Good Omens/Elveszett Próféciák- Bonyolult boldogság és egyéb harcok

Közel a dolgok nyitja felé

- Akkor az antikrisztus ugyan azon a napon született mint én? -hitetlenkedett Elsie.
- Úgy néz ki, de ez már egy négy évvel ezelőtti sztori. A képességeinek hála, ő most már csak Adam Young. -mesélte Aziraphale.
- Én ezt nem értem. Túl sok itt a véletlen összefüggés. Valami biztos van a háttérben, ami összekapcsolja ezeket a véletleneket. -gondolkodott hangosan Crowley.
- Hm.. -töprengett az angyal.
- Mi az? Rájöttél valamire? -fordult felé a démon.
- Eszembe jutott valami, de ne nézzetek sült bolondnak.
- Persze, csak mond. -felelte a lány.
- Aznap este a kolostorban két gyermek született. Mármint az antikrisztuson kívül. Kettő édesanya adott életet, két kis apróságnak.
- Igen, utána hoztam Adam-et. Így lett ott három kisbaba, de erről mi jutott eszedbe?
- Három kisgyerek, viszont csak kettő anyuka. A cserélgetések után egy gyereknek maradnia kellett.
- Igen. -erősítette meg Crowley.
- Mint tudjuk, Adam elkerült a Young családhoz. Warlock pedig a Dowling családnál van. Azt viszont sose tudtuk meg, hogy mi lett a harmadik gyerekkel. -hadarta az angyal. - Lehet, hogy a gyerek nemét is félre nézték. Talán nem fiú, hanem lány, és akkor az elméletem még helyt is állna.
- Értem mire gondolsz, de ebben az esetben az valószínűbb, hogy nem félre nézték, hanem direkt intézték így.
Talán azért, hogy a későbbiekben ne tudjanak majd rá találni. -kezdték kapizsgálni.
- Igen! Mert sejtették, hogy jobb lenne őt távol tartani az antikrisztus dologtól, hogy a jövőben, vagyis most itt tudjon lenni. Ez nem jött volna össze, ha valamelyik családhoz kerül, hiszen először pont azt hitték, hogy a Warlock gyerek a sátán porontya. -köpte egymás után a szavakat Aziraphale.

- Nekem is elmondaná valaki, hogy miről is van szó? Mert rendesen összezavarodtam.

- Te lehetsz a harmadik gyermek, Elsie. A gyermek, akiről a mai napig nem tudni, hogy mi lett a sorsa a cserebere után. -válaszolta Crowley.
- Szerintem is! -mondta az angyal.
- Ez hülyeség! Ne kábíts! -akadt ki a lány.
- Elsie, figyelj! Ez az egyetlen reális magyarázat erre. Van rá esély, hogy adoptálva vagy? -próbálta kideríteni a dolgokat a démon.
- Nem, Crowley! Megbízok a családomban. Ilyen fontos dolgot csak elmondanának nekem! -kapta fel a vizet még jobban.
- De Elsie..
- Nem, fejezd be! Az anyám neve Margaret Becker, az apámé Samuel Becker! Nem vagyok örökbe fogadva! Megvannak rólam a babakori képeim, és végig ott éltem ahol most. A szüleim nem hazudnának nekem.
- Lehet, hogy nem is tudnak róla.
- Hogy érted Aziraphale? -kérdezte Crowley.
- Talán valaki átformálta a tudatukat.
- Miért tenne ilyet bárki? Egy sátánista apáca se vesződne azzal, hogy egy átlagos ember gyereknek megfelelő családot biztosítson. Csoda, hogy egyáltalán élve kijutott onnan.
- Csoda, mi? Szerintem valaki kimentette onnan Elsie-t. A zavarodottságok közepette még esélye is lehetett rá. -vonta össze szemöldökét Aziraphale.
- Egy angyalra gondolsz igaz? -vette fel a szemkontaktust párjával a démon.
- Esetleg.
- Ez logikus lenne. Lehet azért intézte így, mert istennek terve van vele? -kérdezte Crowley.
- Szerintem igen.
- Talán az intézte így, aki most segít nekünk. Vagyis segített, mert azt már nem tudta meg üzenni, hogy elviszik a Bentley-t. -toporzékolt fejben a démon.

