Aᴢ ᴜᴛᴏʟsᴏ́ sᴢᴇʀᴇᴛʟᴇᴋ

6

Emilie Ford

Reggel elég korán keltem, - magamhoz képest - mivel már nyolckor lent voltam és reggelit készítettem a családnak. Fél kilencre azzal készen is lettem, így mindenkit lehívtam, tudom, hogy csak én vagyok későn kelő, rajtam kívül ilyenkor már mindenki ébren van általában. Megreggeliztünk és én neki álltam kitakarítani az egész házat, muszáj lefoglalni magamat, mert különben a délutánon fogok kattogni. Négykor találkozunk a part melletti kis cukrászdában, ami mindegyikünk kedvence. Három körül pedig készülni kezdtem, összeszedtem mindent és el is indultunk Cintivel együtt, úgy terveztük, hogy mi megyünk utolsó ként, és így biztos, hogy senki nem akar engem elkerülni, bár a lány fejét fogta, mert ő szerinte senki nem haragszik rám, de én ezt nem hiszem el.

Úgy is lett, ahogy terveztem, utolsó voltam a kis társaságból, így félénken melléjük ültem, persze miután köszöntem.

- Figyeljetek én tényleg sajnálom, nem így terveztem ezt az egészet csak.. - folytattam volna, de a szavamba vágtak.

- Nincs semmi baj Em, csak egy kis időre volt szükséged. - mondta Tom, mire csak bólintottam. Mindenki megbocsátott, de David nagyon furcsán viselkedett, szó szerint rám sem akart nézni, egy süti után úgy döntöttünk le megyünk a partra, mivel rettentő meleg volt. David és én léptünk ki utoljára az ajtón, így megragadtam a karját mielőtt el léphetett volna tőlem.

- Mi a baj? - kérdeztem lágy hangon, mire a fiú tekintete is enyhült.

- Bocsánat a múltkoriért Emilie, csak... - mondta hirtelen a fiú, de nem úgy tűnt, mint aki be akarja fejezni a mondandóját.

- Csak? David ha már elkezdted fejezd is be. - mondtam félve a folytatástól.

- Féltelek, ennyi az egész. Fontos vagy nekem Emilie, nem akarlak elveszíteni, de az elmúlt napokban rá kellett jönnöm, hogy ezzel a viselkedéssel csak ellöklek magamtól. - ölelt magához, hogy ne lássam a szemeiben felgyülemlő könnyeket, de pontosan tudtam, hogy ott bújkálnak.

- Szeretlek David, de kérlek legközelebb szólj, mert ha nem tudok róla nehezebb megoldani. - küszködtem én is a könnyeimmel, hiszen rettegek attól, hogy elveszítem őket.

Egy kis beszélgetés után pedig mentünk is a többiekhez. Végre újra együtt. Nincsenek arra szavak, hogy ez nekem mennyire hiányzott.

Nekem eszem ágában sem volt bemenni a vízbe, így amíg a többiek szerencsétlenkedtek én az egyik fa árnyékában foglaltam helyet, csukott szemmel feküdtem és élveztem a hűvös szellőt, ami finoman cirógatta az arcomat, amikor annyit vettem észre, hogy valaki lecsapódik mellém. A fél szememet kinyitva felnéztem a fiúra, aki engem vizsgált.

- Elfáradtál? - mosolyodok el halványan, majd fejemet a fiú vizes ölébe hajtom.

- Csak egy kicsit. - neveti el magát és a többiek felé néz, én is így teszek, nagyon jó érzés boldognak látni azokat, akiket szeretek, egyszerűen nekem ennél nem kell több, mert ha ők boldogok én is az vagyok.

A nagy elmélkedésemet a telefonom hangja szakította félbe. A képernyőn rögtön felvillant George neve, aminek hirtelen nagyon megörültem, aztán fel is vettem neki a telefont.

- Szia! Otthon vagy? - kérdezi rögtön.

- Szia, nem a parton vagyok a srácokkal, miért?

- Kibékültetek? - kérdezi boldogan, majd folytatja - Csak látni szerettelek volna, de akkor majd legközelebb. - válaszol a kérdésemre is, de hallom ahogy mosolyog, annyira aranyos te jó ég!

- Igen, ki. Ha gondolod és van időd le jöhetnél, szívesen látunk. - mosolyodok el én is, mire a fiú megörül.

