Rejtelmes szerelem (Mason Mount ff)

Part 20.

Miután a filmnek vége lett, Daniel nyomott egy puszit a homlokomra majd bement a szobába, Noah pedig ránk nézett, és annyit kért Masontől, hogy beszélhessen velem négyszemközt.

Mase persze azonnal bement a szobába, és előkészült a lefekvéshez.

Nézd hugi, nekem sem volt könnyű felnőnöm, és sokszor azt érzem, hogy egyedül vagyok. Az életem akkor kezdett el valamit érni, amikor Daniel ide költözött. Aztán pedig te.

És majd követ a sorban Rose is?

Na isten ments. Nem tudom, sok az bő 10 év, ami köztünk van. 12 voltam, amikor ő megszületett, veled is azt éreztem először, hogy ehhh, mit kezdek én veled, de aztán te nem voltál problémás. De ő teljesen más.

Nem tudom mi az. ami miatt ennyire nem passzolunk.

13 évesen a világ közepének képzeli magát. A legkisebb, ő van a legjobban elkényeztetve. Mit akarsz többet?

Hát de Noah, csak a testvérünk. Mi lesz ha ő is fel fog nőni?

Egyszer fel kell neki, de nem hiszem, hogy ez a veszély jelenleg őt fenyegeti.

Igazad is van.

Viszont rólad, a tanulmányaidról, a kapcsolatodról, és anyuékról beszélnék veled.

Anya és apa azt szeretné, ha hazaköltöznél.

De Noah. Én nem szeretnék menni. Lehet, hogy nem vagyok még nagykorú, de könyörgöm. Nem véletlenül szöktem meg most is.

Sajnálom kincsem. Őszintén.

És ha Mason lakásába költöznék?

Nem hinném, hogy ez túl fényes ötlet lenne az ősök számára.

Ahh, sosem fognak megérteni.

Most menj, aztán aludj Emily. Legyetek még utoljára együtt Masonnel, mert ki tudja mikor láthatod újra.

Rendben van bátyus, köszönöm, hogy vagy nekem. Szeretlek.

Én is szeretlek Tökmag.

Noah felállt a nappaliból, és a konyhába sétált, megivott egy pohár vizet, majd rám nézett még utoljára.
Kihurcolta a nappaliba a kanapéra az ágyneműit. Felálltam és megöleltem. Soha nem éreztem még senkit ennyire közel magamhoz. Féltem, hogy elvesztem a legfontosabb személyt az életemben.

Bementem Masonhöz, ő pedig már békésen szunyókált, egy ideig néztem, majd összeszedtem a fürdéshez a dolgaimat, és elmentem letusolni.

Amikor végeztem még benéztem a szobába, de Mase úgy aludt, mint akit fejbe vágtak. Én pedig azt éreztem, hogy az idegességtől képtelen vagyok pihenni. Meg valószínű a rengeteg alvás, ami mostanában végigkísért...az is közrejátszott.

Benéztem a nappaliba, Noah a kanapé szélén ült, és a könnyeit hullajtotta.
Úristen, ha nem a bátyám lenne már rég beleszerettem volna.

Noah, bátyám. -suttogtam halkan.

Egyből felpattant, és az ablak felé fordult, letörölte a könnyeit, majd felém fordult.

Em, miért nem alszol?

Nem tudok. Ideges vagyok.

Én is, nagyon. Nem akarom, hogy megint szétessen a család.

Noah, miért törölted le a könnyeidet, és fordultál el előlem?

Milyen könnyeimet?