Aᴢ ᴜᴛᴏʟsᴏ́ sᴢᴇʀᴇᴛʟᴇᴋ

9

Emilie Ford

– Mi történt? – ültem fel az ágyban, mert látom, hogy Sarah nagyon megijedt.

– George volt itt, mondtam neki, hogy nem vagy jól, de erősködött, hogy ő feljön hozzád, és nem is igazán tudtam volna megállítani, viszont amikor meglátott titeket idegesen kirohant. – magyarázta még mindig sokkos állapotban.

– Ja mert neki van joga kiakadni, ha a legjobb barátommal alszok, de én ne szóljak semmit, ha engem elfelejt egy kis picsa miatt. – forgattam meg a szemem idegesen. Sarah csak megvonta a vállát és egyedül hagyott engem Daviddal.

– Én esküszöm, ha meglátom megölöm. – mérgelődött.

– Hagyd, majd én megoldom. – mondtam és nyomtam egy puszit a fiú arcára, amit én sem tudom miért csináltam, de mindketten bele pirultunk.

– Rendben. – szólalt meg miután észbe kapott. – Reggelizzünk, oké? – nézett rám és borzasztó aranyos volt. Emilie! Ő a legjobb barátod nem gondolhatsz rá így!
Végül csak bólintottam és lementünk, nem nagyon volt kedvünk semmihez így készítettünk egy gyors pirítóst.

– Lilyt és én holnap megyünk a nagyihoz pár napra, gondolom te majd a nyár végén akarsz csak jönni. – nézett rám Sarah.

– Igen. – bólintottam aztán gondolkodni kezdtem. – Várj én erről miért nem tudok? – néztem rá kérdőn mivel eléggé lemaradtam erről az egészről.

– Mivel beteg vagy előrébb hoztuk így te is tudsz pihenni és mi sem kapunk el semmit. – vonta meg a vállát. – Anya írt is egy üzenetet, még nem láttad?

– Nem. – vettem elő a telefonom és az üzenet tényleg ott volt. – Holnap reggel jönnek értetek? – mutattam felé a kis készüléket.

– Igen, úgyhogy lassan el kell kezdenem pakolni.

– Segítek. – mondtam és fel akartam állni, hogy Lilyt cuccait elkezdem összeszedni, mivel a lány a szobájában játszott.

– Majd én segítek, te pihenj. – nyúlt a kezem után David.

– Akkor gyere. – mosolyogtam rá. Segíthet, de nekem kell megmondani mit kell berakni.

– David!! – sikított Lilyt.

– Látod, még ő is azt akarja, hogy én segítsek! – nevetett és elindult felfelé, hogy megnézze mi történt a hugicámmal. Én is utána indultam és majdnem egyszerre léptünk be az ajtón.

– Na mi a helyzet nagylány? – vette az ölébe a csöppséget.

– Emi menjen ki!! – nézett rám csúnyán, mire a fiú kitessékelt a szobából, de az ajtó résnyire nyitva maradt, így mindent hallottam.

– Vigyázol Emire, majd amíg mi nagyinál leszünk?? – kérdezte irtó aranyos hangon és biztos, hogy a tipikus boci szemét is bevágta mellé.

– Persze, hogy vigyázok. – nevetett a fiú, majd megbeszélték, hogy erről nekem nem szólnak végül pedig beengedtek a szobába. Hárman pakoltunk össze Lilytnek, bár én kezdtem egyre rosszabbul érezni magam, így a végét már ketten kellett megoldaniuk. 

A szobámban feküdtem és próbáltam életben maradni, mikor nyílt az ajtó. 

– Hoztam neked gyógyszert, ne aggódj én vigyázok Sarahékra, pihenj nyugodtan. – mondta én pedig bólintottam. 

– David! – szóltam utána mielőtt kilépett volna az ajtón. – Holnap ha a lányok elmennek el tudnál vinni az orvoshoz? – kérdeztem, mivel nekem még nincs jogsim, az orvosi rendelő pedig elég messze van innen.

– Persze. – bólintott.

