Good Omens/Elveszett Próféciák- Bonyolult boldogság és egyéb harcok

Veszély és szerelem

Négy alak tűnik fel a füves terepen, ahol néhány órával ezelőtt Crowley, és Aziraphale láthatatlanná tették Elsie-t.
Két angyal, és két démon állnak szemtől szemben egymással.

Mivel a poént nem akarom lelőni, csak annyit mondhatok, hogy az egyik angyal magas rangú, a másik egy nagyon alacsony rangú, harmincnyolcad rendű angyal. A két démon pedig ugyanaz a kettő, akik a panzióban keresték Elsie-t, na meg a két jómadárt.

- Miért hívtál? Direkt szóltam, hogy nagyon rizikós már így is a helyzet! Nem bukhatunk le, különben annyi a tervnek! -intézte a magas rangú angyal a másik angyalhoz aki a találkozóra invitálta.
- Tudom, de muszáj volt! A legfőbb arkangyal tett egy csodát ezen a helyszínen, méghozzá egy elég erős csodát. Ha minden igaz akkor nem egyedül tette.
- Igen? Folytasd!
- Úgy gondolom, hogy a lányon tettek valami féle csodát. Nem találjuk őt sehol, legalábbis mágiával.
- Bemérhetetlenné tették?
- Igen!
- Viszont a jó hír az, hogy az arkangyal, és annak társa még mindig bemérhetőek,  így rajtuk keresztül eljutunk a lányhoz is.
- Remek! Még valami? -kérdezte az angyal.
- Nos.. az este folyamán találtunk egy táskát, és volt benne valami ami szerintünk téged is érdekelhet. -rántotta ki fekete kabátja zsebéből a próféciát az egyik démon.
- Ez aztán tényleg valami! Ezek szerint igaz amit hittünk a lánnyal kapcsolatban. 
- Félnünk kellene? -ráncolta homlokát a harmincnyolcad rendű angyal.
- Felesleges. Majd a démon barátaink elintézik, igaz? -nézett a démonokra felettébb ijesztő mosollyal.
- Úgy lesz! Legalább tudjuk hogy ugyanaz az uticéljuk, mint nekünk! -felelte a fekete kabátos démon.
- Keresztezzétek az útjukat! Nem kell megölni őket, túl sok lenne a papírmunka. A lényeg az, hogy ne érjenek oda időben! -folytatta az angyal. - Menjetek, tegyétek a dolgotokat!
- Meglesz! -fordult el a két démon, és seperc alatt eltűntek, majd ezután a két angyal is ugyanígy tett.

Idő közben a Bentley-ben vidáman teltek az órák. Lassacskán eljutottak a harmadik nap végéhez, legalábbis az estéjéhez.

- Még mindig nem hiszem el hogy láthatatlan vagyok. -nevetgélt Elsie.
- Pedig így van! Amikor csendben vagy olyan mintha csak ketten lennénk az autóban Crowley-val.
- Örülnél neki igaz? -kacsintott a lány Aziraphale-re.
- Ami azt illeti, lehet! Nem rosszból Elsie! -mosolygott Azi.
- Csak ennyi? Egy lehet?
- Egy igen jobban megfelelne, kedvesem?
- Még szép, angyalom! -néztek egymásra nagy vigyorral az arcukon.
- Jobb lenne ha megallnák. Aludnék már egy nagyot. -mondta Elsie.
- Igaza van. Már sötét van, és veszélyes így vezetni. Főleg neked -helyeselte az angyal.
- Főleg nekem? Ez mit jelent? Szerintem igenis jó sofőr vagyok!
- Az vagy valóban, de azt be kell vallani, hogy a sebesség határt sosem veszed figyelembe. Ez pedig nem valami biztonságos.
- Van ebbe valami. -adott igazat ez egyszer az angyalnak, és vett egy éles kanyart.

Egy földes úton mentek tovább, majd egy erdőhöz érve a démon leparkolta a Bentley-t, és kiszállva a kocsiból besétáltak az erdőbe pihenőhely után kutatva.

