Aᴢ ᴜᴛᴏʟsᴏ́ sᴢᴇʀᴇᴛʟᴇᴋ

5

Emilie Ford

George randira hívott, én meg lefagyva állok előtte, mint aki fogyatékos.

– Hahó! Föld hívja Emiliet! – nevetett.

– Jajj bocsánat. – ráztam meg a fejem, mikor vissza tértem a való világba.

– Na mi a válaszod? – kérdezte újra.

– Szívesen elmegyek veled! – mosolyogtam mire a fiú örömében a karjaiba zárt.

– Akkor esetleg holnap egy vacsorára? – kérdezett újra, szeret kérdezni.

– Rendben.

– Hatra legyél kész. – kacsintott egyet. Nem tudom miért mondtam igent, igazából tényleg szívesen elmegyek vele, meg hát ha már a barátaimmal nem megyek sehova, legalább őt ne taszítsam el.

Az egész éjszakát átbeszélgettük, fél három körül mentem fel a szobámba és még utána felhívott, úgy beszélhettünk tovább, aztán fogalmam sincs mikor aludtam be, de azt tudom, hogy tíz órakor mikor felkeltem még a hívásban voltunk.
Nem volt szívem lenyomni, szóval így kezdtem el készülni, mikor hirtelen hangos koppanást hallottam a konyhából, a telefont hátrahanyva szaladtam le a szüleimhez, akik ijedten néztek egymásra, aztán rám.

– Mi történt? – érkezett meg Sarah is Lilytel az ölében.

– Csak leesett pár tányér. – mondta halkan anya.

– És ripityára törtek. – folytatta apa.
Ezután segítettem össze takarítani, mikor kész lettünk pedig felmentem a szobámba. Hangosan nyomtam be a zenét és énekelni kezdtem. Már negyed órája tarthatott a kis koncertem, mikor jött egy üzenetem, megnyitottam és a mosoly lefagyott az arcomról.

George üzenete:

Nagyon szépen énekelsz, miért nem mutatod meg másoknak?

Ránéztem a telefon tetején lévő zöld csíkra, még mindig tart a hívás..

– Hidd el okom van rá. – szólaltam meg hangosan, majd lehalkítottam a hangszórót. Nem is értem, hogy nem vettem észre, hogy még mindig nem raktuk le.

– Hát rendben. – mondta. Egy darabig néma csendben ültünk mindketten, aztán megszólalt. – Akkor hatkor találkozunk, szia. – és rám nyomta a telefont. Ezt hirtelen nem értettem, de úgy voltam vele majd megkérdezem a vacsorán, ha lesz rá alkalmam. Még segítettem anyunak, aztán megbeszéltem Sarahval, hogy a hétvégén elvisszük Lilytet együtt a vidámparkba, mivel nagyon szereti és nálunk már-már szokássá vált, hogy minden nyáron elmegyünk legalább egyszer.

– Mi lenne, ha elhívnál valakit? – dobta be az ötletet a húgom.

– Nem, ez egy tesós nap lesz, hidd el jobb így. – mondtam, aztán elég furcsán nézett rám.

– Miért nem találkozol velük? Vagy akárkivel, Em egész nyáron itthon akarsz kuksolni?

– Kicsit összevesztünk, vagy valami olyasmi, de Sarah ők sem keresnek. – akadtam ki.

–És várni fogod a csodát? Cinti aggódik érted, tőlem kérdezi minden rendben van-e, Tom minden reggel el megy a ház előtt, Oliver pedig esténként sétál el erre, keresnek ők csak próbálnak teret is adni. – magyarázza.

– Mikor lettél te ennyire.. – gondolkodtam el a megfelelő kifejezésen. – ..felnőtt? – talán ez a jó szó rá.

