Szitterkedj

9. Fejezet

Nagyjából negyed óra séta után és megannyi veszekedés, nyavalygás és röhögés után de végül megérkeztünk a célul vett tóhoz. Veszekedni nyilván Felix és Nate álltak le, miután Nate annyira telefonozott, hogy nekiment Felixnek, aki ezért elkezdett kötekedni vele, meg többször is állítása szerint "véletlenül" nekiment Nate-nek. Nyavalyogni Davina kezdett, miután rájött, hogy nem egy zárt strandra megyünk, és meglátott egy ártatlan békát. Röhögni meg nagyjából mindenki, kivéve Nate, mivelhogy Shane fogalmam sincs honnan de szerzett egy gyíkot, aztán Nate zsebébe dugta amit az a szerencsétlen észre sem vett, aztán mikor telefonját a rakta volna el pont abba a zsebbe nyúlt, és olyan hisztérikusan felkiáltott, majd egyhelyben kezdett ugrálni, hogy egy szegény madár inkább elrepült tőlünk jó messzire, közben károgott. Esküszöm, szerintem éppen minket átkozott el, amiért felébresztettük. Kevin és Mia egész úton egymással beszélgettek, és igazán boldoggá tesz, hogy legalább ők ketten jól kijönnek egymással.

– Oké, az alatt a fa alatt van árnyékosabb hely, tehát oda lepakolhatunk, ha nektek is tetsz' a hely – törte meg a csendet Shane sajátos stílusában, mi pedig egyszerre fordultunk a nagy fűzba felé ami ténylegesen egy jó nagy placcot árnyékolt, így tökéletesnek bizonyult számunkra.

– Szerintem jó – bólintottam elsőként, erre pedig a többiek elgondolkodtak miközben a fát nézték.

– Csapassuk – bólintott rá másodiknak Felix, majd kerülve pillantásomat Shane felé nézett. Kezdett kissé zavarni, hogy nem néz rám, dehát én csesztem el a dolgokat, úgyhogy jogosan dühös.

– Nekünk is jó – szólalt fel egyszerre Kevin és Mia, aztán mikor egymásra néztek kitört belőlük a nevetés, ezt pedig egy mosollyal néztem végig.

– Árnyékos, nagy hely, és tekintve, hogy ennyien vagyunk nem nagyon van más választásunk – vont vállat Charlotte.

– Ha Lottie ezt mondja, az így is van!

– Nekem mindegy – csámcsogott rágóval a szájában Davina, majd mikor meglátta, hogy mindenki felvont szemöldökkel mered rá, feltolta a szemüvegét feje tetejére. – Ahj, szerintem is jó hely, menjünk oda, bla bla bla...

– Nate? – pillantott Nate felé kérdően Shane, aki száját húzva állán tartott kézzel állt mellettünk.

– Nekem nem tetszik – vágta rá kapásból, mire a többiek szemüket forgatva fújtattak. Nem meglepő, gondoltuk, hogy valami baja lesz ezzel az egésszel.

– A te véleményedre nem adok – Felix lazán megvonta vállait, aztán kezét a magasba téve fütyült egyet, jelezve, hogy induljunk lepakolni.

– Én meg nem kérdeztem, hogy adsz-e a véleményemre – válaszolt Nate kissé késve, de Felix rá sem hederített, csak sétált tovább.

– Hé, Nate! – sétáltam a fiú mellé, aki kérdően meredt rám telefonja képernyőjéből, ami arca jobb oldalát teljesen megvilágította.

– Igen? – ráncolta homlokát, én pedig figyelmem kívül hagyva ezt a reakciót, ami azt sugallja egyáltalán nem akar velem beszélgetni, folytattam amiért jöttem.

– Megtennéd, hogy nem teszed tönkre ezt a két napot? – kérdeztem, és őszintén elvártam tőle, hogy tegye meg nekem ezt az apró szívességet, ami amúgy alap dolog kéne, hogy legyen.

– Egyáltalán nem is akartam ezekkel tölteni a hétvégét! – mutatott a többiekre amik előttünk nevetgélve sétáltak, kivéve Felix, aki csendesen sétált, közben néha vissza nézett felénk.

– Ne beszélj így róluk – ráztam fejem idegesen, Nate pedig csak orrnyergét kezdte masszírozni. – Tök normálisak lennének, ha esetleg te is az lennél! Most őszintén, tényleg annyira nehéz két nap kibírni, hogy ne legyél seggfej? Tényleg, Nate?