Megbújva a sötétben

Költözés

Ma kitettek otthonról.
Vagyis nem az én otthonom volt, hanem anyám új férjéé.
Már nem vagyok neki hasznos kiegészítő, és mivel nyár végén úgy is egyetemre megyek, így szerinte jobb, ha már most elköltözöm a nővéréhez, aki közel lakik az egyetemhez, amit választottak nekem. Persze, hogy nem én választhattam ki, hiszen ha az elithez tartozol nem mehetsz csak úgy egy random egyetemre. Mi lenne akkor a presztizzsel, imázzsal és persze így nagyobb azt esély, hogy megfelelőbb férjet szerezzek magamnak, vagyis kiválasszanak nekem egyet.
Nem ebbe születtem bele, alig három éve ment anyám hozzá a nevelőapámhoz, aki nagy elvárásokkal volt mind a kettőnk iránt.
Csodás helyen nőttem fel egy kis városba, ahol mindenki mindenkit ismer.
Anyám egy galériába dolgozott a közelben lévő nagyobb városban. Ott ismerkedett meg a jelenlegi férjével. S onnantól változott meg az életünk.
Pár hónap leforgása alatt beköltöztünk hozzá New Yorkba. Mindent feladtunk, s elkezdtünk hozzá igazodni. Anyám nagyon sokat utazott vele, így gyakran voltam egyedül. Nem szeretek ebben a nagyvárosban egyedül lenni, így kerestem magamnak a suli utánra elfoglaltságot.
Sokat olvasok, így sokat járok könyvtárba. Vagyis olyasmi helyre. Tényleg járok könyvtárba is, de azért annyit nem mint, ahogy azt itthon tudják.
Elő van írva, hogy mit mikor ehetek, nem vagyok egy csontkollekció éppen . Van rajtam mint fogni és ez a nevelőapám szerint nem jó, mert így nehezen fogok férjet találni az ő köreiből.
S arról nem beszélve, hogy az is megvan, hogy mit mozoghatok.
Említettem már, hogy nehezen bírom az ilyen fajta korlátokat?!
Van neki tökéletes fia ( nem, nem fogok vele összejönni és nem nem szexelek vele), elit egyetemet végzett és tökéletes a modora. Olyan mint egy robot. Egy nagyon jól megtervezett robot. Nincs vele különösebben bajom, ő nem piszkál, inkább levegőnek néz, én pedig nem foglalkozom vele. Külön élt már az előtt is, hogy mi ide költöztünk volna.

A szobámba fortyogok, miközben a holmimat pakolnom, mert azt hittem nyár végéig itt tárolhatom őket, de sajnos...
Az órára nézek és a hideg ráz, hogy ahhoz a nőhöz kell mennem a nyárra. Nem akartam itt maradni, de valahogy máshogy is eltudtam volna ütni a nyaramat. Inkább dolgoztam volna, mint sem egy másik sznobhoz költözzek, akivel eddig csak kétszer találkoztam.

-Édesem, itt van az autó érted. Sikerült mindent bepakolnod? - lépett a szobába anyám.
Igazi gazdag feleség kinézete van, mint aki most lépett ki valamelyik magazin címlapjáról. Tökéletes haj, smink és ruha, hozzá illő cipő és ékszer.
Régen farmerben és pólóban töltötte otthon a napot, de itt. Igazi stepfordi feleség lett belőle.

- Megvan mindenem - húzom magam után a bőröndöt- a többit, majd kérlek az egyetemre küld utánam. - mondom neki szomorúan, mert tudom, hogy nagy valószínűséggel nem fogunk találkozni a nyáron, mindig nagyon elfoglalt az új férje, így ő is.
- Kikísérlek drágám. - megsimogatja az arcomat, mint amikor még kicsit voltam. Régen volt ilyen gyengéd hozzám. Hiányzott már az anyukám, aki a barátnőm is, mert mostanság nem igazán volt rám ideje. Ami miatt nagyon szomorú vagyok.
- Köszönöm anyu. Hiányozni fogsz. - ölelem meg az autó mellett.
- Te is kincsem, nagyon szeretlek ezt ne felejtsd el kérlek. Fogadj szót és figyelj oda, arra amit Amanda mond neked. Segíteni akar neked hidd el, még ha nem is úgy tűnik majd.- súgja a fülembe. Majd ad két puszit az arcomra és integet, amíg ki nem fordul az alagsori parkolóból az autó.