Bátyám haverja- complete

12. itt a vég

Fáztam és otthon akartam lenni. Az álomtól levert a víz és hangosan ziháltam. Megnéztem az időt és 12 órát mutatott a telefonom. Fáj a fejem és ráz a hideg. Hazaindultam, de lassan sétáltam haza. Az útcák már elhagyatottak voltak, csak az útcai lámpák világítottak, az üzletek mind zárva voltak kivéve a benzínkutak. Ráérősen sétálgattam haza, közben csodáltam a csillagokat. Sietnem kéne haza, James már biztos aggódik értem és hideg van idekint, valamiért mégis nézelődve mindnet kizárva a fejemből indultam haza, és helyenként meg is álltam bámészkodni.

Amint haza értem láttam James-t ahogy az ágyon fekszik a telefonja fölé görnyedve. Gondolom azt várta mikor írok neki vissza vagy hívom fel. Szegény kifáradhatott ma, és ez miattam van. Aggódott de mégsem írtam neki vagy hívtam, még életjelet sem adtam neki. Rosszul éreztem ezek miatt magam, de mégis ezeket a gondolatokat félre téve csodáltam nyugalommal teli békés arcát, emelkedő és süllyeső mellkasát ahogy békésen alszik. Olyan elbűvölő, és akárhányszor látom mindig újra és újra szerelembe esek. Sosem akarom elveszíteni, pedig a mai után nem csodálom ha többet nem látnám. Össze szorult a szívem a gondoltra hogy elveszíthetem. Nem akarom, és sok mindenen mentünk keresztül együtt. Végül megszakítva gondolat menetemet mellé feküdtem óvatosan hogy ne keljen fel, adtam egy lágy csókot a szajára majd én is elaludtam.

A nap szinte kiégeti a szememet, a madarak csiripelnek, szép napnak nézünk elébe. Kinyitom a szemem de James-t nem látom sehol, gondolom boltban van vagy valamit elintéz, elvégre most van mit a tegnapi után. Nyújtózkodok eggyet, majd meglátom a az ágy szélén a kis üzenetet. Kezembe veszem és szemöldököm ráncolva olvasni kezdem.

"Jó reggelt hercegnő. Remélem jót alszol, és nagyon nagyon örülök annak hogy semmi bajod nincsen és újra itt vagy velem. Ha felkeltél a konyhában van egy kis reggeli és kávé. Egyél, majd gyere kérlek a bátyádhoz, beszélni akarunk veled. Szeretlek."

A levelet olvasva már keresem is a reggelimet amit James szerzett nekem, majd mikor megtalálom bele is kezdek. Nagyon jól esik mert régen ittam és ettem már efélét, csak azt nem értem miért kaptam most ezt. Miközben reggelizek azon gondolkozok hogy miért akarnak velem beszélni, pláne közösen. Lehet hogy a bátyám akar kibékülni? Vagy a tegnapiról akarnak beszélni? Vagy vallomást akarnak tenni nekem a múltjukról vagy Luciano-ról? Amíg ezen gondolkoztam be is fejeztem a reggelit és gyorsan a lehúztam egybe a kávém maradványait, majd tiszta ruhát vettem és elindultam a bátyámhoz.

Az úton elszívtam pár cigit, ahogy közeledtem a célhoz egyre idegesebb lettem, a hasam görcsbe állt és a kezem is remegett. Lasítottam a tempón, azt hiszem később akartam oda érni. Valamiért olyan érzésem volt, ha oda megyek valami nagyon rossz fog történni. Leültem egy padra nem akartam oda érni. Gondolkoztam és azon járt az agyam mit akarhatnak, és miről akarnak beszélni. Végül rávettem magam és újra útnak indultam. Oda értem a házhoz és kis gondolkozás után benyitottam a bejárati ajtón.

Besétáltam a nappaliba, mind a két fiú a kanapén ült feszülten. Mit sem szólva leültem velük szembe, de csak kínos csend telepedett ránk. Senki nem szólt semmit.

-Khm.. hát akkor. Ohm. Hogy vagy ma Madison?- kérdi a bátyám sok feszültséggel a hangjában.

-Csak kerüljük el kérlek ezeket a kérdéseket, térjünk a lémyegre.- kértem a 2 fiút, akik vették a lapot majd végül James kezdett bele.

-Ez a Luciano Leggio mint tudod veszéjes alak, és most hogy meghalt, az emberei felkeresnek minket egyesével, és valószínű bosszút akarnak állni rajtunk. -

-Vagyis?- türelmetlen a hangom de próbálom leplezni.

-Elkell menned Mad. Nem akarjuk hogy bajod essen, és csak megóvni akarunk. Ott az út leveled és a papírjaid, este indult Tokióba. Nevet váltassz és új életet kezdesz- megtörten hallgatom eddigi szerelmem szavait. Szinte nem tudom felfogni amit mondd.

-Hogy mi? És veletek mi lesz? Nem is foglak látni már titeket? -könnyeim újra utat törnek maguknak, és kétségbeesetten nézek hol James-re hol Daniel-re.

-Értünk ne aggódj, megleszünk. És ma este minket elfelejtesz, nem is ismertél minket.-Válaszol most a bátyám.

-Jólvan, akkor ma látjuk egymást újra? -Sírok tovább.

James oda jön hozzán és megölel sírva.

-Nagyon szeretlek remélem tudod, és neked akarunk jót. -Ad egy hosszú csókot a mondata után.

-én is szeretlek..-suttogom a fülébe.

A napot a fiúkkal töltöttem, kibékültem a bátyámmal, össze pakoltam, és elbúcsúztunk. Azt hiszem tényleg most látom őket utoljára. Este ki vitt a bátyám minket a reptérre, majd végleg elbúcsúztam tőlük, és felszálltam a repülőre. Az ablakból figyeltem ahogy végig nézik hogy felszáll a gépem....

Az utolsó pillantás, az utolsó szó, az utolsó ölelés, az utolsó csók...az utolsó közös szívdobbanás....

~~~~~~~~~~~~~~~~

10 év múlva:

Azóta is Tokióban élek, van egy szerető családon, férjem és 2 gyerekem. Tom-al egértjük egymást, de semmit nem tud a múltamról. Zűrös volt és szerintem jobb hogy lezártam. Fiatal voltam és rossz dolgokba keveredtem, de ez már csak Madison gondja. Akane már egy felnőtt nő aki boldogan él. Igen, Akane lett a nevem, Yuri Akane. A férjem Tom, és van tőle egy szép lányom és egy szép fiam. Jól kereső állásom van, ahogy a férjemnek is, mindneünk megvan és mondhatni boldog vagyok. De azóta is fáj ami történt hiába tagadni. 20 év múlva is. Életem végéig kísérteni fog, de betartottam és be is fogom tartani amit megígértem James-nek. Nem tud senki Madisonról.