A bátyám, bátyám barátja és én

~VI. rész~

Mivel úgy is unatkoztam volna, ezért lent maradtam a fiúkkal. Ezek a nyomik meg vajon milyen játékot találtak ki? Adok segítséget: a legszívatósabb játék a világon, klasszikus, már-már unalmas olyan sokszor játszottam. Igen valószínűleg már rájöttél. Felelsz vagy mersz.
-Na akkor! Mondjuk......Lehel! Felelsz vagy mersz?
-Merek!
-Jó! Hm.......hívd fel az exed és mond hogy nem tudsz nélküle élni, aztán mond hogy téves!
-Ne már az a csaj totál rám van kattanva még mindig. Pszichiátriai eset!
-Nem baj csináld csak!-nézett rá ördögien Ádám, aki amúgy adta neki a feladatot.
-Ajj ne már!-nyafogott Lehel, de közben már vette elő a telefonját és tárcsázta a számot.
-Haló? Lehel? Te vagy az?-hallottam meg egy sipákoló hangot ami a telefonból szólt.
-Igen én vagyok! Csak azt szeretném mondani hogy te vagy életem szerelme és nem tudok nélküled élni, egyszerűen nem megy.-itt már láttam hogy vörösödik a fiúk feje a visszatartott röhögés miatt.
-Úristen tudtam hogy csak tévedés volt a szakítás és hogy szeretsz és visszatalálsz hozzám!-visított örömében a csaj.
-Várj csak! Olyan fura a hangod. Rebeka te vagy az?
-Miiiii? Mégis milyen Rebeka? Én Dorina vagyok!!-na ha eddig azt hittem hogy már megütötte a létező legmagasabb hangot a világon akkor tévedtem mert ez most történt meg. Én komolyan azt hittem hogy kiszakad a dobhártyám. És ekkor történt hogy a fiúkból, mint a vulkánkitörés, kiszakadt a nevetés, és bevallom én sem tudtam visszatartani.
-Lehel mi ez a hang? Mi történik? Kik vannak ott veled?-beszarok hogy ez a lány még mindig itt vinyákol.
Lehel lerakta a telefont és esküszöm még az eddigieknék is hangosabban nevettünk.
-Ez kurva jó volt!-törölgette a nevetés közben kicsordult könnyeit Dominik.
-Lépjünk tovább. Lehel válassz valakit
-Hmmmm......Ivett!
-Igen?
-Felelsz vagy mersz?
-Felelek!-vágomrá gyorsan. Nincs az az isten hogy én merjek. Ezek őrültek akik őrült feladatokat találnak ki, erre pedig nem vállalkozom. Tudom hogy a játék lényge igazából a merészség, de nem szeretném kvázi idegeneknek kiteregetni a szennyesem.
-Rendben. Mivel még új vagy köztünk, ezért megkegyelmezek, és először csak egy szolid kérdést teszek fel. Volt már barátod?
-Ja!-felelem ridegen, mert igazából nem sok kedvem van erről beszélgetni. Nem szép sztori.
-Akkor gondolom most én teszem fel kérdést. Bátyus! Felelsz vagy mersz?
-Milyen bátyus?-azt hiszem ezt Dávid mondja.
-Hát nem te vagy a csapat esze, az már fix.-állapítom meg. Erre megdob egy párnával. Mondom nem lángész! Én kettőt dobok vissza neki. Az elsőt kivédi, de másodikra már nincs ideje, úgyhogy telibe a pofáját találtam el.
-Én vagyok a bátyja te idióta.-felém fordul-És felelek.
-Miért nem tartottad velem a kapcsolatot?- tudom hogy az alap ünnepekkor felköszöntött, de az szerintem nem számít.
-Szerinted lett volna értelme? Mert szerintem nem. Nem tudtunk volna miről beszélgetni.
-Meg sem próbáltad.-és erre megforgatja a szemét. Megforgadta rám a szemét! Kezd felmenni bennem a pumpa, de nem akarok balhét, szóval inkább magamban dühöngök. Könnyen felhúzom magam bármin, és volt már bajom belőle, ezért most már inkább elfojtom.
A boxban pedig levezetem. Ja még nem mondtam? Hobbim a box.

Tovább játszottuk a játékot, viszont estefelé én már felmentem a szobámba. A fiúk még maradtak, de ahogy hallottam nem sokáig. Dominik még el is köszönt. Idézem "Viszlát Tündérke! Álmodj velem!". Ez az ember barom.