A bátyám, bátyám barátja és én

~XII. rész~

-El sem hiszed mit hallottam ma reggel!
-Na mesélj!-bíztattam őt.
-Elvileg ma cserediákok érkeznek a sulinkba. Minden osztályba más-más nemzetiségűek. Jönnek németek, franciák, spanyolok, olaszok. És mi kapjuk a franciákat. Igazi francia pasik fognak minket körülvenni. Ez annyira izgi!-mondja nekem izgatottan. Mi tagadás én sem vetem meg a franciákat. Most komolyan melyik lány ne akarni egy francia pasit!?
-Tényleg jól hangzik-helyeslem.
Ekkor azonban belépett az ofő a terembe, és további három gyerek követte.
-Egy kis figyelmet kérnék!-csapkodta meg az asztalt, hogy mindenki rá figyeljen-Nos! Bizonyára mindenki hallott a cserediákpromragról ami mától kezdődik. Az ország négy különböző pontjáról érkeztek hozzánk diákok testvér iskoláinkból. Mivel nálunk tanulnak legtöbben francia nyelvet, ezért a francia diákokat ránk bízták.-most a cserediákok felé fordult-Mutatkozzatok be kérlek.
-Luis Lambert vagyok, egy hónap múlva leszek 19 éves, Marseille-ből jöttem mint a többiek is.
-Az én nevem Éloïse Moreau és 18 éves vagyok.
-A nevem Raphäel Moreau és ha eddig valaki még nem jött volna rá a külsőnkből, akkor elárulom hogy Éloïse-szel ikrek vagyunk.
-Rendben köszönjük! Szünetben még beszélgethettek, de most ismertetném a heti programot.
A franciák elkezdtek helyet keresni. Luis elől talált üres széket egy szemüveges lány mellett, aki amint rájött hogy a fiú mellette akar helyet foglalni, olyan szinten elvörösödött, hogy azt hittem menten felgyullad. Éloïse hátul talált helyet magának szintén egy lány mellett. Szegényt már előre sajnálom, mert ahogy eddig kiismertem az a csajszit, egy beképzelt plázacicának tűnik, akit már szinte nem is lehet megtalálni a rakatnyi smink alatt amit magára kent. Raphäel pedig én mellettem, a másik padsorban foglalt helyet. Meg kell hagyni helyes a srác. Gyönyörűek a szemei, bár nem annyira mint Domi szürkéskék szempárja, amiben el lehet veszni akár a ködben. Na ácsi! Ez most honnan jutott eszembe!? Légyszi ne most őrüljek meg!
-Na szóval! Ezen a héten csupán az első három órák lesznek megtartva, utána pedig különböző programok lesznek, ahol a vendégeink megismerhetik a kultúránkat. Tehét ha végeztetek az óráitokkal, akkor itt találkozunk az osztályteremben.

A tanár az egész órát végig dumálta szerintem totál fölösleges dolgokról. Minthogy viselkedjünk, segítsük a látogatókat bla bla bla...... De szerencsére egyszer ennek az órának is vége lett.
-Milyen óra is jön?-kérdem Lillától.
-Matek.
-Akkor menjünk.
-Bonjour lányok!-érkezik mögülünk.
-Hali!-köszönök vissza Raphäelnek.
-Szia!-követi Lilla is a példámat.
-Elkísérnétek engem és a testvéremet a terembe?
-Öhm persze, de igazából én is csak pár hete járok ebbe az iskolába és még nem igazán ismertem ki magam,-tudni kell rólam hogy ritka szar a tájékozódási képességem-de Lilla biztos segít. Igaz Lilla?-fordulok a barátnőm felé.
-Természetesen! Úgyis mi is oda tartunk. Gyertek velünk.
-Merci! Éloïse gyere!-szól a testvérének akit máris megkörnyékeztek a fiúk.
-Megyek! Je suis désolé (sajnálom) fiúk, de mennem kell.
Amikor Éloïse is megérkezik elindulunk.
-Szóval! Ti tudjátok a mi nevünket, és én mostmár azt is tudom, hogy téged Lillának hívnak,-mutat a lányra-de téged hogyan szólíthatlak mon chère (kedvesem)?-fordul most felém Raphäel.
-Ivettnek hívnak.
-Hm! Szép név egy szép hölgynek. Örvendek a szerencsének!-mosolyog kedvesen. Erre csak biccentek. Nem igazán tudom mi lenne erre a megfelelő válasz. Talán az hogy részemről a szerencse? De miért mondanék neki ilyet? Nem ismerem, nem tudom hogy ebből a találkozásból szerencse vagy balszerencse lesz. Majd kiderül.