Másnap a lányok elmentek, mi pedig megjártuk az orvost is, nincs nagy baj valószínű, hogy két hete megfázhattam a strandon és most jött ki - bár nem tudom ez, hogy lehetséges -, a hét további részében David végig mellettem volt, mikor pedig már nem lázasodtam be átjött a csapat és rengeteget beszélgettünk. George felől azóta se hallottam semmit, de őszinte leszek nem is érdekel jelenleg. 

Este tíz óra van Tom most ment el, ő maradt utoljára. Davidot haza küldtem mert szegénykém nem igazán tudott pihenni az elmúlt napokban, mivel először a húgaim nyúzták - leginkább Lilyt - állandóan, utána pedig nekem volt rengeteg rémálmom, ami miatt éjszaka nem egyszer ébredt fel és ült felettem, hogy jól tudjak aludni. Igaz eléggé ellenkezett, de ettől függetlenül én nyertem. A fiú azért megmondta, hogy a telefonját nem némítja le és hívjam ha bármi van, úgyhogy megnyugtattam, hogy mindenképp neki szólok először. Azt pedig többször kérdezte, hogy mi van az álmaimban, amitől ennyire megijedek minden alkalommal, de ezt nem mondhatom el neki, egyszerűen nem tudhat róla.

Miután tényleg mindenki elment én még összepakoltam, lezuhanyoztam és elkészültem az alváshoz. Egyszerűen imádok egyedül itthon lenni, sosem volt bennem félelem. Éppen olvasni készültem, mikor megcsörrent a telefonom.

– Szia! – vettem fel.

– Szia, csak tudni akartam, hogy minden rendben van-e. – mondta zavartan.

– David másfél órája mentél el! – nevettem.

– Tudom, de aggódok érted. Mit csinálsz most? – terelte is rögtön a témát.

– Olvasni készültem, te? 

– A parton sétálok, kicsit ki kellett szellőztetnem a fejem, de túl sok a gondolat.

– Szeretnél róla beszélni? – kérdeztem aggódóan, mivel tudom, hogy akkor megy ki a partra egyedül ha nagy a baj.

– Majd talán legközelebb. – nevetett hallkan.

– Hát rendben, de meg ne fázz! – mondtam anyáskodva, mire a fiú őszintén felnevetett és bekapcsolta a kameráját.

– Egy én nem te vagyok, kettő pulcsi van rajtam, ne félj. – mosolygott a telefonra és megmutatta, hogy tényleg pulóverben sétálgat, mivel ma este eléggé hűvös van. Én is bekapcsoltam a kamerámat és kitámasztottam a telefont. David elindult haza és miután beért a házba sem tettük le a telefont, ő játszani kezdett én pedig olvasni, és jódarabig így voltunk. Az órámra néztem és már fél egy lehetett, amikor megszólaltam.

– Én lehet alszom. – mondtam, de eszem ágában sem volt letenni a telefont. Áthelyeztem a kis készüléket az éjjeli szekrényre, így a fiú is láthatott engem és én is őt. David biztosan azt hitte, hogy alszom, mivel ő is alváshoz készült, de mielőtt álomra hajtotta volna fejét megszólalt.

– Jó éjszakát pöttöm. Szeretlek! – mondta aztán még suttogva hozzátett pár szót. – Bárcsak tudnád, hogy nem csak barátilag. – én pedig hirtelen fel sem fogtam mit mondott és elnyomott az álom.

Reggelre lemerült a telefonom, így megszakadt a hívás, ezért gyorsan töltőre tettem és lementem reggelizni, hirtelen beugrott mit is mondott a fiú és majdnem félrenyeltem az ételt.

– Nem csak barátként szeret? – mondtam ki hangosan, és milliónyi kérdés merült fel bennem. Egész nap ezen gondolkodtam, végül pedig áthívtam Cintit, hátha ő tudja mi ez az egész. Én őszinte leszek fogalmam sincs mit érzek iránta, de muszáj csak barátként tekintenem rá.

Mikor ideért rögtön mesélni kezdtem, mindent szóról szóra elmondtam neki.

– Na ne mondd, hogy te nem érzel így! – vigyorgott és itt esett le minden, rajtam kívül az egész csapat tudta és titkolták. Egyre jobban elgondolkodtam azon, hogy talán igaza lehet Cintinek és magamnak is hazudtam az érzéseimről..