- Lőn világosság! -tett egy finom kis mozdulatot a levegőbe az angyal, melynek hatására fény tárult eléjük.

Crowley nem akart túlságosan távol lenni az autojától, ezért kis séta után jelezte két társa felé, hogy ez a hely pont megfelel a pihenésre. Kis csoda segítségével már égett is a tábortűz, ahová örömmel húzódtak oda. Végülis nem csoda, hiszen ősz van, és ilyenkor elég hűvös van odakint. De legalább az eső nem esik.

A maradék magukkal hozott ételt elfogyasztgatva beszélgettek a tűz ropogó lángja mellett.

- Esetleg nem szeretnétek visszaváltoztatni láthatóvá? -majszolta szendvicsét a lány.
- Nem lenne jó ötlet! A láthatatlansággal együtt a bemerhetetlenseg is eltűnne, és nem tudhatjuk hogy mágiával találtak-e rád a múlt éjszaka. Nem kockáztathatunk! -válaszolt Azi kedvesen, ám határozottan.
- De ti ugyan úgy bemérhetőek vagytok, ez nem probléma?
- De az, viszont legalább ha bármi történik te el tudsz menekülni, és így nem találhatnak rád. Biztonságban leszel, és ez a lényeg.
- Erre nem is gondoltam. De ezt most inkább hanyagoljuk. Hogy legyen az alvás? Mert én fázom ide kint, viszont őszintén szólva, nem nagyon van kedvem az autóban aludni. -mondta Elsie, egy kicsit tartva a démon reakciójától.
- Hálátlan! -motyogta Crowley.
- Nem kell az autóban aludni! -mondta Aziraphale, majd körülöttük két sátor jelent meg, az angyal jóvoltából.
- Értem. Szóval ti ketten itt alszotok két hatalmas sátorban, én pedig az alváshoz szűk kocsiban, igaz? -tette keresztbe kezeit a duzzogó démon.
- Nem, kedves! Az egyik sátor Elsieé, a másik pedig a miénk.
- A miénk?
- Persze, de ha ez probléma akkor kaphatsz egy külön sátrat. -emelte volna kezét a csodára, de a démon visszafogta.
- Nekem megfelel. -mosolygott Crowley Aziraphale-re.
- Najó, azt hiszem én inkább elmegyek aludni. -mondta Elsie.
- Jó éjszakát! -mondta egyszerre a két férfi.
- Nektek pedig jó szórakozást! -kacsintott Elsie, majd bevonult a sátrába.

Elpirulva néztek egymásra, és nem csak amiatt mert mindketten értették a lány megjegyzését. Hanem azért is, mert a fatuskón amin ültek, kezeik elkezdtek rohamos tempóban közelíteni egymáshoz.

Amikor a kezük végre összeért rögtön megértették mit jelent az a mondat, hogy az izgalom a tető fokára hágott, hiszen az izgalomtól felfűtve szenvedélyes csókba bonyolódtak.

Aziraphale úgy érezte, hogy az a rózsaszín köd, egyfajta vattacukor amit Crowley száján keresztül ízlelhet meg. Crowley pedig úgy érezte, hogy angyala akár egyetlen viszonzott csókja, már megérte az elmúlt több ezer év várakozását.
Az idő megállt körülöttük, legalábbis úgy érezték. Majd amikor már tovább haladtak volna a mindent elsöprő csókból, Crowley megállította az angyal kezét, ami éppen az inge gombját piszkálta, hogy lefejthesse a démon ruháit.

