Aᴢ ᴜᴛᴏʟsᴏ́ sᴢᴇʀᴇᴛʟᴇᴋ

11

Emilie Ford

A fiúkkal való beszélgetésből semmi újat nem tudtam meg. Elég hamar menniük kellet így én is korán lefeküdtem aludni, de ez sem úgy alakult, mint ahogy én azt akartam, mert miért is sikerülne egyszer az életben nekem valami. Hajnali három körül lehettünk mikor sírva riadtam fel egy rémálomból, ismételten ugyan azt álmodtam, David elment és soha, de soha többet nem jött vissza. Nagyon fontos számomra erre rájöttem, de nem tudom mi ez az álom. Tudtam, hogy borzasztó késő van ahhoz hogy felhívjam a fiút, de ha már csak a hangját hallhatom az is megnyugvást jelent számomra.

– Mi a baj Emilie? – vette fel azonnal a telefont.

–Csak hallani akartam a hangod, megint rosszat álmodtam, bocsánat. – mondtam szomorúan mivel tényleg nem tudom miért is hívtam fel pontosan.

– Öt perc és ott vagyok. – nyomta ki kómásan a telefont. Basszus most miattam fog ilyen fáradtan vezetni? Mi van ha baja esik? 

A fiú tényleg öt percen belül csengetett is, de az az öt perc nekem egy örökkévalóságnak tűnt, tényleg aggódtam nehogy baja legyen, hiszen rettenetesen fáradt. Beengedtem és egyből ölelésbe zártam, nem beszéltünk csak ledobta a táskáját a lépcső mellé, felmentünk a szobámba ő levette a pulcsiját, így csak egy pizsama nadrág maradt rajta - amibe kellőképpen bele pirultam - és befeküdt az ágyamba. Én mellé ültem hiszen igazából tudtam mit akar, de nem akartam elhinni. Mosolyogva maga mellé húzott és simogatni kezdett, így aludtam el újra, nyugodtan.

Reggel viszont már nem mellette ébredtem, egy álom lett volna? Hirtelen hangos beszédet hallottam lentről így rögtön megindultam az említett hang felé.

– Anya fogalmam sincs mit keres itt, küldd el! – mérgelődött a fiú, na hát most nem volt jó kedvében. Mellé sétáltam, mire elköszönt és letette a telefont.

– Mi történt? – kérdeztem félve, mire David magára erőltetett egy mosolyt és megrázta a fejét. 

– Veled szerettem volna reggelizni, de most muszáj mennem. – mondta és újra kaptam tőle egy puszit. Megint a gondolataimmal hagyott egy szó nélkül. 

Semmit nem értettem, most mi lehet vele? Miért volt ideges? Miért nem mondta el? Persze semmi közöm hozzá, de idegesített, hogy nem segíthetek neki. 

Sok dolgon rágtam át magam a nap folyamán, mindent részletesen átgondoltam és arra jutottam, hogy miután anyuék és a tesóim is haza jöttek beszélek Daviddal és elmondok neki mindent, mert szeretem és nem csak barátilag. Igazából ennyi időt hagytam magamnak erre az egészre, ha mégis meggondolnám magam, de nem tettem. A szüleim és a húgaim is épségben hazaértek, az elmúlt napokban nem beszéltem Daviddal, és furcsa is volt, hogy nem keresett, de amikor itt volt elég zaklatottnak tűnt, ezért nem kerestem én sem.

– Anyu átmegyek Davidhoz, majd jövök! – mondtam és kiléptem a borzasztó nagy hőségbe. Már majdnem a ház előtt voltam és David is pont kint állt a ház előtt egy lánnyal - aki mellesleg borzasztó szép volt - valószínű, hogy nem vettek észre mivel a csaj elég közzel hajolt a fiúhoz és megcsókolta. A szemem láttára csókolta meg őt egy lány. Hirtelen könnyek gyűltek a szemembe és sarkon is fordultam, de a fiú utánam kiáltott. Észrevett.