- Álj, egy pillanatra! -parancsolt rájuk Elsie. - Tegyük fel, hogy ez a felettébb szürreális feltételezés igaz.
- Igen, és..
- Nem fejeztem be, Crowley!
- Hupsz, bocsika. Folytasd.
- Még ha ez igaz is lenne, mi lehet a terve velem istennek?
- Te lehetsz az. -nyiltak tágra Aziraphale szemei, amikor eszébe jutott valami.
- Milyen az? -csapta össze két láthatatlan kezét a lány.
- Te lehetsz isten kifürkészhetetlen terve! Hiszen ez az egész egy katyvasz, egy kifürkészhetetlen dolog.
- Ebben van valami. -helyeselte a démon.
- Nem is tudom. Én már semmit se tudok. -bizonytalanodott el Elsie.
- Figyu! -sóhajtott a démon. - Tudom, hogy ez sok neked. Bárkinek az lenne. Mi is egyre jobban meg vagyunk lépve. DE! Ezek csak felvetések, nem tudunk még semmit se biztosra -nyugtatta Crowley, és kereste kezével a lány vállát, de csak a levegőben kapkodott egy ideig, aztán nagy nehezen végre megtalálta. - Tehát. Az egyetlen amit most tehetünk az ügy érdekében az, hogy hanyagoljuk.
Kicsit kapcsoljuk ki az agyunkat, és mit tudom én.. gondoljunk vidámabb dolgokra.
- Mint például? -hunyorított a lány.
- Á, tudom már. Tessék, itt a telefonom. -adta át a lánynak a készülékét a démon. - Hívd fel a könyvesboltot, és beszélj Muriellel. Ha jól emlékszem, egész jól elbeszélgettek legutóbb.
- Ez igaz. Bírom őt! -mondta Elsie.
- Szuper, akkor rajta. Angyal, te pedig foglalkozz egy kicsit velem. Hiányzik a törődésed!
- Igen? Érdekes.. mostanában nagyon érzelmes vagy. -piszkálta az angyal.
- Ne is mond. Remélem nem bánod...
- A legkevésbé! -mosolyodtak el mindketten.

Mindketten úgy tettek, ahogy Crowley mondta. Elsie hosszú időn át beszélt Muriellel, meglepő módon sok közös témájuk akadt. Aziraphale pedig, kézen fogta Crowley-t, és a hosszú útból, egy kellemes, és romantikus sétácska lett.

Amikor már úgy látták, hogy megtették a mai napra szánt kilómétereket a célig, megálltak, és újra összedobták a tegnap esti táborhelyet.

Sátor, jó hangulat, minden megvolt.. kivéve a tábortűz, hisz nem akarták, hogy bárki felfigyeljen rájuk. Így is elég rizikós ilyen közel aludni ahhoz a helyhez, ahol a kettő démon valószínűleg már lesben állva várják a holnapi napot. Jobbnak látták, ha meghúzzák magukat a sűrű bokrok között.

Mostmár tényleg nincsen sok vissza az útból. A különleges fa nem több, mint 2 kilométerre van tőlük, szóval közel a cél.

Rövid megbeszélés után (a holnapi nap kapcsán) elköszöntek egymástól, és bementek lefeküdni a sátrukba.

Míg Elsie szinte rögtön elaludt, addig a két férfi még hosszú perceken át beszélt egymással.

Tudták, hogy sok kérdésük van. Azt is tudták, hogy semmit sem tudnak, a holnapi történtekről. Fogalmuk sincsen, hogy mi lesz holnap a feladatuk, vagy hogy mit várjanak egyáltalán attól a naptól. Vajon minden kérdésükre választ kapnak, vagy csak még több kérdésük lesz? Vajon a sok szál amiről tudnak, és egy hatalmas gubancot alkottak, mert nem tudták mire, vagy hogy használjak őket, most ki bogozodik?

Ki tudja? Talán! Annak ellenére pedig, hogy volt bennük félelem, a negyedik nap végén mégis mindhárman boldogan aludtak el. Elise azért, mert szerzett magának egy új barátot, akit a rövid ismeretség ellenére nagyon megkedvelt. A szerelmes pár pedig, szimplán örült annak a tudatnak, hogy ez az egész már csak azért is megérte, mert ennek hála lehetnek most boldogok együtt.