Circus || Taekook

14

Taehyunggal tértem vissza a porondra, ahol már az emberek térden állva könyörögtek az életükért. A szívem összeszorult, mindenki mosolygott, kivéve én. Nekem az undor és a fanyargás keveréke nem akart eltávozni, hiába próbáltam.

- Nyuszim!- szólt, válla fölött rám nézve.- Válaszd ki, melyik lesz az első áldozatod.

- Én ezt nem akarom.- kezdtem el remegni.- Taehyung, én nem akarok embereket ölni, egy istenverte rendőr vagyok! Arra esküdtem fel, hogy az életem árán is megvédem őket!

- Válassz!- szóltak rám egy emberként.

- Könyörgöm ne! Bármit megteszek! Kérem, ne tegye! Családom van!- rimánkodtak sorjában.

- Válassz!- lépett mögém, fülembe súgva, s mintha irányította volna a testemet, úgy emeltem fel a karomat, s mutattam egy asszonyra.- Jó választás kicsi nyuszim.- simított végig a karomon.- Lakoma!- ütötte össze a tenyereit.- Jungkook.- hajította elém.- Jó étvágyat.- villantotta meg a fogait.

Éreztem, hogy a testem nem önmaga, de mégis engedtem neki. Legugoltam a hölgyhöz, kinek könnyei patakokban folytak, s nemes egyszerűéggel törtem ki a nyakát, mi úgy roppant ahogy a chips a szádban mikor ráharapsz. A szemem megtellt könnyel, s a szívem szúrt, de nem tehettem semmit. Ennem kellett. Ezt várta el tőlem mindenki és bárhogy néztem, sosem térhettem vissza a múltamhoz. Erőteljes mozdulattal szakítottam le a karját, majd beleharaptam. Finom volt. Édes, ropogós és meleg.

- Segítség!- sikította a másik, ezzel felébresztve engem.

Bármennyire is esett jól, az mégis elrettentett, hogy minek láthattak. Megmentőből én lettem maga a Sátán a szemükben. Sosem voltam erőszakos, sem kegyetlen. Akkor, abban a pillanatban mégis úgy éreztem, hogy egy teljesen más ember lettem. Szinte azonnal dobtam el magamtól a testrészt, arcomat pedig a véres tenyerembe temettem, harcolva azzal, hogy ne kapjak pánikrohamot és ne hányjam el magamat.

- Kuss!- ütötte arcon egy baseball ütővel Taehyung a sikító nőt, s az holtan terült el.- Ecc pecc.- kezdett el a maradék kettő közt játszani.- Kimehetsz, holnap után bejöööhetsz. Cérnára cinegére, ugorj cica az egérre...- állt meg a bal oldalninál.- Fuss.- vigyorgott a lehető legszélesebb mosolyával, kidülledő szemekkel, így míg a másikra ráugortak a többiek, az fejvesztve rohanni kezdett, de Taehyung gyorsabb volt.

Persze, hogy gyorsabb, hiszen aki nem ember és aki olyan idős és erős volt, mint ő, még egy repülőt is le tudott volna hagyni a gyorsaságával. Na de akkor miért csinálta?

Egyszerű. Imádta a macska-egér játszmákat. Mit ér egy ragadozó, ha a préda önként veti fogai közé magát, nem pedig rohan az éltéért könyörögve. Seperc alatt csend lett, mi szinte zene volt füleimnek.

- Vége...- nyugtattam meg magamat.

- Kis nyomorék.- nevetett a hátam mögül az egyik.- Nézd már milyen beszari, a főnök új kedvence.

- Vége...- ismételtem, holott tudtam, hogy koránt sincsen itt.

- Hé, Nyuszifül. Pattanj már fel.- szólt hozzám Jin is.- Hogy lehetsz ennyire nyúl?

- Jin!- hallottam meg Taehyung igencsak erélyes hangját.- Megint piszkál?- kérdezte tőlem, magáról letörölgetve a vért, egy fehér, vászon kendővel.

- Nem.- ráztam meg a fejemet.

- Helyes. Takarítsatok el. Te pedig gyere velem.- rántott fel.

Valamiért a keze hideg helyett meleg lett és, megnyugodtam. Utáltam az egészet, de főleg magamat amiért annyi minden után, jól esett a kedvessége, mégha ez csak látszat is volt. Soha sem éreztem még olyan kötődést, mint aznap éjjel, mikor egész végig magához szorítva simogatta a hajamat, míg én bánatomat a mellkasába fojtottam, könnyeimmel együtt.

Beleszerettem Taehyungba.