Good Omens/Elveszett Próféciák- Bonyolult boldogság és egyéb harcok

Újra itthon

London utcáin most is ugyan azok az illatok szállnak fel s alá mint hetekkel ezelőtt, Aziraphale viszont most sokkal intenzívebben érez mindent mint máskor. Valószínűleg azért mert odafent nem nagyon vannak illatok, legalábbis nem túl különbözőek. Most is az egész város tömve van emberekkel, csak úgy vonaglanak egymás után csiga tempóban. Az autók és az emberek hangjának zaja egymást elnyomva párhuzamosan szólnak.

Amint Aziraphale megérkezett a földre szinte azon nyomban kiugrott a liftből, és egyből megcélozta a könyvesboltját uticélnak. Jópár futólépéssel később már majdnem kitárhatta a bolt ajtaját, de előtte egy ismerőssel találta szemben magát. Maggie az, aki éppen a szemközti kávézóba igyekszik, ahol Nina már várja egy csésze kávéra.

- Mr. Fell! -szólt hozzá Maggie, aki nem hitt a szemének hogy Mr. csavargó újra itt van. Eddig a pillanatig azt hitte hogy soha többé nem tér vissza Londonba, legalábbis Crowley beszámolója alapján. Ő és Nina csak annyit tudtak hogy elment a férfi, de azt hogy hová azt nem is sejtették.

- Áh Maggie. Hogy van? Egy ideje már nem láttuk egymást. -nézett fel az angyal gondolatai közül.
- Én jól vagyok, sok dolog nem történt velem, de tudja annyi különleges lemezre tettem szert.... -kezdte mesélni a nő nagy örömmel, majd Aziraphale gyorsan félbe is szakítja.
- Tudja nagyon szívesen hallgatnám végig az élménybeszámolóját, viszont most dolgom van. Ha megbocsát. -magyarázta kapkodva, és azonnal rányúlt az antikvárium kilincsére, utána pedig belépett a rég nem látott otthonába.

Aziraphale most úgy érzi hogy minimum 100 évig volt távol otthonától. Hiányzott neki a hely. Na meg az emlékek...

Szinte egyből megérezte a démon jelenlétét. Izgatottság járta át egész testét lábujja hegyétől egészen szőke hajával borított feje búbjáig.

Legbelül már azóta várta ezt a pillanatot amióta beszállt a felfelé tartó liftbe a Metatronnal. Örült hogy végre újra egy légtérben lehet vele, közben félt is hogy vajon a démon megutálta-e távolléte alatt.

Nagy levegőt vett, és elindult befelé.

Gyors pillantást azért vetett a könyveire, aztán követni kezdte a beszéd hangját ami éppen hátulról hallatszódik ki.

Meglátta őt.

Ott van a démon, aki Aziraphale egykori foteljében várja hogy végre túlessen a dolgon. Nyilván Crowley is várta ezt a pillanatot, hiszen nem is rég még egy másodperc is sok volt az angyala nélkül, de ez megváltozott. Felébredt a túl szépnek tűnő álomból, és azóta alig él legbelül. Magának sosem vallotta volna be, hogy akkor amikor aznap újra meglátta az angyalt valami újra lángra kapott benne. Igyekezett türtőztetni magát hiszen nincsenek egyedül. Rajtuk kívül ott van Muriel, aki néhány könyvet tartva a kezében pakolássza a sarokban lévő könyvespolcot. Na meg ott van a megszeppent világosbarna hajú és szemű idegen leány.

- Crowley... -szólalt meg végre az angyal kis tétovázás után.
- Aziraphael. -pattant fel a fotelből Crowley.

- Hogy vagy Aziraphale? Már sikerűlt változást hoznod? -intézett az angyalhoz egy szarkasztikus kérdést.
- Hát, ami azt illeti ez nem megy ilyen gyorsan, de rajta vagyok! De most nem azért vagyok itt hogy beszámolót tartsak, legalábbis tudtommal. -válaszolt komolyan a kérdésre.
- Igaz, ne is húzzuk feleslegesen egymás idejét. -forgatta szemeit a démon.
- Nos? -nézett körbe a jelenlévőkön.

Egy ideig csönd honolt. Egyikük sem tudta hogy is kezdjen neki a dolognak.

Végül Crowley lenyelte büszkeségét és rátért a tárgyra. Átnyújtotta a levelet Aziraphalenek, ügyelve rá hogy kezük véletlenül se ütközzenek egymásba.