Aᴢ ᴜᴛᴏʟsᴏ́ sᴢᴇʀᴇᴛʟᴇᴋ

12

Emilie Ford

Valaki kopogott a szobám ajtaján, nem igazán megyek ki innen és leginkább a sötétben gubózok vagy olvasok, mert így érzem jónak.

– Nem vagyok itt. – mondtam és azt hittem ennyivel lezártam a dolgot, de továbbra is kopogtak. Idegesen az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam, de nem az az ember állt velem szemben, mint akire én számítottam.

– Veled nem beszélek. – mondtam és be akartam zárni az ajtót, de a fiú nem hagyta.

– Legalább csak hallgass meg. – kérlelt.

– David mit hallgassak meg ezen? Láttam mindent nekem pedig nem kell magyarázkodnod, úgyis csak barátok vagyunk. – na ezt fájt kimondani, csak barátok. Ahogy észrevettem a fiú is meglepődött, de nem hagyta annyiban.

– Nem, ez már rég nem csak barátság. – mondta hallkan és meglepettségemre gyorsan magához húzott és megcsókolt. 

Mikor észbe kaptam rögtön ellöktem magamtól. 

– Ne játssz velem Pelor. – mondtam és be sétáltam a szobába. Tudtam, hogy nem fog békén hagyni, amíg meg nem hallgatom így muszáj voltam engedni. Csak az arcomon lecsorduló könnyeket ne vegye észre. Hallottam, hogy bezárja az ajtót és közelebb lép, de én nem akartam megfordulni. 

– Nincs köztem és Silvia között semmi, már nincs. – kezdett bele.

– De ezek szerint volt. – fogtam meg a lényeget.

– Igen, ő volt az első barátnőm, de Emi hidd el, hogy nem érzek már iránta semmit.

– Akkor mi volt ez az egész David? – kérdeztem nyugodt hangnemben, de belül tomboltam, megfordulni pedig eszem ágába sem volt.

– Azt hitte még van nálam esélye és valószínű azért csókolt meg, mert látta, hogy jössz és tudta, hogy ellened semmi esélye. – megérintette a vállam és itt már kénytelen voltam megfordulni, ahogy a könnyekkel teli szemembe nézett hirtelen minden érzelmet kivettem a tekintetéből, nem hazudik. – Emilie rajtad kívül én nem akarok mást, nekem te kellesz és nem érdekel hányan állnak még sorban. Szeretlek Emilie és nem csak barátilag. – mondta ki és várta a reakciómat.

– Aznap mikor láttalak titeket, ezt akartam elmondani. Szeretlek David Pelor és már rohadtul nem csak a barátságról van szó. – mondtam ki és a fiú az ajkaimra tapadt. Immár másodszor. El sem tudom hinn, hogy ez tényleg megtörténik.

– Akkor tisztázzuk, mi most?.. – kérdeztem az amúgy jogos kérdést.

– Hát nem is tudom, Em lennél a barátnőm? – vigyorgott rám.

– Igen. – mosolyogtam én is. És itt kezdődött el David Pelor és Emilie Ford története, de ez még közel sem a vége. 

– Mit szólnál este egy bowlinghoz? A csapattal és akkor el is mondhatnánk nekik. – szólalt meg a fiú majdnem egy óra után, nagyon gyorsan ment az idő mi pedig csendben feküdtünk egymás mellett az ágyon. Vagyis csak majdnem egymás mellett, mivel nekem a fejem az lefelé lógott az ágyról, amíg a fiú rendes pozícióban elmélkedett. Nehéz elhinni, hogy tényleg ilyen "könnyen" rám talált a boldogság, félek ennek lesz még hátulütője, de élvezem amíg tudom.

– Nem is rossz ötlet. – ültem fel.

– Akkor felhívom őket. – mondta és telefonálni is kezdett. Igazából tény, hogy nem sok ideje vagyunk együtt, - kerek egy órája khm.. - de tudom, hogy mellette jó lesz, boldog leszek.

– Mindenki belement. – nyomott egy puszit az arcomra, végül pedig elköszönt és haza ment. Megbeszéltük, hogy este jön értem és együtt megyünk a bowling pályára. Én egy fekete rövidnadrágot és egy lila felsőt vettem fel, hozzá a fehér cipőm és egy kistáska, amibe minden fontos dolog belefért. 

