Így hát belementem. Talán egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy inkább meghalok, de élnem kellett. Életben akartam maradni Jiminért és a reményért, hogy egyszer még találkozom vele, hiába tudtam, hogy onnan már nincs kiút.
- Gyere ide!- nyújtotta a karját.
A porondon álltunk, minket körbevettek a többiek, kik Taehyung szavaiért akár meg is haltak volna. Bizar volt és ijesztő. Csontjaim remegni kezdtek, mintha még ettől is féltem volna, de talán a halál még annál is jobban megfélemlített, mint az, hogy itt ragadjak. Így van, egy gyáva nyúl voltam.
Elfogadtam, s megfogtam a kezét. Magához rántott, de amint feleszméltem, hirtelen a szívembe szúrta a tőrét, mivel a kereken forgó embereket dobálta korábban. Szemeim kipattantak a hirtelen fájdalomtól, de inkább attól, hogy amint kihúzta a tőrt, a látásom megszűnt, a levegő elfogyott a tüdőmben, de még mielőtt végleg elfogadta volna a testem, számban megéreztem valami fémeset, mégis édeset. Szemeimet lassan nyitottam ki, s nem akartam elhinni, hogy lélegzés nélkül is képes vagyok újra visszanyerni a látásomat, s azt az érzést ami akkor kerített hatalmába.
Taehyung ajkai az enyémeken voltak, szemeimmel pedig egyből a tömegre néztem, kik szintén ugyan olyan meglepődöttséggel néztek minket, mint amit én éreztem. Kezeimmel, eltoltam a felettem ülőt, ki hatalmas, vér áztatta vigyorral örvendeztetett meg.
- Üdv a cikruszban.- hallatta hangját, mi a kelleténél is mélyebb volt, s gyomrom összeugrott mikor megéreztem, hogy mennyire éhes lettem hirtelen.- Éhes vagy, kicsi nyuszim?
- Igen.- válaszoltam.
- Fiúk! Menjetek szórólapozni! Ma este lakomát csapunk!- nevetett örömében, s a többiek nekiálltak oszolni, de egy, akit már ismertem, Jin nem akart mozdulni, mi Taehyungnak is feltűnt.- Mi a baj, Jin?- ráncolta homlokát.
- Egyikünket se így változtattál át. Ő miben más?- biccentett felém.
- Na ide figyelj.- lépett elé, így farkas szemet tudtak nézni.- Amíg itt én vagyok a főnök addig te ne merészelj engem kérdőre vonni. Vagy csatlakozni szeretnél a kiállításomhoz?- értett ezalatt a bábúkra, mik még mindig a frászt hozták rám, akárhányszor rájuk gondoltam, annak ellenére, hogy nem tudtam mit tenni ellenük.
- Nézni jobban szeretem.- válaszolt, szinte már pofátlanul, Taehyung mégis mosolyogva megveregette a vállát.
- Akkor azt hiszem nincs miről beszélnünk.- engedte el.- Menj.
- Rendben.- lépett hátra, majd otthagyott minket.
- Még egyszer. Üdv a cikruszban.- hajolt meg előttem, jobbját a mellkasára téve.
Miután kiegyenesedett, még akkor sem tudtam másra gondolni csak arra, hogy eszméletlen éhes vagyok. Bármit fel tudtam volna falni ami vagy aki velem szembe jött.
- Keresünk neked valami ételt, jó?- karolt át, de érintése most valamiért máshogy hatott rám.
Nem undorodtam tőle, sőt! Jól esett. Valamiért akkor nem azt az embert láttam akit eddig. Nem azt a szörnyeteget, nem azt az őrültet aki képes lett volna azelőtt két órával megölni, hogy átváltoztatott. Rájöttem, hogy igazából kedves volt a maga módján.
- Vedd le rólam a kezedet.- bújtam ki alóla.
- Egy idő után nem fogsz tudni anélkül élni, hogy hozzád érjek.- vigyorgott, amolyan groteszk, mégis szép módon.
Nem tudtam definiálni miért kezdtem el hirtelen érezni valamit iránta, hiszen nagyon jól tudtam a tényeket.
Jimin valószínűleg halott.
Taehyung egy pszichopata.
Ölnöm kell, ha életben akarok maradni.
- Azt mondtad Jimin egy kocsiban van! Hadd lássam!- torpantam meg.
- Jimin már nincs itt. Ha hiszed ha nem ő már messze jár.
- Messze?
- Fent az égen.
Minden egyszerre állt meg.
YOU ARE READING
Circus || Taekook
FanfictionMindenki hallott már a Bloody cirkuszról. Ha nem látták a posztereket, akkor a hírek vagy a rémálmok kísérik a látogatókat oda, hol szörnyűséges éjszakáik száma meghaladja a végtelent is. Aki belép oda örökké a cirkusz része lesz. Akár így, akár úgy...