- Örülök a lelkesedésnek angyal, viszont ennek még nincs itt az ideje. -lihegte a démon, pedig legbelül kiáltozott a folytatásért.
- Hogyne.. kicsit bele éltem magamat. Sajnálom!
- Ne kérj elnézést, nagyon jól esett. Viszont lenne még néhány megbszélni valónk, amit most is megbeszélhetünk. Ha szeretnéd.
- Szeretném! Kezdhetem én? -igazította meg ruháját Aziraphale.
- Rajta!
- Tehát... Amikor aznap a könyvesboltban voltunk, és megcsókoltál.. -akadt meg egy pillanatra az angyal.
- Folytasd kérlek.
- Nem akartam nélküled felmenni a mennybe. Tudod, a csók után annyira össze voltam zavarodva. Véletlenül sem azért mert nem élveztem a dolgot. Csak hát. -sóhajtott az angyal. - Miattad mentem bele a dologba. Amikor a Metatron azt mondta, hogy odafent veled dolgozhatok, és te vissza kaphatod angyali státuszodat, egyből arra gondoltam, hogy végre újra boldog leszel, vagyis boldogok leszünk. Együtt. Nincs több aggódás azon, hogy bármelyik pillanatban tüskék lehetünk az angyalok, vagy a démonok szemében. Minden olyan álomszerűnek tűnt. De a csók után annyira megijedtem, hogy a kapcsolatunk forog kockán, és bepánikoltam. Féltem, hogy mindent elveszíthetek egy másodperc alatt. Mintha akár egy mondat képes lenne elrontani mindent, és utána már semmi  nem lenne a régi.
- Oh Aziraphale. Nem tudtam hogy így éreztél...
- Még akkor is amikor kimentél azon az ajtón, én utána is hezitáltam. Nem tudtam dönteni az eszem, és a szívem között. Lehet azért mert mindkettő ugyanazt mondta, és ez megrémített. Rád mutatott mindkettő.
Nem jöttem utánad, mert azt hittem hogy már mindegy. Hogy már elcsesztem. Ezért mentem végül el a Metatronnal.
- Angyal.. Tudod, valami hasonlót érezhettem akkor én is. Csak azért volt bátorságom megcsókolni téged, mert féltem, hogy ha nem teszem meg akkor elveszítelek.
- Én pedig erre magadra hagytalak. Annyira sajnálom! Biztos megbántad hogy megtetted. -folyt végig az angyal arcán megannyi bársonyos könnycsepp.
- Nem bántam meg, Aziraphale! Az elején talán egy picit igen. De tudom, hogy  jobban bántam volna ha meg sem teszem. -mosolygott Crowley, és lágyan hozzáért Azi arcához.
- Szóval.. nem reménytelen az ügyünk? -kérdezte Aziraphale megszeppenve.
- Korántsem! Több kell ahhoz, hogy elüldözz magad mellől! -nevetett a démon, és magához ölelte az angyalt. - Szeretlek angyal!
- Oh Crowley.. én is szeretlek téged! -nyugodott meg, és hagyta magát beleélni Crowley ölelésébe.
- Akkor mi most egy pár vagyunk? -kérdezte Azi bizakodva.
- Attól függ. Szeretnéd hogy azok legyünk?
- Teljes mértékben! -válaszolta.
- Nos, akkor ezt megbeszéltük! -kuncogtak, majd folytatták tovább a meghitt pillanatot. Nem sokkal később ölelkezve aludtak el a közös sátrukban.

Másnap reggel korán keltek fel az utolsó előtti nap apropóján. Az időpont hajnali 5 óra, és ugyan pár óránál többet nem aludtak, meglepően éber volt mindenki. A két férfi akár a friss házasok, úgy viselkedtek egymással. Szinte már émelyítően édesen. Ez természetesen a lánynak is feltűnt, aki egyből kérdőre vonta a két férfit. A válasz hallatán örömében kettejük nyakába vetette magát, egy olyan kijelentéssel, hogy már ideje volt.

A nagy örömködés után, kifelé vették az irányt az erdőből, vissza egyenesen a Bentley-hez. Volt aztan nagy meglepetés amikor kiérve a fák közül az autó hűlt helyét találták csak ott.

- A rohadt életbe! Hol van a kocsim?? -üvöltötte a Crowley, miközben szikrák pattogtak körülötte a dühtől.