– Mehetünk? – szállt le a motorról David, hogy egy puszit nyomjon a számra.

– Igen. – mosolyogtam és felszálltunk mindketten a járműre. 

Szerintem fél óra múlva már a pálya előtt voltunk és vártuk a többieket, akik nem sokára meg is érkeztek. 

– És ezt hogy is gondoltad pontosan? – súgtam oda a fiúnak mikor a társaság megindult felénk.

– Majd meglátod. – nevetett, de szerintem még ő sem tudta.

Köszöntünk a többieknek és furcsálták, hogy így a semmiből megint jóba lettünk, de nem kérdeztek semmit.
Elkezdtünk játszani és természetesen megvertem Davidot - mármint a bowlingban - már kellő képpen fáradt volt mindenki, így leültünk mind az asztalhoz.

– Srácok mondani szeretnék valamit. – állt fel Dávid és ezzel a lendülettel húzott maga után engem is.
Kezeinket összekulcsolta, de a többiek először csak értetlenül néztek, nem vették a lapot. Pár pillanat múlva pedig Cintia sikított fel.

– ÉN LESZEK A KOSZORÚSLÁNY!! NA MEG A KERESZTANYA!! – visítozott és gyorsan kimászott a fiúk mellől, hogy mindkettőnket megölelhessen. Végül a két szerencsétlennek is leesett a tantusz így ők is gratuláltak és beszélgetni kezdtünk. Mindent elmondtunk.

– Végül pedig megszántam ezt a szerencsétlent. – nyomtam egy puszit Dávid arcára, mikor befejeztem a mesélést.

– Ó szóval megszántál? – nevetett fel és a combomra tette a kezét, igaz kicsit váratlanul ért, de nem zavart.

– Na jó, menjetek szobára! – nevetett fel Oliver.

– Köszi, de nem. – nevettem én is. David igaz csendben volt, de azért ilyet nem várhat el tőlem.

Rengeteget beszélgettünk, este pedig megbeszéltük Daviddal, hogy nálam alszik és természetesen előtte jelezzük a szüleinknek ezt az egészet. Én nem akartam titkolózni, mivel felesleges, ő pedig mellettem állt.
Igazából elég jól fogadták és örültek is nekünk, de ez tényleg nem az a kamu öröm volt, hanem őszinte.
Ezek után pedig felmentünk aludni, mivel borzasztó fáradtak voltunk, de az én szememre nem jött álom. Egész este rajtunk agyaltam és, hogy mi okból választott engem ez a csodálatos fiú, mikor annyi más lányt megkaphatna neki mégis én kellettem, de mi lesz a csapattal ha véletlenül rosszra fordulnak a dolgok? Én nem akarom őket elveszíteni, de nem állhatnak mindkettőnk pártján. Holnap erről mindenképp beszélni fogok Daviddal, mivel félek ettől az egésztől, de szeretném kiélvezni amíg lehet, aztán lehet mégis örökké tart, ezt még senki nem tudhatja.

Hirtelen kaptam egy értesítést a telefonomra, a húgom posztolt Instagramra egy sztorit, amiben megjelölt. "Boldog születésnapot egyetlen csodálatos nővérkém!" felirattal. Kicsit elérzékenyültem, de hamar észbe kaptam. Éjfél elmúlt, nekem ma van a szülinapom.

Alapjáraton nem szeretem ezt a napot és nem szeretem ha ünnepelnek, így midnenki tudja, hogy nekem ne szervezzenek nagy dolgokat, mivel nem fogok neki örülni, de ez a kis köszöntés nagyon jól esett, így át mentem a húgomhoz és megköszöntem neki. Igaz van néhány gáz kép, aminek nem kellett volna a nyilvánosságra jönnie, mint például, amikor fogmosás közben énekeltem nekik vagy amikor éppen sütöttünk és a tésztát valahogy olyan ügyesen kevertem, hogy telibe az arcomba pocsoltam az egészet, de ettől durvábbak azért nem voltak.
Tizenhét éves lettem te jó ég!