- Akkor fél óra múlva találkozunk! Szia!

- Szia! - tettem le a telefont és nem tudtam abbahagyni a mosolygást.

- Ki volt az? - érdeklődött David, mire mosolyogva rá néztem.

- George. - válaszoltam és hirtelen mintha a fiú arcán átfutott volna valami, nem tudom mi lehetett az, de valami nagyon negatív.

- Mióta vagytok ennyire jóban? - mosolygott újra.

- Hát ami azt illeti elhívott randizni.. - minden egyes kis részletet elmondtam a fiúnak, ennyivel tartozok neki.

- Megcsókolt? - kérdezte a mondandóm végén, kicsit értetlenül néztem rá, de válaszoltam.

- Nem. - válaszoltam egyszerűen.

David Pelor

Amikor Em kimondta azt a három betűs szót nagy kő esett le a szívemről, igazság szerint így sem bírom nézni, hogy másról ábrándozik, azt már végképp nem bírnám, ha más érne hozzá. Utálom Fleetet, mert elvette tőlem azt, ami.. igazság szerint sosem volt az enyém, mert féltem, rettegtem, hogy ha elmondom neki igazából mit érzek iránta akkor elveszítem. Ezt magadnak csináltad David, viseld el a következményeit.

Már egy ideje csak a többieket figyeljük, nem tudom mit is mondhatnék neki, tudom, hogy valahol magyarázatot vár a viselkedésemre és őszintén szólva meg is tudom érteni, de mit tehetnék? Csak úgy a semmiből nem állhatok elé, nem ronthatom el a barátságunk.

Igazából fél óra telhetett el, mikor Em felpattant és egy közelgő alak felé szaladt, nem kellett sokat gondolkodni, rögtön tudtam, hogy Fleet az, így megvártam, amíg mellém érnek és köszöntöttem én is a fiút. Muszáj, hogy kedves legyek, mert ez Emilienek fontos. Szörnyű nézni, ahogy ölelgeti a lányt, én akarok ott lenni!

Lassacskán a többiek is észre veszik, hogy már nem csak ketten vagyunk így ki jönnek a vízből és leülnek velünk beszélgetni, Tom elég hamar veszi a lapot, hogy nekem ez a szituáció nagyon nem tetszik, de nem tudunk mit kezdeni a helyzettel.

- David minden rendben? - néz rám aggódóan ez a csodálatos lány.

- Persze. - kapok észhez.

- Olyan szótlan vagy.. - folytatta, de csak mosolyogva megráztam a fejem.

- Tényleg minden oké, ne aggódj. - érintettem meg a kezét, hogy megnyugodjon, de ekkor észrevettem, hogy Fleet elég szúrós tekintettel néz rám. Ennek nem lesz jó vége.

Egy kis idő múlva mikor meguntuk a beszélgetést elindultunk egy fagyiért, bár nekem semmi kedvem nem volt már így itt lenni, mivel mikor kicsit jobban közeledtem Emhez Fleet rögtön úgy nézett rám, mintha a tulajdona lenne. Nagyon féltem Emiliet tőle, de ha szólnék mindenről tálalnom kéne, azt pedig nem akarok. Most mit csináljak? El kéne hívnom valahova? De hát felesleges, teljesen beleesett Fleetbe.

Végül úgy döntöttem megkérdezem Tomot, így mielőtt elindultunk volna haza félre hívtam.

- Igen, én is észre vettem. - mondta mielőtt megszólaltam volna.

- Most mit csináljak Tom? - kérdeztem őszinte ijedtséggel a hangomban.

- Hagynod kell amíg magától észreveszi, de ha már elmondtad volna neki ezt az egészet, most nem lenne ez. - mondja szemrehányóan.

- Tudom Tom, de nem mondhatom el neki, megutálna. - sütöttem le a szemem.

- Te tényleg ennyire nem vetted észre? - kérdezte hitetlenkedve.

- Mit? - kérdeztem vissza.

- David, ahogy rád néz, már abból látszik, hogy nem csak barátként tekint rád. Nagyon jól ismerem, nekem elhiheted, csak egyenlőre még magának sem vallotta be. - mondta én pedig talán egy pillanatig megnyugodtam, de valahogy képtelen vagyok ezt elhinni. Ha így lenne nem talált volna mást, pláne nem Fleetet.