– Emilie?! – futott felém, de mivel nem akartam még látni se így összeszedtem minden erőmet és hátra fordultam.

– Majd találkozunk, most sietek! – kiabáltam felé és szerencsém volt, hogy Peter épp arra jött - bár nem tudom, hogy került ide -, megöleltem. – Csak gyere velem kérlek. – suttogtam kérlelve, mire ő bólintott, átkarolta a vállam és elsétáltunk.

– Azt hittem együtt vagytok. – gondolkodott el a fiú, mikor már "biztonságos" környékre értünk.

– Ez hosszú, de köszönök mindent. – hálálkodtam.

– Nincs mit Emilie, és attól, hogy jelenleg a bátyám utál én nem foglak. – mosolygott.

– Ő utálhat mégis más csajjal láttam, mikor engem fűzött. – csúszott ki, de rögtön a szám elé kaptam.

– Sajnos eléggé elszaladt vele a ló. – mondta szomorúan Peter. A fiú egészen hazáig kísért, de miután elköszöntem és beestem az ajtón teljesen összezuhantam. Nem akarom elhinni hogy talált mást, pedig én tényleg szeretem és eddig azt mondtam nincs szükségem senkire, Georgeal sem azért randiztam mert szükségem lett volna rá csak elhittem minden hazugságát, de David, David ő más, ő kell nekem, szükségem van rá. Szükségem van arra, hogy szeressen.

Hetekig ezen agyaltam, de szó szerint már két hét telt el azóta és még mindig képtelen vagyok túllépni, Davidnak nem vettem fel a telefont, és mikor jött a hugomék megmondták, hogy most nem alkalmas vagy éppen nem vagyok itthon, de a többiekkel tartottam a kapcsolatot, ők mindenről tudnak.

David Pelor

Már talán nem tudok semmit Emilieről, az üzenetekre nem válaszol, a telefont nem veszi fel és ha megyek akkor nincs otthon vagy éppen dolga van, megőrjít ez az egész helyzet. Mit tehettem, hogy ennyire nem akar velem szóba állni?

Végül eldöntöttem, hogy ha nem Emilietől, akkor mástól tudom meg mi baja. Tudom, hogy a csapat többi tagja mindent tud, ismerem már őket annyira, hogy nem tudják leplezni, hogy többet tudnak, mint én. Elmentem Tomhoz, és nem érdekel, ha nem beszélhet róla, most fog. Nekem Emilie a legfontosabb és érte bármeddig elmegyek.

– Szia! Lenne pár kérdésem. – mondtam mikor ajtót nyitok, nem fogom kerülni a témát, minél hamarabb válaszokat akarok.

– Na hajrá. – mondta és leült a kanapéra.

– Mi van Emilievel? Mert nem tudom mit csináltam és tudom, hogy valamit nem mondotok el. – rettegek a választól.

– Te komolyan nem tudod mi van? – értetlenkedett, mire csak megráztam a fejem. – Ezt nagyon elbasztad tesó. – mondta hallkan.

– De mit csináltam? – lettem egyre idegesebb, valami nem stimmel.

– David, Em látta amikor megcsókoltad azt a csajt. – nézett rám és itt pattanhatott el nálam valami, mivel először olyan ideg futott át bennem, hogy legszívesebben felrobbantam volna, de végül csak erőtlenül estem le a kanapéra. 

– Ő csókolt meg, nem én és rögtön el is toltam magamtól, ezután vettem észre Emiliet, de – mondtam volna mire ő közbevágott.

– De neki pont kapóra jött Peter. – mondta mire csak bólintottam.

– Most mit kéne csinálnom? – gondolkodtam.

– Ha gondolod beszélhetek vele. – elmélkedett a mellettem ülő haverom is, de nem ez lesz a jó megoldás.

– Nem, ezt vagy én mondom el neki vagy nem hiszi el. – mind ismerjük már. 

– Akkor beszélj előbb a húgával, mivel más megoldás nincs. – mondta, és ez nem is rossz ötlet. Megköszöntem mindent és mentem is egyenesen hozzájuk.