– Emilie nemsokára tizennégy éves vagyok, mit vártál, hogy örök kislány maradok? – nevetett, de őszintén szólva örülnék neki, nem akarom, hogy felnőjjö, hisz annyi csalódás éri majd, persze lesznek jó dolgok is, de nem akarom, hogy neki is fájjon. Erre nem igazán mondtam semmit csak mosolyogva megráztam a fejemet és magamhoz húztam a húgomat, amit ő viszonzott, elköszöntem tőle, mivel mire én jövök ő már lehet, hogy aludni fog.

Egy hosszú fekete nadrágra és egy hozzá illő világoskék felsőre esett a választásom a vacsorát illetően, hozzá pedig egy magassarkú fekete szandált vettem fel, így kicsit magasabb is vagyok és elegánsabb is, mivel a szoknyákat nem igazán szeretem, nagyon ritkán veszek fel szóval így egyensúlyozom.

Pontban hatkor léptem ki a bejárati ajtón, a hajamat csak kivasaltam és egy csattal hátra fogtam, a sminkem pedig semmim extra, csak a szokásos, kis korrektor, pirosító, enyhe kontúr, szempillaspirál és egy átlátszó szájfény.

– Gyönyörű vagy! – lépett elém George hirtelen.

– Köszönöm! – pirultam el kicsit. Az autóhoz vezetett, ahol kinyitotta nekem az ajtót. Beültünk mindketten, aztán elindultunk. Szerintem az út nagyjából tizenöt perc lehetett, de ezt valamiért némán tettük meg, viszont egyáltalán nem volt kínos. Megálltunk egy étterem előtt, de nem egy nagy puccos helyről van szó, ez a fiú tudja mi kell nekem. Bementünk és helyet is foglaltunk, egy pincér azonnal hozzánk sietett és felvette a rendelésünket, mikor ellépett az asztalunktól rögtön beszélgetni kezdtünk.

– Tényleg gyönyörű vagy. – dícsért meg ismét a fiú, amire én csak mosolyogtam.

– Te sem nézel ki rosszul! – mértem végig, és őszinte leszek kibaszott jól nézett ki. Fekete inget viselt és egy fekete farmert, nem vitte túlzásba, de ez rohadt jól állt neki, haját most beállította, de azért meghagyta ezt az össze-vissza hatást. A vacsi nagyon finom volt és tényleg jól éreztem magam George társaságában. Kilenc körül érhettem haza, és eléggé fáradtan, de mégis boldogan estem be az ajtón, úgy gondoltam ideje felhívnom a legjobb barátnőmet és életjelet adnom magamról, így miután lezuhanyoztam tárcsázni is kezdtem a számot. 

– Baj ban? – vette fel rögtön aggódó hangon a telefont Cinti.

– Nem, dehogy. Most értem haza. – mondtam ábrándozva, nem vagyok szerelmes, csak nagyon örülök ennek az egésznek.

– Honnan? – érdeklődik már egy fokkal nyugodtabb hangon a barátnőm.

– George elhívott egy randira.. – mosolyodtam el.

– Hogy tessék? És nekem csak most szólsz? - akadt ki teljesen.

– Sajnálom, de egy kis magányra volt szükségem, viszont a hétvégén megyünk a tesóimmal a vidámparkba, nincs kedved jönni? – kérdeztem meg engesztelés képpen.

– Sajnos nem mehetek, már megígértem anyunak, hogy vele leszek, de talán majd legközelebb. – gondolodott. – Miért nem hívod a herceged? – dobta be az ötletet.

– Hát nem is tudom. – kezdtem el én is elmélkedni, hisz nem is olyan rossz ötlet. – Lehet elhívom.. – mondtam pár perc csend után. – Viszont még a hétvége előtt szeretnék mindenkivel találkozni és bocsánatot kérni. – mondtam mire a lány egyetértés gyanánt hümmögött egyet és meg is beszéltük hova hívja össze a csapatot. Szóval holnap este bocsánatot kérek és reméljük minden rendbe jön. Bár kicsit félek Davidtól, mivel elég csúnyán alakult a múltkori, de igyekeztem nem ezzek törődni, így álomra hajtottam fejem.