Circus || Taekook

19

Nem telt el kis idő, mire megelégelve mindent, sétáltam az erdő szélén, gondolkodva az életemen, hogy mivé vált. Katasztrófának tartottam. Ahogy léptem a sáros talajon, egyszercsak annyit éreztem, hogy kicsúszik alólam a talaj, s egész alvázam, a hátammal együtt a sárban végzi.

- Áucs...- ültem fel, egy nagy grimaszt elejtve, megsimogatva fájó végtagomat.

- Jungkook?- hallottam meg egy mély hangot, s amellé egy fekete, macskaszerű lény társult.

Azonnal tudtam, hogy ki az, mégsem akartam elhinni, hogy hozzám szólt. Kérdően néztem rá, nem tudva, hogy mit is akarhat tőlem, hiszen addig nem volt példa arra, hogy hallassa saját hangját.

- Te mióta beszélsz?- pislogtam.

- Mióta megszülettem.- forgatta meg a szemeit.

- Taehyung azt mondta...

- Sok mindent mond.- zárta le röviden.

- Értem.- vettem tudomásul, hogy vannak olyan helyzetek mikor Taehyung sem szín tisztán őszinte.

- Gyere.- nyújtotta a kezét, én pedig elfogadva felálltam.

- Köszönöm.

- Nincs mit.- biccentett.- Mit keresel itt?

- Jót tesz a séta mikor stresszes az ember.

- Hallottam mi történt. A királynőtök nem fogja ezt annyiban hagyni.

- Már megmondtam. Nekem nincs királynőm.- sóhajtottam, majd elkezdtünk sétálni.- Miért nem beszélsz a többiekkel?

- Nem azért beszélek veled, mert jó kedvem van.- torpant meg, s megfogta a karomat, így maga felé fordítva.- Van benned valami.- fűrkészte az arcomat.- Nem tudom mit akarsz, de megvoltunk nélküled. Tűnj el, Jungkook.

- Hova mehetnék? Ha magamtól indulok el, a cirkusznál kötök ki.

- Akkor a királynővel kellett volna maradnod.- sziszegte, közelebb hajolva.- Itt mindenki egy rab. Megszökhettél volna.

- Nem tudtam...- nyeltem egyet.

- Mi az, hogy nem? Volt rá esélyed.

- Nem én irányítottam a testemet.- pislogtam.

Tett hátrább egy lépést, s a feje elfehéredett. Azonnal értettem mi történik. Yoongi tudott valamit amit én nem.

- Mi az?- kérdeztem.

Nem mondott semmit, csak átváltozott az állati valójába, majd elfutott, én pedig néztem utána. Nem értettem mire fel ijedt úgy meg.

- Jungkookie!- hallottam meg Jint magam mögött.

- Leszállnál rólam?- fordultam felé, megérte miért futott el Yoongi.

- Ugyan már kicsi nyuszi.- tárta szét a karjait.- Csak szólni jöttem, mert hamarosan előadás.- hajolt a fülemhez, mitől kirázott a hideg.- Eredj megmosakodni. Úgy nézel ki, mint egy disznó.

- Hogy mit mondtál?- egyenesedtem ki, így egymagasak voltunk.

- Jól hallottad.- villantotta meg a fogait.

- Ne nevezz így.- rácoltam a szemöldökömet.

- Miért? Mi lesz? Egy gyenge kis...- kezdett bele, de én meglöktem.

Jin pár méterrel hátrább repült, mire mind a ketten kerek szemekkel néztünk a másikra. Ajkai "o" alakot öltöttek fel, én pedig a kezeimet felemelve néztem végtagjaimra.

- Jól van.- kelt fel, majd megpróbálta lesöpörni magáról a sarat, sikertelenül.- Most én is koszos lettem...- sóhajtott.- Menjünk.- biccentett, de én még mindig meg voltam lepődve.- Eredj már!- szólt rám.

Jelen

- Szóval erősebb lett.- bólintott az előttem ülő.

- Mondhatjuk így is.- vontam meg a vállamat.

- Jungkook.- vette le a szemüvegét.- Maga szerint ez egy amolyan szuperképesség volt?

- Maga minek nevezné ezt?

- Adrenalin löketnek. Mikor hamar felszökik és indulatos az ember, képes ilyeneket tenni. Pláne ha el is hiszi, hogy valami természetfelettivel van dolga.

- Maga elhiszi egyáltalán, hogy miről szól az a kézirat?- mutattam a papírokra.

- Elhiszem, de ütközik a fizika törvényeivel.

- Tudja mi ütközik vele?- kaptam fel a vizet.

- Micsoda?

- Az, hogy ha akarnám, maga már rég halott lenne.

De hisz ki számított élőnek és ki holtnak?