Circus || Taekook

13

- Azt hiszed félek tőle?- sziszegte.

- Azt hiszed kezet emelhetsz rá?- szólalt fel mögüle az említett személy, s egy egyszerű mozdulattal hátra rántotta, s leborult a földre.- Hányszor kell elmondani nektek?- tornyosult fölé, nyakát szorongatva, így Jin fulladozva meredt Taehyungra ,kinek szeme vörös színben pompázott, s erei kidagadtak a homlokán.

- Taehyung!- szóltam rá, ugyanis kétségbeestem.

Tény volt, hogy nem bírtam Jint, de azt nem akartam, hogy meghaljon, sem azt, hogy még több vér tapadjon a kezemhez.

- Taehyung!- ismételtem meg.

- Ez volt az utolsó, hogy elnéztem neked.- mondta, majd elengedte, így fájdalmas köhögésbe kezdett, s a levegő után kapkodott.- Nem meg mondtam, hogy menj vissza?!- fordult felém.- Csak a baj van veled.- fogta meg a kezemet, aztán elkezdett húzni maga után.

- Miért jöttél utánam?- kérdeztem, hosszas csend után, még mielőtt bevonszolt a lakókocsijába.

- Azért, mert az enyém vagy.- hajított az ágyára, én pedig kerek szemekkel néztem, ahogy elkezdett vetkőzni, egészen addig, míg le nem vette a felsőtestét borító anyagokat.- És most le is tisztázom veled.- tornyosult felém.

Ellenkezni akartam, de valamiért nem éreztem a testemben egy hangyányi erőt sem. Mintha elvette volna tőlem, egyetlen pislantással.

- Ha megerőszakolsz, holnapra öngyilkos leszek.- fenyegettem meg.

- Megerőszakolni? Téged?- kezdett el nevetni.- Ugyan már.- túrt a hajába.- Egyszerűen csak mutatni akarok valamit.

Lassan hajolt oda a nyakamhoz, s fogait belemélyesztve, kezdett el kínozni engem. Hiába minden gondolatom, s akaratom, nem bírtam mozdulni. Azonban éreztem valamit. Vágyat. Vágyat, hogy ne hagyja abba, mintha még élveztem is volna. Túlzottan élveztem amit művelt velem, így az a vér ami még maradt a testemben, nem felfelé, hanem rohamosan a déli tájékaim felé csörgedeztek. Mikor megérezte, hogy kidudorodik ágyékom, abbahagyta.

- Látod?- mosolygott, mélyen a szemembe nézve, vérem csöpögve a szájából.- Nem erőszak lenne, hanem kegyelem.

- Hagyj békén.- ellenkeztem még annak ellenére is, hogy valahol mélyen ténylegesen kívántam, hogy hozzám érjen.

- Nyuszi... Egy nap te fogsz könyörgögni azért, hogy rád nézzek... Megérintselek.- simított végig az oldalamon, s ajkaimra hajolt, apró csókot hagyva.- Megcsókoljalak...

- Nincs az az isten!- ráztam a fejemet.

- Nyald meg a szádat.- nézett rá.

Gyorsan nyaltam végig saját ajkaimon, s megéreztem saját vérem ízét. Finom volt. Annyira, hogy képes lettem volna magamat megenni.

- Ugye milyen édes?

- Uhm.- bólintottam.

- Az én véremtől ilyen. A kettőnk összhangja, a vérek szimfóniája. Ezért nem bánthat téged senki más. Ha innának a véredből, az olyan lenne, mintha az enyémet innák. Egy ilyen kincset nem dobhatok el, ne is merd ezt kérni tőlem. Egyedül én ehetlek meg, egyedül az én nyelvem közt kelhet táncra minden egyes csepp véred.

- Te beteg vagy.- suttogtam.

- Nyuszim, ha annyira beteg volnék, hagynám, hogy bántsanak? Neeeem. Ez annál sokkal összetettebb. A szerelem miatt amit érezel irántam, szenvedni és éhezni fogsz, ha nem hallgatsz rám.

- Én? Szerelmes? Beléd?- tört ki belőlem a nevetés.- Ne röhögtess, mert fájni fog a hasam. Egy dolgot érzek irántad, az a gyűlölet. Mélységesen gyűlöllek.

- Hát jó.- mászott le rólam, s elkezdte visszavenni a ruháit.- Rám vár a műsor zárás. Jó lenne, ha megjelennél. Sőt!- váltott át egy nagyon komoly hangnembe.- Ha nem fogsz megölni senkit hamarosan, saját magaddal fogsz végezni.

- Ez mit jelent?- ültem fel.

- Azt, hogy ha ide jön a királynőnk és megtudja, hogy az utóda ilyen nyámnyila... még én sem menthetlek meg.

Hiába volt maga az ördög... Mind végig engem próbált védeni.