pihent. – és most potyára visszajöttem, pedig nem is kellett volna.

– Szívás – vont vállat, aztán ellökte magát a kanapétól, ami esküszöm kicsit előrébb is csúszott.

– Milyen empatikus alkat vagy! – mondtam ironizálva, mire mosolyogva bólogatott.

– Elkísérlek ha gondolod.

– Mi? – ráztam fejem homlokomat ráncolva, mert olyan hirtelen témát váltott, hogy nem fogtam fel a mondat értelmét.

– Bevásárolni – nézett rám kérdően. – Az előbb mondtad!

– Ja, igen. Bocsi.

– Akkor megyünk végre? – türelmetlenkedett, mire bólintottam aztán felálltam a kanapéról.

Már elindultam a járdán, mikor Felix valamiféle "te meg mit csinálsz?" szerűt motyogott az orra alatt, erre pedig azonnal megfordultam.

– Megyek bevásárolni? – kérdeztem vissza kínosan mosolyogva, mert nem teljesen értettem a fiút.

– És azt hitted, hogy sétálunk? – nevetett ki, én meg nagyokat pislogtam, és csak néztem, mint egy hülye. – Van egy motorom.

– Na én arra fel nem szállok!

– Miért? Van jogsim meg minden. Ne félj már, vigyázok rád! – lépett közelebb, aztán kezét a hátamra csúsztatta, majd szépen lassan le a derekamra. Egészen addig, amíg rá nem néztem szikrát szóró pillantással. – Oké, vettem az adást. Nincs tapi!

– Ha felpofozlak az tapinak számít? Mert ha nem, akkor megteszem! – léptem arrébb, és megint elindultam gyalog.

– Az is tapi – szólt utánam. – De tőled elfogadom, bármilyen formában Kislány!

– Kussolj barom! – kiabáltam vissza egyre távolodva, közben felmutattam neki középső ujjam. Annak ellenére, hogy teli szájjal vigyorogtam.

– Ahj, várj meg! – sóhajtott olyan hangosan, hogy tőle úgy három méterre hallani lehetett. – Mondom várj meg! – lépett mellém, mire fél szemmel rá pillantottam, aztán csendben a sétáltam tovább, előre bámulva. Bármennyire is hívogatott Felix két szép szeme, és a bicepszének látványa...

– Nem volt muszáj velem jönni – jelentettem ki egy kis idő után, mire Felix felém nézett és egy olyan "Hm?" hangot adott ki. – Mondom nem volt kötelező el kísérni!

– Hallottam, csak imádok mások agyára menni, bocs – nevetett szórakozottan, mire szememet forgatva kissé meglöktem. – Na! Nincs tapi, nem? De ha óhajtod...

– Ember! – forgattam szemem. – Ez nem tapi volt! És bocsi, de nem is vagyok rászorulva arra, hogy te hozzám érj.

– Meglátjuk egy pár nap múlva, majd meglátjuk Luna – vigyorgott öntelten.