Szitterkedj

20. Fejezet

Az első nap szeptemberben általában mindig nehéz, pedig tanulni sem tanulunk. Inkább az a fárasztó benne, hogy ülünk az osztályban és csak nézünk ki a fejünkből, miközben percenként az órára pillantunk, hogy mikor mehetünk már haza. Mia és én ma pont ezt tettük, mikor már a negyedik óra telt el ugyan így, aztán mikor végre meghallottuk a csengő fülsüketítő zaját a harminc ember egyként állt fel, és csődült az ajtóba.

– Gyerekek, azért ennyire nem volt rossz ez a nap, nem is csináltunk semmit! – lépett mellénk az osztályfőnök.

– Én sem hiszem el, hogy ezt mondom, de pont ez a baj tanárnő! – röhögött fel Harry, mire az egész osztály egy emberként nevetett. Harry sosem csinál semmit, de úgy tűnik mégis inkább tanulni, minthogy a semmiért üljön itt.

– Ne aggódj, holnap már lesz bőven feladatunk, nem fogtok unatkozni – veregette meg a vállat Mrs. Jones,.

– Én is ettől félek – motyogta James az orra alatt.

– Ez sem lett okosabb – sóhajtott fel Mia a jobbomon, mire egyetértve nevettem.

– Szerintem menthetetlen a srác – csatlakozott a beszélgetéshez Justin, aki egy kedves mosollyal lépett mellénk.

– Ó, heló Justin! – intett boldogan Mia.

– Sziasztok – köszönt vissza. – Milyen érzés ismét itt lenni?

– Szar – vágta rá Mia.

– Valami ilyesmit mondtam volna én is, de Mia megelőzött – biccentettem barátnőm felé.

– Ja, teljesen megértelek titeket. Sokkal jobb lenne otthon a kanapén fagyit zabálni, miközben a kedvenc sorozatomat bámulom a nap huszonnégy órájában – sóhajtott fel Justin elgondolkodva miközben hárman sétáltunk ki az iskola kapuján.

– Szerintetek idén végre megbukik Harry? – töprengett Mia.

– Nem fog, hidd el. Valahogy mindig megoldja, hogy átmenjek év végén – ráztam fejem.

– Eszes gyerek, mégis oltári buta – vakarta tarkóját Justin.

– Nekem lassan indulnom kell, mert Kevinnel találkozom – integetett Mia aztán elindult, majd megtorpant és vissza rohant hozzám egy ölelésért. – Szurkolj!

– Minden rendben lesz – nyugtattam egy kedves mosollyal.

– Na jó, sziasztok! – köszönt el végül, aztán kettesben hagyott minket Justinnal.

– Hogy telt a nyarad? – törtem meg a kínos csendet. Justin nem tudom mire vár, de itt maradt mellettem, szóval ha már itt van, akkor beszélgessünk, hogy teljen az idő.

– Egész jól – válaszolt röviden. – Na és neked?

– Ó, ez volt életem eddigi legjobb nyara, de komolyan! – mondtam egy nagy mosollyal, mire Justin csak bólintott. – Ami történt akkor, ott a boltban. Azért szeretnék bocsánatot kérni.

– Ugyan, semmiség – legyintett a fiú, de ettől még rosszul éreztem magam. Felix kicsit hirtelen jelent meg ott, és Justin sem tudott róla, szóval eléggé összezavartuk szegényt.

– Néha kicsit forrófejű – haraptam alsó ajkamba miközben Felixről beszéltem, közben néha felnéztem, hátha meglátom valahol közeledni.

– Az feltűnt – horkant fel Justin. – De igazából tök aranyos volt, hogy így védett téged. Így legalább biztonságban leszel, ha melletted van.

– Igen, ez igaz.

– Útban vagy! – lökte meg egy végzős srác Justint.

– Ki is tudod kerülni, nem? – kérdeztem a fiút, mire az megtorpant, és nagy szemekkel nézett vissza rám.