Szitterkedj

16. Fejezet

Olyan meleg van, hogy Aurora és én is a járólapon ülünk, és nyomatjuk a légkondit ezerrel, miközben fagyival tömjük magunkat. De ez sem elég, mert ugyan úgy érezzük a júliusi időjárás melegségét.

– Nagyon melegem van – nyöszörgött Aurora, miközben csillogó szemekkel nézett rám.

– Mit szólnál, ha bemennél egy kicsit a medencébe?

– Jóóó! – ugrott fel. – Felveszem a fürdőruhám és jövök. Itt várj. Várj meg itt! Jó?

– Itt leszek – nevettem bólogatva, majd miközben Aurora egyre jobban távolodott én tovább kanalaztam a fagyit.

Elgondolkodva kanalaztam még egy kanállal a fagyiból, miközben azon agyaltam, vajon ma találkozom-e Felixszel. Reggel mikor megjöttem már nem volt itthon, és fogalmam sincs merre lehet, talán nem is futunk össze a mai nap, ki tudja. Bár boldog lennék, ha megjelenne, mert esküszöm, hiányzik az az egoista feje, meg az annál is egoistább beszólásai.

– Igen, majd valamikor találkozunk. Péntek? Péntek az nem jó – ismerős hang ütötte meg fülemet, miközben az ajtó egyre tágabbra nyílt, és nyikorgott. – Hogy miért nem jó? Azt nem mondom meg – biccentett Felix, én pedig a nevetést visszafojtva leskelődtem a kanapé elől.

– Olyan bunkó vagy velem mostanság. Mégis mivel érdemeltem ezt ki? – sipogott Stella, miközben mérgesen csípőre tette kezeit.

– Szia – hadarta Felix, aztán válasz nélkül hagyva Stellát, becsukta az ajtót.

Megkönnyebbülve felsóhajtott, majd a hűtő irányába sétált, aztán majd kitépve az ajtót kinyitotta azt, és kivett belőle egy palack szénsavas vizet, amit mindössze két korttyal el is fogyasztott. Hirtelen deja vu-m lett, és az első napom jutott eszembe, mikor a kanapén ültem, Felix pedig csak besétált, és észre sem vett engem, aztán megkérdezte, hogy ki a szar vagyok. Így utólag belegondolva vicces volt, de akkor eléggé sértő megszólalásnak tartottam. Ezután kidobta a palackot, aztán nyújtózkodni kezdett, így fekete pólója felcsúszott, feltárva előttem minden egyes hasizmát. Nagyokat pislogva néztem ahogy magasba emeli kezeit, majd hangosan felnevet, és végül rám néz.

– Tetszik, ugye? – nevetett öntelten, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy mit tegyek. Mindenesetre megfogtam egy párnát, és azonnal hozzá vágtam, de sajnos elkapta.

– Nem téged néztelek – hazudtam, mire egy olyan "na persze" arccal mosolygott rám.

– Meggyógyult a bokád? – érdeklődött, miközben egyre közelebb sétált a kanapéhoz, aztán leült. – Egyébként miért a földön ülsz?

– Melegem van, a padló valamennyivel hidegebb, így gondoltam inkább leülök ide, mert különben megsülök – válaszoltam, miközben fejemet a kanapénak döntöttem.

Felix frusztráltan a combján dobolt ujjaival, aztán egy határozott mozdulattal ledobta magát mellém, én pedig felé néztem, csakhogy az arca olyan közel volt az enyémhez, hogy az orrunk szinte össze ért. Gondolom, őt is hirtelen érte az egész, mert hallottam, milyen nagyot nyelt, szemei pedig a szám és barnás zöld íriszeim között cikáztak. Egyikünk sem szólt semmit, nem távolodtunk el, csak néztük egymást, és azon gondolkodtam, hogy lehet valakinek ennyire gyönyörű szeme. De komolyan, a zöld legszebb árnyalata, és a barna sötétebb verziója együtt egy gyönyörű erdőre emlékeztetett, amiben minden egyes nap elveszek, és ki sem akarok jutni, mert egyszerűen megbabonáz. Aztán Felix a hajamhoz nyúlt, és óvatosan a fülem mögé tűrte a tincset, én pedig reflexszerűen lehunytam szemeim, és nagy levegőt vettem. Annyira jól esett az érintése, hogy egyszerűen nem tudtam megmozdulni. A lehető legjobb értelemben rázott ki a hideg, mégis átjárta testem a melegség, és a biztonságérzet. Gyomromban ezernyi pillangó kelt életre, és kezdett repdesni szélsebesen, és csak egy valamire vágytak. Arra, hogy Felix megcsókoljon.